Az új egészségügyi miniszter szerint ősszel fogadhatja el az egészségbiztosítási törvényt a parlament. Székely Tamás a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy olyan rendszert hozna létre, ahol a biztosítók irányítják gazdálkodásukat, és képesek kialakítani a megfelelő kiadási szerkezetet a nagyobb hatékonyság érdekében. A tájékoztatón a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a…
A francia Société Générale-nak (SocGen), amelyet egyik üzletkötőjének nagyszabású csalása sújtott, 23,4 százalékkal lecsökkent adózott eredménnyel kellett beérnie az első negyedévben. Az adózott eredm...
Az OMV tervezett iráni ügyletének felfüggesztését kérte az osztrák olaj- és gázipari konszern részvényeseitől a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. A Der Standard osztrák lap hétfői jelentése sze...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az SZDSZ meghívására részt vett a párt kedd reggeli parlamenti frakcióülésén, majd körülbelül 30 perc múltán távozott. A kormányfő kevéssel 9 óra után érkezett meg ...
El kell érni, hogy a magyar tudósok hazájukban nyugati színvonalon tudjanak kutatni, ehhez támogató gazdaságpolitikára van szükség - mondta a Magyar Műszaki Értelmiség Napja alkalmából rendezett hétvégi konferencián a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Bogsch Erik szerint a minőségi kutatásfejlesztés elősegítéséhez nagyobb hangsúlyt kell fektetni a középiskolai természettudományos oktatásra és…
Ismét lefelé módosította a világ kőolajfelhasználásának idén várható növekedési ütemét a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA). Tekintettel a magas árakra, és a nagy fogyasztó országok gazdasági növekedé...
Európa-barát koalíciót remél Szerbiában az EP elnöke annak ellenére, hogy a belgrádi demokrata erők nem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel.
Az SZDSZ nem ért egyet a kormányátalakítás tartalmával, de miután Gyurcsány Ferenctől egyértelmű ígéretet kaptak arra, hogy az eddiginél nem kerül többe a kormány működése, támogatni fogják az indítvá...
Szlovákiában áprilisban tovább gyorsult, és a szakértők által vártnál nagyobb volt az éves szintű infláció. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint az éves szintű infláció 4,3 százalékra nőtt a ...
A kínai kormány közölte, hogy szívesen fogadja a külföldi segélyfelajánlásokat. Egy kormányilletékes közlése szerint a halottak száma már majdnem 12 ezer.
"Aktuális versenypolitikai fejlemények Európában, különös tekintettel a bankszektorra és az energiaszektorra" címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Miként alakult a világ 61 országában a menedzsmentben dolgozók bérei közötti különbség? Hogyan befolyásolja ezt a folyamatot a tehetségekért folyó harc? - erre ad választ a Hay Group legfrissebb tanulmánya, amelyből a hazai helyzetre is fény derül.
A sztrájk folytatása mellett döntöttek a görög üzemanyag-szállítók hétfőn, üresen hagyva ezzel az ország töltőállomásainak többségét. Az olajszállítmányok felfüggesztése a gazdaság leállásával fenyeget - írja a Reuters.
Fényévekre vannak a valóságtól a jövedelemadó-bevallás adatai. Egy tanulmány szerint ezermilliárd forintot csalnak el évente a bérekkel az adókerülők és az igazán jelentős adócsalók az önfoglalkoztatók - áll a Napi Gazdaságban.
Felszámolják a Vasi Volán Járműipari Kft.-t, mivel az üzem veszteséggel termelt. Időközben sokan távoztak a 74 alkalmazottat foglalkoztató cégtől, így május elején 26-an váltak munkanélkülivé. Bérüket viszont két hónapja nem kapták meg - értesült a Népszabadság.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi értékpapírra 68,6 milliárd forintnyi ajánlat érkezett.
Felnőttképzési és szakképzési tanfolyamok iránt érdeklődőknek nyújt széles körű segítséget a május 16-án kezdődő és három napon át tartó felnőttképzési és szakképzési kiállítás a fővárosban - közölték a szervezők az MTI-vel.
A devizaalapú lakossági hitelek kiáramlása továbbra is a magyar bankrendszert terhelő kockázatok egyik fontos eleme. A lakossági fogyasztói kör nem érti a kockázatokat
Vezető vegyipari vállalatok támogatásával, állami pénzek nélkül hozták létre a veszprémi Pannon Egyetem új kutatóközpontját. Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója azt állítja a kutatóközpontról, hogy a fejlesztésekben betöltött szerepe mellett a vegyipari szakember-utánpótlás fellegvára lehet.
A költségek csökkentése céljából az OMV 60 benzinkutat elad Németországban lévő 400 töltőállomásából, és megválik az OMV Bayern fűtőolaj-kereskedő cégétől is, s a jövőben szerződéses partnereken keresztül fogja lebonyolítani az értékesítést.
A közszolgálati rádiónál és -tévéknél kialakított civilkontroll-rendszer olyannyira nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, hogy az állami működés társadalmi ellenőrzésének paródiájává vált
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi diszkont kincstárjegy aukcióján enyhén magasabb túljegyzés mellett emelkedett kissé a három hónapos DKJ hozama. Az ÁKK 40 milliárd forint értékben hirdetett ...
Az iskola kapui hamarosan bezárulnak és megkezdik a gyerekek a vakációt. Azok a szülők, akiknek munkáltatójuk Ticket Service utalvánnyal ad támogatást az iskolakezdéshez, nyugodtabbak lehetnek. Az Accor Services Magyarország Kft. beiskolázási utalványa mellé most balesetbiztosítást kapnak a gyermekek.
A költségek csökkentése céljából az OMV 60 benzinkutat elad Németországban lévő 400 töltőállomásából, és megválik az OMV Bayern fűtőolaj-kereskedő cégétől is, s a jövőben szerződéses partnereken keres...
A tagállamok nagyköveteinek nem sikerült a megcélzott időpontra áttörést elérniük a bioüzemanyagok fenntarthatósági követelményeiről folyó vitában. Olyan nagyok az eltérések a nemzeti álláspontok között, hogy belátható időn belül kevés esély van a megegyezésre. Eközben a bioüzemanyagokra kitűzött 10 százalékos cél miatt egyre hevesebb támadások érik az EU-t.
Több milliárd forintot fizethet vissza Magyarország az Európai Uniónak azért, mert a pályázók nem tudják felhasználni a brüsszeli forrásokat. Miközben a munkahelyi képzések kiírásai a legnépszerűbbek, a kis-, közép- és nagyvállalkozások számára most meghirdetett négymilliárd forintos keretösszegből is várhatóan megmarad majd.
A Renault üzembe helyezte a Mioveni-Pitesti Dacia gyárban új sebességváltó gyártó üzemét. A beruházás 146 millió euróba került és 2010-ig további bővítésekkel 214 millió euróra emelkedik - jelentette ...
Csak egy hónapig örülhettek a Tescósok - odaveszett ugyanis az áprilisban nagy nehezen megszerzett második hely, az élen továbbra is az Auchan tanyázik, átlagban viszont már jók vagyunk, hiszen megvolt az idei első árcsökkenést hozó hónap is - Privátbankár Árkosár, május
A teljes kosárra számolt éves infláció lassú további csökkenését várja a múlt hónapról az MTI által kérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők zöme. Az energiahordozók azért megdobhatták a drágulást.
Az A380-as óriásgépei átadásának újabb halasztását jelentette be kedden az Airbus nyugat-európai repülőgépgyár, arra hivatkozva, hogy a 2006-ban megtervezett gyártási ritmus "nem teljesen kivitelezhet...
Nem fogadta el Veres János pénzügyminiszter interpellációra adott válaszát az SZDSZ-es Gusztos Péter, aki az egyházfinanszírozással kapcsolatban kérdezte a tárcavezetőt kedden; az Országgyűlés többség...
Másfél millió forintra mérsékelte a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében azt a 26,5 milliós versenyhatósági bírságot, amelyet három művészeti egyesületre szabtak ki még 2005-ben kartellezés miatt - ...
Közel négy milliárd forint összegű beruházás eredményeként 53 ezerről 80 ezer négyzetméter alapterületűre bővül a Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztatóközpont Békéscsabán - mondta Zsibrita Pál, a Csaba Center Invest Kft.
A teljes kosárra számolt éves infláció lassú további csökkenését várja a múlt hónapról az MTI által kérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők zöme, jóllehet az átlagon belül vannak olyan vélemények, hogy áprilisban az energiahordozók drágulása miatt kis mértékben még visszagyorsulhatott az áremelkedési ütem.
Rekord számú, valamivel több mint 2,51 millió utast kezelt az idei első negyedévben a prágai Ruzyne nemzetközi repülőtér, 7 százalékkal többet, mint a tavalyi első negyedben, közölték kedden a repülőteret üzemeltető Letiste Praha társaságnál.
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 8 forinttal, a 95-ös benzinét pedig 5 forinttal emeli csütörtökön a Mol, így mindkét üzemenyag ára történelmi csúcsot ér el - értesült az MTI piaci ...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete megújította intézkedési politikáját, így például a jövőben még inkább figyelembe veszik a jogsértés piacra gyakorolt súlyát, a szankciók meghatározásánál, ami a bírságok összegének emelkedését is jelentheti - mondta el a szervezet szóvivője.
Számítani lehet a sertéshús árának emelésére, a feldolgozók önköltsége már emelkedett, és várhatóan még tovább nő - kevesebb a disznó, visszaesett a fogyasztásunk is.