Az egyik legnagyobb japán brókercég, a Nomura vezetője szerint a globális likviditási válságnak vége, de itt a következő probléma: hogyan lehet fordulatot előidézni a reálgazdaságban - írja a Reuters...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: POZITÍV ZÁRÁS, MAGAS VOLATILITÁSSAL -a főbb amerikai részvényindexeknek sikerült végül pozitív tartományban zárniuk, miután a kereskedés utolsó fél órájában...
Ma délután két fontos makrogazdasági jelentés is érkezik az USA-ból. Fél háromkor az októberi inflációs statisztikát, négy órakor pedig a legfrissebb lakáspiaci adatokat teszi közzé. Az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,87 pontos emelkedéssel, 11.772,55 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékhez képest 0,93 százalékkal erősödést jelent.
Az építőipari termelés volumene 2008 szeptemberében munkanaptényezővel kiigazítva 0,3 százalékkal, kiigazítatlan adatok alapján 2,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Ebben az évben már a kilencedik fedezeti alapját kell kimentenie a bajból a Citigroupnak, a legújabb alap a múlt hónapban 52 százalékos veszteséget hozott össze, a korábbi támogatások ellenére pedig...
A hazájukban lezajlott ingatlanár-robbanás hozadékából többszörös tőkeáttételen keresztül itthon befektető ír, angol és spanyol vásárlók teljesen eltűntek a piacról....
Az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány új és kedvező tendenciája, hogy az autósok az ár mellett immár más szempontokat is figyelembe vesznek a biztosítóváltás mérlegelése során. Ennek köszönhetően tízből négy autós nem a legolcsóbb ajánlat mellett dönt. A biztositastipp.hu adatai lehetőséget nyújtanak arra, hogy mélyebben is megismerjük, mely biztosítót hogyan érinti ez az…
Az egykor mesés befektetési lehetőségként emlegetett dubai ingatlanpiacot igencsak megviselte a pénzügyi válság, a legfrissebb felmérések eredménye ugyanis egyértelműen rávilágít, hogy az ingatlanközvetítők többsége szinte semmit nem adott el az elmúlt hónapban, és akad olyan cég is, mely 40%-os leépítéssel jelzi a külvilágnak, hogy egyszerűen túlélésre kell játszani a nehéz időkben....
Egyes cégek előnyt kovácsolnak a válságból és ezen címszó alatt minőségi cseréket hajtanak végre a munkaerő-állományukban. - Mielőtt azonban drasztikus lépésekhez folyamodnánk, érdemes a dolgozó teljesítményének értékeléshez hozzákezdeni, célokat, azok teljesítésének határidejét kitűzni. Ha azonban a türelmi időn túl sem történik változás, akkor jogossá válik az elbocsátás - szögezi le Dr. Juhos…
Az Agrármarketing Centrum 15 millió forinttal támogatja a hízott libamáj pozitív imázsának visszaállítását, amelyet az osztrák Négy Mancs alapítvány negatív kampánya tépázott meg. A Baromfi Terméktanács vezetője szerint ugyanakkor ez is kevés, egy átfogó kampányhoz 200 millió forintra lenne szükség.
Az idei kgfb kampány új és kedvező tendenciája, hogy az autósok az ár mellett immár más szempontokat is figyelembe vesznek a biztosítóváltás mérlegelése során.
Havi mélypontjára esett a brazil részvénypiac a bankok és acélgyártó vállalatok vezetésével, miután a gazdasági válság visszaveti a hitelek és termékek iránti keresletet. A Bovespa 4.5 százalékkal 34,094.66 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Nagyjából még másfél évig lassíthatják Európa, így a magyar gazdaság növekedését a hitelválság hatásai - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A...
A piaci várakozásokkal összhangban lévő, jövő márciusig mintegy 27%-os, dollárral szembeni rubelleértékelődési tervről jelent meg értesülés tegnap az orosz sajtóban, amelyet a politikai vezetés nem...
A tegnapi 1.2%-ot követően ma újabb 0.2%-kal került lejjebb a WTI határidő áfolyama, melyet így már kevesebb, mint 10% választ el az 50 dolláros bűvös határtól, melyet korábban több elemző is...
Az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány új és kedvező tendenciája, hogy az autósok az ár mellett immár más szempontokat is figyelembe vesznek a biztosítóváltás mérlegelése során. Ennek köszönhetően tízből négy autós nem a legolcsóbb ajánlat mellett dönt.
Az európaiaknak 2008-ban fejenként átlagosan 12.500 euró áll rendelkezésére fogyasztási cikkek megvásárlására. Budapest lakói mintegy 8988 eurót költhetnek, ami nagyjából egy alacsony vásárlóerejű németországi településnek felel meg
A nyugdíj-előtakarékossági számlák (nyesz) iránt méltatlanul kevés az érdeklődés, igaz a kereslet általában év végén nő meg irántuk. Sokan nem tudják, hogy adókedvezmény is jár utána....
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 2.5 százalékkal meghaladta az előző évi szintet. Azok után, hogy az elmúlt bő egy évben mindössze egyszer fordult pozitív tartományba a mutató, ezen...
Igaz, hogy a válság szele elsőként a munkaerő-kölcsönző cégeket érintette meg, de a fellendülés is náluk fogja éreztetni először a hatását, hiszen a munkáltatók a jövőben óvatosabbak lesznek és ez a rugalmasabb foglalkoztatási formáknak kedvez majd - mondta a HR Portalnak Molnár Attila, a Pannonjob kereskedelmi és szakmai vezetője.
Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke lesz az Inforádió Aréna című, ma este 7 órakor kezdődő műsorának vendége. A téma a bankmentő csomag, illetve a Felügyelet hatáskörének bővítése...
Bő két héttel Magyar Villamos Művek (MVM) áramaukciója után már látszik: az aukción felkínált áram mennyisége nem csupán szokatlanul kevés volt, de bonyolult helyzetbe hozta az áramkereskedőket. A versenyképes árak kialakulását hátráltatja, hogy az országban meglévő energiához "csepegtetve" jutnak hozzá az a szabad piacon működő áramszolgáltatók. A Magyar Áramszolgáltató Kft. körülbelül 20000…
Eddig nem mutatkozik egyértelmű trend a javában tartó második negyedéves gyorsjelentések tekintetében, akadtak a várakozásoknál szebb, de azoktól igencsak elmaradó számok is. A forint jelentős...
Türelmet kért az államkötvények tuldajdonosaitól az ecuadori pénzügyminiszter, Maria Elsa Viteri, amíg az adósságellenörző bizottság elkészíti azon jelentését, melynek segítségével eldönthető, hogy...
Az amerikai lakásépítők soha nem aggódtak még ennyire az iparág iránt, mint amennyire pesszimistának novemberben elején bizonyultak, a havi piaci indexük ugyanis 5 pontos csökkenést követően a rekord...
A népszerű üdítőital palackozásával foglalkozó Pepsi Bottling Co. szerdán bejelentette, hogy közel 3150 alkalmazottól kénytelen megválni Európában és az Egyesült Államokban, átstrukturálási lépéseinek eredményeként....
Hazánkba látogat az E.On elnöke annak érdekében, hogy megoldást találjon a kormány és a cég közötti konfliktus feloldására, mely az import gázár megállapodásra vonatkozik. A Napi szerint konkrét...
Sokáig hétpecsétes titoknak számított, ki mennyit keres. Mára azonban könnyen utánajárhatunk, hogy jobb fizetést kínál-e a kokurens cég. A különböző jövedelemkalkulátorok révén kiszámított eredmények azonban nem szűrhetők regionális szinten vagy több feltételt figyelembe véve. A pontos adatok kis helyi benchmark felmérések révén válnak elérhetővé.
A Barclays Plc, Anglia második legnagyobb bankjának befektetői felszippantották a bank által számukra felkínált 500 millió font értékű elsőbbségi részvényt. (ProfitLine.hu)
Tegnap piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Freesoft, mely minden soron a bázisnál jelentősen jobb számokat tartalmaz. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest azonban...
30 éves adatgyűjtésen alapul az a tudományos eredmény - melyet egyébként saját tapasztalatai alapján a legtöbben alátámaszthatnának -, amely szerint a boldogtalan, szomorú emberek sokkal több tévét néznek, mint azok, akik vidámabbak. A válság miatt pedig bizonyosan sokan fognak nehéz helyzetbe kerülni, így a tévétársaságok örülhetnek......
10,500 Ft-ról 9,500 Ft-ra csökkentette a MOL részvények célárfolyamát a Merrill Lynch a tegnapi gyorsjelentést követően, mely továbbra is fenntartja alulsúlyozás ajánlását a magyar olajcég papírjaira...
Az orosz nemzetközi devizatartalékok augusztus 8. óta 122.7 milliárd dollárral, 21 százalékkal csökkentek, miután a központi bank beavatkozott a rubel védelmében. Ugyanekkor az orosz elnök, Dimitrij Medvegyev több mint 200 milliárd dolláros adócsökkentést, hitelezést. és egyéb gazdaságot élénkítő intézkedést jelentett be. (ProfitLine.hu)
A hatályos Gt számos átalakulási lehetőséget kínál, amelynek során az átalakulásban érintett társaságok tagjainak közvetlen részesedése valamilyen formában megváltozik. A változás lehet az adott...
A Magyar Lízingszövetség és számos bank szerint 2009-ben a kkv-k nagy része finanszírozhatatlanná válik a pénzügyi és gazdasági válság miatt megnövekedett felszámolási kockázat miatt. A megoldás az ingatlan alapú lízingfinanszírozás lehetne, de ezt ellehetetleníti a hatályos illetékszabályozás....
A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a gyakorlati oktatás jelentőségét felmérve már régóta igyekszik ösztönözni hallgatóit az előadó- és érvelőkészség fejlesztésére még a diploma megszerzése előtt. Ezt a célt szolgálja november 21-én tartandó I. Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Polgári Jogi Activity Verseny is.
Minimális emelkedésben zártak a börzék az Egyesült Államokban, a Hewlett-Packard vártnál jobb eredménye után erősödtek a technológiai részvények - Tovább csökkent az olaj ára, lényegében nem változott az arany árfolyama - Vegyes a kép Ázsiában, a kínai indexek emelkedésben vannak, zuhannak viszont a japán bankpapírok és a térség nyersanyagtermelői - Kismértékben gyengült a dollár az euróval…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte Molnár Csabát közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek; a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jelenlegi államtitkára elvállalta a ...
A JATO Dynamics, a világ vezető autóipari adapt és intelligencia szolgáltatójának jelentése alapján, az össz-európai újautó-piac 14,7%-ot (191.198 db) esett vissza októberben, összesen 1.113.436 darab...
A Richter Gedeon bejelentette, hogy a 2008. november 7-én adott megbízása alapján 2008. november 18-án 5,000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 24,523...
Egyes cégek előnyt kovácsolnak a válságból és ezen címszó alatt minőségi cseréket hajtanak végre a munkaerő-állományukban. - Mielőtt azonban drasztikus lépésekhez folyamodnánk, érdemes a dolgozó teljesítményének értékeléshez hozzákezdeni, célokat, azok teljesítésének határidejét kitűzni. Ha azonban a türelmi időn túl sem történik változás, akkor jogossá válik az elbocsátás - szögezi le Dr. Juhos…
Átadták a Shell két töltőállomását az M7-es autópálya 167-es kilométerszelvényénél, a Balatonkeresztúri pihenőhelyeknél - közölte a Shell szerdán. A közleményben hozzáteszik: az idén összesen 9 új töl...
Míg az amerikai autógyártók pénzügyi támogatásért folyamodnak a kormányzathoz, addig már a kínai autógyártók is segítséget kérnek a visszaeső értékesítések következtében. (ProfitLine.hu)
Az Interactive Advertising Bureau Europe (IAB Europe) nevű szakmai szervezet 19. tagjaként megalakult az IAB Magyarország, melyet a Magyar Reklámszövetség képvisel hazánkban. Az IAB Europe...
Igaz itthon még csak néhány napja köszöntött ránk a téliesebbnek mondható idő, a környező országokban, melyek rendelkeznek kellően magas hegycsúcsokkal, már elkezdődött a síszezon, ha máshogy nem, hóágyúk segítségével. Nézzük idén hol, mennyiért síelhetünk!...
Másfél-kétéves mélypontokra süllyedtek az euróban jegyzett euróövezeti bankközi hitelek kamatai (Euribor), jelezve a pénzügyi válság végét, de a gazdasági nehézségek terjedését is.
Az IMF kazahsztáni képviselője méltatta Kazahsztánt, amiért - a pénzügyi válság egyik korai áldozataként - hatékonyan úrrá lett az ebből fakadó nehézségeken.