A zenész szerint, ha csak ennyit ért el Magyar Péter, már megérte. Lovasi az ország elhagyásáról, Gyurcsány távozásáról és a rockzenészek öregedéséről is beszélt.
A színésznő egy megindító posztban mesélt arról, hogy a minap pakolás közben olyan ereklyékre lelt, amikről azt hitte, hogy már rég egy szeméttelepen oszladoznak. Oszter Alexandra gyermekkori rajzait az édesapja, Oszter Sándor mentette meg annak idején.
Vannak színészek, akik olyan jól néznek ki együtt a filmvásznon, és annyira passzolnak egymáshoz, hogy nem, nem is kettő, de néha akár 15-16 filmben is együtt játszanak.
Az emberiségnek mindössze 8-10%-a rendelkezik kék szemmel, ők nyáron fokozott veszélynek vannak kitéve, ám bizonyos körülmények között előnyük is származik ebből.
Le sérülésekkel, benőtt szőrszálakkal és piros pöttyökkel! Most megmutatjuk azt a lépésről lépésre rutint, amitől a bikinivonalad boldogan sóhajt majd fel.
Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egymással India és Pakisztán. A két ázsiai ország közti konfliktus április 22-én robbant ki, az utóbbi egy hétben pedig jelentősen eszkalálódott. Az amerikai elnök azonban most kijelentette, hogy egy tárgyalássorozatnak köszönhet
A jövőbeli anyósoddal való kapcsolat sokszor kihívások elé állíthat. Mutatunk öt jelet, amelyeket érdemes időben felismerni, és hogy mit tehetsz, ha úgy érzed, hogy valami nincs rendben.
Meglepő kijelentés hangzott el egy Balmoralban tartott privát eseményen, alig hónapokkal a királynő halála előtt. Erzsébet csupán egy szóval véleményezte Meghan Markle jellemét.
Ahogy melegszik az idő, ideje feldobni a megszokott jegeskávét! Ha valami igazán frissítő spritz-variációra vágysz, ez a recept garantáltan elnyeri a tetszésed.
Egy házasság, egy európai nyaralás és egy gyilkosság – ebből csak baj lehet. Vagy mégsem? A Netflixen újra együtt a megunhatatlan páros, és ezúttal sem unatkozunk.
Nagy az isten állatkertje, a közösségi médiának hála pedig még alacsonyabbra került az a bizonyos kerítés. Összeszedtük a legéletképtelenebb dolgokat, amiket influenszerek valaha tettek.
A Sztárban Sztár leszek! győztese abba akarta hagyni a zenélést, mielőtt jött volna a TV2 felkérése. Karapancsev Kristóf a siker mellett a szerelmet is megtalálta a műsorban Halász Rebeka oldalán. A szerelmesek egy nagyobb alkotói szünet megható visszatérésre készülnek.
A futballisták népszerűsége már régen nem csupán a pályán nyújtott teljesítményüktől függ. Egyre fontosabb szerepet kap fizikai megjelenésük, karizmájuk és a közösségimédia-tartalmaik. Ennek alapján nézzük, kik azok a jóképű futballisták, akik mindig is megdobogtatták a női szíveket.
Dakota Johnson nemcsak tehetségével, hanem családcentrikusságával is kivívta a figyelmet, amikor legutóbbi filmes bemutatóján két fontos családtag is mellette állt.