Egy egész generáció nőtt fel a Harry Potter-filmek szereplőivel. Az első Harry Potter-filmet 2001-ben mutatták be, vagyis pontosan 25 évvel ezelőtt. Mutatjuk, mi történt azóta a kedvenc boszorkányainkkal és varázslóinkkal.
Áder Orsolya eleinte DJ-ként kezdett új életet Kínában, majd a koronavírus-járvány alatt megtanult festeni, mostanra pedig már igencsak jól keres a képeivel.
Vannak hősök, akik nem viselnek köpenyt, nem állnak reflektorfényben, nem várnak elismerést, és gyakran ők maguk sem gondolják, hogy rendkívüliek. Pedig azok. A nőnap nem csak egy dátum a naptárban, hanem egy jó alkalom, hogy megálljunk, és meglássuk a hétköznapi hősöket. Nőnapon többek között ezeket a hősöket ünnepeljük és ünnepli a Pandora is.
András herceg letartóztatása alapjaiban rázta meg a brit királyi családot, de a trón várományosa eltökélt abban, hogy apjával, Károly királlyal helyreállítsa a monarchia hitelességét. Úgy tudni, Vilmos herceg gyökeres változásokat készít elő az intézmény működésében.
A színész nyíltan beszélt a kilenc hónapos komlói rehabilitációról és a függőséggel vívott napi harcáról. Egy friss elfogatóparancs azonban újabb, váratlan fordulatot hozott a felépülésének útjába.
A Nagy Duett második élő adásában Liptai Claudia szó szerint felrobbantotta a színpadot: a műsorvezető egy merész, türkizkék kreációban tündökölt, amely egyszerre volt pikáns és elegáns. A ruha nemcsak a szabásvonalai miatt keltett feltűnést, hanem azért is, mert különleges szerkezetével és áttetsző rétegeivel teljesen új arcát mutatta meg a művész
A híradós a magas árak miatt ritkította a férjével közös, házon kívüli reggeliket. Napi rutinját egy fegyelmezett, a cukorbetegségéhez és az edzéseihez igazított étrend határozza meg.
A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói pár óra alatt elfogták és előállították a Jobbágyiban élő 31 és 25 éves férfiakat, akik egy 83 éves, védekezésre képtelen nőt raboltak ki.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet a BAFTA-gálán is egyértelművé tették, hogy kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Bár a színész nem vihette haza a legjobb férfi főszereplő díját, a vacsorán már semmi sem árnyékolta be az estét: szerelmével kiélvezett minden pillanatot.
A műsorvezető komoly kritikát kapott a tiszás Tóth Imrétől, aki egy rég letisztázott esetet hozott fel ellene. Hajdú Péter nem is ismerte Brutit, de válaszolt neki és tiszta vizet öntött a pohárba.
Néha még a világsztárok is követnek el divatbakikat. A Bafta 2026-os gáláján már nemcsak a díjakért, hanem a legmerészebb ruha címért is versenyeztek a sztárok.
Hollywood egyik legszeretetreméltóbb párja tökéletes boldogságban élt eddig anélkül, hogy hivatalossá tették volna a kapcsolatukat. Goldie Hawn és Kurt Russell most úgy döntöttek, ez nem mehet így tovább!
Az amerikai igazságügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott e-mailek újabb kellemetlen részleteket tártak fel András herceg és Jeffrey Epstein kapcsolatáról. A dokumentumok szerint londoni rendőrtisztek kaptak utasítást arra, hogy biztosítsák a védelmet az Epstein New York-i otthonában tartott vacsorán, amelyen András herceg is részt vett.
A rák nem válogat, nem érdekli, hány éves vagy, vagy milyen életed van. Ezekkel a szavakkal igyekezett felhívni a figyelmet a fiatal tanárnő, aki rákban hunyt el.
Megdöbbentő nyilatkozatot tett Magyar Péter, szerinte Orbán Viktor ezért lesz kész kiállni vele szemtől szemben. Ilyen vitára 20 éve nem volt példa a magyar közéletben.
A 2026-os BAFTA-gála legnagyobb nyertese kétségtelenül az Egyik csata a másik után című film, amely összesen hat díjat söpörhetett be az este során. Timothée Chalamet hatalmas meglepetésre végül nem nyerte el a legjobb férfi főszereplő címet: ezúttal az I Swear című filmben nyújtott alakításával elorozta azt előle Robert Aramayo. Az események zajlo
Három Oscar-esélyes világsztár elől csente el a legjobb férfi főszereplőnek járó Bafta-díjat. Ráadásul a Feltörekvő csillagnak járó elismerést is bezsebelte a díjátadó gálán.
Rebecca Gayheart végre megtörte a hallgatását. Eric Dane felesége szívszorító sorokkal köszönte meg azt a támogatást, ami férje halála óta feléjük árad.
Sarah Ferguson a hírek szerint Svájcba utazott, és bejelentkezett egy exkluzív rehabilitációs intézménybe. A hírek szerint azért elmenekült, mert egyre nagyobb figyelem irányul rá András herceg botránya miatt.
Különös zsákmánnyal távoztak azok a tolvajok, akik február 16-án este betörtek egy pordenonei lakásba: két aranyrögnek hitt tárgyat vittek magukkal, ám később kiderült, hogy a "kincs" valójában vesekő volt.