Az országban 4,5-5 millió kémény található, ebből több mint félmillió javításra szorul - mondta a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Telefónica spanyol távközlési csoport, amely Európa legnagyobb távközlési cége, kedden megerősítette, hogy mérlegeli a Telefónica Czech Republic társaságban lévő 69,4 százalékos részvénycsomagjának eladását. Ugyancsak közölte, hogy már tárgyal az érdeklődőkkel, például a PPF prágai pénzügyi csoporttal.
Számítástechnikai feladatokat is ellátnak idén májustól az ERFO Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű dolgozói. A megbízó az ERSTE Bank Hungary Zrt. A megbízás annak a szakképzésnek köszönhető, melyet az ERFO szervezett a Rehabilitáció - Érték - Változás program keretei között. Az Új Széchenyi Terv támogatásából megvalósuló program alapvető és szakmai képzésekkel segíti azokat, akik valamely…
A magyar alma fogyasztását népszerűsíti a Vidékfejlesztési minisztérium által indított kampány. Fazekas Sándor, a tárca vezetője szerint az lenne az ideális, ha az éves fogyasztás a jelenlegi szint másfélszeresére nőne.
Miközben az Egyesült Államok esetleges csődje most a legfontosabb téma a nemzetközi piacokon, aközben a magyar állam csődjének piacon árazott esélye egyéves mélypontra süllyedt az utóbbi napokra. Ez...
Kiraboltak egy bankot kedd délelőtt a főváros XXII. kerületében, a Nagytétényi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel....
Jövő év végére a tervek szerint emelkedne Romániában a bányajáradék mértéke - számolt be a Reuters. A román nemzeti ásványkincs szövetség (ANRM) vezetője szerint a bányajáradék jelenlegi mértéke nem...
Engedély nélküli befektetési szolgáltatás végzése miatt 70 millió forint bírságot szabott ki az MNB jogelőd hatósága a hongkongi Quantum XXL Ltd.-re és megtiltotta a társaság számára a jogosulatlan portfóliókezelési tevékenység folytatását - közölte az MNB kedden.
A vezető nyugat-európai indexek is erősödnek annak köszönhetően, hogy optimista nyilatkozatok jelentek meg az amerikai adósságplafon megemelésével kapcsolatban. Ráadásul a német ZEW gazdasági...
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). A két szervezet célja, hogy összefogásuk eredményeként biztonságosabbá váljon a...
Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. a Komárom-Esztergom megyében levő Bajon befejezte logisztikai központjának fejlesztését, amely Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb gumiabroncs-raktára lett...
Hétfõn úgy tûnt, hogy közelednek az álláspontok a két nagy amerikai politikai párt között az új költségvetési törvény elfogadása, illetve az adósságplafon megemelése témájában, ami...
A magyar fogyasztók 77 százaléka azt mondja, ha emelkednek az élelmiszerárak, akkor változtat vásárlási szokásain. Legtöbben a főétkezések közötti falatozásokkal kapcsolatban, új ruházati cikkeknél és az otthonon kívüli étkezésnél spórolnának - derült ki a a Nielsen kutatásából.
Országossá bővíti lóverseny-fogadási hálózatát a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft., a tervek szerint 2014 elején már 300 irodában lehet majd fogadni lóversenyekre - tájékoztatta Pécsi István, a Kincsem Park marketingvezetője kedden az MTI-t.
Az amerikai piacokat ma is a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről szóló vita mozgathatja. A szenátusban egy ideiglenes megállapodásról van jelenleg szó, a tervezet szerint február 7-ig...
Megtévesztésre alkalmas kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, és nem az engedélyezett alkalmazási előírás alapján mutatta be a Normaflore kemény kapszulát a Sanofi, ezért 2,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Sanofi már módosította promóciós anyagait....
Az elektronikus hitelesítéssel foglalkozó NetLock Kft. nTicket néven olyan tömegközlekedési jegyet fejleszt, amely mobiltelefonnal és tablettel használható, és használatarányos díj megfizetését teszi lehetővé - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Mosonyi György, a MOL felügyelő bizottságának elnöke 15 ezer részvénytől vált meg a mai napon - olvasható a társaság közleményében. Mosonyi György, a MOL felügyelő bizottságának elnöke, a mai napon...
A kedd kora délutái jelek szerint volt elõrelépés a washingtoni politikai patthelyzet megoldása irányába, ami jókora részvénypiaci optimizmust váltott ki hétfõ délután óta, és ma...
Úgy tűnik, lesz megoldás Washingtonban az amerikai adósságplafonnal kapcsolatban. A hírre erősödik a dollár, ugyanakkor gyengül a Wall Street. Erős napja volt a forintnak.
A Fehér Ház kedden elutasította a képviselőházi republikánusok legújabb, az ideiglenes költségvetés elfogadására és az adósságplafon megemelésére vonatkozó ajánlatát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,67 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 18 713,54 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Mosonyi György, a MOL felügyelő bizottságának elnöke 15 ezer részvénytől vált meg a mai napon - olvasható a társaság közleményében. Mosonyi György, a MOL felügyelő bizottságának elnöke, a mai...
A magyarországi internet-felhasználók globális összehasonlításban nagyjából átlagos mértékben vannak kitéve a naponta keletkező több mint 35 ezer új kártevőnek....
Mosonyi György, a MOL Nyrt. Felügyelő Bizottságának elnöke, 2013. október 15‐én 15.000 darab MOL részvényt értékesített 15.350 forint/darab átlagárfolyamon az Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT honlapján.
Lebuktak a cseh rendszámú furgonban utazók, amikor az adóhatósági járőrök ellenőrizték mosószer-szállítmányukat, majd a matricák és a silány kivitelezés láttán a 2010-es gyártási kódot kontrollálták a NAV számítógépes adatbázisában.
Felmérések szerint jelenleg több mint 250 ezeren dolgoznak, vagy tanulnak külföldön. A megfelelő biztosítás hiányában – még az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltása vagy a bankkártyákhoz ingyenesen járó biztosítás esetében is – egy nem várt külföldi baleset súlyos terheket jelenthet.
Az amerikai piacokat ma is a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről szóló vita mozgathatja. A szenátusban egy ideiglenes megállapodásról van jelenleg szó, a tervezet szerint február 7-ig...
Leggyakrabban a piacokon vagy az utcán vásároltak 2013-ban hamis terméket az emberek a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet májusi, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megbízásából készített ezerfős reprezentatív lakossági felmérése szerint.
Az európai felzárkózó gazdaságok növekedésének gyorsulását jelenleg elsősorban az euróövezeti és különösen a németországi élénkülés hajtja, jövőre azonban a térségi növekedés már belső forrásokból is...
Hétfõn úgy tûnt, hogy közelednek az álláspontok a két nagy amerikai politikai párt között az új költségvetési törvény elfogadása, illetve az adósságplafon megemelése témájában, ami...
Az európai felzárkózó gazdaságok növekedésének gyorsulását jelenleg elsősorban az euróövezeti és különösen a németországi élénkülés hajtja, jövőre azonban a térségi növekedés már belső forrásokból is lendületet kap, és ezek közül az egyik legfontosabb a költségvetési szigor lazulása lesz - jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
A fiatal vállalkozók kétharmada küzd forráshiánnyal nemzetközi szinten, mintegy felük úgy véli, hogy az új, innovatív finanszírozási források és az adókedvezmények jelenthetnek megoldást pénzügyi gondjaikra - derül ki az EY legfrissebb nemzetközi felméréséből.
Az amerikai piacokat ma is a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről szóló vita mozgatta. A szenátusban egy ideiglenes megállapodásról volt szó, a tervezet szerint február 7-ig...
A fiatal vállalkozók kétharmada küzd forráshiánnyal nemzetközi szinten, mintegy felük úgy véli, hogy az új, innovatív finanszírozási források és az adókedvezmények jelenthetnek megoldást pénzügyi gondjaikra - derül ki az EY legfrissebb nemzetközi felméréséből.
A világ tíz legkockázatosabb államadósa közül három az euróövezet tagja a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport kedden ismertetett idei harmadik negyedéves országkockázati összesítése szerint.
Elutasította a német legfelsőbb bíróság Szlovákia, az egészségbiztosítók profitstopja ügyében zajló pere kapcsán beadott rendkívüli jogorvoslati kérelmét, így Pozsonynak várhatóan ki kell fizetnie a nemzetközi döntőbíróság által az ügyben megítélt kártérítést - számolt be honlapján a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap kedden.
Hétfõn úgy tûnt, hogy közelednek az álláspontok a két nagy amerikai politikai párt között az új költségvetési törvény elfogadása, illetve az adósságplafon megemelése témájában, ami...
Fél mázsa vágott dohányt találtak a rendőrök három sátoraljaújhelyi férfi autójában, ellenük költségvetési csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A Fitch Ratings az amerikai piacok zárását követően jelentette be: negatív figyelőlistára helyezte az Egyesült Államok legjobb, AAA adósbesorolását. A hitelminősítő magyarázata nem meglepő: az...