Cáfolták a lapértesüléseket. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség megerősítette, hogy az Invitel nincs a 112-es segélyhívó informatikai háttérberuházására kiírt tender utolsó fordulójába jutott szállítók között.
A polgármester pártállása nem befolyásolja az adott önkormányzat részvételét az állami adósságkonszolidációban - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra az újságírói felvetésre, hogy az MSZP-s Botka László szerint a fideszes önkormányzatoknak kedvezne az adósságátvállalás.
Mivel a Monetáris Tanácson belül többségben lévő külsős tagok továbbra is elsősorban a gazdaság élénkítését tartják szem előtt, ezért a jelenlegi stabil környezetben a keddi ülés alkalmával egy újabb 25 bázispontos csökkentésre számítunk. A monetáris lazítással párhuzamosan azonban a hazai eszközök sérülékenysége növekedhet - mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója
A New York felé közeledő Sandy hurrikán miatt több olajfinomítót is le kellett állítani, ami a benzin és egyéb feldolgozott kőolajtermékek drágulását, de az amerikai WTI olaj áresését eredményezte....
A lengyelek és a szlovákok teszik félre a legnagyobb részt a fizetésükből Közép- és Kelet-Európában - mutatta ki egy, az Erste Csoport megbízásából készült felmérés. Az IMAS osztrák piackutató...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 223,92 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 19 109,79 ponton zárt hétfőn. A magyar értékpapírpiacot az OTP-részvények húzták. A befektetők valószínűleg a kormány önkormányzati konszolidációs programjára reagáltak pozitívan a magyar bankpapír vásárlásával, az OTP több mint 3 százalékot emelkedett.
A postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a...
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) több mint 116 millió forint friss tőkéhez juttatja a miskolci MobilEngine információtechnológiai céget, több lépcsőben. A befektető hétfői tájékoztatása...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 223,92 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 19 109,79 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,35 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek - a Richter kivételével - a pénteki záráshoz képest.
A nyugdíj 1,6 százalékával növelt havi összeget januárig visszamenőleg, egyben fizeti ki a nyugdíjfolyósító. A kifizetéseket két hét múlva kapják meg a nyugdíjasok. Az átlagosan 15-16 ezer forintos emelés csaknem 2,7 millió embert érint....
A postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopolhelyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt.
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) több mint 116 millió forint friss tőkéhez juttatja a miskolci MobilEngine információtechnológiai céget, több lépcsőben. A befektető hétfői tájékoztatása szerint a forrás a vállalkozás nemzetközi terjeszkedését segíti, a társaság Londonban és Isztambulban nyithat kereskedelmi irodát.
1888 óta nem történt olyan, hogy időjárási okok miatt két egymást követő napra bezárták volna a tőzsdéket. A New York-i tőzsde vezetősége hosszas fontolgatás után azonban úgy döntött, a mai nap után...
John Lipsky amerikai közgazdász szerint Magyarország sikeres lehet a válság kezelésében, ehhez azonban eltökéltségre, bátorságra és világos szemléletre van szükség.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eredményt hirdetett az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok pályázati felhívásában, ennek eredményeként még az idén tíz kockázati tőkealap kezdheti meg működését, 41 milliárd forint forrással támogatva az innovatív mikro-, kis- és középvállalkozásokat - tájékoztatta az NFÜ hétfőn az MTI-t.
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában hétfőn.
Az E-Start összesen 3,7 millió forint értékben a bruttó érték 35 százalékán vásárolt vissza összesen 37 darab kötvényt. A cég korábban 190 millió forintot különített el a sorozat maradékának hasonló...
A postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt.
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV Rájátszás című műsorában hétfőn.
Már hazánkban is tesztelik azokat az intelligens mérőket, amelyekkel akár az áramlopást vagy a valóságtól eltérő adatok bediktálását is ki lehet majd küszöbölni. Az új módszer az energiatámogatások rendszerét is átalakíthatja.
A kétgyermekesek, valamint az átlagnál többet kereső három-, illetve többgyermekesek az egyértelmű nyertesei a személyi jövedelemadó rendszer változásának, minden jövedelemkategóriában több marad a bruttó fizetésükből 2013-ban, mint 2010-ben - derül ki a Pénzcentrum.hu legfrissebb elemzéséből. Az alacsony keresetű egy-, illetve három- vagy többgyermekesek viszont sok esetben kevesebb pénzt kapnak…
A kormány jövő évre tervezett adóváltoztatásairól, valamint a kabinet új földtörvény-javaslatáról mondhatják el véleményüket a képviselők az Országgyűlés keddi ülésnapján.
A Költségvetséi Tanács hétfő délutáni ülésén arra a megállapításra jutott, hogy az első háromnegyedéves adatok alapján valószínűsíthető a 3 százalék alatti költségvetési hiánycél - nyilatkozta az InfoRádiónak Kovács Árpád, a szervezet elnöke.
Mindennapi híreink része lett az alapkamat fogalma, viszont általában elég keveset tudunk róla. Azt például igen, hogy a magyar politikai csatározások egyik célpontja és a jegybankkal kapcsolatos, de azt már kevésbé, hogy a fogalom országonként is mást takar, és azt sem, hogy a magyar alapkamat rendszere elég fiatal. Tévhitek és tények az alapkamatról a Privátbankár sorozatában.
Négyszázmillió forintot csoportosít át a kormány a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye támogatására, további 150 milliót pedig a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyház felújítási munkálatainak befejezésére.
Ma hajnalban meghirdették január 1-jétől érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjaikat a magyar biztosítók két országos napilapban. Ebben a formában utoljára, hiszen az új szabályozásnak...
Szokás szerint kedvezménydömpinggel szembesülhetnek az ügyfelek a kötelező gépjármû-felelősségbiztosítási díjak keddi, két országos napilapban (Magyar Hírlap és Napi Gazdaság) történt...
Orbán Viktor múlt heti bejelentése alapján az állam az önkormányzati hitelek közel felét átvenné. Az államháztartás egésze szempontjából üdvözlendő a lépés, sokak félelme alapján azonban az...
Magyarországon eddig példa nélküli, teljesen új kiegészítő biztosításokat is hoz a ma startoló kgfb-kampány. Vége a biztosítók pókerjátszmájának - interjú Csikós Dániellel, az ország első direktbiztosítójának vezérigazgatójával.
A 2008 óta zajló történések (és most itt - akárcsak általában - igyekszem kerülni a válság" szó használatát) görbetükörként, karikírozva, és bizony már sokszor akár paródiába illően mutatnak rá eddig is meglévő jelenségekre, visszásságokra. A bizonyos értelemben vett új rend" kevésbé tolerálja a cselekvőképtelenséget és az emberi hiányosságokat.
Politikai megállapodás született hétfőn Luxembourgban az Európai Unió közlekedésért felelős miniszteri tanácsülésén a tachográfok rendszerének korszerűbbé tételéről, valamint a repülőtéri résidők elosztásának hatékonyabbá tételéről. Emellett a műszaki vizsgára vonatkozó uniós szabályok módosítása is napirendre került.
A postai szolgáltatások liberalizációjának utolsó lépéseként az Országgyűlés hétfőn megszüntette a Magyar Posta eddig megmaradt monopol helyzetét, így a teljes magyar postai piac megnyílt a magánszektor előtt.
Elérte New Jerseynél a Sandy poszt-trópusi ciklon központja az amerikai szárazföldet - jelentette helyi idő szerint hétfő este az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC).
Egy arany szállító hajó 9 emberrel, és 700 tonna aranyérccel a fedélzetén eltűnt a csendes-óceáni viharban, Oroszország partjainál - közölte az AP. Az aranyérc értékét nehéz megbecsülni. Egy arany...
A brit pilóták egyharmada részben egyszerre szunyókál társával repülés közben, azaz gyakran előfordul, hogy két pilóta is alszik. Mindez a Brit Légitársaságok Pilótaszövetségének felméréséből derült ki.
A két legutóbbi kamatdöntéssel 6,5 százalékra mérsékelt alapkamat további 0,25 százalékpontos csökkentését várja a budapesti elemzők döntő többsége és valamennyi londoni elemző a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának mai ülésén.
Éjjel elérte New Jerseynél a Sandy poszt-trópusi ciklon központja az amerikai szárazföldet. A rendkívül ritka légköri jelenség már oszlóban van, elmaradt a szupervihar, de így is brutális a hatása.
Munkahelyeket nem lehet jogszabállyal, törvényi rendelkezésekkel létrehozni, munkahelyeket csak a gazdaság tud teremteni, viszont a beruházásokhoz bizalom és hitelesség kell - hangsúlyozta az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hétfői zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV-ben.
Formálódik a Rába és a Volvo együttműködése, a még nem végleges tervek szerint első lépésben 300 városi buszt gyártanának Győrben Volvo alvázon, Rába futóművel, alumínium felépítménnyel - írta a Magyar Nemzet keddi számában iparági forrásokra hivatkozva.
A Reuters elemzői konszenzusában várt 1,06 milliárd eurónak nagyjából megfelelő, 1,1 milliárd eurós adózás előtti eredményt ért el a harmadik negyedévben a Deutsche Bank - derült ki a társaság kedd...
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV...
Bár az előzetes nyilatkozatok a díjak kis mértékű emeléséről szóltak, a legtöbb biztosító ismét engedett díjaiból a ma hajnalban megjelent tarifák tanulsága szerint. A Biztosítás.hu internetes alkuszi portál elemzéséből kiderül: ha a kötelező mellett most novemberben lakás és CASCO biztosításainkat is újrakötjük, egy időre elkerülhetjük a januártól kivetésre kerülő újabb adóterheket.
Soron következő online előadásunkon a CFD kereskedés világába avatjuk be a résztvevőket. Webináriumunkon egy költséghatékony kereskedési formát ismerhet meg, amely lehetővé tesz, hogy Ön a piac...
A Bank of Japan a mai kamatdöntő ülésén nem változtatott eddigi 0-0,1 százalékos kamatszintjén, ugyanakkor közel 11 ezer milliárd jennel megtoldotta az eszközvásárlási programját annak érdekében, hogy megóvja a gazdaságot a recessziótól.
Az Egyesült Államok, Japán és India háromoldalú találkozói mögött az "egyre magabiztosabb" Kína elleni közös stratégia kialakításának szándéka húzódik meg - állítja a Global Times című pekingi napilap kínai nyelvű változata a keddi számában.