A vállalkozások számára a mostani időszak azt jelenti, hogy igyekeznek minden lehetséges módon lefaragni a költségeikből, azonban a munka-és kollektív szerződésekben rögzített év végi juttatások és a teljesítményarányos jutalmak többségét a tervek szerint kifizetik....
A világgazdaság jelenlegi állapota azt mutatja, hogy nem szabad a humán tőkére úgy tekinteni, mint felesleges pénzkidobásra. Új szemléletre van szükség a túlélés érdekében és ebben a HR megújulásának óriási szerepe van.
A British Telecom ma bejelentette, hogy Hanif Lalanit nevezték ki a BT Global Services vezérigazgatójának. Hanif 2005 februárjában csatlakozott a BT Group PLC igazgatótanácsához, amikor is kinevezték a cégcsoport pénzügyi igazgatójává.
A mai napon elfogadta az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa azt a 6.5 milliárd eurós hitelkeretet, amelynek nyújtását még a múlt héten hozta nyilvánosságra az EU a Nemzetközi Valutaalap és a...
A 10 éve működő Portfolio-csoport http://www.penzcentrum.hu portáljához keres szerkesztői, tartalomelőállítási feladatokra média tapasztalatokkal rendelkező szenior munkatársat....
Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták az Európai Bizottság által Magyarországnak szánt 6,5 milliárd eurós kölcsönt - közölte az EU egyik diplomatája.
Ma tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban. Alacsony forgalmú, ingadozó kereskedés végére enyhén a negatív tartományban zárt az amerikai börzék többsége tegnap. Több mint 5 százalékot zuhant az olaj ára, miután a pesszimista várakozásoknál is gyengébb lett az ISM feldolgozóipari adat (38.9). Jelentősen erősödött a dollár az euró ellenében, kissé felértékelődött a jen a legtöbb devizával…
Európa jobb légkörre számít a feszültté vált transzatlanti kapcsolatokban az amerikai elnökválasztás után, bárki is legyen az Egyesült Államok új elnöke
Gordon Brown korábbi döntése sokba került a dolgozóknak, sokaknak 17 ezer fonttal is csökkent a nyugdíjszámlájukon levő összeg. Így már nem is olyan vonzó a foglalkoztatói nyugdíj......
Az Európai Unió pénzügyminiszterei jóváhagyták az Európai Bizottság által Magyarországnak szánt 6,5 milliárd eurós kölcsönt - közölte az EU egyik diplomatája. A hitelösszeget az Európai Bizottság a tő...
Több mint 30 pályázat érkezett be az először meghirdetett CSR Hungary Díjra különböző kategóriákban. Az értékelés a nemzetközileg elfogadott CSP (Corporate Social Performance) modell alapján történt, mely a cégek CSR teljesítményét méri.
A hozzáértő coaching magas művészet és nagy értékű szolgáltatás. Ahhoz, hogy a coachingkapcsolat működőképes lehessen, a kliens nyitottsága és abbéli hajlandósága szükséges, hogy alávesse magát a folyamatnak. Dr. Joe Rubino sikerténer írása a HR Portálnak.
A UBS a mai napon megerősítette, hogy kismértékű profitot könyvelt el a harmadik negyedévben. A társaság nettó profitja 296 millió svájci frankra rúgott, amely a menedzsment korábbi várakozásainak...
Míg 2007-ben 20 milliárd forint pályázati forráshoz juthattak a hazai KKV-k beruházásaik és technológia fejlesztéseik finanszírozására, addig 2008-ban az összeg 30 milliárd forint fölé emelkedett. Bár a nyertesek száma mindkét évben elmaradt a GVOP nyertesek számától, az elnyert támogatások összege meghaladja a 2004-2006 között elnyert támogatások éves átlagát....
Az Országgyűlés parlamenti többsége 19 igen, 193 nem és 158 tartózkodás mellett elutasította hétfőn azt az SZDSZ-es módosító indítványt, amely a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényből elhagyta volna a jövőre bevezetendő nyolcszázalékos Robin Hood-adót.
Egyre több a napelem, a szélturbina és a komposztálóberendezés az Egyesült Államok börtöneiben - az ökológiai változások az elítéltekre is jó hatással vannak
A Dél-Afrikában működő nemzetközi ingatlanforgalmazó cégek szerint az európai vásárlók részéről tovább fokozhatja az érdeklődést a helyi fizetőeszköz (dél-afrikai rand: ZAR) árfolyamának gyengülése. A 2010-es Labdarúgó-világbajnokság rendezői szerint a legtöbben Németországból keresik a dél-afrikai befektetési lehetőségeket. Az egyik ügynökség ennek megfelelően több irodát is nyitott a német…
Az orosz feldolgozóipar a globális pénzpiaci válság következtében visszaeső kereslet miatt két fél éve nem látott leglassabb ütemben bővül októberben. (ProfitLine.hu)
Két kartell és három fogyasztók megtévesztése miatt elkezdett, mindannyiszor jelentős bírság kiszabásával zárult döntése kapcsán indított pert nyert meg első fokon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az öt ügyben összesen kiszabott versenyhatósági bírság majdnem 1,2 milliárd forint volt....
Szakértők arra számítanak, hogy a nagyon drága ingatlanok iránt még jobban vissza fog esni a kereslet Magyarországon, miután eddig sem lehetett túl gyorsan értékesíteni őket. Emellett gondjaik lehetnek a rossz helyen, nem jó állapotban lévő panellakások gazdáinak az eladáskor - írja az ingatlanmagazin.com....
Tovább csökkentek a kínai részvénypiacok az energetikai és nyersanyagipari vállalatok vezetésével, miután az olaj ár ismét csökkenésnek indult, valamint azután, hogy a Yunnan Tin Co. bejelentése szerint csökkenteni kénytelen a termelését a visszaeső igények miatt. A Shanghai Composite Index 0.8 százalékkal 1,706.70 pontra esett, míg a Shenzhen Composite Index 2 százalékkal 456.98 pontra…
A lakossági energiaárak emelésének a megakadályozása céljából a szlovák kormány változtatni akar a hatályos törvényen, növelve az állami befolyást a jórészt külföldiek által irányított közüzemi cégekb...
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090211) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 30 milliárd forintnyi mennyiségre összesen 101.8 milliárd forint...
A közbeszerzésekhez manapság sokaknak negatív képzet társul, nem biztos, hogy alaptalanul. Mielőtt azonban pálcát törnénk bárki, vagy bármelyik ország rendszere felett, jó, ha tudjuk, a közbeszerzés nem is annyira ördögi. Egy, még tavaly napvilágot látott tanulmány szerint egyelőre a kisvállalkozások csupán kis részt vesznek ki a közbeszerzési eljárásokból, pedig az számukra is lehetőséget…
2008 szeptemberében havi szinten az ipari termelői árindex 0.2 százalékkal csökkent, mind az eurózónában, mind az egész EU-ban. Augusztusban az árak az eurózónában 0.5 százalékkal, az EU-ban 0.8 százalékkal csökkent. Éves áremelkedés mértéke az eurózónában 7.9 százalékos, míg az EU-ban 10.1 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
Visszavonta az idei évre vonatkozó profitvárakozásait a BMW, miután a harmadik negyedévre az elemzői konszenzustól elmaradó eredményekről számolhatott be a társaság. Ugyanakkor a menedzsment kitart...
A portugál-francia tulajdonú, lisszaboni székhelyű Banco Primus S.A. pénzintézet megnyitotta magyarországi fióktelepét. A magyar cég eleinte új- és használtautó, valamint robogófinanszírozással foglalkozik, 2009-ben azonban terveik szerint belépnek a jelzáloghitel piacra is....
Minden szinten csökkenő eredményekről számolhat be a Magyar Telekom a csütörtök hajnalban esedékes gyorsjelentésében - derül ki a Portfolio.hu által összeállított elemzői konszenzusból. A kurzusra...
Milyen hatással lesz a jelenlegi válság a kelet-közép-európai ingatlanpiacokra? Vajon megmentik-e a befektetési piacot a német nyílt végű alapok? A többi régiós országhoz viszonyítva vonzó lehet-e...
A portugál-francia tulajdonú, lisszaboni székhelyű Banco Primus S.A. pénzintézet megnyitotta magyarországi fióktelepét. A magyar cég eleinte új- és használtautó, valamint robogófinanszírozással foglalkozik, 2009-ben azonban terveik szerint belépnek a jelzáloghitel piacra is....
Négy dél-dunántúli borvidék részvételével megalakította a Pannon Borvidéki Régiót (rövidítve: Pannon Borrégiót) a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
Budapesten és Pest megyében több mint ötmilliárd forintos településfejlesztési beruházások indulhatnak - mondta Varju László, az MSZP országgyűlési képviselője. A főváros XV., XVIII., XX. és a XXI....
A Portfolio.hu kétnapos intenzív, hétvégi tőzsdetanfolyamot szervez, aminek alkalmával a résztvevők megismerhetik a tőzsdei kereskedés fortélyait, megtanulhatják azonosítani a legfontosabb vételi és...
Már második napja emelkedik a részvénypiac Hong Kong-ban a bankszektor vezetésével, miután a csökkentett alapkamat optimizmust hozott a hitelpiacon. A Hang Seng index 39.97 ponttal, 0.3 százalékkal 14,384.34 ponton zárt, miután közel 3.4 százalékos csökkenésben is volt. (ProfitLine.hu)
A The Wall Street Journal információi szerint az eredetileg tervezettnél a 700 milliárd dolláros amerikai mentőcsomag nagyobb részét fordítja majd az állam arra, hogy a részesedést vásároljon...
Emelkedő érdeklődés mellett csökkent a (D090211) 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az AKK keddi aukcióján, az átlaghozam 12,50 százalék lett a korábbi 13,11 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
A Fidesz, az MDF és az SZDSZ sem támogatja a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot - mondták a vezérszónokok a törvényjavaslat általános vitájában a parlamentben.
Nagyon nagy a csend az állampapírok másodlagos piacán, de más piacokon sincsenek nagy mozgások és nagyobb érdeklődés - jelezte a Portfolio.hu érdeklődésére egy másosdlagos állampapírpiaci szereplő...
Spanyolország az első EU-s ország, melynek kormánya úgy próbálja meg a gazdaságot stimulálni, hogy munkanélküliek és családot fenntartó nyugdíjasok számára hiteltörlesztési-haladékot adnának. A szakértők többsége azonban szkeptikus ennek sikerét illetően....
Az év első háromnegyed évében mintegy 160 ezerrel, szeptember végére 1,486 millióra nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben a vezetékes telefonvonalak száma több mint 100 ezerrel csök...
Az első magyar direkt biztosító, a Genertel 100 ezer ügyfelet szerzett az első üzleti évében idén, a díjbevétel 2,45 milliárd forint lesz, a számok egyharmadával magasabbak a tervezettnél - mondta Csi...
Tavaly óta nőtt a korrupció Romániában – véli a lakosság többsége. Az INSOMAR közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésének eredményeiből kiderül, hogy a lakosság közel 55 százaléka úgy látja:...
Közel 600 fős elbocsátást tervez a Nokia az értékesítés, a marketing, valamint a kutatás területén. A Nokia részvényei 4%-kal értékelődtek fel a mai délelőttön a hírre. A Nokia bejelentette, hogy...
Együttműködési megállapodást írtak alá Budapesten a Magyar Fejlesztési Bank és a China Development Bank képviselői. A két állami tulajdonú fejlesztési bank a jövőben erősíteni kívánja kapcsolatait, elsősorban a beruházások , valamint egyes projektek finanszírozásában. Dr. Erős János, az MFB vezérigazgatója hangsúlyozta: "Két egyenrangú, bár nem azonos nagyságú bank kötött szerződést olyan…
Gazdasági nehézségei ellenére Magyarország legalább öt évvel Románia előtt van - írja keddi számában a Ziarul Financiar című román napilap. A tekintélyes gazdasági-pénzügyi újság egy teljes oldalt ...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint összeomolhat a közoktatás mint közszolgáltatás, ha a jövő évi költségvetésben beterjesztett normatívacsökkenés megvalósul - közölte Kerpen Gábor elnök kedden az MTI-vel.
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a keddi egyeztetésen.