Hazánkban körülbelül 50-60 cég kínál tréningeket az arra fogékony társaságoknak, s ebből legfeljebb tíz vállalkozik kurzusának hatékonyságmérésére. Az arány azért is elszomorító, mert rendszerint csak a résztvevők véleményét, munkahelyi tapasztalatait összegzik, odáig már nem jutnak el, hogy a szervezet üzleti eredményein is lemérjék a tréning hasznát - mondta Szalai Piroska, a Perfekt Power Kft.…
Miközben dúl a globális pénzügyi válság, omlanak össze a világ legnagyobb bankjai, a bankárok felveszik csúcsfizetésüket. A politikusok törvényileg kívánják korlátozni a sokszor valóban indokolatlanul csillagászati magasságokba szökő bankvezéri jövedelmeket a piacgazdaság szabadságának megsértése nélkül, áll a Világgazdaságban.
A német minisztériumokban az adott intézménynek leginkább megfelelő személyügyi koncepciókat dolgoztak ki, és az évek során megváltozott a korszerű vezetőről kialakított kép is. Előtérbe került a vezetők szociális kompetenciája, amely az optimális vezetés-irányítás feltétele - avatott be minket a németországi közigazgatás személyügyi helyzetébe Günther Wurster, a Szövetségi Közigazgatási Akadémia…
Lengyelország legkésőbb 2009 májusában-júniusában be kell lépjen az ERM-II árfolyammechanizmusba, ha 2011-2012-ben be akarja vezetni a közös európai valutát - mondta egy sajtótájékoztatón Donald Tusk...
A Gödöllői Ipari parkba terepült a BorsodChem új kutató- és fejlesztő központja. Az 5 hónap alatt felépült kutatólaboratóriumban - francia vezetés mellett - tizenkilencen dolgoznak és a PUR-habokkal...
Argentínában ma szavaznak az előző héten bejelentett nyugdíjrendszer államosítási javaslatáról, amivel a fizetőképességi gondokkal küszködő költségvetésnek adhatnának mozgásteret. A javaslatot több...
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kórházakról készített felmérése megerősítette, hogy jelentős az elvándorlás az orvosi karból, de az ápolói létszámhiány is rendkívül súlyos....
Oroszország november hónap folyamán 1 milliárd dolláros kölcsönt folyósít Fehéroroszországnak és további 2 milliárd dollárt a jövő év első negyedévében - közölte kedden Dmitrij Pankin orosz pénzügyminiszter-helyettes. (ProfitLine.hu)
Milyen hatással lehet a mostani válság a kiskereskedelmi ingatlanpiacra? Csökkenésbe fordulhatnak -e át a bérleti díjak a Belvárosban? Lesz -e szükség új bevásárlóközpontokra? Milyen koncepció lehet...
Az ázsiai börzék tetemes emelkedése Európában és a régióban is meghozta a vételi kedvet, melyből ezúttal mi sem maradtunk ki. A 300 bázispontos kamatemelés, valamint az IMF segítség híre mérsékelte a...
Ma délután két fontos makrogazdasági adat is érkezik az USA-ból: kettő órakor az augusztusi S&P Case-Shiller lakásárindex, három órakor pedig a Conference Board októberi fogyasztói bizalmi indexe...
A bűnözési statisztikákat abszolút vezető kábítószer- és fegyverkereskedelem után az illegális műkincskereskedelem bonyolítja le a legnagyobb forgalmat a feketepiacon, de a pontos összeget csak saccolni lehet - mondta el Vukán Béla alezredes a BÁV Aukciósház Mesélnek a műkincsek sorozatának aktuális előadásán. A szakértő szerint a műtárgyakhoz kötődően Magyarországon évente körülbelül…
A közel-keleti ingatlancsodák továbbra is egymás után épülnek, de a helyi ügynökségek szerint a tervezési fázisban lévő és az építés alatt álló ingatlanokat egyre nehezebb eladni. A nemzetközi gazdasági hatások az emírségek finanszírozóit is óvatosabb gyakorlat bevezetésére késztették, a bankok többsége csökkentette a finanszírozási arányokat, több önerőt kér a vásárlóktól a továbbiakban....
Senkit nem lep meg ma már az az adat, hogy ezer lakosra Magyarországon háromszáz autó jut. Viszont nem kell sokat várni már arra sem, hogy elérjük a Nyugat-Európában tapasztalt szintet, vagyis az ezer főre jutó hatszáz autót. Ezzel még nem is lenne akkora gond, ha az úthálózat lépést tartana a fejlődéssel, így az sem kizárt, hogy az autóhasználat korlátozására is sor kerülhet....
A pénzügyi válság elérte a Balatont is, erről a kevesebb foglalás, elhalasztott vagy újragondolt fejlesztési tervek, beruházások és a tervezett leépítések tanúskodnak, írja a Napi Gazdaság.
Vasárnap este jelentették be, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy átfogó csomagról döntött, aminek célja Magyarország megsegítése a válság idején. A részletek azonban még mindig nem világosak, azokat folyamatosan jelentik be. A befektetők számára valamekkora megnyugvást hozott a döntés, de kérdéses volt, hogy mit kér érte cserébe az IMF. Egy-két részlet már kiderült, a nyugdíjasok nagy…
Az Európai Magánbiztonsági Munkaadók Szervezete (CoESS) december elejére elkészíti az európai magánbiztonsági iparra vonatkozó fehér könyvet, amely felméri a magánbiztonság helyzetét az uniós államokban, megvitatásra alkalmas elemzéseket készít, illetve problémákat vet fel
A Budapesti Értéktőzsdén a magyar olajipari vállalat részvényeit 10:06 perckor felfüggesztették, mivel az emelkedés során átlépte a 10 százalékos limitet. A részvény árfolyama 10.97 százalékkal, 900 forinttal 9100 forintra emelkedett, 1.3 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Néhány másodperccel ezelőtt a MOL részvényei 11%-os pluszba lendültek a BÉT parkettjén, ezért most a 10% feletti elmozdulásnál esedékes automatikus kereskedési szünetjüket töltik. Az Egis után egy...
A tegnapi 150%-os emelkedést követően ma ismét megduplázódott a Volkswagen árfolyama, amellyel a piaci kapitalizációs tekintetében már a világ legnagyobb autógyártójának számít. Az európai társaságok...
Az IMF-megállapodás híre és a költségvetési szigor erősödésének jelei erősítik a forintot. Az eurót kedden délelőtt kilenc órakor 265,75/266,00 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, ami 2,28 ...
Az izlandi jegybank rendkívüli kamatmeghatározó ülésén 600 bázisponttal (dupla annyival, mint amennyivel múlt héten az MNB) 18 százalékra emelte irányadó rátáját. Az izlandi jegybank mai lépése azért...
Alvászavarokat okoz a pénzügyi válság az Egyesült Államokban. A vállalati pszichológiai szolgáltatásokkal foglalkozó CompPsych Corp. felmérése szerint a megkérdezettek 92 százalékának akadnak problémá...
Tízből hat vásárló saját bevallása szerint mindig, vagy gyakran ellenőrzi a megvásárolni kívánt termékek lejárati idejét. Az ingyenes ajándéknak kevesen ugranak be.
Úgy tűnik, nem rettentettek el minden intézményi befektetőt az elmúlt hónapok piaci viharai, a New York város által szponzorált nyugdíjalap új, alternatív célpontot keres több mint 100 milliárd...
Jóval hosszabb menetidőre kell számítaniuk az autósoknak az Árpád híd felújítása miatt az észak-pesti régióban; ha tehetik, másik hidat vegyenek igénybe a Dunán való átkeléshez
Karcagon nyitotta meg második logisztikai központját a 168 üzlettel rendelkező Penny Market diszkontlánc, amely mintegy száz munkahelyet teremtett a tiszántúli városban, áll a Világgazdaságban.
Tovább estek a piacok az Egyesült Államokban, de a határidős jegyzések már jelentős pluszt mutatnak. Az olaj és az arany árfolyama is emelkedett ma reggelre. Ázsiában pozitívra fordult a hangulat, az indexek jelentős emelkedésben vannak. A forint komoly erősödést mutat ma reggel. Megegyezett az IMF és Magyarország a mentőcsomagról, az EBRD segítsége is kilátásban van. Ma emelkedésre számítunk a…
Az Audit Bureau of Circulations vizsgálata szerint fél év alatt majdnem öt százalékkal csökkent a napilapok példányszáma az Egyesült Államokban. Eközben a lapok olvasótábora még nőtt is, írja az...
A Morgan Stanley egyik alapja csaknem 1 milliárd dollárt fektet be a világ ingatlanpiacain a következő 12 hónapban - nyilatkozta Walter Klug, a frankfurti székhelyű Morgan Stanley Real Estate...
Egy tized százalékponttal jobb értéket mért Németországban a fogyasztói várakozásokban az egyik vezető piackutató intézet, a GfK. Kétezer háztartás novemberre vonatkozó hangulatát szondázva megállapít...
A Richter Gedeon Nyrt. bejelentette, hogy a 2008. október 16-án adott megbízás alapján 2008. október 27-én 5,000 darab saját részvényt vásárolt a BÉT-en 24,659 Ft/db átlagáron. A Richter saját...
Magyarországon ma egyoldalú, kiegyensúlyozatlan oroszbarát politika érvényesül. Ez nem illegitim, ám kérdés, hogy "hasznos-e számunkra" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, egy budapesti energetika...
Az FHB, a Pannon, a T-Mobile és az MPP által közösen kifejlesztett MobilFizetés szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a két mobilszolgáltató ügyfelei egy, hazánkban merőben új, kényelmes, biztonságos és innovatív fizetési módszert vegyenek igénybe....
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. október 16-án adott megbízás alapján 2008. október 27-én 5.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 24.659 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Mintegy 20%-kal visszaesett az épülő új lakások száma Budapesten a harmadik negyedévben, derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis legújabb kutatásából.
Az előzetes adatok szerint 2008 első nyolc hónapjában 65 852 gyermek született, 2,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A népesség lélekszáma 10 millió 35 ezer fő.
A megszűnő Zalabaromfi 650 dolgozójából csaknem 200-an adták be rendkívüli felmondásukat, a többieket várhatóan még a héten csoportos létszámleépítéssel bocsájtják el.
A legtöbb új lakópark nem fogja négyzetméterárait csökkenteni, várhatóan ismét divatba jöhetnek majd a milliós értékű ingyen konyhabútorokkal, plazmatévékkel teli hirdetések. Az új lakáspiac növekedését lassítja, hogy sokan félnek a vagyonosodási vizsgálattól. A használt lakások piacára gyorsabban gyűrűzik be a válság.
Az izlandi központi bank váratlanul 18 százalékra emelte az irányadó alapkamatot, miután megállapodásra jutott az Nemzetközi Valutalappal (IMF). A mostani kamatemeléssel az elmúlt hét év legmagasabb szintjére emelkedett az alapkamat. (ProfitLine.hu)
3%-ot esett ma délelőtt az SAP árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit és lefelé módosította az idei évre vonatkozó várakozásait. A harmadik negyedévben 388...
A Nemzetközi Valutaalap nem folytat tárgyalásokat Romániával pénzügyi segítségnyújtásról, ugyanakkor a bukaresti vezetést a költségvetési kiadások kordában tartására szólítja fel - derül ki a nemzetkö...
Nem várnak nagymértékű ingatlanár csökkenést az ingatlanforgalmazók. Míg a nemzetközi hitelválságnak köszönhetően látványos visszaesést produkáltak mind a fejlettebb, nyugati, mind a kelet-közép európai régió ingatlanpiacai, a helyi tendenciák miatt a hazai lakáspiac stabilabb helyzetben van a globális pénzpiaci válság idején. A magyar piac régiós összehasonlításban alulárazott, nem elterjedtek a…
Babazsúr volt Szegeden a Gyurcsány-Tariceanu találkozó ahhoz képest, hogy a Tisza-parti városban a Körtöltés utca 27. szám alatt rohamrendőrök és elkeseredett építőipari vállalkozók, munkások néztek farkasszemet. A fent megnevezett cím alatt található a Fehér T. és társai Kft. irodája, amely cég 22 millió forinttal tartozik az ötgyermekes Szűcs László építési vállalkozónak - írja az…
Emelkedő érdeklődés mellett jelentősen emelkedett a (D090204) 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az AKK keddi aukcióján, az átlaghozam 13,11 százalék lett a korábbi 10,61 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
Száguldással indult a mai kereskedés a hazai börzén, minden papírt vesznek a befektetők. Az OTP a befektetői hangulat változásával az egyik legnagyobb nyertese a fordulatnak, a papírok árfolyama már...
A Budapesti Értéktőzsdén az EGIS, és a MOL részvénye után az OTP bank papírjai is elérték a 10 százalékos limitet az emelkedés során melynek következtében 11:39-kor felfüggesztésre került a bankpapír kereskedése. A felfüggesztés idején az árfolyam 10,03 százalékkal, 256 forinttal emelkedve, 2806 forinton állt, 4.8 milliárdos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090204) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre csupán 72.4 milliárd forintnyi...
A LIGA Szakszervezetek újra összehívja az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottságot, hogy rendezzék a közisztviselők illetményének, 13. havi bérének ügyét a kormánnyal.
A világ legnagyobb háztartási felszereléseket gyártó vállalata, a Whirlpool Corp. a következő év végéig 5000 fős létszámcsökkentést tervez a költségei csökkentése érdekében. (ProfitLine.hu)