A bennfentesek szerinte teljesen kifordult magából Károly király betegsége óta a felsége. Azt suttogják, Kamilla királyné keményen iszik, a brit uralkodót pedig többnyire a szobájába parancsolja.
Az énekesnő korábban a természetesség híve volt, most mégis a képernyő mutatta meg neki a fájó igazságot. Elárulta, mi az a genetikai örökség, amitől a beavatkozással akar megszabadulni.
Meztelenül álltam a szekrény előtt és idegesen tologattam a vállfákat benne. Az teljesen egyértelmű volt, hogy a mályva szoknya és a fodros felső között kell döntenem. Nem volt több szép ruhám. A mályvát is a nővérem hagyta rám, miután a második gyerekével várandós lett. Többé nem ment fel a derekára. A fodros felsőt pedig még anya vette nekem a di
Zoltán Erika 1990-ben ismerkedett meg Kátai Róberttel, aki táncosként, koreográfusként és később férjként is társa lett. Kapcsolatuk a '90-es évek egyik legmeghatározóbb szakmai szövetségévé vált.
Valentin-nap a szerelmesek és az odafigyelés napja, amikor párok millió emlékeznek meg arról, milyen jó is együtt lenni. És igen, ilyenkor általában előkerülnek a nagy, látványos gesztusok, és sokan irigykedve figyelik, kinek milyen gáláns lovag "jutott". Szoboszlai Dominik valószínűleg a legromantikusabb híres férfiak közé tartozik, elfigyelve, mi
Magyarországon szokatlanul hideg volt az idei tél, és még mindig tart, de vannak olyan országok, ahol a fagy teljesen váratlan. Gombos Edináék Floridában tapasztalták meg, milyen az, amikor a szubtrópusi államban is mínuszokkal küzdenek.
Béke és lelki béke – ez a két gondolat határozta meg az operaénekesnő és a zenész számára a szombati évértékelő üzenetét. Miklósa Erika és Tóth Szabi még a miniszterelnöki beszéd előtt árulták el, miért tartják meghatározónak az eseményt, és milyen jövőt szeretnének látni maguk és a következő generáció számára.
Ritka közös fotó készült Várkonyi Andreáról, Mészáros Lőrincről és a 18 éves Bochkor Nóráról a premier estéjén. A mosolyok mögött egy komoly elhatározás rejlik, ami megváltoztathatja a lány életét.
Fontos és érzékeny témákat érintett Peller Mariann és testvére egy beszélgetésben, ahol többek között a nőket érő mindennapi zaklatás kérdése is szóba került.
Február 13-a, vagyis A Nagy Ő fináléja óta tudjuk, hogy Stohl András és Kiss Kriszta, a műsor nyertese egy párt alkot, az évadzáró utáni kibeszélőből pedig az is kiderült, hogy András és Kriszta már 4 hónapja együtt vannak. Azóta egymás után látnak napvilágot a romantikus titkok, most pedig épp néhány édes fotó került elő.
Február 14-én tartotta meg a budapesti Várkert Bazárban az idei évértékelőt Orbán Viktor. A Borsnak Zoltán Erika elárulta, hogy békére, nyugalomra és közös összefogásra vágyik az esemény kapcsán.
A választási kampányokban, de a hétköznapi politikai szereplésekkor is minden politikus egy kicsit arra vágyik, hogy sikerüljön érhetően, tömören megfogalmaznia gondolatait. Valljuk be, egy-egy nyilatkozatból a hétköznapi ember is a lényeget szeretné kihüvelyezni, ami egy-egy jó hasonlattal, szimbólummal, mondással megragadható.
Újabb információk láttak napvilágot Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének 2024. augusztus eleji bulijáról. A Blikk beszámolója szerint egy Abdoul keresztnevű szemtanú – aki állítása szerint aznap éjjel a politikussal tartott – részletezte az érintett ingatlanban tapasztaltakat.
Romantikus filmvígjáték főszerepében tér vissza a mozikba Hermányi Mariann, aki a Még egy kívánság kapcsán az imposztorszindrómáról, a minőség iránti elköteleződéséről és meglepő álomszerepeiről is mesélt.
A konyha sokkal többet mond rólad, mint a nappali. Ott főzöl, ott eszel, ott élsz. A vendégek nem fehér kesztyűvel érkeznek, de a részleteket észreveszik.
A színésznő közös vacsorán mutatná be civil barátját az exének. Jennifer Aniston ezzel a lépéssel bizonyítaná, hogy ő készen áll bevonni a partnerét Hollywood egyik legérdekesebb barátságába.
Horányi Juli tíz éve boldog házasságban él, de azért pár hullámvölgyet is maga mögött tudhat a férjével, volt, hogy csak egy hajszálon függött a kapcsolatuk. Az énekesnő a Házasság hete és a Valentin-nap alkalmából beszélt arról, hogy mi segített nekik.
A brit királyi család nem a szenvedélyes érzéseiről híres, vagy arról, hogy nyíltan vállalná a romantikus gesztusaikat és a monarchia képviselőiként ez valahol abszolút érthető. Pont ezért olyan izgalmas, amikor előkerül néhány szerelmes pillantás vagy fotó, amit most épp a Katalin hercegné és Vilmos herceg párosnak köszönhetünk.
A híres énekesnő is jelen volt Orbán Viktor évértékelő beszédén. Zalatnay Sarolta lapunknak elárulta, hogy miért is akart mindenképp ott lenni a helyszínen.
Ez a süti most mindenkit megőrjít a TikTokon! A felkapott japán sajttortához nem kell órákat a konyhában állnod, és már első próbálkozásra jól sikerülhet. Mutatjuk miért van oda mindenki a trendi desszertért!
A New York-i divathéten viselt öltözékével Rihanna hivatalosan is visszahozta a 2000-es évek egyik legmegosztóbb darabját. Ez a lépés a csipkeruhák és a strukturált blézerek mellett jelöli ki a tavaszi szezon fő irányait.
Hamarosan visszatér a képernyőre a nézők egyik kedvenc műsora. Till Attila, A Nagy Duett egyik rutinos házigazdájaként elárulta, hogy a rajt előtt benne is ott van az izgatott várakozás, mert előre sosem lehet tudni, ki lopja be magát a nézők szívébe.