2014. november 26. szerda

nov. 26
12:36
Az életünket is tönkreteheti egy rossz döntés - hogyan segíthetne a kormány? (Privátbankár)
A legjobb fogyasztóvédelem az önvédelem. De mivel tudja segíteni a kormányzati oldal a fogyasztókat? – erről beszélt Balogh László, az NGM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a Privátbankár pénzügyi tudatosságról szóló konferenciáján. Mérő László szerint a globalizáció ellen lázadni olyan, mintha a genetika ellen lázadnánk.
nov. 26
12:54
Bevásárolt az OTP alelnöke - mit vett 35 millióért? (Privátbankár)
Dr. Pongrácz Antal is azt választotta, amit nemrég főnöke.
nov. 26
12:56
Magyar magyarnak farkasa - francia közbelépés kellett (Privátbankár)
A helyi hatóságoknak kellett beavatkozni a tisztességtelenül dolgoztató cégnél, a minimálbér negyedét fizették csak alkalmazottainak.
nov. 26
13:03
Van elég pénz a téli közfoglalkoztatási programokra (Infostart)
Rendelkezésre állnak a források a téli közfoglalkoztatási programokra, amelyekben lényegesen több ember vehet részt, mint az előző években - jelentette ki a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára szerdán Szegeden.
nov. 26
13:06
Adócsalási vád - A NAV nyilvánosságra hozta a bejelentés utáni vizsgálat anyagát (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyilvánosságra hozta annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el. A NAV szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt…
nov. 26
13:08
A kuponos oldalak 95 százalékánál talált szabálytalanságot a fogyasztóvédelem (ProfitLine)
Az ellenőrzött 19, kuponokat értékesítő internetes oldal közül 18 honlap nem tett eleget jogszabályi kötelezettségeinek - tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán az MTI-t.
nov. 26
13:12
Folytatja a kormány a keleti nyitást: most a piramisokhoz csábítják a magyar cégeket (Privátbankár)
Újabb kereskedőházat nyitott a kormány, ezúttal Egyiptom fővárosában, Kairóban. Eddig több mint két tucat ilyen kereskedőházat adtak át.
nov. 26
13:14
Hat lóval sem tudott volna menekülni a kocsis-csempész (Privátbankár)
Két lóerős kocsival csempésztek 7500 doboz cigit Beregdaróc határában, a kocsis nem úszta meg.
nov. 26
13:36
Magyar cég kapta az első nagy pofont Franciaországban (Adózóna)
Felfüggesztette a magyar OLP-TECH Szerelőipari és Szolgáltató Kft. tevékenységét a dél-franciaországi Aquitaine prefektusa, mert 31 magyar munkavállalóját elfogadhatatlan feltételekkel foglalkoztatta – adta hírül honlapján a Le Figaro című napilap.
nov. 26
13:39
Elindult a MobilTárca szolgáltatás (ProfitLine)
A Magyar Telekom elindította a MobilTárca szolgáltatást, amely digitális pénztárcává alakítja a mobiltelefont - jelentette be Christopher Mattheisen, a mobilszolgáltató társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
nov. 26
13:48
A szegénységből a matematikával lehet igazán kitörni? (Privátbankár)
A legkeresettebb foglalkozások pénzügyi, számítástechnikai, mérnöki vonalon vannak, ezért a szegénységből igazán jó matematikatudással lehet kitörni. A nyelvtudás és a számítástechnikai ismeret is fontos – hangzott el a Privátbankár konferenciáján.
nov. 26
13:54
Íme Juncker befektetésösztönző csomagja (Infostart)
Huszonegy milliárd eurós, közpénzekből létrehozandó Európai Stratégiai Befektetési Alap segítségével még tizenötször annyi pénzt, vagyis további 315 milliárd eurót akar mozgósítani Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unióban a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés érdekében.
nov. 26
14:06
Luxushétvége à l'Hotel Azúr Prémium (Privátbankár)
A magyar üzletember kritikus és igényes, kevés hazai wellness hotel teljesíti be a hibapont- és bosszankodásmentes hosszú hétvége álmát. Az egyik kedvenc, a siófoki Hotel Azúr**** nemrégiben nyílt Prémium szárnyát teszteltük, emelhető-e tét a luxuskényeztetés fellegvárában.
nov. 26
14:08
Hat lóval sem menekült volna a kocsis-csempész (Privátbankár)
Két lóerős kocsival csempésztek 7500 doboz cigit Beregdaróc határában, a kocsis nem úszta meg.
nov. 26
14:09
Decembertől jön az új tízezres (Infostart)
December elsejétől a készpénzforgalomban is megjelenik az új tízezer forintos bankjegy, széles körű elterjedése azonban csak 2015 folyamán várható - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.
nov. 26
14:10
Brüsszel semmit nem tehetett: jól megúsztuk ezt a büntetést (Privátbankár)
Megszüntette az Európai Bizottság az e-útdíj miatt indított eljárás Magyarországgal szemben. Két másik területen viszont találtak némi hiányosságot.
nov. 26
14:12
Bővül a Mol Bubi rendszer (ProfitLine)
Huszonegy gyűjtőállomással és ötven új kerékpárral bővül a Mol Bubi közbringarendszer - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A beruházás késedelmes teljesítése miatt kiszabott 180 millió forintos kötbérből 153 milliót fordítanak a huszonegy új, érintőképernyős terminál és az ötven új kerékpár üzembe helyezésére.
nov. 26
14:14
A városigazgatási holdingba integrálódik a BKK (ProfitLine)
Döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, a szerdai ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be integrálják.
nov. 26
14:24
Már csak néhányat kell aludni, és ezzel a papírpénzzel is fizethetünk (képpel) (Privátbankár)
December elsejétől a készpénzforgalomban is megjelenik az új tízezer forintos bankjegy, széles körű elterjedése azonban csak jövőre várható - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
nov. 26
14:45
Juncker ismertette 315 milliárd eurós befektetésösztönző csomagtervét (ProfitLine)
Huszonegy milliárd eurós, közpénzekből létrehozandó Európai Stratégiai Befektetési Alap segítségével még tizenötször annyi pénzt, vagyis további 315 milliárd eurót akar mozgósítani Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unióban a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés érdekében.
nov. 26
14:47
Emelkedik a dohányboltokban árusítható termékek köre (ProfitLine)
A társadalmi igényekkel és elvárásokkal, a dohánytermék-kiskereskedőktől kapott jelzésekkel és az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalataival indokolta a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény módosítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára szerdán a parlamentben.
nov. 26
15:18
Ha pénzről van szó, akkor nagy a káosz a magyar fejekben (Privátbankár)
Alapvető problémák, típushibák jelentkeznek a lakosság gondolkodásában, amit sok szervezet próbál korrigálni. A BÉT is próbálkozott a pénzügyi kultúra fejlesztésével, a tapasztalatok vegyesek. Reklámokkal túl költséges volt az emberek elérése, az iskolai tananyagot átvették, de nem sokan.
nov. 26
15:18
Adócsalási vád - Horváth komolytalannak tartja a NAV-vizsgálat következtetéseit (ProfitLine)
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója szerint "komolytalanok, röhejesek" az adóhivatal nyilvánosságra hozott vizsgálati dokumentumai. A volt dolgozó szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az 1200 oldalas iratanyagban semmi nem támasztja alá a vele kapcsolatban megfogalmazott következtetéseket. Arra a felvetésre, hogy egy interjúban azt mondta, nincs bizonyíték a…
nov. 26
15:20
Felpörgetnék a gazdaságot, de mit szól ehhez Európa két igáslova? (Privátbankár)
A németek és a franciák is elmondták a véleményüket az Európai Bizottság új befektetésösztönző tervéről.
nov. 26
15:42
Ezért is harcol a kormány az EU-val (Adózóna)
Vissza nem térítendő támogatással szeretné segíteni a magyar kormány a feldolgozóipar területén működő kis- és közepes vállalatoknak (kkv) szeretne adni, erről igyekszik meggyőzni az Európai Bizottságot. Az uniónak ez egyelőre nem tetszik.
nov. 26
15:51
A csütörtöki OPEC ülésre figyel az olajpiac (ProfitLine)
A 12 tagállamból álló Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) csütörtökön ülésezik Bécsben. A legfontosabb téma az alacsony nemzetközi olajár lesz, de egyelőre bizonytalan, hogy a szervezet hogyan reagál a helyzetre.
nov. 26
15:53
Vegyesen alakultak az amerikai makroadatok (ProfitLine)
A múlt héten nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, csökkent ugyanakkor a tartósan munkanélküli ellátásban részesülőké - közölte szerdán az amerikai munkaügyi minisztérium.
nov. 26
15:54
Agresszív banki értékesítők: már csak a generációváltás segíthet? (Privátbankár)
Generációváltással lehetne csak az agresszív értékesítési gyakorlatot díjazó, "mérgező" banki kultúrát orvosolni egy brit think tank szerint.
nov. 26
15:56
Elszámították magukat az oroszok: keményen megfizetik az árát (Privátbankár)
100 dolláros olajárral, 1,2 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak - egyikből sem lesz semmi.
nov. 26
16:24
Ebből vár 169 milliárd forintos bevételt a kormány (ProfitLine)
Ingó és ingatlanvagyon-értékesítésből, vagy frekvencia-, illetve koncesszióértékesítésből származhat majd a jövő évi költségvetési törvénytervezetben előirányzott 169 milliárd forintos, állami vagyonértékesítésből származó bevétel - derült ki szerdán Budapesten az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.
nov. 26
16:30
Kedvezőtlen magyarországi helyzet: az RTL amit csak tud, Luxemburgba költöztet (Privátbankár)
Megerősítette az Index.hu értesüléseit az RTL: összesen 6 kábelcsatornát visznek Luxemburgba. Ettől még nem fizetnek kevesebb reklámadót, de a magyar gazdasági helyzettel indokolják a lépést.
nov. 26
16:33
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda délután (Infostart)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest szerda délután a bankközi kereskedésben reggelhez viszonyítva.
nov. 26
16:48
Amit nem ismerünk, abba inkább nem teszünk pénzt - vagy mégis? (Privátbankár)
Veresegyházi Gábor, az Aegon Alapkezelő marketing-szakértője szerint a lakosság a befektetési alapok felé mozdult el az utóbbi időben. Még a tanultabb ügyfelek sem mindig értik a gazdasági folyamatokat, nem tudják, miért 1 százalék a betéti kamat, több felé osztani a befektetésüket pedig a stressz miatt nem szeretik.
nov. 26
16:50
Bajod van a bankoddal? Itt reklamálhatsz! (Privátbankár)
Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához írásban, személyesen és telefonon is lehet fordulni, naponta mintegy 210 megkeresést kap átlagosan. Panaszt a megyeszékhelyeken is be lehet nyújtani.
nov. 26
16:51
"Véget érhetett az OPEC aranykora" (Infostart)
A nyersolaj világpiaci árának jelenlegi zuhanása valószínűleg "az aranykor végét" jelenti a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) számára, mindenekelőtt azért, mert a csoportnak a jelek szerint már nincs olyan globális befolyása az olajárakra, mint korábban - állapítják meg szerdai helyzetértékelésükben londoni iparági elemzők.
nov. 26
16:57
Decemberben jön az új tízezer forintos bankjegy (ProfitLine)
December elsejétől a készpénzforgalomban is megjelenik az új tízezer forintos bankjegy, széles körű elterjedése azonban csak 2015 folyamán várható - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-vel.
nov. 26
16:59
A tőzsde 3 millió forintra bírságolta a BTelt (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 3 millió forintra bírságolta a Business Telecom Nyrt.-t (BTel) a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok sorozatos megsértése miatt, továbbá felszólította a társaságot a korábbi közleményeinek pontosítására, valamint arra, hogy rendezze a tőzsde felé fennálló tartozásait.
nov. 26
17:06
Ezt gondolják a befektetők Magyarországról (Infostart)
A befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt annak ellenére is, hogy a német és az amerikai sajtóban most nem csillagos ötös az ország imázsa - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Budapesten.
nov. 26
17:30
Megszüntette az Európai Bizottság az e-útdíj miatti kötelezettségszegési eljárást (ProfitLine)
Eljárásjogi szabályok miatt megszüntette szerdán az Európai Bizottság a Magyarország ellen az e-útdíjrendszer pályáztatás nélküli kiépítése miatt indított kötelezettségszegési eljárást - közölte egy bizottsági forrás az MTI-vel.
nov. 26
17:32
A fair bankokról szóló törvény erősíti a fogyasztóvédelmet (ProfitLine)
A fair bankokról szóló törvény jelentősen erősíti a pénzügyi szektorban a fogyasztóvédelmet - mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Privátbankár.hu portál Pénzügyi tudatosság fórum című szakmai konferenciáján.
nov. 26
17:42
Költözik az RTL Magyarországról (Infostart)
"A magyarországi kedvezőtlen gazdasági helyzetet átértékelve úgy döntöttünk, hogy költséghatékonyabbá tesszük a kábelportfólió működését, és Luxemburgba költöztetjük a tévéket, ahol megfelelő infrastruktúrával és stábbal rendelkezünk" - közölte az RTL Klub luxemburgi anyacége.
nov. 26
17:42
Nézzük meg, miből élünk, aztán jussunk el az okos befektetésekig (Privátbankár)
Mivel kezdjük pénzügyeink rendbetételét? Készítsünk saját mérleget bevételeinkről kiadásainkról, fogalmazzuk meg céljainkat – javasolja az ezzel foglalkozó alapítvány. A nemzetközi tapasztalatok szerint sok országban foglakoznak a pénzügyi oktatással, van, ahol maga a királyné.
nov. 26
17:44
Leáll a Bonbonetti nagykanizsai gyára (Infostart)
Várhatóan december 10-én befejezi a működését és ezzel az ostyagyártást a Bonbonetti Choco Kft. nagykanizsai cége, a Choco Bonita Kft., a csoportos létszámleépítéssel elküldött 64 dolgozó mintegy harmadát az ugyanazon a telephelyen működő Kanizsa Pékség foglalkoztatná tovább.
nov. 26
17:44
Csak a kommunikációval és az országimázsunkkal van baj? (Privátbankár)
Az államtitkár szerint ugyan nem "csillagos ötös" az imázsunk, a német és amerikai befektetők még mindig bíznak az országban.
nov. 26
17:54
Ezen a brüsszeli vitánkon több ezer milliárd forint múlik (Portfolio)
A magyar kormány a feldolgozóipar területén működő kis- és közepes vállalatoknak (kkv) szeretne vissza nem térítendő támogatást adni, erről igyekszik meggyőzni az Európai Bizottságot - mondta a...
nov. 26
17:54
10 ok, amiért megéri Babakötvénybe tenni a pénzed (Pénzcentrum)
Start-számla nyitásával közel 2,5 milliót is összeszedhetsz....
nov. 26
17:54
Danton halála avagy romló standardok a munkajogi szabályozásban Európában (HR Portál)
Sokszor olvashattunk arról, hogy mekkora csapást mért a munkavállalókra és a szakszervezetekre a 2012. július 1. napján hatályba lépő új Munka törvénykönyve. Egyrészt szűkítette az egyes munkavállalók jogait (munkaidő, munkabér, pótlékok, kártérítés, felmondás), másrészt pedig az úgynevezett kollektív jogok terjedelmét (szakszervezeti tisztségviselők munkajogi védelme, munkaidő-kedvezmény,…
nov. 26
17:56
Mire készül a kormány a maradék nyugdíjvagyonnal? (Portfolio)
A múlt heti, magánnyugdíjpénztárakat érintő törvényjavaslat miatt megszűnésre van ítélve a teljes szektor. Ennek következtében a tagok vagyona az államhoz kerülne, így a költségvetés jövőre 200...
nov. 26
17:56
Új kedvezmények várják az autósokat a kgfb-nél (Pénzcentrum)
MABISZ: csendes kampány, alacsony váltószám....
nov. 26
17:56
Mi érdekli a TEDxYouth@Budapest közönségét? (HR Portál)
És egyébként is, hogyan lehet ezt kideríteni? Egész egyszerűen. Ha TEDx konferencián jársz, a névjegyeden van egy “erről szeretek beszélgetni” felirat és alatta 3 üres mező. Ezeket te töltheted ki egy-egy szóval, ami egy-egy érdeklődési területedet jelöli. A regisztráció interneten keresztül történik és ezt a 3 szót a közönség minden egyes tagja megadja, úgyhogy kár lenne nem elemezni ezeket az…

Keresés