Azt írta egyszer Woody Allen: "Mindig hálás vagyok a nevetésért, kivéve, amikor az orromon jön ki a tej…" Összeszámolni is nehéz lenne, hogy hányszor fuldokoltunk a nevetéstől, amikor valamelyik Gálvölgyi-paródiát néztük. Rózsa Gyuri bőrébe bújva mondta: "Nem vagyok szomjas, csak iszom, mint az állat", s mi soha nem szerettük annyira a Kapcsoltam c
A brit nagykövet budapesti rezidenciájára csak keveseknek adatik meg a bejutás, ám lapunkkal most kivételt tett a Korona: az épület 100. születésnapján megmutatták az épület titkait
Kimondva, kimondatlanul, de mindannyian érezzük, főleg a mai kirakatvilágban: igenis lényeges a kinézetünk. A kérdés inkább az, hogyan viszonyulunk a testünkhöz, hol húzódik a határ a megjelenésünk egészséges fejlesztése és a beteges vékonyságra törekvés általi elsorvadás között. Bereczki Enikő generációkutató és mentálhigiénés szakember segítségév
Az utakon elvileg egyenlő és szigorú Kresz korlátozza a sofőröket, ám sokak habitusa még így is előbújik. Pár gyakori vezetési szokást csak nárcisztikus személyiségűek csinálnak.
Pokoli rokonok szereplők – ők azok, akiket egyszer megismertünk, és akiket nem lehet elfelejteni. A Guba család története fényűzéssel indult, de pillanatok alatt változott rémálommá. És volt egy jelenet, ami mindent megváltoztatott: amikor a rendőrség betoppant a budai villába, és bilincsben elvitte Guba Antalt.
Amikor 2022 júniusában az Egyesült Királyság Ii. Erzsébet királynő uralkodásának 70. évfordulóját ünnepelte, a zárt ajtók mögött egy sokkal személyesebb, családi pillanat is zajlott: Harry herceg és Meghan Markle először mutatták be kislányukat, Lilibet hercegnőt az uralkodónak – ám nem minden történt úgy, ahogyan azt a házaspár tervezte.
Gondoltad volna, hogy a személyiséged alapján akár te is lehetnél a Bridgerton család álmodozó hercegnője, vagy épp a Gossip Girl koronázatlan királynője? Töltsd ki a személyiségtesztet, és derítsd ki, ki lennél az ikonikus sorozatok világában!
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Léteznek emberek, akiknek megfoghatatlan belső ragyogása másokat is megbabonáz. Három csillagjegy erős kisugárzásával minden társaságban azonnal magára vonja a figyelmet.
Az életben rengeteg emberrel találkozunk, de valódi barátokból kevesebb akad. Pedig tudtad, hogy a baráti kapcsolatok nemcsak a lelkünknek tesznek jót, hanem mentális egészségünk alapkövei is lehetnek?
Betelt a poharad a felszínes csevegésekkel a randizás során? A szakértők szerint ez a három kérdés azonnal képet ad arról, hogy a kiszemelt férfi alkalmas-e egy igazi, mély kapcsolatra.
Kevés olyan magyar költő van, akinek élete és halála annyi titkot és fordulatot hordozna, mint József Attiláé. Halála után négyszer temették újra: minden újratemetés egy korszak tükre lett.
A színész beszélt arról, miért nem látható ma már a tévéképernyőn, mennyire érzi biztosnak Pintér Béla társulatának működését és hogy milyen a kapcsolata Majkával a Csurran, cseppen elszavalása után.
A világhírű amerikai animációs széria folytatását, a 2023-as Dóra című CG-animációs sorozatot először vetíti a közmédia gyerekcsatornája, premierje apropóján néhány érdekesség olvasható.
Újabb Somos Renátára jellemző szituáció a második évad harmadik részében. A spontánnak tűnő jelenetet nem bízták a véletlenre, előre megtervezték. Gáspár Kata évekkel ezelőtt hónapokig rúdtáncolt, így nem ismeretlen számára a terep. A színésznő távozik a sorozatból a 3. évadra, így valószínű többször nem látjuk majd Reniként a rúdon.
A Rock n’ Roll királyának özvegye ma 80 szál gyertyát fúj el szülinapi tortáján. Priscilla Presley élete közel sem volt leányálom, a nehézségek és a plasztikai műtétek mély nyomot hagytak vonásain.
A héten töltötte a 77. életévét Dolly, aki extra mozgással készül a Hungária duplázásra. Az énekesnő azt is elárulta, melyik az az étel, amely nélkül nincs születésnap és azt is megtudtuk, mit csinál közvetlenül azelőtt, hogy színpadra lépne.
Edward Norton nem csupán a karrierjében, hanem a magánéletében is nagy sikereket ért el: boldog családot tudhat a magáénak, meseszép feleségéért pedig pedig éppoly nagy szenvedéllyel rajong, mint szerelmük hajnalán.
Borzalmas tragédiába fordult a törökországi családi nyaralás. A kétgyermekes anya tisztázatlan körülmények között meghalt az egyik helyi kórházban. A férj ezután iszonyatos felfedezést tett.
Skóciában járt Katalin hercegné és Vilmos herceg, ahol teljesen elbűvölték a királyi család rajongóit. Bókot is kaptak az egyikütől, amire Vilmos meglepően reagált.
Nagyon régóta csend van a népszerű sztárpár körül, január óta nem posztoltak közös képeket sem. Követőik aggódnak, hogy megint mosolyszünet van Szegedi Fecsó és Géczi Bea közt…
Egyre többen keresnek természetes és hatékony eszközöket a stresszkezelésre, immunerősítésre és a mentális jóllét támogatására, így a hidegterápia, vagyis a jéghideg vízbe mártózás is biohackingnek számít. Bár évszázadok óta ismert módszer, mostanában új lendületet kapott. Kihívásból sokaknak napi rutin lett egy edényben jeges vízbe áztatni az arco
A hidegfrontnak köszönhetően eddig a hűvös levegő és a rengeteg csapadék határozta meg az időjárásunkat. Ám a hidegfront lassan távozik, szárazabb levegő érkezik, de vele együtt valami más is, aminek nem mindenki fog örülni.