2008. május 13. kedd

máj. 13
20:11
Fiatalok figyelem! Hogyan vállalkozzunk? (Piac és Profit)
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló Leonardo da Vinci Innováció Transzfer Program keretében a fiatal kezdő vállalkozók május 16-áig jelentkezhetnek a menedzsment ismereteket nyújtó ingyenes képzésre - közölte a Budapesti Közgazdasági Politechnikum Alapítvány.
máj. 13
20:14
Leállítaná a Posta a biciklitendert (Index)
Félév után gyanússá vált a közbeszerzés, ezért felfüggesztik a tendert. A felelős egy beosztott. A biciklik egyébként jók és olcsók.
máj. 13
20:32
Nyáron véget érhet a szigor (Privátbankár)
Elemzők szerint a központi bankok a nyár közepe felé véget vethetnek a monetáris szigorításnak, miután a globális lassulás fékezi a gazdasági növekedést, és vele az inflációt is
máj. 13
20:33
Világuralomra tör a Randstad? (HR Portál)
A holland személyzeti tanácsadó cég, a Randstad NV felvásárlás címén 3,2 milliárd eurót ajánlott fel riválisának, a Vediornak. A két cég egyesülésével létrejönne a világ második legnagyobb személyzeti cége az Adecco után - adja hírül a Reuters.
máj. 13
20:47
A földrengés nem dönti romba a kínai gazdaságot (Index)
Lényegesen korlátozottabb gazdasági hatásokkal kell számolunk a pusztító kínai földrengéssel kapcsolatban, mint a télen tomboló ítéletidőnél láttuk - vélik a Danske Bank elemzői.
máj. 13
20:49
A Fed-elnök szerint a helyzet még nem normális (Index)
A Fed rendkívüli likviditásfokozó intézkedései előrelépést hoztak a pénzpiaci problémák megoldásában, de a folyamat még nem ért véget - nyilatkozta Ben Bernanke Fed elnök, az amerikai jegybank szerepét betöltő intézet Atlantában megrendezésre kerülő éves konferenciáján.
máj. 13
20:49
MOL-részvények: vigyázat, esni fog! (Privátbankár)
Május 15-én teszi közzé negyedéves jelentését a MOL, amely a Cashline elemzői szerint nem fogja megrengetni a piacot. Osztalékfizetésig jelentős lemorzsolódást valószínűsítenek.
máj. 13
21:08
Tartósan erős maradhat a forint (Infostart)
Tartós maradhat a forint hosszú hétvégén bekövetkezett erősödése, mert lassan javul a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, ami akár a 250-es szint alatt is tarthatja a forintot az euróval szemben - mondta a Portfolio.hu elemzője.
máj. 13
21:10
Minden idők legmagasabb benzinára a németeknél is (Index)
Minden idők legmagasabb árát kellett fizetniük a német autósoknak a benzinért a pünkösdi ünnepeken.
máj. 13
21:12
Ismét emelik az üzemanyagárat (Piac és Profit)
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 8 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 5 forinttal emeli csütörtökön a Mol, így mindkét üzemenyag ára történelmi csúcsot ér el - értesült az MTI piaci forrásokból.
máj. 13
21:17
Airbus: ismét késésben a Super-Jumbó (Infostart)
Ismét csúszik a megrendelések teljesítésével Európa egyik mammutcége, az úgynevezett Super-Jumbót gyártó Airbus. A repülőgépgyár közölte: nem tudja tartani a határidőt, és így az idén eggyel kevesebbet szállít az akár 800 ember befogadására is alkalmas gépből. Korábban az Airbus a kedvezőtlen piaci viszonyok miatt áremelést jelentett be.
máj. 13
21:17
Euró-céldátum: Szlovákia nekünk is keresztbe tehet (Privátbankár)
Késleltetni fogja a többi euróvárományos kelet-európai ország euróövezeti csatlakozását, ha Szlovákiában a jövőre esedékes felvétel után meglódul az infláció, áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében, amely szerint a szlovákiai dezinfláció a konvergencia-lemaradás miatt nem fenntartható.
máj. 13
21:29
Sokba került a pünkösd a németeknek (Privátbankár)
Minden idők legmagasabb árát kellett fizetniük a német autósoknak a benzinért a pünkösdi ünnepeken. Keddi hivatalos közlés szerint egy liter 95-ös oktánszámú benzinért az elmúlt napokban a különböző k...
máj. 13
21:42
4,5 milliárdot szétdobálnak a tartalékból (Index)
A kormány 4,566 milliárd forinttal csökkenti négy jogcímen az idei költségvetés általános tartalékát, az erről szóló kormányhatározat a Határozatok Tára legutóbbi számában jelent meg.
máj. 13
21:46
Kínában a legtágabb a bérolló (Infostart)
Kínában tizenkétszeres a bérkülönbség a menedzserek és az irodai alkalmazottak között, a differencia itt a legnagyobb a világon. A bérolló a nyugat-európai országokban a legszűkebb, a lista utolsó helyén Norvégia áll, ahol mindössze kétszer annyit keres egy vezető, mint egy beosztott.
máj. 13
21:46
50 ezerre is büntethetik a lógós fideszeseket (Privátbankár)
Akár 50 ezer forintos büntetésre is számíthatnak azok a fideszes képviselők, akik kedden igazolatlanul voltak távol az országgyűlési szavazástól, így két interpellációra adott választ is el tudott fog...
máj. 13
21:48
Még tovább erősödött a forint (Index)
0,7 százalékos, 169 pontos emelkedést produkált ma a BUX, így 23 288 ponton zárta a keddi napot.
máj. 13
22:11
Szárnyakat kapott a forint: 249 alatt járt az euró (Privátbankár)
Amerikai hatásra jelentősen erősödött a forint, a budapesti bankközi devizapiacon kedd délután 249,35/45 forintot ért egy euró, ami jóval erősebb forintot jelent, mint a pénteki 252,10/30 forint/euró ...

Keresés