Az európai piac számára Magyarországon reméli elindítani elektromos tömegközlekedési találmányát Farkas László, Kaliforniában élő amerikai-magyar mérnök-üzletember. A fejlesztési fázis lezárult, ...
A francia Servier többségi tulajdonában lévő Egis Gyógyszergyár Nyrt. a szeptember 30-án záródó üzleti évében 7,664 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 50,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - jelentette a társaság a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti nem konszolidált gyorsjelentésben pénteken.
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 696,2 millió euró volt, 1,321 milliárd euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A Siemens elnöke bejelentette, hogy az eddigi vizsgálatok szerint feltehetően 1 milliárd 300 millió eurót fordítottak a cégnél megvesztegetésre. A világ egyik vezető elektrotechnikai konszernjének hírnevét közel két éve tépázza az egyre dagadó korrupciós botrány, már közel 500 Siemens alkalmazott ellen folyik nyomozás.
A közös agrárpolitika reformjának részeként az Európai Bizottság újra a nagyobb gazdaságoknak jutó támogatások mértékének csökkentését javasolja. Az így felszabaduló összegeket vidékfejlesztési célokra fordítanák.
Multinacionális cégek viszik el a hazai kis- és középvállalkozások elől az uniós gazdaságfejlesztési pénzek javát - írja a Magyar Nemzet. Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója a lapnak azt mondta, szerinte egy brüsszeli döntés félreértelmezése miatt kaphatnak a multik is pénzt az Új Magyarország Fejlesztési Terv gazdasági operatív programjából.
Sajtóértesülések szerint a BKV 2008 elején bevezetné az SMS-ben megvásárolható jegyeket. A technikailag is érdekes újítás sokat javíthat az alkalmi utasok kényelmén és fizetési kedvén
Az internetes kiskereskedők 45 milliárdos forgalomra számítanak az idén, ez 14 milliárddal több, mint a tavalyi. A kereskedelmi törvény nemrég megszavazott módosítása nyomán márciustól megugorhat az online kereskedés, mivel az 1800 bejegyzett internetes kereskedő jóval rugalmasabb feltételek mellett működhet.
A tervezettnél tízmilliárd forinttal kevesebb, 23,3 milliárd forint helyett csak 13-15 milliárd folyhat be a vizitdíjból és a kórházi napidíjakból idén - írja a Napi Gazdaság, a lap birtokába került első tíz havi gazdálkodási adatok alapján.
A külföldön dolgozó lengyelek jócskán hozzájárulnak hazájuk gazdasági fellendüléséhez, hisz külföldi jövedelmükkel otthon próbálnak meg saját lábukra állni
Újabb rekordmélységbe zuhant az amerikai dollár az euróval szemben pénteken: egy euróért 1,4738 dollárt adtak. A mélyrepülés azzal magyarázható, hogy az Egyesült Államok Szövetségi Tartalékalapjának elnöke, Ben Bernanke csütörtökön kongresszusi meghallagatásán borúlátóan nyilatkozott az amerikai gazdaságról.
Végleg bezárják a győri kekszgyár szigeti városrészben álló épületét. A gyár azonban nem szűnik meg, csak a termelést kültöztik máshová - értesült a Kisalföld. A gyártást nem viszik el más városba, az új épületet is Győrben vagy közvetlen vonzáskörzetében keresik.
Az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek Németországban előírt "ex post kiigazításainak" összeegyeztethetetlenségéről szóló Bizottsági határozatot.
Az agrártárca többek között Oroszországban, Vietnamban és Laoszban keres piacot a magyar termékeknek, ill. próbálja elintézni, hogy a jövő évi pekingi olimpián magyar kaja legyen
A tudomány mára túllépett korábbi korlátain és az emberiség jövőjének legfőbb alakító tényezője lett - hangsúlyozta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Tudomány Világfórumán (World Science Forum - WSF) tartott előadásában.
A vártnál kisebb lett a Ford vesztesége a harmadik negyedben. Ez nemcsak az elemzőket lepte meg, hanem szakmai körökben is meglepetést keltett, mert a három nagy amerikai autógyár közül a legbetegebbn...
Húszan sérültek meg Madridban két metrószerelvény összeütközésekor. A spanyol média beszámolója szerint a baleset a Puerta del Sol állomásnál történt, valószínűleg emberi hibából. Az egyik szerelv...
A Fővárosi Bíróság elutasította a vidéki útépítések során kartellező vállalkozások keresetét, amelyben a versenyhatóság döntésének megsemmisítését kérték.
A Bindeez nevű kreatív készségfejlesztő játéknak mind a 22 féle változatát visszahívja az ausztrál gyártó, a Moose Enterprise. A játék magyarországi forgalmazója, az Epee Hungary több mint 13 ezer ilyen játékot értékesített kereskedőinek, a terméket megvásárlók közül eddig viszonylag kevesen éltek a visszaváltás lehetőségével - mondta Szigeti Zsuzsanna, az Epee Hungary ügyvezető igazgatója.
A hajléktalanok munkaszerzéséhez nyújt elsősorban segítséget a fővárosban, a Haller utcában pénteken felavatott kirendeltség. Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SzMM) államtitkár...
Az év első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 696,2 millió euró volt, 1,321 milliárd euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Jelentett az Európai Bizottság: a pénzügyi válság fokozatosan megszűnik, az EU gazdasági növekedése 2,4 százalékra csökken és a munkanélküliség ugyancsak csökkeni fog
Európa legnagyobb fapados légitársasága pert indít az Európai Bizottság ellen, amiért nem lép fel a légitársaságoknak juttatott állami segélyek ügyében. Az ír Ryanair nehezményezi, hogy Brüsszel nem indított vizsgálatot arról az egymilliárd eurós támogatásról, amelyet a francia Air France kapott Párizstól.
A JPMorgan bejelentette a vállalati felzárkózó piaci kötvényindex (Corporate Emerging Markets Bond Index, CEMBI) bevezetését, ami olyan globális, likvid vállalati felzárkózó piaci iránymutató index le...
Tovább nőtt Románia kereskedelmi deficitje az év első kilenc hónapjában elérve a 15 milliárd eurót. Az országos statisztikai intézet pénteken közzétett adatai szerint 2006 hasonló időszakához képe...
Hatékonyabb adóbehajtás, elhúzódó bizonyítási eljárások és az adózói taktikák vagyonosodási vizsgálat esetén - csupán néhány téma azok közül, amivel a "Versenyképesség - Fejlődés -Reform" kétnapos adókonferencia foglalkozott. Ízelítő az előadásokból.
A MOL Nyrt. magyar olajtársaság befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója szerint, ha az osztrák OMV megszerezné a magyar céget, akkor utóbbi évente 200-250 millió eurót veszítene üzemi eredményéből.
A kőolaj éves átlagára jövőre megközelítheti a 100 dollárt is, mondta a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője. Tekintse át az okokat, ill. az olajár rövid történetét: 1970-ben még 1,67-en jegyezték
A 12 havi infláció 2008 márciusában 4,7 százalékra csökken, a termelői árak szintje pedig 2,7 százalékkal haladja majd meg az egy évvel korábbit - prognosztizálja az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és T...
A Közép-Magyarországi Regionális Operatív Programban (KMOP) mintegy 14 milliárd forint keretre írtak ki pályázatokat a természetvédelem, a környezetvédelem, a turizmus területén vissza nem térítendő támogatásra november elején - mondta Szabó Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) elnöke pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az egészségbiztosítási törvényjavaslat visszavonását kérte a kormányzati oldaltól a munkavállalói és a munkáltatói oldal az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén.
A bolgár kormány azt tervezi, hogy a jövő évtől bevezeti az egykulcsos, 10 százalékos személyi jövedelemadót, ami a legalacsonyabb lenne az Európai Unióban.
Londoni elemzői várakozások szerint jelentősen emelni fogja inflációs előrejelzését a magyar jegybank a következő inflációs jelentésben, ezért az idén már nem is várható újabb kamatcsökkentés, és a későbbi enyhítés is kisebb mértékű lesz a vártnál. Helyzetelemzésüket követően derült ki: hajszálon múlt az októberi kamatdöntés
Az Egyesült Államok háromnegyed éves külkereskedelmi deficitje 527,5 milliárd dollár volt, amiből 56,45 milliárd volt a szeptemberi hiány, mindössze 350 millió dollárral kisebb az augusztus havi hiány...
A Mol befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója, Benke Richárd szerint ha az OMV megszerezné a Mol-t, akkor utóbbi évente 200-250 millió eurót veszítene üzemi eredményéből
Elismerően szólt Pécsnek a világörökségi helyszínek és más műemlékek megőrzéséért tett erőfeszítéseiről az UNESCO japán főigazgatója pénteken, a baranyai megyeszékhelyen tett látogatása alkalmával. ...
A Kínában gyártott ausztrál készségfejlesztő játék, a vizsgálja a Bindeez ügyét a gyártó, hogy kiderítse: miként került drog a játék színes gyöngyeibe. Ausztráliába már a negyedik gyereket kellett sürgősen kórházba szállítani, mivel a kicsik lenyelték a gyöngyöket, és rosszul lettek. Szerencsére egyikük állapota sem életveszélyes.
A Balaton szelet piaci versenyszabadságának biztosítását is feltételül szabta az Európai Bizottság ahhoz, hogy az amerikai Kraft élelmiszercég megvásárolhassa a Danone cég ostyagyártó részlegét.
A Mol magyar olajtársaság befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója, Benke Richárd szerint ha az osztrák OMV megszerezné a Mol-t, akkor utóbbi évente 200-250 millió eurót veszítene üzemi eredményéből. Benke ezt egy pénteki bécsi háttérbeszélgetésen mondta.
Az egészségügyi miniszter egyeztetést kezdeményezett az oktatási tárca vezetőjével arról, hogy a jövőben a gyógyszerészek is kaphassanak doktori címet az egyetem elvégzése után
Tavaly 9,05 milliárd euró közvetlen külföldi beruházás érkezett Romániába és ez 74 százalékos növekedést jelent 2005-höz képest. A román gazdaságban a külföldi beruházások összértéke eléri a 34,5 mill...
Az osztrák Prinzhorn csoport Magyarország eddigi legnagyobb környezetvédelmi ipari beruházását építi fel - a hozzátartozó erőművel együtt - összesen 70 milliárd forint költséggel Dunapack Zrt.-nél Dun...
Pánikgombbal hívott segítséget egy 103 éves gyáli asszony, akihez két ismeretlen tört be - közölte a nő segítségére siető házi egészségügyi jelzőrendszert működtető cég ügyvezetője