Továbbra sem csitul az ingatlanalapok felfüggesztése, illetve a forgalmazásuk szabályainak markáns átalakítása körüli vita. A disputa természetes módon nemcsak a szakmát, de olvasóinkat is...
Litvániának nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására, annak ellenére, hogy jövőre recesszióba süllyed a gazdaság és nő az államháztartás hiánya. Ezt az IMF Litvániában tárgya...
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta, hogy az EP-képviselői asszisztensek szerződéseinek szabályozása is bekerüljön az európai tisztviselőkre vonatkozó előírások közé, és ezzel b...
A korábbi napoknál lényegesen több magyar utasbiztonsági ellenőr vette fel a munkát a ferihegyi repülőtéren, így a reggeli csúcsban a forgalom zavartalan volt, a Malév már korábban bejelentett három j...
Nem született megállapodás kedden reggel a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok tárgyaló delegációja között a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről, ahogyan a munkabeszünt...
A brazil részvénypiac két hete nem látott mértékben esett, miután elemzők szerint csökken a kiskereskedelmi értékesítések és várhatóan lassul a telefon előfizetések számának növekedése, a gazdasági lassulás következtében. A Bovespa index 1,053.67 ponttal, 2.7 százalékkal 38,320.19 pontra csökkent, miután az elmúlt héten 11 százalékkal emelkedett. A Mexikói Bolsa index 1.7 százalékkal csökkent, míg…
Az Ecostat IngatlanBarométer 2008. évben 44,9 százalék. Az éves index, amelyet az ingatlanpiacon résztvevő csoportok négy negyedévi véleményeinek összességéből számítunk 0,5 százalékponttal magasabb a 2007-es évi értéknél és 8,6 százalékponttal marad el a 2002-es eddig mért legmagasabb (53,5%) értéktől....
A Deloitte Könyvvizsgálói üzletága összeállított egy tíz elemű szempontrendszert, amelynek alapján a vállalkozásoknak érdemes felülvizsgálniuk a működésüket a megváltozott pénzügyi és gazdasági...
Hétfőn döntést hozott a washingtoni törvényszék a Siemens AG elhíresült vesztegetési, sikkasztási ügyében, melynek értelmében 1,33 milliárd dollárt (260 milliárd forint) kell a cégnek büntetésként fizetnie....
Nem igazak a "közeledésről" szóló kiszivárogtatások: tegnap a két fél a cég hibájából egyáltalán nem is egyeztetett - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Az érdekképviseletek szerint a külföldiek munkába állítása törvénysértő, egyben olyan biztonsági kockázat is, ami…
Sok valódi vállalatvezetővel ellentétben nem harctérként, hanem igazi nemes versenyterepként értelmezte a képzeletbeli világ - Moan és Ursia - piacát a győztes középiskolás diák a Szegedi Tudományegyetem formabontó országos online tanulmányi versenyén. A rendhagyó szerepjátékban résztvevő dobogósok mentalitásával a való életben csökkenteni lehetne a különbséget a hazai és a nemzetközi gazdasági…
Novemberben 25,8 százalékkal csökkent az új autók eladása Európában, ezzel már a hetedik egymást követő hónapban regisztráltak visszaesést - közölte kedden az európai autógyártók szövetsége. Utoljára 1999-ben volt ilyen hosszan tartó hanyatlás.
A magyar vállalkozásoknak is felül kell vizsgálniuk működésüket a megváltozott piaci helyzetben. A csodavárás már rég nem elég, ha valaki talpon akar maradni
A novemberi brit inflációs ráta júniusi szintjére esett, az olaj árának csökkenése és a recesszió miatt visszaeső fogyasztás hatására. A fogyasztói árak novemberben éves szinten 4.1 százalékkal emelkedtek, az októberi 4.5 százalék után. A fogyasztói árak havi szintű csökkenése 0.1 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Egyelőre megállíthatatlannak tűnik az amerikai állampapírok szárnyalása, a különböző hozamok újabb és újabb csúcsokat döntögetnek, miután a befetetők a "biztos menedékbe" rohannak. Ezen a héten...
Egyes személyügyi igazgatók szerint a HR szakmához gazdasági végzettség szükséges, mások a gazdasági és jogi kombinációra, néhányan pedig a HR diplomára esküsznek. Egyáltalán szükség van-e, elvárás-e a HR-es diploma ezen szakma gyakorlásához? Vajon mi az igazság? A HR Portal szakértőket kérdezett....
Európa szolgáltató- és feldolgozóipara decemberben 10 éve nem látott mértékben csökkent, mely azt jelzi, hogy az eurózóna gazdasága mély recesszióba süllyedhet. (ProfitLine.hu)
Az egymilliárd forintos beruházás eredményeként pénteken nyitotta meg legújabb és eddigi legnagyobb gyárát a szerbiai Szabadkán a magyar tulajdonban álló Masterplast Group Zrt. Az évi 500 ezer...
Novemberben 25,8 százalékkal csökkent az új autók eladása Európában. Ezzel már a hetedik egymást követő hónapban regisztráltak visszaesést - közölte kedden európai autógyártók szövetsége (ACEA). Utolj...
Az iparűzési adó mértékének 3 ezrelékes csökkentéséről döntött a mosonszolnoki önkormányzat a helyi cégek talpon maradása és a munkahelyek megtartása érdekében - írja a Kisalföld keddi száma.
A QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt. tizedik alkalommal készítette el befektetői és a sajtó számára a „Navigátor” című kiadványát, amely az elmúlt negyedév hazai és nemzetközi gazdasági életének fontosabb folyamatainak elemzését és a jövő évi várakozásokat tartalmazza. Hatrészes sorozatunkban a Navigátorból szemezgetünk (x)
Új irodát nyitott Bahreinben a CB Richard Ellis (CBRE), a közel-keleti és észak-afrikai régió egyik legjelentősebb pénzügyi és ingatlanpiaci központjában. Az új iroda a cég közel-keleti...
A Deloitte Könyvvizsgálói üzletága összeállított egy tíz elemű szempontrendszert, amelynek alapján a vállalkozásoknak érdemes felülvizsgálniuk a működésüket a megváltozott pénzügyi és gazdasági környezetben. A felülvizsgálat alkalmas arra, hogy a cégek felmérjék a helyzet negatív hatásaival szembeni érzékenységüket, hiszen kiderül, hogy a vállalatoknak mely területeken kell lépniük. Megfelelő…
Ma reggeltől lényegesen javult a forgalmi helyzet Ferihegyen, miután szolgálatba állnak a Budapest Airport frissen szerződtetett új utasbiztonsági ellenőrei. Az Európai Uniós országból származó...
22 évet meghaladó sikeres magyarországi működését követően a Citibank Zrt. 2009. január 1-jétől határon átnyúló egyesülés formájában beolvad az írországi székhelyű Citibank Europe plc-be és annak Magyarországi Fióktelepeként fog működni a magyar és az ír felügyeleti szervek jóváhagyása alapján....
Az uniós tagállam megakadályozhatja a saját belső joga szerint létrejött gazdasági társaságot abban, hogy székhelyét másik tagállamba helyezze át - így döntött az Európai Bíróság
A válság súlyosbodása és a hosszan tartó recessziótól való félelmek erősödése miatt az elemzők arra számítanak, hogy mai kamatmeghatározó ülésén 50 bázisponttal fél százalékra mérsékli irányadó...
Hiába nincs munkájuk a vállalkozóknak, a munkanélküli ellátás igénybevétele annyira bonyolult számukra, hogy csak elenyésző számmal élnek a járulékfizetéssel megszerzett jogukkal. Az egyéni vállalkozóknak ugyanis vissza kell adniuk az engedélyüket a társas vállalkozóknak pedig meg kell válniuk a cégüktől, hogy munkanélküliként tartsák őket számon.
A cég Bella Zsoltot nevezte ki a BT Közép- és Kelet-Európai régiójának vállalati értékesítési igazgatójává. A szakember budapesti irodájából a teljes régió vállalati értékesítési tevékenységét fogja irányítani, közvetlen felettese a régió vezérigazgatója lesz.
Az ivádi, eredetileg törvénysértő segélyezési rendszer bekerült végül is a szociális törvénybe. Az önkormányzat döntött: eltörlik a szociális rendeletet
A cég Bella Zsoltot nevezte ki a British Telecom Közép- és Kelet-Európai régiójának vállalati értékesítési igazgatójává. Budapesti irodájából Bella Zsolt a teljes régió vállalati értékesítési...
Az Ecostat IngatlanBarométer 2008. harmadik negyedévi felmérésében még nem tükröződött a gazdasági válság hatása, de a mostani év végi eredményekben már határozottan látszanak a negatív hatások. Az...
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090325) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 73.4 milliárd forint összegben...
A válság után is van élet - de milyen? Ezt a kérdést számtalan bankvezér feltehette magának. Elemezzük a lehetséges irányokat: egy teljesen új korszaknak kell következnie?
Az előző aukcióknál kisebb érdeklődés mellett csökkent a 3 hónapos (D090325) diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai aukcióján, a kialakult átlaghozam 8,87 százalék lett a korábbi 9,44 és 10,46 százalékos hozamok után. (ProfitLine.hu)
A High-Tech Vagyonkezelő, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. a mai napon bejelentette, hogy a PANNON-FLAX NyRt. által kibocsátott részvényekből 120,000 db-ra vonatkozóan 2009. június 30-ig gyakorolható...
Szabad utat engedett tegnap az Egyesült Államok legfelső bírósága a dohánygyárak elleni újabb perhullámnak, mely döntés beláthatatlan következményekkel járhat. Az új hadjáratban már nem az egészségügyi kockázatok állnak a célkeresztben, hanem a kiugró népszerűségnek örvendő light cigaretták szándékosan félrevezető hirdetései....
Veres János pénzügyminiszter december 15-i hatállyal visszavonta Polgár Péter, az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettesének megbízását, akit Szikora János az APEH Kiemelt Adózók Ig...
A High-Tech Vagyonkezelő, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. tájékoztatása szerint a PANNON-FLAX NyRt. által kibocsátott részvényekből 120.000 db-ra vonatkozóan 2009. június 30-ig gyakorolható vételi jogot szerzett. A vételi jog gyakorlása esetén a High-Tech Kft. befolyása a PANNON-FLAX NyRt.-ben 143.300 db-ról 263.300 db-ra nő, részesedése 12,09% - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A tegnap elfogadott "bankmentő" csomag két fő lehetősége közül az egyiket biztosan ki fogjuk használni a következő hetekben-hónapokban, azaz "nagyon komoly garanciákat fogunk nyújtani a bankok...
Tovább gyengül az eurózóna gazdasága decemberben egy kedden ismertetett előzetes adat szerint. Ennek alapján a szakértők arra számítanak, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a jövő év elején várhatóan...
Az üdülési csekk mind nagyobb arányban járul hozzá a lakosság életminőségének javulásához, valamint egyre nagyobb a szerepe egyes szolgáltatók eredményességében is - derül ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány megbízásából készített elemzésből.
Elemzői várakozások szerint az amerikai kormányzat által ma közép-európai idő szerint 14:30-kor ismertetett novemberi megkezdett lakásépítések száma várhatóan már egyhuzamban az ötödik hónapja tartó csökkenést fogja mutatni, miután az ingatlanfejlesztők visszavonulót fújtak a lakáspiacról a gyenge kereslet miatt. (ProfitLine.hu)
A szolgáltató adóhatóság megteremtését nevezte a szervezet középtávú, 2012-ig összeállított terve központi pontjának az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke.
A kínai hatóságok közzétették a tiltott élelmiszeradalékok listáját, amelyek között még ipari festékanyagok, rovarölő szerek és csatornatisztításhoz használt vegyületek is vannak.
Az év első 11 hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 59%-os szobakihasználtsággal működtek. A folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 4, a vendégéjszakák száma 3%-kal csökkent - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)