Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben
A munkahelyi leépítések után a figyelem természetesen a távozókra irányul, de a maradó munkavállalók is komoly veszteséget élnek meg. Marcela Muñoz-Baez, a FibreCoat HR-vezetője szerint a vezetők feladata, hogy kezeljék a bizonytalanságot, meghallgassák a dolgozókat, és újjáépítsék a csapatszellemet.
Gyártó- és raktárcsarnokot épít 240 millió forintos beruházással a Dunaföldvári Fémfeldolgozó (Dufém) Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 50 százalékos támogatásával.
Az "igazságosság és a fejlődés költségvetéseként" jellemezte a jövő évi büdzsét Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő hétfőn napirend előtt szólal fel az Országgyűlésben, ahol a tervek szerint a korábbi gazdasági fókuszok átcsoportosítását, valamint soha nem látott mértékű beruházások elindítását jelenti be.
Tíz ukrajnai megye energetikai infrastruktúráját támadták az orosz erők éjjel és szombat reggel; a szakemberek már több mint félmillió fogyasztónál helyreállították az áramszolgáltatást - közölte az ukrán energetikai minisztérium a Telegramon.
A tervezett hazai vagyonadó a jelenlegi formájában leginkább a 3 milliárd forint körüli vagyonnal rendelkező, hazai kkv-kat működtető vállalkozókat terhelheti meg, miközben a legvagyonosabb réteg családi és nemzetközi struktúrákkal mentesülhet a fizetés alól – derül ki a Blochamps Capital szakmai elemzéséből.
A Fehér Ház sajtószóvivői posztjának eddigi legrövidebb hivatali időszakát töltötte be Katie Zacharia, aki mindössze öt napot dolgozott Trump mellett. Ügyvédként hivatkozott magára, ám kiderült: nem tette le a szakvizsgát.
Két győri diák szerzett bronzérmet a nemzetközi robotikai bajnokságon. Erdélyi András és Erdélyi Balázs a Future Engineers kategóriában állhatott dobogóra a 46 ország 216 csapatát felvonultató megmérettetésen.
Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
Új oktatási és kutatási helyszínnel bővült a Széchenyi István Egyetem győri campusa. A Waberer’s támogatásával kialakított Logisztikai Innovációs Műhely a hallgatók gyakorlati képzését, az ipari együttműködéseket és a közös fejlesztéseket szolgálja. A vállalat és az egyetem stratégiai partnerségében már több projekt is megvalósult, köztük egy meste
November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
November végén előrehozott választáson dől el Spanyolország politikai jövője: a közvélemény-kutatások alapján komoly esély van arra, hogy a konzervatív Néppárt és a bevándorlásellenes Vox alakíthasson kormányt. Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök népszerűségét a lakhatási válság és a kormányát övező botrányok kikezdték, a migráció kérdése pedi
Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá. Közben a magyarok átlagosan havi 90 ezer forint megtakarítást tartanának ideálisnak a nyugdíjas évekre, ténylegesen azonban csak 38 ezer forintot tudnak félretenni – derül ki a Generali Biztosító
A Jaguar október első felében leplezte le a Type 01 sorozatgyártású változatát, amely a brit márka történetének eddigi legjelentősebb technológiai és arculati váltását jelzi. A négyajtós, elektromos grand tourer a
Átfogó szabályozási reformot sürget a napelemes ágazat, amely az adóterhek mérséklésével, az időalapú áramárazás bevezetésével és a hálózatfejlesztéssel gyorsítaná a megújuló energia terjedését.
Bár a legtöbben kizárólag a tavaszi kertek látványos dísznövényeként ismerik a japánbirst, ősszel beérő, fanyar gyümölcsei a konyhában is rendkívül sokoldalúan felhasználhatók, sőt még a citromot is kiválthatják.
A szokatlanul magas pénzpiaci hozamszint tartós csökkenése csak akkor várható, ha a növekedési kilátások jelentősen romlanának, vagy visszaesnének a mesterséges intelligenciára fordított kiadások.
Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás
A holland Rable startup egy olyan innovatív, kis súlyú napelemtartó rendszert fejlesztett ki, amellyel a gyenge teherbírású tetők is drága felújítás nélkül, gyorsan és biztonságosan napelemesíthetők.
Az öregedés sejtszintű visszafordítása a technológiai befektetők egyik kiemelt területévé vált: a kutatást egyre több dollármilliárdos, például Jeff Bezos, Peter Thiel és Sam Altman támogatja. Kutatók most előrelépést jelentettek be az emberi alkalmazás felé.