Az Állami Nyomda 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 4000 darab "A" sorozatú Állami Nyomda törzsrészvényt vásárolt 600 Ft/darab átlagáron a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési...
Javult tegnap óta a nemzetközi befektetői hangulat, miközben az IMF és a magyar kormány közötti megállapodás eddig megjelent részletei befektetői szemmel pozitívak. Ezek a tényezők a múlt heti 300...
Az OTP bejelentette, hogy a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 500,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,492 forint/darab...
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából hétfőn azt a bécsi villamosvezetőt, aki a hangosbemondón keresztül Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott el az utasoktól.
A Graphisoft Park SE tájékoztatás szerint Bojár Gábor, a Graphisoft Park SE igazgatótanácsának elnöke 2008. október 27-én 14.962 darab Graphisoft Park SE részvényt vásárolt 600 forintos részvényenkénti átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A hétkezdet nem hozott fordulatot a múlt hét végét jellemző negatív hangulatban, a vezető indexek többsége eséssel kezdte a kereskedést. A tegnapi, közel 10%-os mélyrepüléssel a BUX sikerrel behozta...
A Gfk piackutató intézet által készített felmérésben, melyen 2000 fogyasztót kérdeznek meg a múlt és jövőbeni gazdasági feltételekről, a lakossági pénzügyi bizalom normalizálódni látszik, az indikátor értéke az októberi felülvizsgált 1.8 pontról a várakozásokkal ellentétben 1.9 pontra emelkedett, holott az elemzők 1.5 pontra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Az Orco Property Group megkapta a végleges használatbavételi engedélyt első szlovákiai lakóingatlan-projektjéhez. A lakások 65%-a már elkelt, hivatalos átadásuk pedig az év végéig megtörténik. A...
Felére lehetne csökkenteni a fővárosi önkormányzati képviselők számát -erről Demszky Gábor Budapest főpolgármestere beszélt a Népszavának adott interjújában.
A vártnál jóval nagyobb negyedéves veszteségről számolt be a Nomura a harmadik negyedévre, a cég nettó vesztesége 72.9 milliárd jenre, vagyis megközelítőleg 762 millió dollárra rúgott. A japán...
Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter kijelentette, hogy a munkaügyi tárca a pénzpiaci válság miatt pár tízezres, legfeljebb 40-50 ezer főt érintő elbocsátásokra számít, írja a Napi Gazdaság.
Kedden erőteljes javulással, 6,41 százalékos emelkedéssel zárt a tokiói részvénypiac azután, hogy az előző üzleti napon 26 éves mélypontra süllyedt. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója kedden 45...
A szociális és munkaügyi miniszter tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a válság miatt legfeljebb 40-50 ezer főt érintő elbocsátásra számít, mely elsősorban az autóipart, a gépgyártást és az építőipart érintheti. Az Út a munkához program jövő áprilistól fordul élesbe, a segély megállapításának rendszere nem, de a jogosultak köre változna....
A kedd reggeli kereskedésben némiképp magára talált az euro a dollárral szemben, és 7 óra körül ismét 1.25 felett forogtak a jegyzések. Ma hajnalban (az ázsiai kereskedésben) két és féléves...
Az OTP Nyrt. a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 500 ezer darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.492 forintos átlagáron. Ezzel a ...
A tegnap újabb jelentős amerikai esést követően ma a pozitív tartományban nyithatnak az európai részvényindexek. Az ázsiai börzéken optimista volt a hangulat, és az amerikai futures-ök is felfelé...
A FOTEX bejelentette hogy leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére tegnap 200,000 db Fotex részvény maximum 240 Ft/db egységáron történő vásárlására megbízást adott. A...
Az Európai Unió várhatóan a következő éveb képes lesz a gazdasági regenerálódásra, a versenyképes vállalati szektornak és a pénzügyi piacon tapasztalható viszonylag kisebb mértékű kilengéseknek, a lakossági megtakarításoknak és a viszonylag erős államháztartásainak köszönhetően - véli egy tanulmány, melyet az Allianz SE pénzügyi szolgáltató és egy brüsszeli székhelyű tanácsadó testület, az…
Az econet.hu bejelentette, hogy saját részvényeire 2008. október 27-én 3 darab (30,000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 75 Ft-os...
Az Orco Property Group tájékoztatás szerint megkapta a végleges használatbavételi engedélyt első szlovákiai lakóingatlan-projektjéhez. A lakások 65%-a már elkelt, hivatalos átadásuk pedig az év végéig megtörténik. A Parkville fővállalkozója a Metrostav volt, finanszírozását pedig a VUB Bank biztosította - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A pénzügyi válság ellenére a német fogyasztói bizalom stabilizálódni látszik - derül a Gfk Intézet legfrissebb felmérésből. A pénzpiaci problémák súlyosbodására kevésbé érzékenyen reagáltak a német...
A holland kormány 3 milliárd eurós állami tőkeinjekcióban részesíti az Aegon biztosítótársaságot, ezzel javítja a biztosító pénzügyi pozícióit. Az Aegon keddi bejelentés szerint az állam egy alapítván...
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatás szerint a saját részvényeire 2008. október 27-én 3 darab (30.000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 75,- Ft-os részvényenkénti áron. A tranzakcióra tőzsdei ügyletben, az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével került sor - olvasható a…
Nem sokára a parlament elé kerül Magyar Bálin törvénymódosító javaslata, ami az egyetemek kezébe adná a felsőoktatási állami vagyont. A PM indítvány viszont azt tenné lehetővé, hogy az állami iskolák vállalkozói közintézménnyé alakuljanak. A diákok és tanárok attól tartanak, hogy az ügy vége az egyetemek privatizációja és a tandíj bevezetése lesz....
A nemzetközi pénzügyi válság hatására egyre többen fordulnak az ingatlan, mint alacsony kockázatú befektetési forma felé. Az ingatlanbefektetés alkalmas a megtakarítások értékmegőrzésére, sőt a megfelelő szempontok alapján kiválasztott ingatlan hozamkilátásai is biztatóak....
A legtöbb FMCG-szektorban működő vállalathoz hasonlóan a Nestlé is a megtartásra és a képzésre helyezi a hangsúlyt a HR politikájában. Olyan termékekkel foglalkoznak, amelyek mögé a dolgozók is odaállhatnak, és ez a céges kultúra színvonalában is tükröződik. Erről és a vállalat humánerőforrás-gazdálkodásáról Kapus Istvánnal, a Nestlé Hungária Kft. Corporate HR igazgatójával beszélgettünk.
Technikai problémák miatt a meghirdetett árammennyiségnek csak mintegy negyede cserélt gazdát a tegnapi MVM aukción, így az a mai napon az eredeti tervektől eltérő formában folytatódik. Az első...
Román kamionsofőrök spontán sztrájkja miatt több órán át szünetelt a teherforgalom a román-magyar határon Nagylaknál, közölték hétfőn román hírügynökségek.
Az előzetes adatok szerint 2008 első nyolc hónapjában 65 852 gyermek született, 2,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A halálozások...
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kedd reggel 61,85 dollár volt Londonban a legközelebbi határidőre, 0,44 dollárral drágább a hétfői zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a W...
Év végéig megkétszereződhet a munkanélküliség aránya a romániai Kolozs megyében, mivel a nemzetközi gazdasági krízis miatt több kereskedelmi vállalatnál elbocsátások voltak, adja hírül a Magyar Nemzet.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZÁRÁSRA MEGINT ESÉS -a fő részvényindexek sokáig pluszok és mínuszok között ingadoztak, ám zárásra újabb eladási hullám érkezett és jelentős esést okozott ...
A kormány a beterjesztett költségvetési javaslatban foglalt 1,2 százalékos növekedési prognózisához képest azzal a lehetőséggel is számol, hogy a GDP jövőre stagnál vagy csökken
A GfK Hungária idei Shopper Insight megkérdezésének eredményeiből az derül ki, hogy mintegy tízből hat vásárló saját bevallása szerint mindig, vagy gyakran ellenőrzi a megvásárolni kívánt termékek lejárati idejét. Egyensúlyba került a bevásárlólista alapján és az előzetes felkészülés nélkül, impulzusból vásárlók aránya. Minden második fogyasztó pedig tudatosan keresi az akciót abban az üzletben,…
Piaci pletykák szerint 10 milliárd dolláros mentőcsomaghoz folyamodott a General Motors és a Chrysler többségi tulajdonosa, a Cerberus Capital Management a kormányzathoz annak érdekében, hogy...
Az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat alapján a környezetvédelmi termékdíjat érintő rendelkezések megváltoznak. Az alábbiakban a főbb módosításokat foglaljuk össze. Természetesen az elképzelések a jogalkotási folyamat során még jelentősen változhatnak....
Hétfőn véglegesítették a parlamentben a július 23-án kötött együttműködési megállapodást a Mercedes-gyár kecskeméti létrehozásáról. A termelés 2012-ben indul, és közvetlenül mintegy 2500 embernek ad majd munkát. Persze a német szakemberek sem maradnak otthon....
A szlovák kormány is hajlik arra, hogy módosítsa a jövő évi növekedési előrejelzéseit és költségvetési tervezetét, miután a válság begyűrűzésének jelei északi szomszédunk gazdaságán is megmutatkoztak. Az ország három autógyárában elbocsátásokra lehet számítani, miközben a lakosság 47 %-a jelenleg is egyik hónapról a másikra él....
Meghaladta a 11 százalékos növekedést a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. Az elmúlt hét lehangoló kereskedési napjai után kedden akár jelentős pluszban is zárhat a BÉT - vélik elemzők. Kedd reggel a nyugat-európai részvénypiacok emelkedően kezdtek: a vezető tőzsdeindexek javulása 0,8 és 2,5 százalék között volt.
Egyszerűsödhet és csökkenhet az adómérték a cégautó-adóról szóló új tervezetben a korábbi változathoz képest. Az új tervezet szerint 1600 köbcentiméteres hengerűrtartalomig az adó havonta 8000 forint lenne, nagyobb autók esetében pedig 14 ezer. Fontos újdonság lehet az érintettek számára a tagi kölcsönökkel kapcsolatos "amnesztia" terve is. Az InfoRádió fontos részleteket tudott meg az…
A nyitást követően hatalmas fordulat érződik a Budapesti Értéktőzsdén, a brutális eladói nyomás enyhülésével komoly plusszban forognak a blue chipek (ProfitLine.hu)
Minden várakozást felülmúlt a részvénypiacok esése, de a globális kockázatkerülés időszakában szinte minden gyengült, a feltörekvő piacok pedig különösen - világít rá a Concorde piaci összefoglalója...
Európa második legnagyobb olajipari vállalata, a BP Plc. bejelentése szerint a nyeresége a harmadik negyedévben 83 százalékkal emelkedett a rekord magas kőolaj és földgáz áraknak köszönhetően, mely ellensúlyozta az azerbajdzsáni és a Mexikói-öbölbeli termeléskiesést. (ProfitLine.hu)
Az elmúlt napok zuhanását követően száguldásba kezdtek a hazai részvények, az Egis a nyitást követően rögtön elérte a 10%-os emelkedés mértékét, így a kereskedésben szünetre is sor került. Az...
Az elmúlt hét lehangoló kereskedési napjai után kedden akár jelentős pluszban is zárhat a BÉT - a BUX 11.30-kor 11.512,15 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 760,92 pontos, 7,08 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál pedig 162,52 ponttal magasabb.
Tegnap tartotta rendkívüli közgyűlését a Genesis, az elfogadott határozat az igazgatóságot alaptőke felemelésre hatalmazza fel. A határozat szerint az alaptőkeemelés módja új részvények zártkörű...
3 milliárd eurós tőkeinjekciót kap az Aegon Hollandiától- jelentette be a társaság, valamint közzétette, hogy a harmadik negyedévben 350 millió eurós nettó veszteséget könyvelhet el. A társaság...
A brit üzletláncok úgy próbálják idén felturbózni a válságban kivérzett karácsonyi forgalmukat, hogy vásárlási kuponokat kínálnak, hitelnyújtó cégekkel közösen, ennek azonban borsos ára van!...