Egy munkahelyen elkerülhetetlenek az időről-időre felbukkanó félreértések és konfliktusok. Azonban az a mód, ahogyan ezeket a kihívásokat kezeljük, jelentősen befolyásolhatja a munkahelyi hangulatot, az együttműködést és az eredményességet is.
Puskás Peti és Eke Angéla hosszú évekig egy párt alkottak, de 2019-ben bejelentették, hogy külön folytatják. A szétválás ellenére megmaradt közöttük a barátság, sőt, Angéla most is szeretettel beszél egykori kedveséről.
Szanada Hirojuki közel hat évtizedes pályafutása során most került csak igazán reflektorfénybe, miután sorra nyeri a díjakat A sógun című sorozatnak köszönhetően. Pedig az az igazság, hogy már régóta jelen van Hollywoodban és olyan A-listás színészekkel dolgozott együtt, mint Tom Cruise, Keanu Reeves vagy éppen Brad Pitt.
Az elválás mindig nehéz, ám ha megfelelően időzítjük, minimalizálhatjuk a lelki sebeket. Vajon véget vethetünk egy kapcsolatnak úgy, hogy könnyebb legyen az elengedés szakítás után?
Selena Gomez mindig is sokoldalú művész volt – énekesnőként, színésznőként és producerként is hatalmas sikereket ért el. Az utóbbi időben azonban egyre inkább a színészet felé fordult, és most úgy tűnik, komoly döntésre szánta el magát. A Santa Barbara-i Nemzetközi Filmfesztiválon őszintén beszélt arról, milyen hatással volt rá az Emilia Pérez című
Idén nyáron akár két új szabadstrand is nyílhat Budapesten a Duna partján, a Római-parti strand mellett, amennyiben a vízminőség megfelelő és a fizikai feltételek lehetővé teszik - mondta Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója. A cég a fővárosi közgyűlés felkérésére vizsgálja a folyami fürdőzési lehetőségeket, k
Folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket a Nav magánszemély és az egyéni vállalkozó ügyfelei számára, ugyanis rengeteg tartozás és túlfizetés van a rendszerben.
Még csak február első harmada telt el, de már most hideglrekordok dőltek meg. Nem lesz ez másként a folytatásban sem bár úgy tűnik, az időjárás kegyes hozzánk, a látszat csal: brutális hidegnek nézünk elébe.
Vannak pillanatok az életben, amelyek örökre bevésődnek az emlékezetünkbe. Egy váratlan beszélgetés, egy ártatlan kérdés, vagy egy egyszerű kívánság olyan mély érzéseket hívhat elő, amelyeket nehéz szavakba önteni. Ezt történt most Harry herceggel is, akitől kisfia, Archie herceg szívszorító dolgot kért.
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest egyik termét. Zendayát egyik állandó magyar hangja, Törőcsik Franciska színésznő köszöntötte Budapesten.
Fördős Zé az első sorból nézhette végig, ahogy a sztárséf és felesége egymásba szeretnek. Most, évekkel később el is mondta mit gondol a kapcsolatukról.