A Király című sorozat mindent elsöprő sikere után Kovács Dániel Richárd azon kezdett el gondolkodni, melyik lehet az a valóban izgalmas téma, amelyhez eddig még senki sem nyúlt. Így született meg az új sorozat, a Birodalom ötlete, amely a rendszerváltás utáni magyar felnőttfilm-ipar történetét dolgozza fel. A rendező tudja jól, hogy egy eléggé expl
A 2026-os országgyűlési választásokig közel 9 hét van hátra. Ennek egyik fontos szereplője Komárom-Esztergom vármegye. Ezért most nemcsak a térségre vonatkozó érdekességeket gyűjtöttük össze, hanem arra is kíváncsiak vagyunk, mit tartanak fontosnak az ott élők...
A Buckingham-palota közleményben jelezte, hogy támogatja a rendőrséget az Andrew Mountbatten-Windsor elleni esetleges nyomozásban. Az ok, az új Epstein-akták nyilvánosságra hozatala, amelyekkel eddig ismeretlen állítások kerültek a hatóságok látóterébe.
Újra elindul az Ingatlanvadászok – és már az első részben magas a tét. Cookyék ugyanis nem maguknak, hanem a fiaiknak keresnek új otthont: olyat, ami közel van Budapesthez a Fradi-edzések miatt, újépítésű, világos, 2 és fél szobás, és 70 milliójuk van rá. Négy ingatlanos versenyez majd a "hét ingatlanosa" címért, és azért hogy megtalálják Cookyék á
A gombakávé az utóbbi évek egyik legfelkapottabb életmódtrendje, amely a hagyományos kávé és a gyógygombák különleges keverékéből született. Állítólag javítja a kognitív funkciókat, támogatja az immunrendszert, és még a stresszkezelésben is segíthet. De vajon tényleg ilyen csodás hatásai vannak, vagy csak egy újabb divathóbort?
Lola októberben adott életet első gyermekének, Lenkának, az anyaság pedig egyszerre hozott boldogságot és kihívásokat. Az énekesnő eleinte félt, hogy a szülés utáni időszak nehéz lesz, kislánya meglepően nyugodt természetű, így a mindennapok is sokkal gördülékenyebbek, ráadásul barátai és férje is folyamatosan segítik. Korábban már beszélt róla, ho
Korábban annyit lehetett csak tudni, hogy a Reszkessetek, betörők! sztárja légzési nehézségek miatt került kórházba, majd egy rövid egészségügyi krízis után életét vesztette.
Sok sztár a napi egyszeri étkezésre esküszik – de vajon ez mindenkinek működik? Bruce Springsteen szerint így van kirobbanó formában 76 évesen. Chris Martin, a Coldplay énekese is azt mondja, naponta csak egyszer eszik, és Naomi Campbell is hasonló ritmust követ. Peller Mariann a nap 24 órájából 20-at böjtöl. De elég lehet-e a szervezetnek egyetlen
Magyar pontszerzéssel kecsegtet a téli olimpia. Pavlova Maria és Alexei Sviatchenko párosban szép eredményt érhetnek el az ötkarikás játékokon a műkorcsolyázók páros viadalán.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Országos vitákat generál és milliókat szegez a képernyő elé a Tv2 népszerű párkereső realityje. Sokan kíváncsiak arra, vajon valódi szerelem vagy csak stratégiai harc színtere A Nagy Ő világa. Egy szakértő szerint a formátum nemcsak szórakoztató, hanem kőkemény lélektani hadviselés is a résztvevők számára.
Vannak kapcsolatok, amelyek gyertyafényes vacsorával végződnek. És vannak, amelyek egy "beszélnünk kell"-lel. Ez most az utóbbiakról szól. Pontosabban 3 csillagjegyről.
A corgik gondozása az egyetlen olyan momentum, amely Andrást királyi családhoz köti. Jólértesültek szerint Andrew Mountbatten-Windsor ragaszkodik ehhez a szerephez: számára ez néhai édesanyja és a közte lévő bizalom és szeretet jelképe.
Jeffery Epstein nem halt meg, hanem Izraelben él? Ezt állítja András herceg egykori barátnője. Összeesküvés elmélet vagy fordulat? Az interneten még egy bizonyítékként szolgáló fotó is elkezdett róla terjedni. Közben az akták most újra a címlapokon szerepelnek: azt rebesgetik, hogy a világ több vezető politikusa is belebukhat az ügybe.
A szakemberek szerint egy egyszerű "ujjteszt" segíthet a tüdőrák korai stádiumának korai felismerésében. Míg a legtöbb ember ismeri az olyan tüneteket, mint a mellkasi fájdalom, légszomj és zihálás, a figyelmeztető jelek valójában már a kezekben is megjelenhetnek. Mondjuk, mire figyelj oda!
Az egykori pornószínésznő féltékenységében számonkérte a színészt, a beszélgetés pedig drámai irányt vett. Kiara viszont tudta, mit csinál, és a következő lépésével végleg megfordította a játszmát.
Halálának évfordulóján felidézzük Arthur Miller, a modern amerikai dráma egyik legnagyobb alakjának életét és munkásságát. Marilyn Monroe-val kötött házassága legendává tette nevét.
Összeházasodik a 14 évvel fiatalabb partnerével, egyben a menedzserével Michael Schumacher öccse. Ralf Schumacher alig két évvel ezelőtt coming outolt melegként, de már majdnem öt éve annak, hogy összejött a 36 éves kedvesével, akivel most eljegyezték egymást. A jegyeseknek már most határozott tervei vannak arra, hol és mikor szeretnék kimondani a
A többszörös csecsemőgyilkosságért életfogytiglanra ítélt ápolónő szülei élesen bírálták a lányuk ügyéről szóló új Netflix-dokumentumfilmet. Lucy Letby édesanyja és édesapja szerint az, hogy a produkció felhasználta a házukban készült letartóztatási felvételeket, a magánélet teljes megsértése.
A magyar kormány mindig is fontosnak tartotta az édesanyák és a nagycsaládosok támogatását, amiért több különböző kedvezményt vezetett be. Szabó Zsófi édesanyaként pontosan tudja, hogy mennyivel könnyítik meg az életet ezek az intézkedések.
Bohóc vagy hercegnő? A farsangi jelmez idén nem csak maskara, hanem statement. Megnéztük, idén milyen szexi farsangi jelmezek hódítják meg a felnőtt bulikat.
Bár csak két éve találkoztak először, Joshi Bharat szerint a korábbi életükben biztosan összefutottak már néhányszor. A műsorvezető szerint a kapcsolatuk azért olyan erős, mert a találkozásuk előtt mindketten külön-külön is jól érezték magunkat a bőrünkben, s nem hiányérzetből kapcsolódtak össze egymással. Joshi Bharat és a menyasszonya, Kiss Virág
A hírhedt amerikai államban, Floridában történt meg az a valódi eset, amely később Ben Affleck és Matt Damon új thrillerének végletekig kiélezett jelenetét ihlette.
A zenész és felesége ritkán tesznek közzé a közösségi médiában családi felvételeket. Robbie Williams és Ayda Field azonban most, Beau hatodik születésnapján kivételt tettek.
Catherine O'Hara a Reszkessetek, betörők! mellett több Tim Burton-filmben is feltűnt, sőt olyan sorozatokkal is sok emlékezetes percet szerzett a közönségnek, mint a Sírhant művek vagy a Schitt's Creek. A színésznő január 30-án, 71 esztendős korában hunyt el.
Sokan talán még fel sem ocsúdtak Stohl András válásának híréből, máris új fejezet kezdődött a volt felesége életében. Vica a nehéz időszak után ismét képes mosolyogni, és egy nála hét évvel fiatalabb, világutazó üzletember oldalán talált rá a boldogságra. Az új kedveséről ráadásul volt férje, a Nagy Ő is tud.