Megteremtené a "befektetői letelepedés" jogintézményét Magyarországon négy fideszes képviselő. 250 ezer euró értékű magyar állampapír lenne a letelepedési engedély ára.
Kormányközeli alvállalkozókat hozhat helyzetbe a jövő hónapban parlament elé kerülő új felnőttképzési törvény, amely újraszabályozná az iskolarendszeren kívüli szakmai képzését végző, piaci alapon működő vállalkozások jogi környezetét - cikkezi a Népszava.
Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte az ügyben nyomozást indító Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője kedden az MTI-…
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.
A kormány jövő évre tervezett adóváltoztatásairól, valamint a kabinet új földtörvény-javaslatáról mondhatják el véleményüket a képviselők az Országgyűlés mai ülésnapján.
Hamarosan idehaza is beindul a gyorsjelentési szezon, a hazai gyógyszergyártók közül a Richter várhatóan már jövő héten közzéteszi harmadik negyedéves eredményeit, míg az Egis november 14-én jelent....
Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte az ügyben nyomozást indító Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője kedden az MTI-…
Megerősítette a 10 ezer fő elbocsátására vonatkozó szándékát és megemelte profitcélját a UBS. A svájci bankóriás visszavágja befektetési banki üzletágát, hogy a vagyonkezelésre koncentrálhasson,...
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes...
Polgári szállításra is alkalmassá tennék a pápai NATO repülőteret jövőre. A térség fejlesztésébe egymilliárd eurót fektetnének, a műszaki gyártásra pedig 25 ezer új munkahely keletkezhet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter.
Az Erste Csoport a harmadik negyedévben stabil működési eredményt produkált, nettó nyereségük majdnem 600 millió euró volt 2012 első kilenc hónapjában.
Újra optimista hangulat bontakozott ki az európai tőzsdéken, melyben szerepet játszhat, hogy a spanyol gazdasági növekedés, ha csak minimálisan is de jobb lett az elemzők várakozásánál, valamint a...
Fontos adóváltozásokra lehet számítani a hazai megtakarítási piacon. Például a Nyugdíj-előtakarékossági számla 3 éves felhalmozási időszakát 10 évre hosszabbítanák meg, a biztosítások tekintetében...
Polgári szállításra is alkalmassá tennék a pápai NATO repülőteret jövőre. A térség fejlesztésébe egymilliárd eurót fektetnének, a műszaki gyártásra pedig konzorcium alakulna. 25 ezer új munkahely keletkezhet.
Bár a tavalyi éves nyereség egészét kifizette az Állami Nyomda osztalék formájában, ettől nem vált a részvény osztalékpapírrá - mondta Zsámboki Gábor vezérigazgató a Portfolio.hu-nak adott interjúban...
Bár az előzetes nyilatkozatok a díjak kis mértékű emeléséről szóltak, a legtöbb biztosító ismét engedett díjaiból: átlagosan 5-8 százalékkal csökkentek az árak.
Az előző év azonos időszakához képest csaknem 80 ezerrel bővült a foglalkoztattak száma a harmadik negyedévben. A munkanélküliek száma azonban nem tudott csökkenni, a munkanélküliségi ráta 10,4 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Közfoglalkoztatásra az idei költségvetési forrásnál többet, mintegy 150 milliárd forintot szán a jövő évre a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint valamilyen preferenciát, köztes megoldást kell kialkudnia az államnak az önkormányzatok hiteleit finanszírozó bankokkal azért cserébe, hogy részben vagy teljes egészében átvállalja a települések adósságait.
Fontos adóváltozásokra lehet számítani a hazai megtakarítási piacon. Például a Nyugdíj-előtakarékossági számla 3 éves felhalmozási időszakát 10 évre hosszabbítanák meg, a biztosítások tekintetében...
Megkönnyíti a vásárlást az a novembertől kötelező cimkézés, amelyet az Unió egészében vezetnek be. A jelzések alapján bárki könnyen eldöntheti, hogy megtalálta-e a neki megfelelő gumit.
A kínai piacon erősít az amerikai Philip Morris - a dohánycég ugyanakkor nem a hagyományos dohányiparban, hanem a kevésbé káros cigaretták és az egészségügy terén keres növekedési lehetőséget - írja a Wall Street Journal.
Változik a Nyugdíj Előtakarékossági Számlára vonatkozó szabályozás: az eddigi 3 éves felhalmozási időszakot 10 évre növeli a kormány. Részlegesen 3, teljesen 5 év után lehetnek a jövőben kamatadómentesek az egyszeri díjú biztosítások. A jövő évtől adókötelesek lesznek a visszavásárlási értékkel rendelkező biztosítások, amelyek már számítanak kockázati életbiztosításnak - mondta el Balog Ádám,…
A spanyol gazdaság a szeptemberrel záródó harmadik negyedévben immár negyedik negyedéve mutat zsugorodást, azonban a statisztikai hivatal előzetes adatai alapján a recesszió mértéke enyhült a második negyedévi ütemhez képest
A hétfői csökkenés után erősödni kezdett a forint kedden délelőtt, az eurót 11 óra körül 284,62 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a reggeli 285,31 forint és a hétfő esti 284,95 forint után.
A Költségvetséi Tanács hétfő délutáni ülésén arra a megállapításra jutott, hogy az első háromnegyedéves adatok alapján valószínűsíthető a 3 százalék alatti költségvetési hiánycél - nyilatkozta az...
Visa payWave funkcióval ellátott kártyákat vezet be az Erste Bank, ezzel a hazai piacon eddig is jelen lévő MasterCard újabb területen versenyezhet a Visával a piaci részesedésért. A bank Visa...
Ennek a technikának az a lényege, hogy akár 2-3 centiméteres távolságból is pénzügyi műveleteket lehet végezni a kártyával az arra alkalmas terminálokon, vagyis sokkal egyszerűbbé válik így a fizetés.
A 8 hetes kincstárjegy tegnapi terv alatti értékesítése után ma a meghirdetett mennyiséget sikerült eladnia a 3 hónapos diszkontkincstárjegyből az Államadósság Kezelő Központnak, igaz ma sem...
Stabilan a 285-ös szinten kezdte a mai napot a forint az euróval szemben, majd ahogy határozottan javulni kezdett a nemzetközi befektetõi hangulat, erõsödni kezdett a forint is. Utóbbi...
Jövőre a kormány 90 milliárd forintot remél az adóhivatal és a kiskereskedelmi pénztárgépek közti online összeköttetéstől. A rendszer már működik Bulgáriában.
Szokás szerint kedvezménydömpinggel szembesülhetnek az ügyfelek a kötelező gépjármû-felelősségbiztosítási díjak keddi, két országos napilapban (Magyar Hírlap és Napi Gazdaság) történt...
Minél magasabb pozícióban van valaki egy vállalatnál, annál kevesebb stresszt kell elviselnie. A legnagyobb nyomás alatt a középvezetők vannak, akik még a nyaralásra is magukkal viszik telefonjukat, ellenőrizgetik e-mailjüket.
A Bayer ma publikálta negyedéves jelentését, amely jelentősen, 5 százalékkal meghaladta a korrigált EPS várakozásokat. Az eredmény az előző negyedévhez képest 7 százalékkal emelkedett, vagyis a várt 2 százalékos növekedést jelentősen felülmúlta a társaság által közzétett eredmény.
Tegnap este a poszt-trópusi ciklonná átminősített Sandy hurrikán partot ért Atlantic Citytől 10 kilométerre. Igaz a 107 dolláros jegyzéseknél már lehetett számítani egy visszapattanásra az olaj árában, de a ciklon most rásegíthet. Jelenleg 109.30-nál tartunk és ha a hurrikán tovább növeli az aggodalmakat a kitermelő vállalatoknál akkor ez ismét 115 felé tolhatja az árat.
Míg Nyugat-Európában optimista hangulat bontakozott ki a részvénypiacokon, addig a hazai börze a negatív tartományban várja a délutánt. A budapesti befektetők a hazai jegybank kamatdöntő ülésére...
Az eddigi legnagyobb fogás: 44 500 veszélyes fényfüzér és 4800 elektromos melegvízpárna forgalomba hozatalát akadályozta meg együttes fellépésével a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a NAV Fejér Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága - közölte az NFH.
A kínai valuta tegnap a dollárral szemben olyan szintet ért el, amire utoljára 1994-ben volt példa. Az erősödést az optimista hazai gazdasági kilátások, valamint a kedvező világpiaci hangulat is segítette.
A további együttműködést megalapozó megállapodást írt alá Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és Szergej Ignatyev, az orosz jegybank elnöke - közölte az EKB.
Az Európai Bizottság a jelek szerint a vártnál erőteljesebb álláspontra helyezkedett a magyar államháztartási deficitcél ügyében, ezért valószínűsíthető, hogy a magyar kormány hamarosan újabb egyenlegjavító lépéseket jelent be - jósolták kedden londoni elemzők.
A magánnyugdíj-pénztári tagok is köthetnek megállapodást nyugdíjbiztosítási szolgáltatásokra - áll a "Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló T/8750 számú törvényjavaslatban.
Miután az eurózóna két legerősebb gazdaságában: Németországban és Franciaországban is egyre borúsabbak a gazdasági várakozások, októberben hároméves mélypontra süllyedt az egész fizetési övezetben a...
Bár a nyugdíjkilátások romlásával az öngondoskodás elfogadottsága egyre javulni látszik, a hazai lakosság öngondoskodási szokásait számszerűsítő OTP Öngondoskodás index ismét veszített értékéből...
A biztosítási szektor, valamint az olajipar az Amerikát rettegésben tartó hurrikán nagy "áldozata", az olajfinomítás leállítása nagy veszteséget okoz, egyelőre kérdés, hogy mikor indulhat újra a termelés. India és Japán gazdaságélénkítő csomagot jelentett be.
Több mint másfélszeres túljegyzés mellett, kissé emelkedő hozammal értékesített a meghirdetett 45 milliárd forint értékben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ mai aukcióján.
Októberben hároméves mélypontra süllyedt az euróövezetben a fogyasztói és üzleti hangulati index, miután a közös valuta térségének központi államaiban, így Németországban és Franciaországban egyre borúsabbak a gazdasági várakozások.