2025. április 10. csütörtök

ápr. 10
11:12
Súlyos, ami kiderült a tüntetésekről, az elemző fontos dologra mutatott rá (Promotions)
Érdekes dologra világított rá a szakértő, nem várt eredménye lehet a tüntetéseknek.
ápr. 10
11:21
Hiába lesz jó idő – lezárták a túrautakat (AC News)
Sorra rendelik el a nemzetipark-igazgatóságok a korlátozásokat és lezárásokat a ragadós száj- és körömfájás miatt.
ápr. 10
11:24
Nem akarjuk elhinni, mennyit nőtt: György herceg sok idő után először jelent meg apukájával egy focimeccsen (Joy)
György herceg ismét középpontba került, és most már tényleg nem lehet nem észrevenni, mennyit nőtt az utóbbi időben.
ápr. 10
11:24
Kamilla királyné 20 év után újra felvette az esküvői ruháját, a végeredmény lélegzetelállító (Glamour)
Mindegy, hogy az arisztokrácia egyik tagjáról vagy egy civilről van szó, egy nő számára nagyon fontos jelentőséggel bír az a ruha, amit esküvője napján viselt. Ezért is olyan megható a gesztus, amivel Kamilla királyné olaszországi útjuk során kedveskedett férjének.
ápr. 10
11:36
Mára mindenki elfelejtette Dobó Kata eredeti nevét - valójában így anyakönyvezték a népszerű színésznőt (Femcafe)
A színésznő 1997-ben, A miniszter félrelép című filmvígjátékkal robbant be a szakmába, és amikor hirtelen, egyik pillanatról a másikra reflektorfénybe került, úgy határozott, nevet változtat.
ápr. 10
11:39
Látványos fotókkal mutatta meg Kulcsár Edina a döbbenetes mértékű átalakulását, és megírta, miért változott meg (Sassy)
Azt írta, az alapokat két hónap alatt érte el.
ápr. 10
11:48
Füvet kértek ByeAlextől a belvárosban – így reagált az énekes a meglepő helyzetre (SzMo)
Az idegenek először csak nézték, majd az egyikük odalépett hozzá. ByeAlex megosztotta a történetet a követőivel is.
ápr. 10
11:54
Titokzatos üzenetet küldött Mbappé a háromgólos vereség után (Promotions)
A Real Madrid sztárja vajon kinek jelzett és mit a hatalmas zakó után?
ápr. 10
11:57
Ezzel a kisbabájukról készült videóval köszöntötte fel Vajna Tímea a férjét a szülinapján (Sassy)
Az influencer nagyon boldog, nem tud betelni az anyasággal, ami teljesen érthető is annyi küzdelem után.
ápr. 10
12:09
Lesújtanak az olaszok – újabb bírsággal fenyegetik a nyaralókat (AC News)
2025. április 15-től új szabályozások lépnek életbe Olaszországban az autógumikra vonatkozóan. A jogsértés a turisták számára is költséges lehet.
ápr. 10
12:18
"Tóth Gabi ölte ki belőlem a kishitűséget!" - Papp Máté Bence őszinte vallomása (SzMo)
A táncos elárulta, miért ért véget a Fricska, és hogyan mérgezte meg testvérével való kapcsolata a közös munkát. A nehéz időszakban Tóth Gabi volt számára a legnagyobb támasz.
ápr. 10
12:24
Mégis mi történik? Letiltotta egymást A Fehér Lótusz két főszereplője (Glamour)
Hétfőn sokkoló utolsó epizóddal ért véget A Fehér Lótusz harmadik évada, a nézők nem győznek hüledezni a történteken. De nemcsak ez tartja most lázban a közönséget, hanem az is, hogy két fontos, a sorozatban szerelmespárt alakító színész letilthatta egymást a közösségi médiában.
ápr. 10
12:27
Titokban jegyezte el Zsédát a szerelme a Blikk névtelen informátora szerint, és Toszkánában lesz az esküvőjük (Sassy)
A lapnak egy állítólagos névtelen informátor árulta el a részleteket, amelyeket sem az énekesnő, sem a párja nem erősített meg.
ápr. 10
12:36
Több százezer forintért ad néhány tanácsot a Cápák között befektetője (Promotions)
Bárki eltölthet a Cápák között befektetőjével egy órát, csupán 700 ezer forint.
ápr. 10
12:45
A Minecraft film tiszteleg a 23 évesen rákban elhunyt híres youtuber, Technoblade előtt is (Sassy)
Egyértelmű és megható utalást tesznek rá a Minecraft filmben.
ápr. 10
12:51
Zelenszkij kívánságlistát írt a húsvéti nyuszinak (AC News)
Kijevnek nyugati csapatokra van szüksége a helyszínen, hogy elrettentsenek minden jövőbeli orosz támadást, de az USA ezt kihagyja.
ápr. 10
13:12
Felfoghatatlan, ami Szoboszlaival történik Liverpoolban, már ettől hangos a sajtó (Promotions)
Az év bejelentése lehet ez, a média abszolút felkapja majd a hírt.
ápr. 10
13:15
Mára senki nem emlékszik, mi is Dobó Kata igazi neve – Andy Vajna ötlete volt, hogy változtassa meg (Sassy)
Találnia kellett egy olyan nevet, amilyet még nem viselt magyar híresség, és amit külföldön is ki lehet ejteni.
ápr. 10
13:24
Szakonyi Eszter: "Bár az élet rövid távon nem mindig igazságos, hosszú távon mégiscsak helyükre kerülnek a dolgok" (Glamour)
Szakonyi Eszter, a Vintage Beauty alapítója vehette át a 2025-ös GLAMOUR Women of the Year gálán Az év üzletasszonya kategóriának járó elismerést. A díj fontos visszaigazolást jelent neki arról, hogy ebben a felgyorsult világban még nem veszett el, hogy időnként megálljunk észrevenni és értékelni egymás erőfeszítéseit.
ápr. 10
13:33
Ráfaragott a rendőrség: 45 kiló marihuánát kell kifizetnie (AC News)
A nyomozók azt hitték, hogy egy nagy illegális kannabiszültetvényre bukkantak - és több száz palántát semmisítettek meg.
ápr. 10
13:33
Így kuncogott egy vicces megjegyzésen Giorgia Meloni és III. Károly király (Sassy)
Nem úgy tűnt, mintha utálnák egymást. Mutatjuk a videót a cikkben.
ápr. 10
13:45
Tenki Réka szó szerint is futni megy: a film sztárja rajthoz áll a Vivicittán (Sassy)
Ez lesz élete első futóversenye, de a színésznő már nagyon várja.
ápr. 10
13:54
Itt a nagy bejelentés: újabb sorsjeggyel bővül a paletta, ennyit nyerhetünk rajta (Pénzcentrum)
A nagy sikerű decemberi indulás után ismét új digitális sorsjegyújdonság jelenik meg a Szerencsejáték Zrt. kínálatában. A Nagy nap elnevezésű, modern animációs megoldásokat is tartalmazó e-sorsjegy 55 millió forintos főnyereménnyel várja a játékosokat. Az e-sorsjegyek megjelenése egy új korszakot jelent a szerencsejátékok történelmében, a nemzeti l
ápr. 10
13:54
Tényleg szebb lesz a bőröm napi 3 liter víztől? (Glamour)
A vízfogyasztás és a bőr hidratáltsága közötti kapcsolat hosszú ideje olyan téma, amely sokakat foglalkoztat. Többen esküsznek arra, hogy a megfelelő mennyiségű vízivás segít a bőrt ragyogóan és hidratáltan tartani. De vajon valóban igaz, hogy a napi vízfogyasztás közvetlen hatással van a bőrünk állapotára, vagy ez csupán egy szépségipari mítosz?
ápr. 10
13:54
Lázár János nem várt helyről kapott pofont, alaposan beolvastak neki (Promotions)
Nem fogja zsebre tenni Lázár, amit kapott.
ápr. 10
14:21
Még Moszkva is felhördült a csecsen vezér, Kadirov brutalitásán (AC News)
Ramzan Kadirov elrendelte a tinédzser holttestének a hullaházból való kivonását és kiállítását egy acshoj-martani közigazgatási épületben.
ápr. 10
14:24
Akár a tinédzserek: ritkán látott szerelmes fotók készültek Keanu Reevesről és barátnőjéről (Glamour)
Keanu Reeves mindig is arról volt híres, hogy magánéletét mindentől óvja, nem beszél róla nyilvánosan, és kerüli a közös vörös szőnyeges megjelenéseket is. Azonban amióta megtalálta a boldogságot a tehetséges angol művész, Alexandra Grant oldalán, mintha kicserélték volna.
ápr. 10
14:36
Mark Zuckerberg elképesztő magyar hagyományt visz tovább (Promotions)
Mi köze lehet a Szilícium-völgy egyik legismertebb alakjának egy évszázados magyar hagyományhoz? Elsőre talán semmi – aztán jön egy döntés, egy utazás, és egy történet, ami új megvilágításba helyez mindent.
ápr. 10
14:51
Gáspár Beának fogalma sem volt róla gyermekkorában, hogy cigány származású (Sassy)
Pedig hallotta otthon cigány nyelven beszélgetni a szüleit és a nagyszüleit. Elmesélte, hogyan tudta meg.
ápr. 10
15:09
Vérfagyasztó sikolyok: sírgödörbe zuhantak a gyászolók (AC News)
Hátborzongató videó terjed az interneten. Halott szerettük után zuhantak a sírba az összetört családtagok.
ápr. 10
15:18
Nyomozói módszereket vetettek be a Titanicnál, drámai fejlemény a végzet utolsó óráiról (Promotions)
Soha nem látott részletek derültek ki a Titanic süllyedéséről, páratlan módon vizsgálják a roncsot.
ápr. 10
15:24
Az 59 éves Brooke Shields bikinis fotói szürreálisan gyönyörűek, a színésznő bomba formában van (Glamour)
Brooke Shields ismét bebizonyította, hogy az idő múlása nem állíthat meg senkit! A napokban a Bahama-szigeteken nyaralt és nem volt rest ezt a közösségi médiában is megosztani - és még egy aktuális üzenetet is sikerült becsempésznie a posztba.
ápr. 10
15:33
Megújult külsővel és vidáman jelentkezett Tóth Gabi, mert már "lesz.rja, mit gondolnak róla" (Sassy)
Végre sarkára állt az énekesnő és befejezte a panaszkodást a videóiban. Azt mondta, végre tiszta lappal elindulhatott az életében.
ápr. 10
15:45
Sosem látott epizódokkal tér vissza az Árulók az RTL+ Premiumon! (rtl.hu)
A krimi-reality műfaj szerelmesei ismét örülhetnek: Az Árulók rajongói nemcsak a magyar évadokhoz térhetnek vissza, hanem három nemzetközi változat izgalmait is átélhetik – elsőként az amerikai évadot, amely már elérhető az RTL+ Premium kínálatában.
ápr. 10
15:51
Ismét undorító döntést hozott a francia bíróság (AC News)
Ginot, az antifasiszta aktivistát nem adja ki a francia igazságszolgáltatás Magyarországnak, az erőszakos bűncselekménye elllenére.
ápr. 10
15:54
Brutális összegért vásárolta fel a Prada a Versace divatházat, Trump vámháborúja sem állította meg az üzletet (Glamour)
Elkelt a Versace, amit a Prada Groups vásárolt meg, nem is akármennyiért. Bár a cég eladásai jelentősen csökkentek az elmúlt, a Prada így is lehetőséget lát az olasz divatház újjáélesztésében, melynek vezetéséről márciusban hivatalosan is lemondott Donatella Versace.
ápr. 10
16:06
5 vármegye már sárgában világít, brutális közelít, kiadták a figyelmeztetést - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Erre lehet majd számítani Magyarországon az időjárás frontján.
ápr. 10
16:21
Kylie Jenner aggódik, hogy mégsem kellett volna kiraknia a melleit a Golden Globe-gálán (Sassy)
Töprengett egy kicsit a megjelenésén Timothée Chalamet barátnője, de az édesanyja megnyugtatta, hogy pont így kell kinéznie.
ápr. 10
16:24
Te tudod, milyen árnyalatú pirosító illik hozzád? Szépségszerkesztőnk segít kideríteni (Glamour)
A megfelelő pirosító árnyalat kiválasztása elengedhetetlen ahhoz, hogy az arcbőr ragyogó és friss legyen. Szépségszerkesztőnk megmutatja, hogyan találhatod meg a leginkább hozzád illő színt és textúrát, hogy kiemelhesd természetes szépségedet.
ápr. 10
16:33
Ezt kapjuk a kormánytól a jövő héten (AC News)
Itt vannak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter legfontosabb bejelentései a legutóbbi kormányülésről.
ápr. 10
16:36
Külföldön árverezik el a magyar Pepco termékeit, hihetetlen nagy a kereslet világszerte (Promotions)
Kész őrület bontakozott ki a Pepco termékei körül.
ápr. 10
16:51
Berki Mazsi videón mutatta meg, hogyan táncol a Berki Krisztiánnal közös kislánya a kedvenc zenéjére (Sassy)
Ennivalóan édes a kis Emma, és abból ami a felvételen látszik, úgy tűnik, az apukájára és az anyukájára is hasonlít.
ápr. 10
16:54
Durva átverés terjed Magyarországon: ha ilyen sms-t kaptál, ne válaszolj rá! (Pénzcentrum)
Német számról, német linkkel próbálkoznak a csalók, de most megmutatjuk, hol vannak a buktatók a sztoriban. Ami nagyon fontos: a linkre semmi esetre ne kattints rá, ha te is kapsz vagy kaptál ilyen tartalmú üzenetet.
ápr. 10
16:57
Egy fiatal focista tragédiája: sokkoló betegsége miatt sosem léphet újra pályára (rtl.hu)
Egy ifjú focista álmai omlottak össze egy meccs után. Nem hívott mentőt, azt hitte, semmi baja, majd a buszon lett rosszul. A kórházi diagnózis után most újra próbálja megtalálni önmagát a romok között.
ápr. 10
17:18
Trump a vagdalkozása közben halálra sebezte Oroszországot, Putyin forr a méregtől (Promotions)
Talán az orosz elnök maga sem hitte, milyen súlyos sebet ejt az ukránokkal háborúzó országa gazdaságán Trump elnök furcsa politikája, de a baj megtörtént.
ápr. 10
17:24
Ábel Anitát ismét megtalálták a lelketlen bűnözők, a rendőrség szinte tehetetlen (Femcafe)
Nem ez az első eset, hogy Ábel Anita hírnevét használják fel a trükkös bűnözők, akik még a mesterséges intelligenciát is bevetették.
ápr. 10
17:24
Ez a sport lesz a mentális egészséged legjobb barátja, ha két alkalommal űzöd hetente (Glamour)
A jó idő beköszöntével sokan kapnak kedvet a sportoláshoz, a természetben töltött időhöz. A legnépszerűbb a futás, a kirándulás és a kerékpározás, azonban az úszás is szuper választás, hiszen nemcsak felfrissít, hanem az egyik legegészségesebb és legsokoldalúbb mozgásforma is. De mitől ennyire különleges ez a sport és milyen élettani és mentális el
ápr. 10
17:36
Katalin öccse keresztkérdéssel tette próbára Vilmost: válasza volt a feltétele annak, hogy férfi áldását adja-e a hercegi románcra (Femcafe)
Sokan nem gondolnák, de bizony Katalin számára öccse, James Middleton véleménye is sokat nyomott a latba azt illetően, hogy hogyan alakul majd a kapcsolatuk jövője, és a herceget elfogadja-e a Middleton-család.
ápr. 10
18:00
"Legyen inkább Ben Affleck konci, de olcsóbban" – Így reagáltak Jennifer Lopez hazai jegyáraira a lázadozó kommentelők (Femcafe)
Sejteni lehetett, hogy Jennifer Lopez koncertjére nem lesznek Magyarországon sem olcsók a jegyek. Akad olyan, aki ezt a luxust már nem engedheti meg magának.
ápr. 10
18:00
Lehúzza a magyar rajongókat Jennifer Lopez, Amerikában jóval olcsóbbak a jegyek a koncertjére (Promotions)
Jennifer Lopez budapesti koncertje után a pénztárca biztosan kiürül – eközben Amerikában ugyanazért töredékáron tombolhatnak a rajongók.

Keresés