Az alábbi cikkben összefoglaljuk, hogy ki, milyen esetben lehet jogosult a gyermek után gyermekgondozási segélyre (gyes), továbbá a különböző jogosultak milyen feltételek mellett dolgozhatnak a gyes mellett.
Már vizsgálja az az Európai Bizottság a Magyar Országgyűlés által elfogadott szerencsejáték törvény módosítását - írja az Index. A nyerőgépek azonnali betiltásának indokát megalapozó anyagokat már be...
Jövőre több százezer orosz "atomnyugdíjas" érkezhet a harkányi gyógyfürdőbe, a rehabilitációs üdülést az oroszországi Zárt Városok Szövetsége és a Roszatom szervezi - írja a Magyar Nemzet....
Közfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes...
Közfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádióban.
Az amerikai piacok a hét első napján zárva tartottak, így meglehetősen eseményszegény volt a tegnapi európai zárás utáni időszak. Az ázsiai piacokon viszont zajlott az élet, és a japán és indiai...
A hétfő esti 285-ös szint körül maradt ma reggelig a forint az euróval szemben, noha reggel óta kis külpiaci befektetői hangulatjavulás jelei mutatkoznak, és Varga Mihály magyar EU/IMF-tárgyalásokért...
A tegnapi szintek közelében indulhat a budapesti piacon a kereskedés, majd a nap későbbi részében akár fél százalékos emelkedést is elképzelhetőnek tart Éder Tamás, a Strategon üzletkötője. ...
Az önkormányzatok állami adósságátvállalásakor nem vizsgálják, hogy egy adott település milyen célból vett fel hitelt, miért adósodott el - mondta Tállai András önkormányzati államtitkár kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Hozzátette: a cél az, hogy az önkormányzati rendszer fizetésképes legyen, és január elsején tiszta lappal indulhasson.
Tavaly ismét növekedés volt a kutatás-fejlesztési (k+f) beruházások terén. Összesen a GDP 1,2 százalékát, 336,5 milliárd fordítottak ilyen tevékenységre, a növekedés az európai és a vállalati források bővülésének köszönhető.
Hazai hírek mozgatták a magyar részvényindexet tegnap. A BUX alacsony értéken nyitott - a nemzetközi hangulat és a kedvezőtlen belföldi hírek hatására -, de napközben megfordult a trend, és erőteljes emelkedés kezdődött. A magyar értékpapírpiacot az OTP-részvények húzták. A befektetők valószínűleg a kormány önkormányzati konszolidációs programjára reagáltak pozitívan a magyar bankpapír…
Visszafogott piacnyitás várható az európai piacokon, az amerikai piacok iránymutatása nélkül, amelyek a Sandy hurrikán miatt a mai napon is zárva tartanak. Ugyancsak zárva lesznek a kötvénypiacok is, és egyelőre nem lehet tudni, hogy szerdán lesz-e kereskedés.
Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte az ügyben nyomozást indító Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője kedden.
Lapértesülések szerint a Rába a Volvóval szeretne szorosabb együttműködést kialakítani, amelynek keretében a két vállalat közösen gyártana buszokat. A Magyar Nemzet értesülései szerint az...
Kisebb emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden délelőtt az MTI által megkérdezett elemzők, a nap második felében a belföldi hírek mozgathatják a piacot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,82 pontos csökkenéssel, 19 098,97 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,06 százalékkal gyengült.
Három új mobilkészüléket leplezett le tegnap a Google, bár a Sandy hurrikán miatt ezt nem az eredetileg betervezett sajtóeseményen tette meg, hanem egy e-mailes közleményben - írja a CNBC. Eredetileg...
A harmadik negyedévben - a közfoglalkoztatásban dolgozókkal együtt - 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma. A munkanélküliek száma - 458 ezer fő - minimálisan csökkent, a 15-24 éves korosztályban azonban már majdnem minden harmadik fiatal van állás nélkül.
A harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 80 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak -jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Hitachi vásárolhatja meg a két német energia óriás, az E.ON és az RWE brit atomerőművek létrehozására alapított vegyesvállalatát, a Horizont. A Financial Times beszámolója szerint a japán cég által...
A Reuters elemzői konszenzusától elmaradó harmadik negyedéves teljesítményről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében az Erste Group Bank. Az osztrák bankcsoport arra számít, hogy...
Az év harmadik negyedévében 3 millió 938 ezren voltak foglalkoztatottak a KSH friss adatai szerint. Az előző év azonos időszakához képest csaknem 80 ezerrel bővült a foglalkoztattak száma, szezonális...
Három új mobilkészüléket leplezett le tegnap a Google, bár a Sandy hurrikán miatt ezt nem az eredetileg betervezett sajtóeseményen tette meg, hanem egy e-mailes közleményben - írja a CNBC. Eredetileg...
Amerika nélkül nem mutattak érdemi erőt a piacok, inkább a lassú lecsorgás jellemezte továbbra is a grafikonokat. Ezzel a mozgással több papír is fontos támaszokhoz érkezett, melyek letörése komoly...
Havi összevetésben 4,1 százalékkal csökkent a japán ipari termelés szeptemberben a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium által közölt adatok szerint.
Fehér Tamás lett a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. ügyvezetője. A társaság vezetői pozíciójában bekövetkező változás egybeesik a német többségi tulajdonú anyacég európai pozícióinak megerősítésével, amely új, komplex személyzeti szolgáltatásokkal bővíti valamennyi leányvállalatának tevékenységét.
A kormány jövő évre tervezett adóváltoztatásairól, valamint a kabinet új földtörvény-javaslatáról mondhatják el véleményüket a képviselők az Országgyűlés mai ülésnapján.
A keddi kereskedést is szünettel indították az E-Star papírok, ugyanis a részvényeknek pár perc is elég volt ahhoz, hogy 10 százalékos pluszba lendüljenek. A pihenőt követően tovább fokozódott a...
Bár az előzetes nyilatkozatok a díjak kis mértékű emeléséről szóltak, a legtöbb biztosító ismét engedett díjaiból a ma hajnalban megjelent tarifák tanulsága szerint. A Biztosítás.hu internetes alkuszi portál elemzéséből megtudhatjuk: ha a kötelező mellett most novemberben lakás és CASCO biztosításainkat is újrakötjük, egy időre elkerülhetjük a januártól kivetésre kerülő újabb adóterheket.
A Reuters elemzői konszenzusától elmaradó harmadik negyedéves teljesítményről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében az Erste Group Bank. Az osztrák bankcsoport arra számít, hogy...
A keddi kereskedést is szünettel indították az E-Star papírok, ugyanis a részvényeknek pár perc is elég volt ahhoz, hogy 10 százalékos pluszba lendüljenek. A pihenőt követően tovább fokozódott a...
A 2012-ben nyolcadik alkalommal megrendezendő Portfolio.hu Property Investment Forum a legfontosabb ingatlanszakmai konferencia Bécstől Moszkváig. A 65 előadót, 400 résztvevőt és 180 vállalatot felvonultató esemény a befektetők, a fejlesztők, a pénzügyi szakértők, a finanszírozók és a tanácsadók kedvenc találkozási fóruma....
A Reuters elemzői konszenzusától elmaradó harmadik negyedéves teljesítményről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében az Erste Group Bank. Az osztrák bankcsoport arra számít, hogy...
Zavarok lehetnek a hajléktalanok ellátásában a hivatalosan november elején kezdődő téli gondozási időszakban, ugyanis október végéig nem írták ki azt a pályázatot, amely kifejezetten a téli hidegben ellátandó feladatokhoz biztosít forrásokat a karitatív szervezeteknek - írja a Népszabadság....
Stabilan a 285-ös szinten kezdte a mai napot a forint az euróval szemben, majd ahogy határozottan javulni kezdett a nemzetközi befektetõi hangulat, erõsödni kezdett a forint is. Ma...
A kórházak ellátmányából évente legalább egy hónapnyi pénz hiányzik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke. Velkey György szerint a beszállítók felé ismét egyre nagyobb az intézmények tartozása.
A jövő évi bérfejlesztés tekintetében az emelésben gondolkozó vállalatok átlagosan 4-4,9 százalékos sávot húztak meg, ami nem haladja meg a tervezett inflációt - derül ki a Fizetésemelés 2013 kutatásból, amelynek eredményeit pénteken a Döntéshozók Fórumán ismertették. Az üzleti reggelin a cégek bérezési gyakorlatáról, motivációs politikájáról és a cafeteria jövőjéről is szó esett.
A KSH ma közzétett adatai alapján a 2012 III. negyedévében a munkanélküliek létszáma 458 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 10,4 százalékos volt, ami megegyezett a június-augusztus között mért ráta értékével. A harmadik negyedévében 3 millió 936 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 80 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
Meglehetősen eseménydúsnak ígérkezik a keddi nap a befektetők számára, míg a nemzetközi porondon amerikai makrogazdasági statisztikákra addig itthon a jegybanki kamatdöntő ülésre lesz érdemes...
Szokás szerint kedvezménydömpinggel szembesülhetnek az ügyfelek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak keddi, két országos napilapban (Magyar Hírlap és Napi Gazdaság) történt megjelenését követően. Utóbbi ezekből szemezgetett....
Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője.
Jelentős veszteségről számolt be a harmadik negyedévet illetően a svájci bankóriás, a UBS AG. Mindemellett pedig költségcsökkenési lépésként 10.000 fős, az alkalmazottai 15 százalékát érintő leépítésről döntött a bank.
Szokás szerint kedvezménydömpinggel szembesülhetnek az ügyfelek a kötelező gépjármû-felelősségbiztosítási díjak keddi, két országos napilapban (Magyar Hírlap és Napi Gazdaság) történt...
A tavaly nyáron kiírt mobilszolgáltatási tenderen végül a meglepetésszereplő állami konzorcium lett a befutó, ám azzal, hogy a tendert érvénytelenítették, patthelyzet állt elő. A piacon lévő mobilszolgáltatóknak pedig visszajárna a pénz.
Közfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Formálódik a Rába és a Volvo együttműködése, a még nem végleges tervek szerint első lépésben 300 városi buszt gyártanának Győrben Volvo alvázon, Rába futóművel, alumínium felépítménnyel - írta a Magyar Nemzet iparági forrásokra hivatkozva.
Mára sikerült a rendőrség teljes állományát feltölteni, jelenleg a legnagyobb feladatot a körzeti megbízotti helyek betöltése jelenti - mondta Pintér Sándor hétfőn a szolnoki Hozam Klubban, ahol a Belügyminisztérium 2010-től elvégzett munkáját értékelte.
Hamarosan idehaza is beindul a gyorsjelentési szezon, a hazai gyógyszergyártók közül a Richter várhatóan már jövő héten közzéteszi harmadik negyedéves eredményeit, míg az Egis november 14-én jelent....
2,5 milliárd euró működési eredményt és 1,4 milliárd euró adózott eredményt ért el 2012 harmadik negyedévében az Allianz Group annak köszönhetően, hogy minden szegmensben jobb teljesítményt mutatott...