Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Washingtonban tárgyalást folytatott Donald Trump amerikai elnökkel, amelynek eredményeiről ő maga, Szijjártó Péter, és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is beszámolt. Szombat délelőtt a kormányfő közösségi oldalán osztott meg egy videót, melyhez az alábbi üzenetet fűzte: Megcsináltuk! Megvédtük a rezsicsökkentést. To
A Házasság első látásra párjai sorra esnek szét, de Vass Réka és Horváth Ricsi még tartották magukat. A pénteki adásban viszont, úgy tűnik, kapcsolatuk elérkezett a végéhez. Pedig alig néhány napja még romantikus vacsora és születésnapi meglepetés jelezte, hogy van remény. Mostanra azonban minden megváltozott – az érzelmek helyét a csalódottság és
Fiatal építészhallgatók munkái töltötték meg a belváros egyik eddig üresen álló épületét: megnyílt a Dobó utca 28. szám alatti házban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Karának hallgatói terveit bemutató kiállítás. Az esemény Eger önkormányzata és a BME Lakóépülettervezési Tanszéke között egy éve tartó együttműköd
Csütörtökön fontos popkulturális mérföldkőhöz érkezett a Netflix, hiszen bemutatták az ikonikus Stranger Things című sorozat ötödik, egyben utolsó évadát. Ahol ennél nagyobb szeretetben nem is ünnepelhették volna a széria sikerét annak színészei és alkotói. Ami már csak azért is meglehetősen furcsa, mert épp a napokban látott napvilágot a hír, misz
Bár azt állította, 25 éve először józan és rehabilitációs lehetőségért könyörgött, a zenész újra ivott. P. Diddyt a fegyőrök kapták alkoholfogyasztáson.
Harminc felett a bőr érzékenyebbé válhat, és sokaknál hirtelen megjelenik az állandó pirosság, apró hajszálerek vagy égő érzés az arcon. A rosacea nem csupán esztétikai gond – krónikus gyulladásos bőrbetegség, amelyet a helytelen bőrápolás tovább ronthat. A jó hír: megfelelő kezeléssel kordában tartható.
Nagy reményekkel indul Valkusz Milán csapata az X-Faktor élő adására, és bár a mentor biztos abban, hogy jól fognak teljesíteni, azért van benne némi félelem.
A párnak egy másik feladatban szándékosan bántania kellett volna egymást, de Zsolt szerint ez már megtörtént. Becca úgy érzi, mintha egy hisztis gyereket próbálna nevelni a felnőtt férfi helyett.
György herceg jó ideje tudja már, hogy trónörökösként egy nap ő áll majd a monarchia élén, Katalin hercegné és Vilmos herceg azonban nagyon tudatos lépéseket tesz annak érdekében, hogy fiatalabb gyermekeik, Sarolt hercegnő és Lajos herceg a trónöröklési rendből fakadó egyenlőtlenség ellenére se érezze magát kevésbé fontosnak vagy szeretettnek.
Nem csak mindenből a legtöbbet és a legjobbat akarta, de meg se becsülte. Sarah Ferguson hagyta, hogy a vacsora az étkezőben romoljon meg, másnap pedig kidobták az egészet.
A még ma is gyönyörű egykori modell egy megindító posztban fejezte ki háláját, amit a 14. havi nyugdíj bevezetése kapcsán érez. Rába Tímea az őt ért elvtelen támadások ellenére is ki meri mondani hangosan azt, amit mindenkinek ki kellene, aki képes alázattal és szeretettel gondolni idős honfitársainkra.
88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenéjének megőrzésére és népszerűsítésére szentelte. A művésznő 2025. november 7-én, Los Angelesben hunyt el, közölte a Budapesti Operettszínház.
A Megasztár versenyzői már lázasan készülnek a harmadik élő adásra, ami ezúttal a párbajok éjszakája is lesz egyben. A párok már felálltak, a közös dalokat pedig javában gyakorolják, a kiválasztott slágerek azonban nem nyerték el mindenki tetszését.
A legenda neve örökre összeforrt az európai filmművészet aranykorával. A 20. század egyik legkarizmatikusabb színésze nemcsak eleganciájával és lehengerlő tekintetével, hanem titokzatos személyiségével is generációkat bűvölt el.
Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenei örökségének védelmére és nemzetközi népszerűsítésére szentelte - tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.
Sosem voltam az a típus, aki hajnalban meditált vagy zöld turmixot készített. Inkább az, aki háromszor megnyomta a szundi gombot. Aztán jött egy hónap, amikor kíváncsi lettem, mi történik, ha mégis megpróbálok korábban kelni. Harminc napon át figyeltem, hogyan változik a testem, az elmém és a napjaim, miközben egy órával korábban keltem, mint vala