A kávé több millió ember reggeli rituáléjának része. A "Coffee and Health" portál szerint a rendszeres kávéfogyasztás összefüggésbe hozható a korai halálozás kockázatának csökkenésével, azaz hosszú életet biztosít. A legjobb eredményeket napi egy–három csésze fogyasztása esetén tapasztalták. Ugyanakkor az is fontos, hogy mit tesz a kávéba.
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Charlize Theron is az Academy Museum Gala vendégei között volt szombaton, ahol minden évben összegyűlik az amerikai szórakoztatóipar krémje. A színésznő ezúttal is lenyűgözően festett meztelenruhájában.
Pető Brúnó és Moh egy hullámhosszon vannak, közös a humoruk és jól kiegészítik egymást. Már azt is felosztották, hogy a Hotel Blöffben Moh felel majd mindenért, ami fizikai teherbírással kapcsolatos, a zenész pedig mindenért, amihez szükség van az agyra és logikára.
A 21 éves hajdúhadházi Balog Kevin elképesztő hangjával teljesen lenyűgözte az X-Faktor zsűrijét. ByeAlex állva tapsolt, a mentorok pedig már a lehetséges győztest látják benne.
Ha nem jöttek volna a törökök, soha nem is lett volna talán tarhonyánk. Ámde lett, és egy bátor fúzióval magyarrá is vált, legalábbis a pásztortarhonya ízig-vérig magyar. Bár vannak tréfás megjegyzések arra vonatkozóan, hogy a tarhonyát szüretelik, amikor itt van az ideje, ez természetesen nem igaz. A tarhonya egy tésztaféle, még ha akad is, akine
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
A YouGov rendszeresen megkérdezi a brit lakosságot, hogy ki a kedvenc királyi családtagjuk, és nem meglepő módon Katalin hercegné és Vilmos herceg mindig az élmezőnyben végeznek, hiszen nagy szeretetnek örvendenek a szigetországban. Ám a legelső helyet nem a házaspár vitte el most sem, hanem egy idősebb családtag.
Jövő januárban lejár Szirtes Tamás megbízatása a Madách Színház élén, ám a 81 éves rendező még egy ciklust kér, hogy lezárhassa életművét és kinevelhesse az utódját. Noha a posztra olyan neves ellenfelek is bejelentkeztek, mint Lőrinczy György, Gémes Antos, Baranya Dávid vagy az emiatt felmondó Miller Zoltán, a jelenlegi direktor a saját csapatából
Vannak, akik egy kudarc után feladják, és vannak, akik éveket várnak a tökéletes visszatérésre. Lőrincz Álmos 24 évesen döntött úgy, hogy tiszta lappal újra megpróbálja. Öt évvel ezelőtt már bizonyított, akkor egészen a székes feladatig jutott, ám végül Mehringer Marci miatt fel kellett állnia. Álmos most, akárcsak akkor, ismét egy saját dallal érk
Egy igazi, ritka állatra fáj a foga karácsonyra Kim Kardashian és Kanye West legidősebb lányának. A 13 éves North West egy TikTok Live videóban árulta el, hogy idén karácsonyra mindenképpen egy őzikét szeretne találni a fa alatt, az anyja viszont egyáltalán nem lelkesedik az ötletért.
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka kislánya szemmel láthatóan rengeteget nőtt, a büszke anyuka pedig egy újabb bájos pillanatot mutatott meg róla közösségi oldalán.
Egy újabb hét, ami tele van új kihívásokkal! Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Egy ártatlan üzenet, egy kicsit hosszabbra nyúlt beszélgetés, egy kolléga fotójára adott reakció vagy egy olyan titok, amelyről a párunknak nem beszélünk. Vajon hol húzódik a határ a teljesen hétköznapi társasági kapcsolatok és a hűtlenség között? A kérdés azért is nehéz, mert ma már a közösségi média és az online kommunikáció olyan helyzeteket ter
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Gelencsér Timi már Licsi kutyájának társaságában is szerepelt a GLAMOUR címlapján, jelenleg Füge kutyusával osztja meg mindennapjait. Az állatvédelem és a kutyás örökbefogadás népszerűsítése hosszú évek óta missziója a social mediaban, miközben otthon a kertben ő is vérbeli gazdi, rengeteget labdázik kutyusával.
Nosztalgikus képsorozat került elő Molnár Áron, Lengyel Tamás és Mucsi Zoltán korábbi közös munkájáról. Ahogy közeledik újabb közös filmjük premierje, Tasnádi István izgalmas fotókat osztott meg a színészekről. A hármas ugyanis már korábban is szerepelt együtt egy filmben, az onnan felidézett pillanatok pedig egyszerre humorosak és emlékezetesek.
Hat évvel ezelőtt egyetlen magyar vállalatvezető sem gondolt volna arra, hogy egy vezetői értekezleten elhangzik a menopauza szó. Ma ott tartunk, hogy a Tesco áruházakban tünetegyüttesenként tematizálva meno csomagokat állítanak össze, dedikált sorvégeken a női vásárlóknak. A cég pedig elsőként kapta meg Magyarországon a hivatalos Menopauza-barát M
Frohner Fecó alapos felkészüléssel és teljes magabiztossággal vágott bele a hajtóvadászatba: az angoltudását fejlesztette, és állítja, egyetlen Vadásztól sem fél – ráadásul szerinte neki van a legkevesebb bűne. Hogy a Vadászok egyetértenek-e vele, az hamarosan kiderül. A visszavágó – Kapj el, ha tudsz október 26-tól látható az RTL-en és az RTL+ Pre
Az Álarcos énekes egyik adásszünetében Sebestyén Balázs épp egy Taylor Swift-videót nézett, ami azonnal vicces kedvre derítette a zsűritársait és a műsorvezetőt: a többiek azzal viccelődtek, hogy Balázs biztosan így lejt majd a Budapest Park színpadán is. Ő erre – utalva DJ Oti karrierjére – ironikusan csak annyit kérdezett: "Kinek elég a Budapest
Nem kell új farmert vásárolnod ahhoz, hogy feldobd a megszokott szettjeidet, 2026 legmenőbb cipőtrendjeivel pillanatok alatt elegánssá varázsolod őket.
Külföldre költözni sokak számára valami varázslatos dolog. Új város, izgalmas lehetőségek, nemzetközi barátságok és egy teljesen más élet várhat rád. Talán már hónapok óta nézegeted a külföldi lakásokat, tervezgeted az új munkahelyedet, és elképzeled, milyen lesz egy másik országban felépíteni a mindennapjaidat.
Erős Antónia és férje 15 év után döntöttek úgy, hogy teljesen átalakítják családi otthonukat. Az RTL Híradó műsorvezetője most megmutatta, milyen lett a végeredmény, és azt is elárulta, milyen nehézségekkel szembesültek a hónapokig tartó munkálatok során. A házaspárnak néhány kérdésben nem sikerült egyetértenie.