A német sajtó hosszú idő óta nem foglalkozott olyan terjedelemben Magyarországgal, mint a Daimler beruházáshoz kapcsolódó csütörtöki beszámolókban. A lapok véleménye, hogy a kecskeméti helyszín kiválasztásában a jó infrastruktúra, a szakképzett munkaerő jelenléte, továbbá a mérsékelt munkabérek játszottak döntő szerepet.
Vezető tudósításban számolt be valamennyi országos német napilap a Daimler beruházásáról, s több újság külön kommentárban is foglalkozott a kecskeméti gyár felépítésével.
A reggeli 243,50-244 közötti első jegyzéseket követően, az inflációs veszélyek komolyságát tükröző, 9 órakor megjelent béradatokra azonnal és határozottan erősödött a forint az euróval szemben.
A január-áprilisi reálkereset - a fogyasztóiár-index 6,8 százalékos növekedése mellett - 0,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte KSH.
Az angolszász országokhoz képest le van maradva a magyar humán erőforrás gazdálkodás - mondta portálunknak Dr. Jagicza Ágnes, az Invitel Távközlési Zrt. HR és jogi vezérigazgató-helyettese. A szakember úgy látja, nálunk óriási különbség van HR-es és HR-es között: előfordul, hogy a legapróbb személyügyi kérdésekben döntenek, máskor a stratégiáért felelnek.
A jövő vállalata formabontó, képes a változásra, felelősségteljesen dönt fogyasztói bevonásával fejleszt és integrálja működését. A megkérdezett menedzserek legfontosabb tevékenységnek a megfelelő tudásbázis kialakítását tartják.
Munkaügyi pert vesztett a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) egy korábbi köztisztviselőjével szemben, akit jogsértő módon bocsátottak el 2006-ban.
A gazdaság növekedési üteme az idén számottevően gyorsul, az év egészében 3 százalékos GDP-növekedés várható - áll a GKI Gazdaságkutató Intézet csütörtökön közölt negyedéves előrejelzésében.
Vízválasztóhoz érkeztünk a magyar bankkártyahasználat történetében - tavaly első alkalommal haladta meg a bankkártyás vásárlási műveletek száma a készpénzfelvételekét .
Finisbe érkezett a Deutsche Bahn privatizációja, a német államvasút részvényeit várhatóan az év második felében vezetik be a tőzsdére - jelentette ki a DB elnöke. Hartmut Mehdorn elmondta: a vállalat ...
A magyar egészségügynek a jövőben is szolidaritási alapon kell működni – vélik egy tegnapi szakszervezeti tanácskozás résztvevői. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke szerint a szolgáltatói oldalon nem lehet kizárni a privatizációt, a verseny tisztasága érdekében ugyanakkor átlátható szabályok megteremtésére van szükség. Az elnök úgy véli, hogy főleg a parlamenti pártok közösen…
Egyre több magyar vállalat fordít időt és pénzt dolgozói képzésére, 2005-ben a cégek csaknem fele biztosított ilyen lehetőséget alkalmazottainak. A KSH adatai szerint főként a pénzügyi és a távközlési szektorban működő társaságoknál és a közmű cégeknél fejlesztik a dolgozók tudását, a legtöbb vállalat a tanfolyami képzéseket részesíti előnyben. A képzést mellőző cégek dolgozóik megfelelő…
A magyar piac számára súlyos és fájdalmas következményekkel járna, ha a bécsi tőzsde felvásárolná a budapesti börzét – véli a Concorde ügyvezető igazgatója. Jaksity György ennek ellenére bízik a konstruktív együttműködés létrejöttében, hiszen a magyar tőzsde bekebelezése több száz munkahely megszűnését, illetve az államadósság finanszírozásának nehezebbé válását jelentené. Az ügyvezető azonban nem…
Karsai Judit, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület statisztikai bizottságának elnöke a a kockázati és magántőke piac tavalyi eredményeiről beszélt a Gazdasági Rádióban. A riporter Nagy Károly.
A CIB Bank elemzése szerint a svájci jegybank az erős inflációs veszélyek ellenére várhatóan egész évben szinten tartja a 2,75 százalékos alapkamatot. Barta György elemző ugyanakkor elismeri, hogy az intézet komoly dilemmával szembesül, hisz míg az infláció májusban több éves csúcsra gyorsult, a gazdasági növekedés üteme mélypontra esett az első negyedévben. A svájci frank eközben a tavaszi…
Áprilisban átrendeződött a lakossági hitelek szerkezete. A kamatelőny miatt többen vettek fel devizahitelt, mint korábban, ugyanakkor a forintkölcsönök népszerűsége visszaesett. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője elmondta: a teljes állományon belül a fogyasztási hitelek teszik ki a legnagyobb részt, míg a korábban elsőbbséget élvező lakáscélú kölcsönök háttérbe szorultak.…
Egy rekord összegű beruházás keretében Magyarországra telepíti gyártásának egy részét a német Daimler Benz járműipari konszern. A kecskeméti gyárban 2011-re készülhetnek el az első A és B osztályú Mercedesek, a beruházás közvetett módon több ezer embernek jelent majd álláslehetőséget a térségben. A kormányfő szerint több közép-európai ország is versenyben volt a telephely megszerzéséért, a…
Szlovákiában májusban 7,44 százalékra növekedett a munkanélküliségi ráta az előző hónapban mért rekord alacsony szintről, 7,38 százalékról - jelentette be a pozsonyi munkaügyi hivatal csütörtökön. Eg...
Motoros rendőrök segítik a jövőben a BKV járműveit; a járőrök azt ellenőrzik, hogy szabályszegésével senki ne akadályozhassa a tömegközlekedési járművek haladását - jelentette be Bocsó Zoltán ezredes,...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Nestlé-csoport a Győri Keksz Kft.-től megvásárolhassa annak Balaton üzletágát, azaz a Balaton szeletet - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel....
Újabb amerikai légitársaság jelentett be létszámleépítést és járatcsökkentést a magas üzemanyag-árakra hivatkozva. A United Airlines a tervek szerint 1600 munkahelyet szüntet meg, és 100 repülőgépet v...
Jelentősen leépültek a rövid forintpozíciók az elmúlt egy hónapban a felzárkózó piacokon aktív globális befektetési alapok portfolióiban. Egy éven belül 225-ig erősödhet a forint.
Átadták az ISD Dunaferr Zrt. 40 milliárd forintért felújított létesítményeit a miniszterelnök részvételével csütörtökön Dunaújvárosban, amellyel 160 új munkahely jön létre - értesült a Népszabadság.
A javuló magyar külső és belső egyensúlyi folyamatok, a stabilizálódó fejlett piaci jegybanki kamatlábak, és a Magyar Nemzeti Bank inflációs kockázatok miatti további várható kamatemelései egyaránt támogatják a forint további erősödését, ezért forintvételt javasolnak ügyfeleiknek a Goldman Sachs szakértői ma délelőtti ajánlásukban.
A svájci nagybankok is jelentős veszteségeket szenvedtek el a nemzetközi pénzügyi válság miatt, ezért a nemzeti bank olyan intézkedéseket sürget, amelyek révén a svájci pénzintézetek ellenállóbbak leh...
Határozatképtelenség miatt csütörtökön elmaradt az úgynevezett Advertum-ügyben meghallgatásra kijelölt összevont országgyűlési bizottság rendkívüli ülése, miután a szocialista képviselők nem jelentek ...
Ha a brüsszeli csúcsértekezleten az EU nem fogadja el az ír miniszterelnök javaslatait, az egyetlen logikus következmény a kétsebességes Európa lesz - mondta Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök.
Vád alá helyezhetik az USA szövetségi hatóságai a Bear Stearns két alapkezelőjét, mert a gyanú szerint félrevezették az ügyfeleket a jelzálogpiaci befektetések kockázatával kapcsolatban, írja a Napi Gazdaság.
Magyarországon jelenleg a vállalkozások 11 százaléka nem talál megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerőt. Javítani kell a fizikai szakmák társadalmi megbecsültségét.
A svájci központi bank csütörtökön - az elemzők zömének várakozásaival összhangban - nem változtatott az irányadó kamaton, miután továbbra is egyensúlyoznia kell a magas infláció és a gazdasági növeke...
Míg 70 milliárdért kínált fel 3 éves kötvényeket értékesítésre a mai aukción az Államadósság Kezelő Központ, addig a befektetők csupán 60 milliárdért nyújtottak be vételi ajánlatokat, így az ÁKK kénytelen volt 50 milliárdra csökkenteni a kibocsátott papírok volumenét.
Visszautasítják a romaellenességgel vádolt települések polgármesterei, hogy jogellenesen kötnék közmunkához a szociális segély kifizetését - számol be az InfoRádió.
Az elmúlt hetekben szinte minden nap érkezett jelentés földet nem érő forgószélről, úgynevezett tubáról és idén nyáron több tornádó is lecsapott már Magyarországon. Polyánszky Zoltán meteorológus elmo...
UNION Vakációnyitó Nyári Tábor a székesfehérvári gyermekotthonban élő gyermekeknek Harminc székesfehérvári gyermek tölthet el egy hetet az UNION Vakációnyitó Nyári Táborában a Szelídi tó partján a...
Az AAA AUTO kereskedési adatai szerint Magyarországon is egyre emelkedik azoknak a vevőknek a száma, akik a használtautó vásárlásoknál döntő szempontként veszik figyelembe a különböző biztonsági rends...
Szlovákiában májusban 7,44 százalékra növekedett a munkanélküliségi ráta az előző hónapban mért rekord alacsony szintről, 7,38 százalékról - jelentette be a pozsonyi munkaügyi hivatal.
Az egyik legnagyobb cigarettagyártó, az Imerial Tobacco bejelentése szerint 2440 állás megszüntetését és hat gyár teljes bezárását tervezi a spanyol Altadis integrálása során - írja a Bloomberg alapján a Napi Gazdaság.
A magas olajpiaci árak a forró tőke mozgását kísérő spekuláció következményei. Ezek rövid távon nem befolyásolhatók kormányzati intézkedésekkel, vagy a kitermelés mennyiségének amúgy felesleges növelésével - vélekedik Sarkadi-Szabó Kornél. A Cashline elemzője elmondta: az olajlufi kipukkad majd magától, csak azt nem lehet tudni, mikor.
Tiltakozó akciókat kezdenek élelmiszeráruházak előtt a magyar tejtermelők, ha nem vezetnek eredményre a meghatározó áruházláncokkal indított tárgyalások.
A magyar munkaerő mobilitásáról számos felmérés készült már, és ismert az is, hogy bizonyos munkakörökben viszonylag könnyen lehet mozogni az egyes országok között. De vajon hogyan alakul mindez a HR szakemberek esetében? Álmodnak-e nemzetközi karriert maguknak HR-eseink?