Lencse László kiütéssel győzött a Sztárboxban Ördög Tibor Csipa ellen, és habár szerette volna minél hamarabb befejezni a mérkőzést, nem erre számított. Az egykori profi focista számára a boxring egy új közeg volt, és úgy érzi, egyelőre nem tudta kihozni magából a maximumot. Laci ellenfelének is üzent a mérkőzés után, ha kíváncsi vagy, mit mondott
Szomorú! Instagramon mondta le a Dawson és a haverok sztárja a rajongói találkozót. James Van Der Beek tavaly novemberben jelentette be, hogy 3-as stádiumú végbélrákot diagnosztizáltak nála.
A szokásos időben kezdődik az RTL Híradó, utána pedig érkeznek a Fókusz riportjai. Nem állunk meg itt, mivel célegyenesbe fordul a Nyerő Páros és a Házasodna a gazda is: ma kezdődik a reality műsorok záró hete. Nézzük az időpontokat!
Képzeld el, hogy a testedben van egy sejt, ami szuperképességeket hordoz: többször tud osztódni, képes elbújni az immunrendszer elől, és még vándorolni is képes. Csakhogy ez nem egy Marvel-film, hanem a valóság – így születnek a tumorőssejtek. A daganat ősi betegség, de a tudománynak köszönhetően ma nagyobb esélyt van a túlélésre, mint valaha.
Bódi Bence és G.w.M az évad eddigi egyik legélvezetesebb mérkőzését vívták a Sztárboxban. Volt, aki lélegzetvisszafojtva figyelte a sportszerű meccset, és akadtak olyanok is, akik extázisba estek, úgy szurkoltak. Bence az rtl.hu-nak elárulta, hogy neki is fogytán volt az energiája, és elismerte ellenfele kitartását és felkészültségét is.
A nemrég megjelent Power and the Palace (A hatalom és a palota) című könyvben foglaltak szerint Kamilla királynét kamaszkorában egy vonaton megtámadta egy férfi. Károly király felesége nincs egyedül ezzel az élménnyel a háta mögött: az ehhez hasonló veszélyes helyzetek nem kerülték el a királyi család többi tagját sem az utóbbi évtizedekben.
Tíz év után talált újra egymásra Szabados Ági és férje, Peti. Huszonkét évesen az egyetemen ismerkedtek meg, ám egy rövid románc után elváltak útjaik. A sors mégis úgy akarta, hogy évekkel később ismét egymás mellett kössenek ki – ezúttal örökre.
Sebestyén Balázs alig két hónappal ezelőtt számolt be arról, hogy megszerezte a motorosjogosítványát. A rádiós akkor arról beszélt, hogy úgy érzi, eljött az ideje valami újnak. Ezt pedig úgy tűnik, komolyan is gondolta, hiszen a legutóbbi posztja szerint hatalmas motoros túrán járt, és négy nap alatt nem kevesebb, mint kétezer kilométert tett meg.
A zenész lapunknak adott interjújában egészségügyi állapotáról és párkapcsolatáról vallott. Galambos Lajos nem fog már teljesen meggyógyulni, párja azonban mindenben mellette áll.
A vasárnapi Sztárban Sztár All Stars adásában ismételten beszólt Hajós András a Reptér énekesének. Korda Györgyöt Király Viktor alakította, ám a zsűritag nem tudott szó nélkül elmenni a produkció mellett, az énekes pedig válaszolt az őt ért sértésre.
Noé Viktornak már a ringbe lépésnél megsérült a lába, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy mind a 4 menetet sikeresen végig boxolja. Elszántsága nem ismer határokat, erről az rtl.hu-nak adott interjúban is tanúbizonyságot tett. Viktornak nyomós oka volt kihozni magából a legjobbat a Sztárboxban, amiről részletesen mesélt az interjúban.
Sidlovics Gábor "Sidi" Noé Viktorral csapott össze a Sztárbox harmadik élő showján, amit Kokó férfias küzdelemként jellemzett. Sidi a mérkőzés után tiszta fejjel elemezte a látványos küzdelmet. Habár végül alul maradt, egy pillanatig sem csügged, ugyanis a box az élete része marad, és arról is beszélt, mire számíthatunk tőle ezután. Az rtl.hu videó
Nem szomorkodott sokáig a Vámpírnaplók sztárja, máris áthajózott a High School Musicalhez. Szó szerint. Nina Dobrev, a furán kinéző Zac Efronnal vigasztalódik?
A párkapcsolat az egyik legbonyolultabb és legszebb emberi kötelék, mégis kevesen tanuljuk meg igazán, hogyan működtessük jól. Ezek a pszichológiai könyvek segítenek mélyebben megérteni önmagadat és a kapcsolataid dinamikáját, hogy könnyebben eligazodhass a szerelem útvesztőjében!
Balogh Edina rengeteget készült a Sztárboxra, de a győztes meccse után nem tagadta: bizony volt, hogy le akarta mondani egy-egy edzését. Kitartásának, és edzői iránti tiszteletének hála minden egyes alkalommal elment edzeni, aminek meg is lett az eredménye. Edina az rtl.hu kamerája előtt vallott arról, mi volt a legkomolyabb lemondása a győzelemért
Egyes asztrológusok szerint a tibeti horoszkóp az egyik legpontosabb mind közül, mert azt is képes megjósolni, milyen karmát cipelünk ebben az életben, illetve hogy milyet fogunk hordozni a következő inkarnációnk során.
Szabados Ági egyetemistaként ismerte meg párját, de akkor még külön utakon folytatták. Tíz évvel később újra egymásra találtak, és meghitt, családi körben házasodtak össze. A menyegző nem a csillogásról, hanem a valódi közelségről és könnyes meghatottságról szólt.
Molnár Janka Sára és Balogh Edina között csak úgy repkedtek a pofonok a vasárnapi Sztárbox mérkőzésén, ám Edina jóval többet osztott ki. Janka a meccs után a vereség ellenére is lelkesen adott interjút az rtl.hu-nak, és elárulta, hogy egyszerűen nem akarta megütni Edinát. Bevallása szerint ilyen edzésen is előfordult már korábban. Az elméleti fizik
Egy olyan dél-koreai innovációt fejlesztettek a tudósok, ami életmentő találmány lehet a partidrogok ellen: az egyszer használatos tetoválás azonnal megmutatja, hogy belecsempésztek-e az italodba valami oda nem illőt.
A Melrose Place egykori sztárja, Josie Bissett ma már ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik valahol, azonnal mindenki őt kezdi bámulni – és nem véletlenül.
A bolygók állása most különösen kedvezően hat néhány csillagjegyre, főként az anyagiak terén. A következő napokban meglepő forrásból érkezhet jelentős pénzösszeg, vagy olyan lehetőség, ami komoly anyagi előnyt jelenthet. Lehet örökség, plusz bevétel, váratlan visszatérítés vagy akár szerencsejátékból származó nyeremény. Nézd meg, vajon a te csillag
A Digitális Polgári Kör tömege láttán halálra rémültek a balosok. A szombati offline találkozó után rögtön célkeresztbe vették a rendezvény házigazdáját, Szabó Zsófit és Giannit, aki egy videóüzenetben állt ki a béke mellett. Az emberek azonnal kiálltak mellettük.