A Deloitte közzétette évente kiadott jelentését, amely az építőipari cégek teljesítményét vizsgálja. A tanulmány árbevétel alapján rangsorolja a 100 legnagyobb európai építőipari vállalatot, és megvizsgálja azokat az akadályokat, amelyeket az egyre több kihívást jelentő építőiparban ezeknek a cégeknek le kell küzdeniük.
Szorosabbra fűzte együttműködését a magyar és a cseh betétbiztosító, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Cseh Köztársaság Betétbiztosítási Alapja (FPV)
A Google világvezető internetes kereső és tartalomszolgáltató csütörtökön a szakértők által vártnál kisebb, 17 százalékos tavalyi utolsó negyedévi adózott eredménynövekedésről számolt be a New York-i ...
A tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlését javasolják a Pénzügyminisztériumnak az Országos Érdekegyeztető Tanács ad hoc bizottságának tagjai - írja a Népszava. Ez az APEH által a lapnak adott tájé...
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó két demokrata szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama tegnap kerülte a személyeskedő támadásokat, és visszafogott hangnemben vitázott
A VOSZ elnöksége bruttósítaná a béreket, csökkentené az adókat és az állami kiadásokat, felelősségre vonná a kormányt, ha az túllépné a költésgvetést és minden nagyberuházás előkészítése kapcsán pontos elemzést kérne. Ha már Madrid hatszor akkora metrót épített két és félszer annyi pénzből, mint Budapest...
A Lánchíd Palotában, ünnepélyes keretek között hirdette ki a Dining Guide nevű magyar és angol nyelven megjelenő étteremkalauz csütörtök este 2007 legjobb éttermeinek listáját, amelyen tavaly óta jelentős változások történtek.
Maguk kezébe vennék szeretett klubjuk irányítását a Liverpool focicsapatának szurkolói - az 500 millió fontos akció költségeit 100 ezer drukker között dobnák szét
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását
Hivatalos gazdasági párbeszédet indít az Egyesült Államok és Oroszország a mind nagyobb súlyú pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére. A két ország pénteken megállapodást ír alá az orosz ur...
Oroszország és az Egyesült Államok gazdasági tárgyalásokat kezd elsősorban a kereskedelem és a beruházások kérdéseiről. A bejelentés szerint erről Moszkvában állapodott meg csütörtökön késő este A...
A repülés történetének egy szerencsés nagy kalandja zárult a napokban., Egy gép majd 25 évnyi szolgálat után arizonai sivatagba repült- Márványi Péter jegyzete
Budapest megint szállodákat kap, egyszerre többet is, s a szakmai befektetők szintén fantáziát látnak a beruházásokban. Olyannyira, hogy 2008-ban ez a szektor lehet a legnagyobb ingatlanfejlesztő Magyarországon.
A svéd Telefon AB LM Ericsson, a világ legnagyobb távközlési berendezés-gyártója ma 5,6 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről, 42 százalékkal kevesebbet 2006-o...
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat vesz a BKV, reményei szerint még az idén. Az összesen milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlá...
A kínai feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója januárra 53,0 pontra csökkent a decemberi 55,3 pontról, 37-ik hónapja jelezve az ágazat egyenetlen, de egészében erőteljes fejlődését, jelentették a k...
Pénteken a forint erősebben indult, mint csütörtökön, követve a többi térségi valutát, napi alakulása a dollártól függ, várhatóan 258-260/euró között, írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow J...
A világ egyik legnagyobb légitársasága, a British Airways viszonylag jól átrepült a "nem elsőrendű válságon", pedig elemzők korábban tartottak attól, hogy a kevesebb üzleti utazás megárthat a társaság...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,24 pontos emelkedéssel, 23.728,69 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,08 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfoly...
Február elejétől az EMFESZ Kft. új, lakossági szolgáltatási csomagot is kínál fogyasztóinak. A GAS.HU alternatívát jelent az ügyfelek számára a hagyományos és mindeddig monopol helyzetben lévő gázellátó cégek kínálatával szemben.
Oroszország és az Egyesült Államok gazdasági tárgyalásokat kezd elsősorban a kereskedelem és a beruházások kérdéseiről. A bejelentés szerint erről Moszkvában állapodott meg csütörtökön késő este Andrej Gyenyiszov orosz külügyminiszter-helyettes Reubern Jefferey-vel.
A pénteken hajnalban megkezdett vasúti sztrájk eddig a szokottnál kicsit nagyobb forgalmat jelent a Volánbusz Közlekedési Zrt.-nél. Minden pályaudvaron egy-egy tartalék busz áll rendelkezésre és a Vol...
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat csütörtökön "hivatalos előzetes összefonódási bejelentést" tett az Európai Bizottságnak "a Mollal tervezett összefonódására vonatkozóan", közölték az OMV-nál ...
Az osztrák OMV osztrák olaj- és gázipari konszern megtette a Mollal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottságnál
Legkésőbb február közepétől már drágábban mozgathatjuk meg fáradt tagjainkat az edzőtermekben. Várhatóan 10-15 százalékos árnövekedésre kell még tavasz előtt felkészülni
Péntek reggeltől megtekinthető az Országgyűlés honlapján a képviselők és a tisztségviselők vagyonnyilatkozata - Gyurcsány és Orbán is szívesen adományoz.
Az OMV megtette a MOL-lal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságánál - közölte osztrák olaj- és gázipari konszern.
Az euróövezeti feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója, háromezer cég adatai alapján, januárra 52,8 pontra javult a decemberi 52,6 pontról. A január 23-án megjelent előzetes becslés csak 52,6 pont v...
A nyugat-európai részvénypiacok pénteken a vártnál meredekebben indultak fölfelé, miután az amerikai tőzsdemutatók határidős jegyzései a hajnali veszteségeket leküzdve nyereségbe fordultak. Európában ...
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat vesz a BKV, reményei szerint még az idén. Az összesen milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlást remél a szolgáltató - írta pénteki számában a Népszabadság.
Enyhén erősödött a forint, az eurót ma délelőtt 258,00/10-en jegyezték,szemben a csütörtöki 258,80/90-el. A dollár 173,50/60-ra gyengült. Erősödéssel nyitott a forint pénteken a budapesti bankközi...
A 2004-ben elindított takarékossági intézkedéseknek köszönhetően másfél év alatt sikerült megállítani a Magyar Televízió eladósodását – mondta a G.R. Nap vendége című műsorában Rudi Zoltán elnök. Az elavult technológia megújítása, a folyamatos leépítések és a korszerűtlen szervezet átalakítása révén az elmúlt három évet pozitív mérleggel zárta a Magyar Televízió. Az új, óbudai székház már épül, az…
Nagyobb mértékű lakossági támogatást sürget az idei Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) pályázattervezetének véleményezése kapcsán a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE).
A vállalkozók az élőmunka terhek csökkentését, illetve a munkabér szerkezetének átalakítását szorgalmazzák. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára emellett az állami kiadások csökkentését, illetve további 10-15 százalékos leépítést is fontosnak tart a közszférában. A szervezet szeretné elérni, hogy minél hamarabb kezdje meg működését a büdzsét ellenőrző költségvetési hivatal,…
Az osztrák OMV osztrák olaj- és gázipari konszern megtette a Mollal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottságnál.
Az OPEC változatlanul hagyta a 12 tagországára vonatkozó, napi 29,67 millió hordós termelési összkvótát. A szintén OPEC-tag Irak nem tagja a kvótarendszernek. Az OPEC bécsi miniszteri értekezletén...
Nem született megállapodás a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete között a délelőtti tárgyaláson, a sztrájk folytatódik. Nem állapodtak meg még az elégséges szolgáltatásról sem.
A románoknak több mint a fele szerint a gazdasági helyzet jelenleg rosszabb országukban, mint 1989 előtt volt, derül ki egy világbanki vizsgálatból. A magyarok a horvátokkal együtt állnak az élen: min...
Magyarországon az uniós ügyek megítélése kezd függetlenedni a hazai ügyek megítélésétől, az emberek többsége szerint Magyarország véleménye számít az EU-ban.
Lendvai Ildikó vagyona egy év alatt nem változott érdemben, Navracsics Tibornak már nincs ingatlana, de több a megtakarítása, Semjén Zsolt II. kerületi lakást, Herényi Károly Volvót vett
A románoknak több mint a fele szerint a gazdasági helyzet jelenleg rosszabb országukban, mint 1989 előtt volt, derül ki egy világbanki vizsgálatból, amelyben a magyarok a horvátokkal együtt állnak az élen.
Huszonöt napon belül, legkésőbb március első hetében dönt az Európai Bizottság arról az előzetes összefonódási bejelentésről, amelyet az osztrák OMV olajcégtől kapott a Molra vonatkozó felvásárlási szándékról.
Péntek délben az arany új rekordot állított be: 933,50 dollárt ért el Londonban vételi oldalon azonnali szállításra, ez minden idők legújabb csúcsa. Utoljára kedden döntött rekordot, 933,10 dolláron...
Korózs Lajos, a nagyobbik kormánypárt idősügyi ügyvivője számítása szerint az idei nyugdíjemelés összegének köszönhetően 1,8 százalékos reálnyugdíj-emelkedés várható.