Pénteken a varsói tőzsde WIG20 indexe 1,92 százalékkal 3606,62 pontra gyengült. Egyebek között a harmadik legnagyobb lengyel pénzintézet, a Bank Przemyslowo-Handlowy árfolyama 0,4 százalékkal, a l...
A Monetáris Tanács hat tagja az alapkamat szinten tartását támogatta, hat tag pedig 25 bázispontos csökkentésre szavazott a testület október 29-ei ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által pénteken közzétett jegyzőkönyv szerint.
Meghátrált és visszavonta a korrupcióellenes hivatal vezetőjének felmentéséről szóló korábbi döntését Aigars Kalvitis lett kormányfő. Aleksejs Loskutovsot ez év szeptember 24-én függesztette fel t...
A Monetáris Tanács hat tagja az alapkamat szinten tartását támogatta, hat tag pedig csökkentésre szavazott október 29-én. A pro és kontra érveket itt elolvashatja
A kőolaj éves átlagára jövőre megközelítheti a 100 dollárt is, mondta a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője. Tekintse át az okokat, ill. az olajár rövid történetét: 1970-ben még 1,67-en jegyezték
Új űrkilövőállomást a kazahsztáni mellé, új űrhajót új hordozórakétával, kibővített űrturizmust és a Nemzetközi Űrállomás használatának meghosszabbítását tervezi Oroszország - mondta Anatolij Perminov, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási ügynökség elnöke
Az Infectedornot.com (Fertozottvagynem.hu) honlap tanúsága szerint a digitális kártevők egyre agresszívebbek és egyre sikeresebben játsszák ki a hagyományos védelmi vonalakat
Az osztrák Prinzhorn csoport Magyarország eddigi legnagyobb környezetvédelmi ipari beruházását építi fel - a hozzátartozó erőművel együtt - összesen 70 milliárd forint költséggel Dunapack Zrt.-nél Dunaújvárosban. A 2009 júniusára elkészülő üzem közvetve mintegy háromszáz, közvetlenül hatszáz munkahelyet teremt majd.
A Goldman úgy véli "végül fel fogják számolni" a forintsávot, de az időzítés nagyon bizonytalan; a Barclays szerint a forint ingadozási sávja "nem megfelelő" Magyarország számára
Hatalmas olajlelőhelyre bukkantak Brazíliában, akár 8 milliárd hordónyi könnyű nyersolaj is rejtőzhet a rio de janeiroi partok mentén - írja a nemzetközi sajtó
Az ASVA - az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány - közleménye szerint a november 8-án a Budapesti Rendőrfőkapitányság hatalmas razziát tartott, melynek eredményeképpen számos illegális Torrent-oldalt lefüleltek.
Hatalmas olajlelőhelyre bukkantak Brazíliában, akár 8 milliárd hordónyi könnyű nyersolaj is rejtőzhet a Rio de Janeiro-i partok mentén - írja a nemzetközi sajtó, de ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy kezdetben napi 100 ezer hordós kitermelésre lehet számítani és a teljes kitermelés 2013. előtt alig valószínű a horribilis költségigény miatt.
Idén harmadával kevesebb gabona termett Magyarországon tavalyhoz képest. A betakarítást és a szüretet lényegében befejezték, csak a cukorrépa egy része van hátra, kétharmadát már annak is begyűjtötték - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára.
Az amerikai Merck gyógyszergyár rekordösszeget, ötmilliárd dollárt fizet ki peren kívüli megállapodásban azoknak, akik a ma már nem forgalmazott Vioxx fájdalomcsillapító miatt panaszolták be a céget.
A pénzügyminiszter szerint Magyarország számára elérhető növekedési pályát kell megcélozni: a 4 százalékos fejlesztési növekedés benne van a magyar gazdaságban
A főpolgármester az egész országra kiterjesztené a Budapestre kidolgozott ökoprogramot, amellyel szabályozhatóvá és mérhetővé tennék a távhőszolgáltatást a háztartásokban. Demszky Gábor szerint ezzel legalább 15, de akár 40 százalékos megtakarítás is elérhető lenne.
A vidéki városok is támogatják a fővárosi önkormányzat távfűtés-korszerűsítési ökoprogramját, amellyel akár 30 százalékos hődíj-megtakarítás is elérhető - jelentette ki Demszky Gábor.
Európa-szerte kiszorítják az egységesített vetőmagok, növényfajták a régi tájfajtákat és velük együtt a termelési módokat is. A folyamat az utóbbi évtizedekben Magyarországon is elindult, az európai csatlakozás idején pedig fel is gyorsult.
Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata sem ért egyet a gazdasági tárca azon tervével, amely megszüntetné a személyszállítást a Tiszafüred-Karcag vasútvonalon, és kezdeményezi, hogy MÁV továbbra is tartsa fenn ezt a szolgáltatást; erről pénteki ülésén egyhangúan döntött a testület.
Immár a tenger gyümölcsei közé tartozik a banán is, bár csak két holland sziget partjainál: több ezer darabot kaptak közvetlen vízi úton, "hullámpostával" a lakosok. Mint kiderült, a tengernyi baná...
Ukrajna és a Gazprom gázipari cég között előzetes megállapodás jött létre a jövőre szállítandó orosz földgáz áráról. Alekszandr Medvegyev, a Gazprom alelnöke pénteken bejelentette, hogy előzetes me...
A magyar kukapiac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé kíván válni a Finnországban szinte monopolhelyzetben lévő Molok Oy. A cég Magyarországon vállalkozást alapított a speciális hulladéktárolók kizárólagos forgalmazására.
Az idén 25 százalékos árbevételnövekedést tervez a Szentkirályi Ásványvíz Kft., a következő évek bővülésének megalapozásához pedig új terméket, oxigénnel dúsított ásványvizet hoz forgalomba Magyarorsz...
Dennis Meadows ökológusprofesszor szerint egyre inkább nyilvánvaló egy olajválság, ennek következtében pedig egy világgazdasági válság kialakulása. Meadows utalt tudományos előrejelzésekre, amelyek szerint 2030-ra az addigra már kialakult krízis következtében a világ energiafelhasználása a felére esik vissza.
Macedónia alacsony adókkal, kedvező piaci perspektívákkal és állami támogatásokkal ösztönzi a külföldi befektetők letelepülését a balkáni országban - mondta Gligor Taskovics, a külföldi befektetések minisztere.
A magyar kukapiac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé kíván válni a Finnországban szinte monopol helyzetben lévő Molok Oy, amely Magyarországon vállalkozást alapított a speciális hulladéktárolók kizárólagos forgalmazására.
Macedónia alacsony adókkal, kedvező piaci perspektívákkal és állami támogatásokkal ösztönzi a külföldi befektetők letelepülését a balkáni országban - mondta Gligor Taskovics, a külföldi befektetések minisztere az MTI-nek.
Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormán...
A Fidesz nem szavazza meg az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az MSZP módosító javaslatát - mondta Varga Mihály.
Az idén 25 százalékos árbevételnövekedést tervez a Szentkirályi Ásványvíz Kft., a következő évek bővülésének megalapozásához pedig új terméket, oxigénnel dúsított ásványvizet hoz forgalomba Magyarországon - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
A Népszabadság szombati száma szerint a tavasszal bejelentett magyar tesztközpont beruházásának sorsa azt mutatja, hogy űripari kishatalommá sem könnyű válni.
Lamperth Mónika szerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. A szociális és munkaügyi miniszter úgy gondolja, javaslatáról nagy vita alakulhat ki.
Várhatóan fellebbez a Hódút Kft. a Fővárosi Bíróság határozata ellen, amelyben a bíróság jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal által a cégre kirótt hetvenmillió forintos bírságot. A GVH tizennégy útépítő céget bírságolt meg kartellezés címén, 1,3 milliárd forint értékben.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdaságfejlesztő Kht. és a Junior Achievment Magyarország Oktatási Vállalkozásszervezési Alapítvány kapta a Batthyány-díjat, amelyet a Budapesti Idegenforgalmi és Kereskedelemfejlesztési Egyesület alapított a Batthyány Év alkalmából.
A születéskori magas testzsírszint - ami a baba pufókságán látható - meghatározhatja a gyerek jövőjét, a későbbi, akár felnőttkori - egészségi állapotát
Festményekből kirakott hatalmas, Magyarországot ábrázoló térképpel fedte le a Parlament előtti teret a Magyar Természetvédők Szövetsége. A KlíMAvédelmet! kampány záróakcióján a természetvédők radikális éghajlatvédelmi stratégiát sürgetnek.
A közvélekedéssel ellentétben a D-vitamin nem ad védelmet a különféle rákbetegségekkel szemben, az egyetlen kivétel a vastagbélrák - állítják új felmérések alapján amerikai kutatók. A szakemberek á...
A munkahelyteremtés és az életminőség fejlesztése a két legfontosabb tennivaló a magyar vidéken - mondta a szombati kormányszóvivői tájékoztatón a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára, aki több miniszterrel és államtitkárral együtt elkísérte négynapos vidéki körútjára Gyurcsány Ferenc kormányfőt.
A Balaton szelet piaci versenyszabadságának biztosítását is feltételül szabta az Európai Bizottság ahhoz, hogy az amerikai Kraft élelmiszercég megvásárolhassa a Danone cég ostyagyártó részlegét.
A pénzügyminiszter szerint Magyarország számára elérhető növekedési pályát kell megcélozni: a 4 százalékos fejlesztési növekedés benne van a magyar gazdaságban. Veres János erről beszélt Debrecenben a Hajdú-Bihar megye gazdaságának és legjelentősebb gazdálkodóinak teljesítményét elemző Top 100 című kiadvány bemutatóján.
Az idén az eladások több mint háromszoros növelésével a notebook és a teljes PC piacon is vezető pozíciót ért el az Acer Magyarország - közölte a társaság a Gartner piackutató elemzésére hivatkozva az MTI-vel.
Már 4534 új típusú Start kártya van forgalomban, a hagyományos Start kártyákból pedig eddig 72 940-et adtak ki - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
A kormányzati szektor 2006. évi második előzetes adatai szerint a "maastrichti" hiány 2.188,2 milliárd forint volt, a GDP 9,2 százaléka - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hivatalos honlapján.