2014. október 3. péntek

okt. 3
9:38
Augusztusban is nőtt a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Augusztusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest, a kiigazítatlan mutató 2,0 százalékos növekedést mutat - jelentette az első becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 3
9:38
Távol még az új forintcsúcs (Portfolio)
Enyhe erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, de egyelőre még távol van attól, hogy új csúcsot alakítson ki. A dollárhoz képest ráadásul további gyengülés látszik, ami miatt még mindig...
okt. 3
9:40
Új vezetőket neveztek ki a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál (HR Portál)
Új vezetőket neveztek ki a Mediaworks Hungary Zrt., az újonnan alakult médiavállalat gazdasági és közéleti lapjainál, a Világgazdaságnál és a Népszabadságnál - közölte a cég.
okt. 3
9:40
Változást jelentett be Varga a pályázatokban (Portfolio)
A múlt héten a Miniszterelnökség által bejelentett, a kkv-k körében nagy várakozásokkal övezetett két pályázat keretösszegét átrendezte mai bejelentésével Varga Mihály. A ma reggeli sajtótájékoztatón...
okt. 3
9:42
A piacok elkezdték kiheverni az EKB pofonját (Portfolio)
Továbbra is rossz a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon, amit tegnap az is erősített, hogy az EKB elnökétől nem érkezett több konkrétum a leendő eszközvásárlásokkal kapcsolatban. Ennek hatására a...
okt. 3
9:44
Alig hoz valamit, mégis a lakosság kedvence (Portfolio)
Nemcsak Magyarországon, de globálisan is nagyon kedvező a befektetési alapok számára a környezet, a friss statisztikák szerint 252 milliárd euró volt a nettó értékesítés 2014 második negyedévében. A...
okt. 3
9:54
Bejelentették az első uniós pályázatokat, jöhetnek a milliók: itt vannak a részletek! (Privátbankár)
Varga Mihály és államtitkárai bejelentették az első uniós pályázatokat, melyeket egyelőre saját szakállára ír ki a kormány. Fiatalok, kisgyermekesek, munkanélküliek, feldolgozóipari vállalatok, a kedvezményezettek, megvannak a részletek.
okt. 3
9:54
Varga: az év végén kell a legjobb formában lennie az államadósságnak (Portfolio)
Semmi titkos nincs annak a hátterében, amit ma reggel mondtam, hiszen az Eurostat szabályai szerint az év végi euró/forint árfolyam alapján kell átszámítani a devizában lévő adósságelemeket forintra,...
okt. 3
10:09
Hatalmasat zuhant a GoPro árfolyama (ProfitLine)
Csak találgatni lehet, hogy adóelkerülés vagy jótékonykodás céljából adományozott 5 millió darab részvényt a nagy sebességű sportkameráiról ismert cég, a GoPro egy jótékonysági szervezetnek. A hírre hatalmasat zuhant a kurzus, 14 százalék mínuszban is járt az árfolyam.
okt. 3
10:12
Devizahiteles perek: ma egy keresetet tárgyalnak (Portfolio)
Ma a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyét tárgyalja a Fővárosi Törvényszék.Ma egy takarékszövetkezet ügyét tárgyalják 2014.10.03 08:06A bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a...
okt. 3
10:12
Mától fordul az időjárás: vége az indiánnyárnak (Pénzcentrum)
Mától megfordul az időjárás, és a kellemes koraőszi időt lassan felváltja a borongós, esős őszi időjárás....
okt. 3
10:14
Változást jelentett be Varga a pályázatokban (2.) (Portfolio)
A múlt héten a Miniszterelnökség által bejelentett, a kkv-k körében nagy várakozással övezetett két pályázat keretösszegét átrendezte mai bejelentésével Varga Mihály. A ma reggeli sajtótájékoztatón a...
okt. 3
10:16
Lenyesi a Citi veszteséges egységét (Portfolio)
A Citigroup szeretne megszabadulni az amerikai subprime jelzáloghiteleket nyújtó egységétől. Pár éve még a bankcsoport központi részeként kezelték, a válság óta azonban csak pénznyelőnek bizonyult....
okt. 3
10:30
Tényleg erősebb forintot szeretne a kormány? Erre beindultak a befektetők (Privátbankár)
Varga Mihály szavai alapján nem kizárt, hogy idén is lesz egy varázsütés, ami néhány napra a kormány által kedvezőnek tartott szint közelébe húzza a forintot.
okt. 3
10:30
Varga: kedvező forintárfolyamra van szükségünk (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úgy kommentálta a csökkenő államadóssághoz szükséges feltételeket, hogy szerinte kedvező árfolyamra is szükség van, ugyanis azon nagyon sok múlik. Szavait akár...
okt. 3
10:32
Újra próbálkozik a forint (Portfolio)
Erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, de egyelőre még távol van attól, hogy újabb jelentős csúcsról beszélhessünk - noha az elmúlt két hónapban nem volt még ennyire erős. A mostani...
okt. 3
10:34
Kemény kérdéseket kap Navracsics (Portfolio)
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament (EP) oktatási és kulturális bizottságától, azon belül kettőt-kettőt-kettőt a jobbközép...
okt. 3
10:39
Zsebbe fizették a túlórákat, börtön lehet a vége (Adózóna)
Akció keretében csaptak le a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói, adórevizorai és pénzügyőrei egy Veszprém megyei vegyipari cégnél, ahol a dolgozók évek óta feketén kapták fizetésük jelentős részét. A pénzügyi nyomozók az okozott kár megtérülése érdekében 200 millió forint értékű vagyont zároltak.
okt. 3
10:42
310 forint alatt az euró (Infostart)
Erősödött a forint árfolyama péntek délelőtt a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
okt. 3
10:42
Eurómilliókat loptak el a spanyol bankárok (HR Portál)
Tizenötmillió eurót (4 milliárd 660 millió forint) költöttek el saját célra igazgatók és tanácsadók a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből 2003 és 2012 között - a kirobbant botrányról a spanyol sajtó csütörtökön számolt be.
okt. 3
10:42
Kína megnyolcszorozná aranytartalékát (ProfitLine)
Kína 8500 dollárra kívánja növelni a World Gold Council legfrissebb összesítése szerint jelenleg 1054 tonnás aranytartalékát, mely alig 1 százalékát teszi ki az ázsiai birodalom összes nemzetközi tartalékának.
okt. 3
10:44
Németh Lászlóné: a közműszolgáltató tehermentesíti az MVM-et (Infostart)
Túl sok volt már a feladata a Magyar Villamos Műveknek, illetve a Magyar Fejlesztési Banknál vannak források az Első Nemzeti Közműszolgáltató megteremtésére - nyilatkozta az InfoRádiónak a Miniszterelnökség a területért felelős államtitkára. Németh Lászlóné szerint az áram esetében célszerűbb lenne vásárolni egy egyetemes szolgáltatót, mint újat indítani.
okt. 3
10:44
Utcáról a munka világába (HR Portál)
Kétszáz hajléktalannak ad munkát a FESZOFE Nonprofit Kft. egy munkaerő-piaci program részeként - tudta meg a Magyar Nemzet.
okt. 3
10:44
Nem hasít az európai autópiac (ProfitLine)
A BMW-nél továbbra sem bíznak az európai piac gyors talpra állásában. Ian Robertson, az értékesítési vezető szerint további 2-3 évre van szükség, hogy visszatérjünk a válság előtti szintre.
okt. 3
10:46
Új munkahelyeket teremt az Edelmann (HR Portál)
Mintegy 4,5 milliárd forint költséggel nyomdaipari beruházást indít Zalaegerszegen az északi ipari parkban a németországi Edelmann csoport.
okt. 3
10:48
Zsebbe fizette a bért egy vegyipari cég, de mást is találtak a NAV-osok (Privátbankár)
Évek óta feketén dolgoztatta munkavállalóit egy Veszprém megyei vegyipari cég. A cégvezető a bérek után fizetendő adók és járulékok eltitkolásával 91 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
okt. 3
10:48
Változást jelentett be Varga a pályázatokban (3.) (Portfolio)
A múlt héten a Miniszterelnökség által bejelentett, a kkv-k körében nagy várakozással övezetett két pályázat keretösszegét átrendezte mai bejelentésével Varga Mihály. A ma reggeli sajtótájékoztatón a...
okt. 3
10:50
Elege lett a kormánynak az áfacsalókból – erősödik a forint (Privátbankár)
Bejelentették az első uniós pályázatokat – kiderült, hogy élelmiszerre kevesebbet költünk, mint egy éve, minden másra viszont sokkal többet – és hamarosan a kormány elé kerülhet az áfacsalások visszaszorítását célzó előterjesztés.
okt. 3
10:50
Megkérdeztük Vargát a forint árfolyamáról (Portfolio)
Semmi titkos nincs annak a hátterében, amit ma reggel mondtam, hiszen az Eurostat szabályai szerint az év végi euró/forint árfolyam alapján kell átszámítani a devizában lévő adósságelemeket forintra,...
okt. 3
10:52
A forinterő visszatér? - Videó technikai elemzés (Portfolio)
Forintunk hosszú távú trendje még mindig emelkedő, de sorakoznak a jelek, melyek az elkövetkező hetekre további forinterőt vetítenek előre. Meddig tarthat a forinterősödés? Hol vannak a grafikonon a...
okt. 3
11:06
Díjazták a magyar kábeltévéseket - itt a nyertesek listája (Privátbankár)
Második alkalommal rendezte meg a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség a Média Platform kiállítást, mely a legnagyobb kábeltévés esemény hazánkban. A kétnapos rendezvényen több, a szakmában jelentősnek számító díjat osztottak ki.
okt. 3
11:06
Még jobban rákapcsol a forint? (Portfolio)
Forintunk hosszú távú trendje még mindig emelkedő, de sorakoznak a jelek, melyek az elkövetkező hetekre további forinterőt vetítenek előre. Meddig tarthat a forinterősödés? Hol vannak a grafikonon a...
okt. 3
11:06
Tudtad? Eddig hajthatják be az örökölt adósságot (Pénzcentrum)
A szolgáltatónak vagy hitelezőnek lehetősége van arra, hogy az örökösöktől követelje az elhunyt adósságát....
okt. 3
11:08
Leáldozott a nagyoknak? - Szokatlan véleményen vannak a profik (Portfolio)
Bár rövid távon nem igazán változott az alapkezelők véleménye a hazai részvénypiaci kilátásokat illetően, hosszabb távon optimistábbá váltak a profik. A Portfolio által megkérdezett szakértők ezúttal...
okt. 3
11:10
Saját WhatsAppot akar csinálni a Google (Portfolio)
Saját mobilos üzenetküldő szolgáltatást fejlesztene a Google, a WhatsApp mintájára, azután, hogy az év elején elvesztette a népszerű chatalkalmazás felvásárlásáért folytatott harcot - írja a Reuters....
okt. 3
11:12
76 millió ügyfelet is érinthet a legújabb banki hackertámadás (Portfolio)
A JP Morgan 76 millió ügyfelének adata kerülhetett illetéktelen kezekbe egy hackertámadás következtében. A bank ugyanakkor kiemeli: nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az érintett ügyfelek...
okt. 3
11:14
Már külföldről is sikeresnek látszunk (Portfolio)
Nemzetközi szakértők is megerősítették azt, amit már régóta sejtünk: 2014 a fordulat éve a hazai ingatlanpiacon. A CBRE legfrissebb elemzése szerint az európai befektetési ingatlanpiac vegyes képet...
okt. 3
11:15
Fellendül Zalaegerszeg munkaerőpiaca (HR Portál)
Ezer új munkahely jön létre Zalaegerszegen a közeljövőben -jelentette be Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármesterjelöltje (Fidesz–KDNP) a közép- és kisvállalkozások fejlesztésének lehetőségeiről tartott konferencián szerdán, Zalaegerszegen.
okt. 3
11:15
Továbbra is gyengélkedik az euróövezet gazdasága (ProfitLine)
Az augusztusi 52,5 pontról 52 pontra csökkent az euróövezeti kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberben a Markit Economics piackutató adatai szerint.
okt. 3
11:17
Nőtt a foglalkoztatás Amerikában (HR Portál)
Az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál némileg nagyobb mértékben, 213 ezerrel nőtt szeptemberben a foglalkoztatottak száma a magánszektorban - derült ki az ADP adatfeldolgozó szolgálat szerdán kiadott havi országos foglalkoztatási jelentéséből (National Employment Report).
okt. 3
11:24
Gyenge adat jött: idén ez a legrosszabb (Privátbankár)
Az augusztusi 52,5 pontról 52 pontra csökkent az euróövezeti kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberben.
okt. 3
11:33
A következő öt évben 14 milliárd dollárt fektet be Kínában a General Motors (Infostart)
Tucatnyi új modellel áll elő és öt új gyárat nyit a következő öt évben az amerikai General Motors (GM) Kínában, a világ legnagyobb autópiacán - értesült a China Daily napilap az autógyártó óriás terveiről.
okt. 3
11:42
Retteghetünk az uniós szégyenpad miatt? (Portfolio)
Igencsak érdekes kommentárt fogalmaztak meg a Morgan Stanley londoni közgazdászai azzal kapcsolatban, hogy Magyarországgal szemben jövőre újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás. Megítélésük szerint a...
okt. 3
11:48
Ellentmondásba került a Tesco: csökkent vagy nőtt a dolgozók száma? (HR Portál)
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint megszegte a kormánnyal 2012-ben kötött stratégiai megállapodást a Tesco áruházlánc. Nem nőtt ugyanis, hanem csökkent a dolgozók száma. A cég cáfol - írja a Magyar Nemzet.
okt. 3
11:48
Jó formában a forint, 310 alatt az euró (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
okt. 3
11:50
Indulnak az uniós pályázatok (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium 58 milliárd forint értékben ír ki öt pályázatot abból a kilencből, amellyel 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus első 120 milliárd forintos kerete megindul - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
okt. 3
12:00
Nem született döntés a MOL horvát finomítóiról (Portfolio)
Az INA felügyelőbizottságának legutóbbi ülésén nem született döntés a finomítók jövőjéről - közölte ma a horvát média. Az ülés több mint hét óráig tartott. A testület tegnapi ülésén úgy határozott...
okt. 3
12:18
Mi történt, kevesebbet eszünk? Komoly fejtörést okoznak a friss számok (Privátbankár)
A kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben nőtt augusztusban, ez jó hír - de vajon miért csökkent az élelmiszerek forgalma? A szakértők egyelőre csak találgatnak, a gyenge forinttól az időjárásig több tipp is van. Egy biztos: amióta a trafikoktól is jönnek az adatok, nehéz megbízhatóan támaszkodni a statisztikai adatokra, mindig van valami módszertani gikszer.
okt. 3
12:18
A többség visszautasítja Navracsics jelölését (FT) (Portfolio)
Hat újabb kérdést kapott a szerdán meghallgatott Navracsics Tibor magyar EU-biztosjelölt az Európai Parlament (EP) oktatási és kulturális bizottságától, azon belül kettőt-kettőt-kettőt a jobbközép...
okt. 3
12:18
Devizahiteleket mondanak fel a bankok: nem jogerős a törvény (Pénzcentrum)
A bankok elszámoltatásáról szóló törvényt ugyan a parlament elfogadta, mégsem emelkedett jogerőre eddig....

Keresés