Egy művésznek nem szabad belekerülnie a politikába, de ennek előfeltétele, hogy a politika ne másszon bele a művészetbe - fejtette ki Jordán Tamás színművész, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Átadták a Külügyminisztériumban az idei Lánchíd-díjakat kedden, az eseményen Martonyi János külügyminiszter azt mondta, hogy a kitüntetéssel általános emberi értékeket ismernek el.
Szólólemezt készített Tóth Zoltán, a Republic egyik alapítója, gitárosa, dalszerzője. A Húsvéti hó cím egyértelmű utalás a csapat idén márciusban elhunyt énekesére, Bódi Lászlóra, azaz Cipőre.
Lawrence Olivier mintegy ötven évvel ezelőtti igazgatósága óta a kedden kinevezett Rufus Norris személyében először ül színész a brit Nemzeti Színház vezetői székébe.