Az "autós" biztosítások továbbra is válságban vannak a hazai piacon, az alacsony díjak lenyomják a bevételeket - de az életbiztosítások sem állnak jobban
A Róbert Károly körúton található bútoráruházban végkiárusítást tartanak, ugyanis a legnagyobb Domus bolt pár héten belül végleg bezár - írja a Világgazdaság.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 júniusában 1,4 százalékkal csökkent, munkanaphatástól megtisztítva 1,0 százalékkal nőtt. A termelés az év első hat hónapjában 8,1 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index júniusban 0,6 százalékkal -…
Az előzetes adatok szerint 419,4 milliárd forint díjbevétellel zárták a biztosító társaságok az első félévet, ami elmaradást mutat az egy évvel korábbihoz képest a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.
Tarlós István főpolgármester a kormány illetékeseitől megerősítést kapott arra vonatkozóan, hogy a BKV még ebben a hónapban megkapja az ígért többlettámogatás hiányzó részét. Szűcs Somlyó Mária, a Főp...
Bár tegnap este 251 forintig gyengült a frank, lehetett sejteni, hogy lesznek még itt hullámzások. Az éjszakai órákban 254,5-ig erõsödött vissza az alpesi deviza, reggel pedig már 256-nál...
2011 első félévében az előzetes adatok szerint 419,4 milliárd forint díjbevétellel zártak a hazai biztosító társaságok, ami elmaradást mutat az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idei első félév összesített adatait. A Portfolio.hu számításai szerint a nem-életbiztosítási piac a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest közel…
Az AXA az augusztus 12-étől elérhető Otthonvédelmi Akcióterv mellett saját termékeivel igyekszik kiszámíthatóvá tenni a devizahitelesek törlesztőrészleteit
Mától igényelhetik a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező adósok a jogszabályban meghatározott árfolyamrögzítést bankjuktól. Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára...
2011 első félévében az előzetes adatok szerint 419,4 milliárd forint díjbevétellel zártak a hazai biztosító társaságok, ami elmaradást mutat az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az idei első félév összesített adatait. A Portfolio.hu számításai szerint a nem-életbiztosítási piac a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest közel…
Napok óta rendkívül idegesek a piacok Európában és Amerikában, eközben pedig Ázsia viszonylag még mindig a nyugalom szigetének tekinthetõ. Az elmúlt napokhoz hasonlóan így ma is izgalmas és...
A csütörtöki közel 20 forintos zuhanás után pénteken tovább folytatódik a frank esése. Az euróval szemben kritikus szintre gyengült, a forint ellenében már 250 alatt jár a kurzus....
Néhány hétig tart még a nyári vakáció szezon, ilyenkor még élénk a forgalom az utazási irodákban. Hogy mennyire felkészült ügyintézővel találkozunk, az azon is múlik, hogy az iroda milyen követelményeket támaszt a dolgozókkal szemben. Az biztos, hogy a jó működéshez nem elég egy jól-rosszul megszerzett iskolai végzettség. Ez igaz az idegenvezetők esetében is, akik speciális tudással jobban tudnak…
Korrekció vette kezdetét tegnap az OTP-ben. Az árfolyam a 3.850 forintos mélypontról fordult, és 4.200 forintig emelkedett. Ha a következő napokban is folytatódik az erősödés, akkor akár 4.800 forint környékét is visszatesztelheti az árfolyam, ez azonban már elég optimista forgatókönyv a jelenlegi hangulatban - olvasható az Erste elemzésében.
A csütörtöki közel 20 forintos zuhanás után pénteken tovább folytatódik a frank esése. Az euróval szemben kritikus szintre gyengült, a forint ellenében már 250 alatt jár a kurzus.Stabilizálódott a...
Aki eddig a júliusi-augusztusi október elől nem menekült be megmelegedni egy moziba, az most menjen be. A Förtelmes főnökök című amerikai vígjáték erre mindenképpen jó alapot teremt.
Az elmúlt hetek hozamemelkedése után, a héten már korrekció indult. A 10 éves hozam júniusban még 7,1% környékén mozgott, majd innen kitört felfelé, és rövid idő alatt 8%-ig emelkedett. Innen fordult a ráta és korrekció kezdődött, tegnap már 7,72%-nál járt a 10 éves hozam - olvasható az Erste elemzésében.
Az amerikai republikánus párt mind a nyolc eddigi hivatalos elnökjelölt-aspiránsa elutasította csütörtökön az iowai Amesből közvetített televíziós vitában, hogy az adóemelés is része legyen annak a deficitcsökkentési tervnek, amelynek kidolgozására a kongresszus létrehozott egy kétpárti "szuperbizottságot".
Békéscsaba 2008-ban bocsátott ki 4 milliárd forint összegű, húsz éves futamidejű svájci frank alapú kötvényt, de a tőketörlesztést csak 2013-ban kell elkezdeni, ezért átütemezésben a város nem gondolkodik - közölte az MTI érdeklődésére az önkormányzat pénzügyi és gazdasági osztályának vezetője.
A bizonytalan nemzetközi hangulatban a forint relatíve jól teljesít a térségbeli devizákkal szemben - írja Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa. EUR/HUF (272,50 - 275,00): A...
A globális részvénypiaci zuhanás alapján úgy tűnik, hogy részvénypiacok jelentős EPS-csökkenést kezdtek beárazni 2012-re. A Citi elemzői szerint viszont ez nem következik be, bár lassulás lesz, de a...
A nemzeti eszközkezelőről szóló rendeletet újra módosította a kormány, két szakminiszternek kellene kitalálnia, mennyiért is vásároljon lakásokat az állam
Augusztus 12-étől elérhető az árfolyamrögzítés a bajba jutott devizahitelesek számára és ennek kapcsán kiváncsiak voltunk, vajon hogyan látja ezt a lehetőséget a Magyar Bankszövetség
A munkaügyi felügyelői létszám emelkedése ellenére nem erősödött a gazdálkodók "fenyegetettsége" és az ellenőri jelenlét, s a teljesítmény különösen a feketegazdaság visszaszorításában volt kritikus - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése.
Mialatt az elmúlt napokban sok devizapár hatalmas utat járt be, addig az EURUSD esetében teljesen iránytalan a mozgás és az 1,4040-1,44-es szint között van darálás. Igazi sormintaszerű a chart, az elmúlt napok mintázata pedig leginkább egy vonalkódra hasonlít. Nagytestű piros és zöld gyertyák sorakoznak felváltva. Nagy a volatilitás és a csapkodás, ugyanakkor a kereskedés sávja nem változik. Innen…
Az AXA a mai naptól elérhetővé teszi az Állam által kidolgozott Otthonvédelmi Akcióterv keretében igényelhető Árfolyam-rögzítési Programot, amellyel a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahitellel rendelkező ügyfelein kíván segíteni. Ezzel egyidőben az AXA útjára indítja saját HitelPajzs Programját, melynek elsődleges célja, hogy hosszú távon biztos védelmet kínáljon az AXA ügyfelei számára a…
Végre sikerült a svájci jegybanknak olyat lépnie, amit már komolyan vett az EUR/CHF jegyzése is. Ezidáig különböző nyilatkozatokkal és korábban piaci intervenciókkal igyekezett a frank erősödését megállítani, de pont annyi sikere volt, mint a japánoknak a jennel. (Solar Capital)
A lakásfedezetes devizaalapú hitellel rendelkezők mától kérhetik írásban bankjuktól a törlesztési árfolyam rögzítését; az árfolyamgát mellett döntők a havi teher csökkenését legkorábban az októberi törlesztő részleteknél érezhetik majd
Miután a magyar állam a május végi piaci csúcsok környékén sikeresen visszaszerezte az orosz kézen levő 21,2%-os MOL csomagot, az árfolyam (elsősorban a kedvezőtlen irányba változó nemzetközi...
Módosulnak az akciós betéti kondíciók az Erste Bank Zrt.-nél a kis- és középvállalati ügyfelek részére augusztus 8-ától. A változások a "Hétfői ajánlat"-ot, a "Deviza hétfői ajánlat"-ot és a "Heti 33...
Az árfolyamgát konstrukcióhoz csatlakozó devizahitel adósok már a szeptemberi törlesztő részletet a rögzített árfolyamon fizethetik - jelentette be Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
A munkáltatók júliusban kevesebb új állást jelentettek be mint az előző hónapban, de a szezonálisan kiigazított adatok szerint kissé még így is csökkent az álláskeresők száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
A várt növekedés helyett júniusban csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt - derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból
A "nők - 40" kedvezményes nyugdíjba vonuláshoz (a jogosultsági idő számításához) nem vehető figyelembe a tanulóidő - derül ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter képviselői kérdésre adott válaszából. Ugyanakkor a nyugdíj összegének kiszámításakor a szolgálati időt kell figyelembe venni, így abba beleszámítják az ipari tanulóként eltöltött éveket....
Kelet-Európa külföldi megítéléséről és annak hátteréről közölt írást eheti számában az Economist. A neves brit hetilap kissé provokatívnak mondható "Alkalmatlan brigád" című cikkét azzal a kérdéssel...
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 júniusában 1,4 százalékkal csökkent - alaposan meglepve az elemzőket, akik 4,4% körüli bővülésre számítottak.
Görögországban a vártnál nagyobb mértékben, 6,9 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a pénteken megjelent hivatalos becslés szerint....
A portugál szanálási program eredményeinek felülvizsgálatára az országban tartózkodó EU-EKB-IMF küldöttség, a "trojka" véleménye szerint Portugália jó úton halad a pénzügyi mentőcsomag feltételeinek...
A világ már nem is lehetne globálisabb, mint 2011 nyarán: a költővel szólva "szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált". Az amerikai törvényhozás döntései vagy a...
Csak akkor keletkezne veszteség a Mol állami tulajdonban lévő részvényein, ha azokkal kereskedni kezdenének, de ez ellentétes a kormány szándékival - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Soros György szerint csak Németország képes visszafordítani az európai gazdasági és pénzügyi szétesést. A guru egy bankválság veszélyeire is felhívta a figyelmet