Őrült hullámvasúton az amerikai részvénypiacok a szerdai meredek esés után a keddi naphoz hasonlóan ismét őrült emelkedés mutatkozott A Dow index tegnap 423 pontot emelkedett. A hétfői 634 pontos zuhanás után kedden 429 pontot emelkedett, majd szerdán újra esett, 519 pontot. Eddig még soha nem volt arra példa, hogy az index négy napon keresztül 400 pontot meghaladó volatilitást mutasson.
A tegnapi nap folyamán Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban és Franciaországban shortolási tilalomról határoztak egyes részvényekre vonatkozóan, hogy hűtsék a jelenleg igencsak felfokozott piaci hangulatot, melynek nyomán mélyrepülésbe kezdtek a banki részvények.
A lakásfedezetes devizaalapú hitellel rendelkezők mától kérhetik írásban bankjuktól a törlesztési árfolyam rögzítését; az árfolyamgát mellett döntők a havi teher csökkenését legkorábban az októberi törlesztő részleteknél érezhetik majd
Napok óta rendkívül idegesek a piacok, és egy piaci pletyka is elég ahhoz, hogy menekülõ üzemmódba váltsanak a befektetõk. A szerdai újabb részvényeladási roham után csütörtök kora délután...
A belépőjegyek árához mérten elenyésző összegbe kerül, mégis ritkán kötnek a fesztiválszervezők a bulizókra baleset-biztosítást. Ha meg is teszik, a limitek miatt rendszerint csak jelképes összegű kárpótlásra számíthat, akit ilyen helyen baleset ér....
A pénzügyi papírokra vonatkozó short pozíciók felvételére és tartására vonatkozó korlátozások mellett döntött Belgium, Franciaország, Olaszország és Spanyolország, derül ki az ESMA közleményéből. A...
Adósságplafon kialakításán dolgoznak a szlovák pártok; a pénzügyminisztérium koncepciója állítólag megegyezik a legnagyobb ellenzéki párt, a Smer elképzelésével, sőt tárgyalások is folynak erről a...
Szakadnak a tőzsdék, államcsődöktől, globális recessziótól, második válságtól félnek a befektetők világszerte. Mit gondolnak az elmúlt napok, hetek eseményeiről a hazai ingatlanpiac szereplői? Milyen...
Napok óta rendkívül idegesek a piacok, és egy piaci pletyka is elég ahhoz, hogy menekülő üzemmódba váltsanak a befektetők. A szerdai újabb részvényeladási roham után tegnap délután fordulat jött a...
Napok óta rendkívül idegesek a piacok Európában és Amerikában, eközben pedig Ázsia viszonylag még mindig a nyugalom szigetének tekinthető. Az elmúlt napokhoz hasonlóan így ma is izgalmas és volatilis...
Franciaországban a második negyedévben nem változott a hazai össztermék (GDP) az év első három hónapjához képest. A növekedés leállása az euróövezet második legnagyobb gazdaságában tovább erősítheti a...
Ismét felerősödhetnek az eurózónával kapcsolatos aggodalmak, ezáltal a piacokra nehezedő nyomás is, ugyanis a régió második legnagyobb gazdasága stagnálást mutatott a második negyedév folyamán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,63 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 17.746,91 ponton zárt csütörtökön, de 17 ezer pont alatt is volt nap közben az index. A részvénypiac forgalma 29,6 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és az OTP erősödött, a Richter árfolyama nem változott, a Magyar Telekom gyengült az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvénye nap végére…
Az elemzői konszenzusban szereplő 0,3%-os növekedéssel szemben stagnált a második negyedévben a francia gazdaság negyedéves alapon - tette közzé ma a francia statisztikai hivatal. Ez jelentős...
A fiskális konszolidációs csomag keretében Olaszország a tőkejövedelmekre vonatkozó adó emelését tervezi - írja a Financial Times. Giulio Tremonti pénzügyminiszter parlamenti bizottság előtt tett...
Az előző napokhoz hasonlóan ma is heves volatilitás jellemezheti majd a piacokat, ahol az átlagosnál kisebb pozícióméret mellett rövid távú day-trade pozíciók felvétele ajánlott - véli Varjú Péter,...
Több bútoráruház is eltűnik Budapesten, a Róbert Károly körút környékéről. Pár napja a volt Material Center jelentett be profilváltást, a szemközti Domus áruház pedig végső kiárusítást tart....
Miuán Frederic Oudea, a Societe Generale elnök-vezérigazgatója nyilatkozataival megvédte bankját a részvényárfolyamot ért spekulációkkal szemben, a Royal Bank of Scotland (RBS) elemzőinek...
Több mint 10 millió forintot szerzett két Nógrád megyei férfi úgy, hogy magukat egy gazdasági társaság tulajdonosának és közvetítőjének kiadva hulladékvasat és gépeket adtak el egy Heves megyei telephelyről; mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A szakszervezetek után az országos munkaadói érdekképviseletekkel egyeztet ma délelőtt az új Munka törvénykönyve tervezetéről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Júniusban a vártnál jelentősebb mértékben nőtt az ipari termelés Indiában, a kormányzat ma közzétett adatai alapján 8,8 százalékos bővülés mutatkozott éves szinten, holott a várakozások mindössze 5,8 százalékos emelkedésről szóltak.
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4 százalékkal csökkent, miután egyaránt visszaesett az ipari export és a belföldi értékesítés is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tegnapi 3 százalékos emelkedés után a várakozásokkal ellentétben ma reggel ismét csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok. Ugyan tegnap már enyhült a pánikhangulat és időközben négy európai országban a short ügyleteket is ideiglenesen megtiltották, azonban a francia gazdaság második negyedévben mutatott stagnálása ismét felerősítette az eurózóna gazdaságával kapcsolatos…
Vizsgálatot indított a Standard & Poor’s-nál az amerikai tőzsdefelügyelet, az ország adósságának leminősítése kapcsán. A felügyelet az után nyomoz, kiszivároghatott-e a leminősítés terve a...
Júniusban az ipari termelés volumene 0,6 százalékkal elmaradt az előző havitól. Az utóbbi négy hónap összességében kifejezetten gyengére sikerült a szektornak, és ez a magyar gazdaság növekedési...
Az E-Star tavaly szeptemberében indított kötvényprogramjának utolsó felvonása kezdődik. A kötvényeket a mai naptól lehet vásárolni 10% feletti éves hozam mellett. A társaság az augusztus 19-ei...
Napok óta rendkívül idegesek a piacok Európában és Amerikában, eközben pedig Ázsia viszonylag még mindig a nyugalom szigetének tekinthetõ. Az elmúlt napokhoz hasonlóan így ma is izgalmas és...
Bár tegnap este 251 forintig gyengült a frank, lehetett sejteni, hogy lesznek még itt hullámzások. Az éjszakai órákban 254,5-ig erõsödött vissza az alpesi deviza, reggel pedig már 256-nál...
Németország késlekedése miatt mérgesedett el Európában az adósságválság, ha az ország nem tud gyors lépést tenni, például egy közös eurókötvény kibocsátás formájában, akkor az eurózóna léte kerülhet...
2011 első félévében az előzetes adatok szerint 419,4 milliárd forint díjbevétellel zártak a hazai biztosító társaságok, ami elmaradást mutat az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a Magyar...
A központi kormányzat MNB-nél elhelyezett betétei 528 milliárd forinttal csökkentek júliusban, az MNB külföldi követelései pedig 541,6 milliárd forinttal visszaestek - derül ki az MNB statisztikai...
Ebben a hónapban háromféle inflációkövető államkötvényt is vásárolhatnak a heves részvénypiaci kilengésektől megrettenő kisbefektetők, ezek közül kettőnek az aktuális kamata azonban jóval alacsonyabb az eddig megszokottnál....
Becslések szerint Magyarországon 4,5 millió embernek kellene életmódot váltania. 64 százalék annak a valószínűsége, hogy egy magyar férfi megéri a 65. életévét, ha nincs érettségije, akkor az ötven százalékot sem éri el - cikkezi a Népszabadság.
Az Egyesült Államokban élő, magyar származású milliárdos gazdasági és pénzügyi szakember a Handelsblatt című német üzleti lap pénteki számában megjelent írásában úgy értékelte, hogy az eurótérség kormányai fontos lépéseket tettek ugyan az euróválság megoldása érdekében, ezek azonban nem elegendők a pénzpiacok megnyugtatására.
Júliusban a bankrendszer forint likviditása kissé szűkült, ami a teljes kéthetes MNB kötvény és az egynapos betétek állományának csökkenésében mutatkozott meg. Az állam MOL részvénycsomag-vásárlása csökkentette a külföldi követelések- és a központi kormányzat betéteinek átlagos állományát.
Oszkó Péter szerint pénzügyminisztersége idején hozott döntéseikkel hosszú távon is javították a költségvetés helyzetét, és nem hoztak olyan döntést, ami rongálta volna a költségvetési egyenleget. A...
Ebben a hónapban háromféle inflációkövető államkötvényt is vásárolhatnak a heves részvénypiaci kilengésektől megrettenő kisbefektetők, ezek közül kettőnek az aktuális kamata azonban jóval alacsonyabb az eddig megszokottnál....
Bár tegnap este 251 forintig gyengült a frank, lehetett sejteni, hogy lesznek még itt hullámzások. Az éjszakai órákban 254,5-ig erõsödött vissza az alpesi deviza, reggel pedig már 256-nál...
Napok óta rendkívül idegesek a piacok Európában és Amerikában, eközben pedig Ázsia viszonylag még mindig a nyugalom szigetének tekinthetõ. Az elmúlt napokhoz hasonlóan így ma is izgalmas és...
Nagyot változott az üzleti környezet megítélése két hónap alatt. Májusban a világszerte megkérdezett nagyvállalati vezetők között még csaknem 20%-os többségben voltak az optimisták, a júliusi...
Az előzetes adatok szerint 419,4 milliárd forint díjbevétellel zárták az első félévet a biztosító társaságok, ami elmaradást mutat az egy évvel korábbihoz képest.