Ötvenezer autós kereste fel az egyik biztosítási alkusz, a CLB portálját, igen nagy az átszerződők száma. A kötelező felelősségbiztosítási kampány első napjainak legnagyobb nyertese az Allianz, de sok új ügyfelet szerzett a WABARD Biztosító is. Míg korábban évi 10-12 ezer forint megtakarítása esetén léptek át az autósok, most már 5-6 ezerért is biztosítót váltanak.
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Madridban, a Magya...
Még ebben a kormányzati ciklusban - 2010 előtt - változhat a gyes rendszere. - Akármilyen intézkedés történik, ha az nem párosul a kettő-négy éves gyermekek napközbeni gondozására hivatott intézmények jelentős növelésével, minőségének javításával, akkor az nem lehet sikeres - jelentette ki Kkoltai Luca, a Budapest Esély - FKFSZ Kht. innovációs igazgatóhelyettese....
A pénzpiaci feszültség enyhülésének újabb jele, hogy június eleje óta a legalacsonyabb szintre süllyedt ma a kiemelt fontosságú három hónapos dolláralapú londoni bankközi hitelkamatláb (Libor) értéke...
A brit vállalkozások azzal fenyegetik a kormányt, hogy a szabad ingatlanokra kivetett adók miatt egyszerűen lerombolják azt, vagy nem lesznek hajlandóak kifizetni a hitelt, hogy így kerüljék el az adófizetést. Az áprilisban bevezetett új adónemet az üres üzletekre, irodákra, és ipari épületekre vetették ki, és a tervek szerint 1 milliárd font bevételt jelentene évente a kincstárnak, ha mindenki…
Több mint 100 ezer lakás újulhat fel a szeptember 30-án lezárult panelprogram keretében - közölte Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
A 2007-es és 2008-as 13-13 százalék után jövőre átlagosan 7.9 százalékkal tervezi emelni a tarifákat a BKV - erősítette meg egy internetes blog értesülését az MTI-nek a közlekedési vállalat egyik...
Egy mosonmagyaróvári háromgyermekes család egy tágas, könnyűszerkezetes házba költözött, de örömük nem sokáig tartott, ugyanis feltűnt nekik, hogy miközben az általuk használt kályha már kihűlt, mögötte a fal még mindig forró. A kiérkező tűzoltók állapították meg a fal kibontása után, hogy abban egy tűzfészek van. A tűz csak a szerencsének és a gyors intézkedésnek köszönhetően nem tudott kitörni -…
Drasztikus csökkenés volt tapasztalható az autóértékesítéseknél októberben az Egyesült Államokban, a General Motors vezetője szerint az idei október a második világháború óta a legrosszabb hónap volt, a cég amerikai értékesítései 45 százalékkal csökkentek. (ProfitLine.hu)
A szlovák pénzügyminisztérium rontott az ország idei és jövő évre vonatkozó GDP növekedési előrejelzésén. A gazdasági növekedés idén 7%-ra lassulhat, míg jövőre csak 4.6%-kal bővülhet a szlovák...
A nagyon kedvezőtlen nemzetközi befektetési környezetben minden idők legnagyobb egyhavi nettó forinteladását hajtották végre októberben a külföldiek, főként spekulatív és árfolyamfedezeti célú...
Egyelten hónap alatt 35 százalékot vesztettek az átválható kötvényekre spekuláló fedezeti alapok, miközben az átlagos veszteség 50 százalék volt egyéves időtávon - derül ki a Hedge Fund Research...
Míg 2007-ben 20 milliárd forint pályázati forráshoz juthattak a hazai KKV-k beruházásaik és technológia fejlesztéseik finanszírozására, addig 2008-ban az összeg 30 milliárd forint fölé emelkedett. Bár a nyertesek száma mindkét évben elmaradt a GVOP nyertesek számától, az elnyert támogatások összege meghaladja a 2004-2006 között elnyert támogatások éves átlagát.
Londoni elemzések szerint a történelmi tapasztalatok alapján értékpiaci fellendülés követheti a keddi amerikai elnökválasztást, gyakorlatilag függetlenül a győztes személyétől, bár a mostani helyzetben figyelembe kell venni a várható, súlyos recessziót.
Az Apple egyik vezetője, aki részt vett az iPod fejlesztésében is, elhagyja a céget és az IBM egyik egykori alkalmazottja veszi át a helyét- írja a The Wall Street Journal. Az Apple egyik vezetője,...
Kedvező díjak és megbízható szolgáltatás - ez a két kulcsmomentum a Genertel idei évi kampányában. A tavalyi év és a MÁV-kampány egyik nagy nyertese úgy vélekedik, a dobogós hely reális az idei évben - derült ki mai sajtótájékoztatójukon....
A piac védelme mellett élénkíteni kell a beruházásokat és likviditást kell teremteni annak érdekében, hogy Magyarország a válság elmúltával sikeres lehessen - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő a spanyolországi Magyar Gazdasági Év megnyitó ünnepségén Madridban.
Meredeken csökkent az autóértékesítés októberben az Egyesült Államokban: a General Motors vezetője szerint az idei október a legrosszabb hónap volt a második világháború óta, a csoport hazai eladásai ...
Remélhetőleg most már mindenki tisztában van vele, hogyan is érdemes dönteni, mikor válaszút elé kerülünk valamilyen élethelyzetben. Mostanra játékosaink bizonyára már tövig rágták a körmüket, nézzük kik vihetnek haza ajándékcsomagot és vezetéstechnikai belépőt. Gratulálunk!...
A legfelsőbb személyijövedelemadó-kulcsok átlagosan 2,5 százalékkal csökkentek világviszonylatban az elmúlt hat évben, mivel a kormányok igyekeznek megtalálni az egyensúlyt bevételszükségleteik és a munkaerő fokozottabb globális mobilitásának hatása között – állapítja meg a KPMG új nemzetközi tanulmánya. Az EU több országában, de különösen Közép- és Kelet-Európában mindenféleképpen trendnek…
Emelkedő piacnyitást valószínűsítenek az amerikai határidős indexek, az amerikai elnökválasztás előtt, miután a MasterCard Inc. a vártnál jobb harmadik negyedéves eredménybecslést tett közzé, valamint a bankközi kamatok további csökkenése láttán. (ProfitLine.hu)
Milyen fejlesztési forrásokra számíthatnak a térségben vállalkozók, és az önkormányzatok 2008-ban? Milyen fejlesztési tervek, lehetőségek lesznek 2008-ban a régióban olyanok, amelyek a térségben élők, a térségben létrejött társulások, a kistérségek és azok szerveződései érdeklődését, fejlődését, gyarapodását eredményezik? Milyen kitörési lehetőségeket kínálnak a régióban működő és fejlődni akaró…
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint megdöbbentőek a jövő évi büdzsé változásai, különösen a közszféra egészét érintő megszorító intézkedések - az érdekvédelmi tömörülés álláspontját honlapján...
A jegybanki alapkamat változását követve módosította betéti termékeinek kamatfeltételeit 2008. november 3-tól az Erste Bank Hungary Nyrt. A pénzintézet döntése értelmében standard betétek után 3, 6 és 12 hónapos futamidő esetén összegsávtól függetlenül, 30 millió forintig 10 százalékos (EBKM: 10,14 százalék) kamatot fizetnek. Az akciós betétek közül a friss forrásra szóló három hónapos futamidejű,…
Az ellenzéki pártok várhatóan nem szavazzák meg a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a jövőre bevezetendő nyolc százalékos Robin Hood-adót, így a t...
Sok bolt már most megkezdte karácsonyi akcióját, nekünk pedig nem árt elgondolkodni, mit is adnánk szeretteinknek, ha el akarjuk kerülni a decemberi óriási tülekedést. Az egyik népszerű ajándékötlet a karóra, persze nem árt, ha tudjuk, milyet érdemes belőlük venni. A listáiról is híres Forbes magazin természetesen megragadta az alkalmat, hogy bemutassa nekünk a világ legdrágább óráit....
Privatizáció vagyonleltár nélkül - ez zajlott az elmúlt 18 évben, hiszen a rendszerváltozás óta nem készült összesítés az állami vagyonról. A teljes vagyonról most sem fog, mert az önkormányzatokat semmi sem kötelezi a felmérésre, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. viszont azt ígéri, hogy ősz végére elkészül a leltárral. A nyilvántartás 18 éves hiányt fog pótolni - hívta fel a figyelmet a Baross Gábor…
Signexpo harmadszor, Digitalexpo először - de először együtt. November 27. és 29. között kerül sor a budapesti Syma-csarnokban a reklámdekorációs, illetve a digitális képalkotási és nyomtatási ipar több mint hatvan kiállítót felvonultató rendezvényeire, a Signexpo és Digitalexpóra.
Szeptemberben további 2.5 százalékkal csökkent az ipari cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, ami kisebb negatív meglepetést okozott, mivel a piac -1.5 százalék körüli értékre számított....
Már ötödik napja emelkedik az indiai részvénypiac, miután a kormányzat enyhített a külföldi befektetők részvényvásárlási korlátozásán. A Sensex index 293.44 ponttal, 2.8 százalékkal 10,631.12 pontra emelkedett, míg az S&P CNX Nifty 98.25 pontot, 3.2 százalékot erősödve 3,142.10 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
A belföldi és külföldi vevők jelentősen visszaeső igényeinek köszönhetően már második hónapja csökkent az ipari megrendelések száma szeptemberben az Egyesült Államokban. A megrendelések szeptember hó folyamán 2.5 százalékkal csökkentek, mely jóval nagyobb mértékű csökkenés, mint amire az elemzők számítottak. (ProfitLine.hu)
Meredek euróövezeti, és még meredekebb brit kamatcsökkentést várnak e hétre a londoni City elemzői. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport heti globális makroadat-figyelő elemzéseinek Londonban k...
Több tíz százalékkal lesz olcsóbb az étolaj, ennek viszont az az ára, hogy ráfizetéses a napraforgó termesztése. A felvásárlási árak megfeleződtek - olvasható a Magyar Agrárkamara legfrissebb elemzésében.
A Fidesz elnöksége határozottan azt követeli a Gyurcsány-kormánytól, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal kötendő hitelszerződést - mondta Szijjártó Péter szóvivő a Fide...
"Próbálták feljebb tolni az EURHUF árfolyamot, de nem ment", így az erősödés felé mozdult el a forint a javuló nemzetközi befektetői hangulatban, mérsékelt forgalom mellett - tájékoztatta a délutáni...
A BAMOSZ legfrissebb adatai alapján meglepő ugrás volt tapasztalható az alapokon kívül kezelt vagyonban, három hónap alatt 334 milliárd forinttal emelkedett az összvagyon, ami 10.9 százalékos rekord...
Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke kedden garázdaság és hatósági közeg megtámadása miatt feljelentést tett ismeretlen személyek ellen a legfőbb ügyészségen, mer...
Az APEH ismét közzétette azon adózók listáját, akiknél jelentős összegű adóhiányt állapított meg. Az adatokból kiderül: 2008 harmadik negyedévében 210 adózónak összesen 39,2 milliárd forint összegű ad...
November 1-jétől csak a repülőjegy teljes árát tüntethetik fel hirdetéseikben a légitársaságok és utazási irodák. Az Európai Parlament és az Európai Tanács közös döntése nyomán így megszűnhetnek az úgynevezett egyforintos ajánlatok. A légitársaságok állítják: már több hónapja a reális árakat tüntetik fel.
A Fidesz és a KDNP gazdasági bizottsági tagjai vesznek részt a miniszterelnök által kezdeményezett gazdasági csúcsértekezleten, amelyen Orbán Viktor pártelnök nem lesz ott - mondta Szijjártó Péter szó...
Az Index olvasóinak bejelentése alapján a Merkantil Bank elkezdte dolgozói kirúgását. Az Index banki forrásokból úgy tudja, hogy az OTP tulajdonában lévő, autó- és ingatlanfinanszírozással, ezen...
A II. világháború óta nem tapasztalt ütemű, "szokatlan mértékben összehangolt" visszaesést jósolt jövőre a világ legfejlettebb gazdaságainak a Fitch Ratings.
Jelentős mértékben, 7.3%-kal emelkedett eddig a WTI decemberi határidős árfolyama, ami 69 dolláros értéknek felel meg. Különösebb indokot a szárnyalás hátterében nem érdemes keresni, a képlet...
Az Európai Unió idei gazdasági növekedése mindössze a fele lesz a korábban várt értéknek, jövőre pedig stagnálni fog - áll az Európai Bizottság hétfőn (2008. november 3.) közzétett gazdasági előrejelzésében.
Határozott erősödésbe kezdett a forint a keddi kereskedés végén a bankközi devizapiacon. Délután 256,40/60 forint volt az euró árfolyama. A hétfői 260,20/40 forint után reggel még 261,00/50 forinton j...
Az Auchan tovább terjeszkedik a pénzügyi szolgáltatások területén: a vásárlók a termékgarancia és hitelfedezeti biztosításokon kívül ezentúl kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb) is megköt...
A MasterCard és a Kazkommertsbank közös munkájának eredményeképpen rövidesen piacra dobják az aranyozott borítású, gyémánt berakásos hitelkártyát Kazahsztánban. A bank a nemzetközi pénzpiacok hanyatlása ellenére bevezeti a gyémánt hitelkártyát, amely bank elképzelései szerint csak a leggazdagabb szerencsések kiváltsága lehet majd....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 547,78 pontos, 3,86 százalékos emelkedéssel, 14.743,34 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyam...