Megkezdődött a PannErgy napokon belül induló projektjeinek bemutatása Kisteleken, ahol elsőként a város polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd egy erőműbejárás után sor került a projektek...
Az építőipari termelés volumene 2008 szeptemberében kiigazítatlan adatok alapján 2,5%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 0,3%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 1,4%-kal elmaradt az előző havitól. Az év első kilenc hónapjában a termelés 8%-kal alacsonyabb volt a 2007. azonos időszakinál. Az építőipar termelői árai 2008 III.…
Az adózási folyamatokban még nem látjuk a gazdasági válság jeleit, mert a tervezett adóbevételek eddig befolytak a költségvetésbe - mondta a Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke kedden Kecskeméten.
A Magyar Lízingszövetség és számos bank szerint 2009-ben a kkv-k nagy része finanszírozhatatlanná válik a pénzügyi és gazdasági válság miatt megnövekedett felszámolási kockázat miatt. A megoldás az ingatlan alapú lízingfinanszírozás lehetne, de ezt ellehetetleníti a hatályos illetékszabályozás.
A Richter Gedeon Nyrt. november 18-án 5.000 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 24.523 forintos átlagáron - közölte a társaság a tőzsde honlapján szerdán. A megvásárolt részvénycsomag...
Eléri a 9 milliárd dollárt, majdnem kétezer milliárd forintot a külföldön dolgozó román állampolgárok által az idén hazaküldött pénz értéke. Ez 32 százalékos növekedést jelent
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a november7-én adott megbízás alapján az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a Társaság november 18-án 5.000 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 24.523 forintos átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Feszültséggel teli órák, napok következnek az olaj piacán. Nem elég, hogy ma olajkészletadatok érkeznek az USA-ból, holnap kifut a decemberi WTI határidő, és még a bűvös 50 dolláros szinthez is egyre...
Idei évi legalacsonyabb szintjére, 7.5 százalékra mérséklődött a brazil munkanélküliségi ráta októberben a szeptemberi 7.6 százalékról - közölte a nemzeti statisztikai hivatal szerdán. (ProfitLine.hu)
A tavaly kirobbant jelzálogpiaci válság az utóbbi évtizedek legnagyobb részvényzuhanását indította el a világ tőkepiacain, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi okból lehet szüksége a...
Takarékosságra kényszerül Európa egyik legnagyobb napilapja, a liberális Süddeutsche Zeitung. Az elmúlt hónapok pénzügyi krízisével összefüggésben létszámleépítés várható a délnémet újságnál - jelentette szerdán a berlini rádió.
Folyamatosan érkeznek a különrepülőgépek Brüsszelbe, ahol szerdán tartja az Európai Dohánytermelők Szövetsége (Unitab) a dohánytermelők érdekeinek érvényesítésére szervezett tüntetését, írja a Magyar Nemzet.
Megszaporodtak idén a tengeri támadások Szomália partjainál, ezúttal egy olajszállító tankert foglaltak el az egyre vakmerőbb kalózok. A kétmillió hordónyi nyersolaj szállítmány értéke eléri a 100 millió dollárt. A 25 fős legénység a hajóval együtt egy a kalózok által felügyelt szomáliai kikötőben vesztegel, a fogva tartók váltságdíjat követelnek....
Berlinben valóságos bombaként robbant a hír, amely szerint a napelemgyártással foglalkozó SolarWorld bejelentette szándékát az Opel megvásárlására illetve megsegítésére
Eltér egymástól a gazdasági és műszaki végzettségű pályakezdők iránti kereslet: az előbbiek elhelyezkedési esélyei némileg romlottak ebben az évben, utóbbiak viszont továbbra is listavezetők, ahogy a kezdő bérek tekintetében is, írja a Világgazdaság.
A kihasználatlan erőforrásokat megszüntető "optimalizáló leépítést" tervez jövő tavaszra a Duna Televízió - mondta Szekeres László gazdasági alelnök kedden az MTI érdeklődésére.
Kína lett az Egyesült Államok legnagyobb külső hitelezője. Az ország devizatartalékában szeptember végén 585 milliárd dollár értékben voltak amerikai államkötvények. Simai Mihály akadémikus szerint az amerikai államkötvények kínai vásárlása a két ország közös érdeke.
A piacnyitástól egy óráig folyamatosan gyengült a forint a bankközi piacon, végül egyhetes mélypontját elérve már 272.55 egységet kellett belőle fizetni egyetlen euróért. Három óra után viszont...
Ahogy a dollár visszaerősödött az európai devizákkal szemben, a tengerentúli vásárlók újra érdeklődni kezdtek az öreg kontinens ingatlanpiaca iránt. A Forbes magazin szakértők tanácsait és tapasztalatait felhasználva Európa legidillibb városait, régióit gyűjtötte csokorba. A festői szépségű olasz, görög és francia tájak, valamint a dán és a szlovén főváros mögött nem kis meglepetésre hazánk…
80 gyárát átmenetileg leállítja a világ egyik legnagyobb vegyipari cége, a BASF, amely közel 20,000 dolgozóját érinti. A menedzsment közzétette, hogy üzemi eredménye az idei évben nem növekszik,...
November 18-án a Portfolio.hu internetes portálon Mosolygó Zsuzsa, az ÁKK vezető közgazdásza "Eredendő bűnök - Magyarország és a pénzügyi válság" címmel hosszabb írást publikált. Az elemzés a...
A kihasználatlan erőforrásokat megszüntető "optimalizáló leépítést" tervez jövő tavaszra a Duna Televízió - mondta Szekeres László gazdasági alelnök kedden az MTI érdeklődésére.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnöksége Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz fordult levélben annak érdekében, hogy "a Pápai Hús Zrt. megfelelő befektető általi megvásárlással fennmaradjon, lehetőleg minél nagyobb számú munkahely megtartása, megőrzése mellett".
Megvitatta az EP Bauer Edit szlovákiai képviselő jelentését a nők és férfiak egyenlő bérezésével kapcsolatban. A jelentés megerősíti: ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak, ezt a képviselők - többek között - semleges munkaköri kategóriákkal, rendszeresen ellenőrzéssel, büntetések kiszabásával segítenék elő. Az EP várja a Bizottság javaslatait a témával…
A BASF, a világ árbevétel szerinti legnagyobb vegyipari konszernje a kereslet erőteljes visszaesésére hivatkozva a termelés visszafogását, illetve leállítását rendelte el. A vállalat szerdai közlemény...
A német BASF, mely a világ legnagyobb vegyipari vállalata 20 ezer fős létszámleépítést és profit figyelmeztetést tett jelentett be a mai napon. (ProfitLine.hu)
A globális hitelválság magyarországi első sokkszerű hatásainak "nagyobb részén talán már túl vagyunk", de elhúzódó, problémákkal nézünk szembe, és "egy-másfél évig nyugodtan eltarthat a recesszió" -...
Az Egyesült Államokban a fogyasztói árak októberben 1 százalékkal mérséklődtek a szezonálisan kiigazított adatok alapján. Az éves szintű áremelkedés mértéke 3.7 százalék volt - közölte a munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt két hétben újra gyengülő nemzeti valutánk fontos ellenálláshoz érkezett, amely megpecsételheti forintunk árfolyammozgását az elkövetkező hetekre vonatkozóan. A következőkben technikai...
A vállalkozásoknak érdemes visszamenőleg felülvizsgálniuk idei áfa-kezelési gyakorlatukat, vagyis hogy ügyleteik során valóban az Adóhatóság álláspontjának megfelelően jártak-e el
Az amerikai ingatlanépítők októberben 4.5 százalékkal csökkentették a megkezdett építkezések számát, mellyel a II. Világháború óta nem látott szintre csökkentek a megkezdett új építésű ingatlanok száma. (ProfitLine.hu)
Októberben a volatilis elemektől megtisztított fogyasztói magárindex és a teljes árindex is a vártnál alacsonyabb értékékeket vett fel az USA-ban. A magárindex 0.1, míg a teljes árindex 1 százalékos...
A vállalkozásoknak érdemes visszamenőleg felülvizsgálniuk idei áfa-kezelési gyakorlatukat, vagyis hogy ügyleteik során valóban az Adóhatóság álláspontjának megfelelően jártak-e el - figyelmeztet a Deloitte. Ez a lehetőség a 2008. január 1-től, illetve május 1-től napjainkig tartó időszakra vonatkozik - a felülvizsgálathoz pedig segítséget nyújt az APEH áfa-törvénnyel kapcsolatban nemrég kiadott,…
Októberben tovább csökkent a megkezdett házépítések és a kiadott építési engedélyek száma az Egyesült Államokban, a vásárlóerő csökkenése és a szigorú hitelfeltételek miatt ugyanis egyre kevesebben...
Az elmúlt 80 év legsúlyosabb válságának nevezte a kormányfő a mostanit, megjegyezve, hogy az első, sokkszerű hatások után még csak most jön a neheze, a gazdasági recesszió elhúzódhat akár egy-másfél é...
Októberben - az előző hónaphoz képest - rekord mértékben, 1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. Ilyen mértékű havi inflációcsökkenésre 61 éve volt utoljára példa. Az elemz...
Az indiai részvénypiac bár még emelkedéssel kezdte a napot, később viszont már nem volt képes megtörni az öt napja tartó trendet, és végül csökkenéssel zárt, miután a pénzügyminiszter a vállalatokat arra szólította fel, hogy csökkentsék az áraikat a kereslet fellendítése érdekében. A Sensex index 163.42 ponttal, 1.8 százalékkal 8,773.78 pontra csökkent. Az S&P CNX Nifty index értéke 48.15…
Világszerte a jelzálogtartozás miatti árverezésektől hangos a sajtó, ami nem is csoda, hiszen az elmúlt évek felelőtlen hitelezési gyakorlat a nyomán meglehetősen kevés embernek van fogalma arról, hogyan törleszti majd 20 éves tartozásait, mikor már az ingatlan értékesítése sem jelenthet mentsvárat számukra......
Október végéig 117,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe az egyszerűsített vállalkozói adóból. A Pénzügyminisztérium közlése szerint ez 11 milliárddal, vagyis 10 százalékkal több, mint 2007 első tíz hónapjában.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa részben elfogadja, részben azonban vitatja azokat a válaszokat, amelyeket a BKV vezérigazgatója küldött egy korábbi vizsgálat kapcsán
Új betéti terméket vezetett be a vállalkozások számára a mai naptól az Erste Bank Hungary Nyrt. Az Erste Kamatlépcső Vállalkozói Betét négy hónap futamidejű, sávos kamatozású forintbetét, amelyet az ügyfelek az első kamatperiódust követően kamatveszteség nélkül törhetnek fel, ha vállalkozásuk likviditási helyzete úgy kívánja....
Pillanatok leforgása alatt 1%-ot veszített értékéből az amerikai fizetőeszköz az euróval szemben. Egész nap szűk sávban mozgott az 1.26-os szint környékén, azonban három órakor komoly gyengülésbe...
A vállalkozásoknak érdemes visszamenőleg felülvizsgálniuk idei áfakezelési gyakorlatukat, vagyis hogy ügyleteik során valóban az adóhatóság álláspontjának megfelelően jártak-e el - figyelmeztet a Deloitte. Ez a lehetőség a 2008. január 1-től, illetve május 1-től napjainkig tartó időszakra vonatkozik - a felülvizsgálathoz pedig segítséget nyújt az APEH áfatörvénnyel kapcsolatban nemrég kiadott…
Október végéig az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) 117,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, 11 milliárddal, 10 százalékkal több, mint 2007 első tíz hónapjában - áll a Pénzügyminisztérium novemberi államháztartási jelentésében.
Ebben az évben a hazai mobilszolgáltatók közül kizárólag a T-Mobile-nál lesz kapható az új, beépített HSDPA-modemes Acer Aspire One netbook, amely kis méretének és 1,1 kilogrammos súlyának köszönhetően egy kisebb táskában is elfér.
Október végéig az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) 117,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, 11 milliárddal, 10 százalékkal több, mint 2007 első tíz hónapjában - áll a Pénzügyminisztériu...
Nem lehet adó- és járulékcsökkentést ígérni akkor, amikor a járulékbevételek már csak 80,5 százalékban fedezik a nyugdíjkifizetéseket, és a hiányzó részt adóbevételekből kell pótolni - mondta Korózs Lajos szerdán egy nyugdíjasfórumon Salgótarjánban.
Rekord alacsony szintre estek októberben a megkezdett lakóingatlan építések az Egyesült Államokban, hasonlóan az építési engedélykérelmek számához. Ez elemzők szerint egyértelmű jele a lakóingatlanpia...