2008. június 19. csütörtök

jún. 19
13:14
Nincs több sorban állás: elég egy kód a vonatjegyhez (Privátbankár)
A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgató...
jún. 19
13:18
Jó hír a svájci frank alapú devizahiteleseknek (Index)
A svájci központi bank - az elemzők zömének várakozásaival összhangban - nem változtatott az irányadó kamaton, miután továbbra is egyensúlyoznia kell a magas infláció és a gazdasági növekedés lassulása között.
jún. 19
13:34
Óvatosak a kockázatitőke-befektetők (Index)
Bár a kockázati tőke ágazat globális piaci hangulatának megfelelően a közép-európai kockázati tőke szakértők bizalmi indexe is esésnek indult a közelmúltban, s ez tükröződik a Deloitte Közép-Európai Kockázati Tőke Bizalmi Felmérésében is, középtávon az aktivitás jelentős erősödése várható - áll a Deloitte közleményében.
jún. 19
13:41
A felelős vezetőket célozza meg a kontinenseket átfogó hálózat (HR Portál)
Saját közösségi oldalt hozott létre a Common Purpose nemzetközi hálózata, amely immár a magyarországi Common Purpose képzéseket elvégző vezetők számára is elérhető. A virtuális hálózat jelenleg 12 ország 25.000 vezetőjét hozza össze, és az a célja, hogy társadalmilag felelős vezetői réteg jöjjön létre.
jún. 19
13:42
Hiánypótló könyv a közigazgatásról (Piac és Profit)
Az egyik legösszetettebb magyar törvény - KET - összefüggéseibe enged betekintést egy most megjelent könyv. A KET Kérdezz-felelek naprakész kiadvány.
jún. 19
13:42
Megnyílt a gumigyár irodája (Privátbankár)
Az indiai székhelyű Apollo Tyres a világ jelenlegi legmodernebb gumiabroncs-gyártási technológiáját fogja alkalmazni Gyöngyösön - jelentette ki Neeraj Kanvara, a cég alelnöke, amikor megnyitotta a tár...
jún. 19
13:44
211 cigánycsalád kapott új lakást (Privátbankár)
Az elmúlt három évben mintegy hárommilliárd forintot fordított a kormányzat a cigánytelepek felszámolására, idén a célra 875 millió forint áll rendelkezésre - erről Korózs Lajos, a Szociális és Munkaü...
jún. 19
14:11
Pannon: a vállalati kultúra fontos része a különleges teljesítmény (HR Portál)
A Budapesten immár hatodik, vidéken pedig negyedik alkalommal sorra kerülő Múzeumok Éjszakája főtámogatója az idei évben a Pannon GSM Távközlési Zrt. A művészetek támogatása a Pannon társadalmi felelősségvállalási programjának szerves részét képezi.
jún. 19
14:33
Nyolcmilliárd euró megy Romániába (Index)
Romániában az új közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) értéke az idei első négy hónapban 3,2 milliárd euró volt, kétszer annyi, mint a tavalyi első négy hónapban.
jún. 19
14:35
Apollo-irodát nyitottak Gyöngyösön (Index)
Az indiai székhelyű Apollo Tyres a világ jelenlegi legmodernebb gumiabroncs-gyártási technológiáját fogja alkalmazni Gyöngyösön - jelentette ki Neeraj Kanvara, a cég alelnöke csütörtökön, amikor megnyitotta a társaság gyöngyösi információs irodáját.
jún. 19
14:39
Jól ment tavaly a magyar Boschnak (Index)
A Bosch csoport 1,47 milliárd euró forgalmat ért el 2007-ben Magyarországon, ami 28 százalékkal több a 2006-osnál.
jún. 19
14:44
Zsákszámra viszik a pénzt Romániába (Privátbankár)
Romániában az új közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) értéke az idei első négy hónapban 3,2 milliárd euró volt, kétszer annyi, mint a tavalyi első négy hónapban. A gazdasági miniszter az ide év e...
jún. 19
14:44
Mától online is vehetünk MÁV-jegyet! (Piac és Profit)
A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója.
jún. 19
15:04
Románia még öt százalékot eladna a Transgazból (Index)
Románia azt tervezi, hogy további 5 százalékot értékesít a bukaresti tőzsdén a Transgaz gázvezeték-üzemeltetőből, jelentette be a kormány csütörtökön.
jún. 19
15:06
Mínuszban a tőzsde (Index)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 242,17 pontos nyitás után emelkedett, de nem érte el a szerdai záró szintet csütörtökön kora délutánig.
jún. 19
15:11
Berlusconi a nyugdíjasokat támogatja az olajtársaságok adójából (Adózóna)
Az olasz kormány szerda este jóváhagyta a következő három évre előirányzott költségvetési terv főbb irányvonalait, amelyben szerepel az olajtársaságok nyereségére kivetett pótlólagos adóra vonatkozó, úgynevezett "Robin Hood"-törvény is.
jún. 19
15:13
Magyar lobbi a jövedéki adó csökkentéséért (Adózóna)
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője szerdán azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy engedélyezze Magyarország és a többi tagállam számára a gázolaj jövedéki adójának legalább átmeneti csökkentését.
jún. 19
15:14
Lélektani határon táncol a forint (Privátbankár)
A 240-es euróárfolyamot ostromolja a forint, kora délután két alkalommal is megközelítette azt, azonban rövid idő után visszapattant 240,50 fölé. Az euró forintjegyzése több tényező együttes hatásának köszönhetően csökken.
jún. 19
15:19
Tíz százalék fölött az államkötvény-hozam (Index)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján 80 bázisponttal 10 százalék fölé emelkedett a 3 éves államkötvény hozama.
jún. 19
15:21
Skandináv cég marad a Spanair (Index)
A skandináv SAS légitársaság mégsem adja el spanyol leánycégét, a Spanairt, mert kevesli az árajánlatokat.
jún. 19
15:30
Olcsó import ellen tüntetnek a tejtermelők (Piac és Profit)
Tiltakozó akciókat kezdenek élelmiszer-áruházak előtt a magyar tejtermelők, ha nem vezetnek eredményre a meghatározó áruházláncokkal indított tárgyalások az olcsó import visszaszorítása és a felvásárlási ár csökkenésének megállítása érdekében - hangzott el csütörtökön a Tej Terméktanács budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 19
15:30
Fidesz: a kormány tudná orvosolni a benzinárat (Privátbankár)
A kormány semmit nem tett, hogy az üzemanyagár-növekedés hatását kivédje, pedig erre számos recept van és ilyen esetben csak a kabinet tud cselekvően fellépni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke....
jún. 19
16:01
Nincs új tőzsdeelnök - egyelőre (Privátbankár)
Nem választott új elnököt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatósága csütörtöki ülésén; a testület Mohai Györgyöt vezérigazgatóvá nevezte ki. A tőzsde közleménye szerint addig, amíg a BÉT igazgató...
jún. 19
16:09
Nincs új tőzsdeelnök (Index)
Nem választott új elnököt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatósága csütörtöki ülésén; a testület Mohai Györgyöt vezérigazgatóvá nevezte ki.
jún. 19
16:13
Mosonmagyaróváron sikeres a Közmunkáért segély program (HR Portál)
Lapértesülés szerint sikeresen működik Mosonmagyaróváron a Közmunkáért segélyt program, így a pozitív tapasztalatok miatt továbbra is folytatni kívánják ezt a gyakorlatot.
jún. 19
16:15
Leépítést tervez a Clal Finance - a vezetés cáfol (HR Portál)
Sajtóértesülések szerint a Clal Finance drasztikus leépítést tervez, bár a vállalat vezetése váltig bizonygatja, hogy ők ilyet nem állítottak.
jún. 19
16:16
Több száz gyógyszer ára csökken (Privátbankár)
Július 1-jétől újabb 406 gyógyszer ára csökken, átlagosan 3 százalékkal - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. Hozzátette: 10 termék esetében az árcsökkenés mértéke meghaladja a 20 százalé...
jún. 19
16:31
Magyarországon az iPod vetélytárs (Piac és Profit)
Megérkezett Magyarországra és hamarosan a boltokban is elérhető lesz a SanDisk nemrégiben bejelentett új MP3-lejátszója. A Sansa Fuze méltó vetélytársa lehet az iPod nano készülékének.
jún. 19
16:31
Még nincs új tőzsdeelnök - mi lesz a börze jövője? (Infostart)
Nem választott új elnököt a Budapesti Értéktőzsde igazgatósága a mai ülésén; a testület Mohai Györgyöt vezérigazgatóvá nevezte ki.
jún. 19
16:46
Ilyen béradatok után csak szigor jöhet (Privátbankár)
Konszenzussá erősödött a londoni elemzői közösségben a hétfői negyed százalékpontos magyarországi kamatemelés és a 9 százalékon tetőző MNB-kamatszint, sőt, az áprilisi bérkiáramlási adatok csütörtöki közlése után megjelent az első olyan citybeli előrejelzés is, amely 9 százalék felett tetőző jegybanki szigorítási ciklust sem zár ki.
jún. 19
16:48
Kommandósok lepik el a strandokat (Privátbankár)
Június 30-án indul az úgynevezett Kánikula-kommandó, amelynek munkájában nyolc hatóság vesz részt - jelentette be Kondorosi Ferenc kormánybiztos. Hangsúlyozta: most először a szakmai érdekképviseleti ...
jún. 19
17:02
"Romos" országba nem menne a Mercedes (Privátbankár)
A világ vezető vállalatai és az Európai Unió is bízik Magyarországban - hangsúlyozta Nyakó István, az MSZP szóvivője. A kormánypárti képviselő azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Magyarországon fog...
jún. 19
17:07
Egy százaléknál nagyobb esés a tőzsdén (Index)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,86 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 21 157,10 ponton zárt csütörtökön.
jún. 19
17:17
Magyar Bálint lesz az uniós kutatóközpont egyik vezetője (Privátbankár)
A budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) fő missziója, hogy integrálja az oktatást, a gazdaságot és a kutatás-fejlesztést - mondta Molnár Károly kutatás-fejlesztésért fel...
jún. 19
17:26
Kína lépése kicsit letörte a száguldó olajárat (Index)
Erőteljes esésbe kezdett az olajár, a korábbi 137 dollár körüli szintről egészen 134,4 dollárig hanyatlott a júliusi szállítású WTI típusú olaj határidős árfolyama azt követően, hogy nyilvánosságra kerültek a Reuters értesülései, miszerint a kínai kormányzat megemelte az üzemanyagárakat.
jún. 19
17:32
Egyre többen viszik a gyógyszerhulladékot a patikába (Piac és Profit)
Magyarországon a lakosság az elmúlt évek kampányai hatására a keletkező gyógyszerhulladék 25-30 százalékát már a gyűjtőkonténerekbe dobja.
jún. 19
17:32
Gyurcsány: Az írek ügye a mi ügyünk is (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc Brüsszelben kijelentette: tiszteletben kell tartani az ír döntést, közösen kell keresni a reakciót az így keletkezett kihívásra, folytatni kell a ratifikációt.
jún. 19
17:38
Indulhat a Mol-CEZ közös vállalat (Index)
A Mol-CEZ közös vállalat minden szükséges engedélyt megszerzett a releváns versenyhivataloktól: az Európai Bizottság (2008.
jún. 19
17:47
Háborús bűnöket követtek el Bushék? (Privátbankár)
Egy nyugalmazott amerikai tábornok szerint a Bush-kormány háborús bűnöket követett el. Antonio Taguba vezérőrnagy, aki korábban az iraki Abu Graib börtönben végrehajtott kínzások ügyében vezetett vizs...
jún. 19
17:49
A BÉT-re is átragadt a rosszkedv (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,86 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 21.157,10 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 18 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivétel...
jún. 19
18:03
Nyáron létrejön a Mol-CEZ közös cége (Privátbankár)
A Mol-CEZ közös vállalat minden szükséges engedélyt megszerzett a releváns versenyhivataloktól, a felek a közös vállalatot a nyár folyamán megalapítják - közölte a magyar olajtársaság. Az Európai B...
jún. 19
18:18
Elkezdődött az EU-csúcs (Privátbankár)
Megkezdődött Brüsszelben az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozása, amelynek középpontjában az ír népszavazás utáni helyzet áll. Írország egy héttel ezelőtt népszavazáson ...
jún. 19
18:20
Péntekre felfüggesztik a Phylaxiát (Privátbankár)
Felfüggesztik a Phylaxia Pharma Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a pénteki tőzsdenapra - tette közzé a BÉT vezérigazgatója a hivatalos honlapon. Az indoklás szerint a társaság pénteken...
jún. 19
18:33
Raiffeisen Bank: Önkormányzatokra szabtuk (Piac és Profit)
Bankunk, a Raiffeisen Bank Zrt. az Európai Unió által támogatott projektek esetében nem csak finanszírozási szolgáltatást kíván nyújtani az önkormányzatok számára, hiszen tapasztalataink alapján az EU-s pályázati anyagok - különösen a "nagy projektek" esetében - előkészítése az eddig megszokottaknál jóval bonyolultabb, és nagyobb körültekintést igényel. A már megszokott pályázati rendszerektől - a…
jún. 19
18:33
Az utolsó igent is megkapta Szlovákia (Privátbankár)
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak vezetői, hogy Szlovákia belépjen az euróövezetbe - jelentette be az EU szlovén elnöksége az állam- és kormányfők brüsszeli ülésén. Szlovákia januártól vá...
jún. 19
18:35
CIB Bank: Önkormányzatok finanszírozása (Piac és Profit)
Számlavezetés, hitelnyújtás és kötvényfinanszírozás - ez a három alapvető pénzügyi szolgáltatás, amit - többek között - a CIB Bank kínál az önkormányzatok számára. Közülük a múlt évben elsősorban a kötvényfinanszírozás lendült fel - mondja Brenner Zsuzsa, a CIB Bank önkormányzati területének vezetője.
jún. 19
18:35
Ezreket rúgnak ki az Imperial Tobaccótól (Privátbankár)
Csaknem két és félezer munkahelyét számolja fel Európában az Imperial Tobacco nagy brit dohányipari csoport, Európa kettes számú dohánycége, a leépítés a jelentések szerint a francia-spanyol Altadis c...
jún. 19
18:49
Kitüntették Budapesten Kofi Annant (Privátbankár)
A Közép-Európai Egyetem (CEU) nyílt társadalom díját vette át Kofi Annan, az ENSZ volt főtitkára Budapesten. Az afrikai politikus a díj átvétele után elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy re...
jún. 19
18:51
Gyurcsány is Robin Hooddal kokettál (Privátbankár)
A tartósan magas energiaárak miatt Magyarország is biztos lehet abban, hogy újra kell gondolni a költségvetés bizonyos részeit, és a szociálisan rászorulók számára a korábbiaknál nagyobb és célzott tá...
jún. 19
18:53
Talán a hideg felrázza Amerikát (Privátbankár)
Van némi növekedésre esélye az amerikai gazdaságnak az elkövetkező hónapokban: a vezető amerikai gazdaságkutató csoport, a Conference Board csütörtökön kiadta összetett konjuktúra-mutatóját május hóna...

Keresés