A 2024-es év utolsó napjaiban, december 30-án érkezett a váratlan hír, miszerint Osváth Zsolt és férje, Patrik elválnak. Az étteremtulajdonos azzal indokolta a szakításukat, hogy elmúlt a szerelem érzése kettejük között egy évvel az esküvőjüket követően. Hiába mentek szét, Zsolti kedves sorokkal köszöntötte fel Patrikot a szülinapján.
A parlament feloszlatásáról és előrehozott választásról álmodozik Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, ennek érdekében javaslatot adott be az Országgyűlésnek. Mindezt Gyurcsány online sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártja az országgyűlés feloszlatását és előrehozott választások kiírását javasolja. A DK elnöke arra hivatkozik, hogy Magyarországon
Krausz Gábor és Mikes Anna az év végi hajtás után 2025 elején szöktek el kettesben feltöltődni egy kicsit. A sztárséf és a táncosnő egyelőre nem árulták el az úti céljukat, de Isztambulból és a fellegek közül jelentkeztek be. Vajon ezúttal hova tarthat a TV2 szerelmespárja?
Valaki csak babonából készül az újholdakra, pedig a holdfázisok valóban hatással lehetnek az életünkre és az egészségünkre. Az újholdak mindig az új kezdetekről szólnak, érdemes erre az időszakra időzíteni az új tervek elindítását.
Nagy Katica bár még nincs harmincéves, már közel húsz éve van a pályán, tavaly pedig gyökeresen megváltozott az élete. A Semmelweis női főszerepét követően sokkal többet forgat, játszik színházban, de a szinkronizálást sem engedte el, ami nagyon közel áll a szívéhez. Közben férjhez ment, tanítani kezdett, és a színészet mellett egy másik hivatással
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Katalin hercegné állítólag azt tervezi, hogy 2025-ben "új irányt vesz" majd, mivel a rákbetegsége ráébresztette arra, hogy mi a legfontosabb a számára. A legfőbb célja, hogy a hercegnéi kötelezettségei ne élvezzenek prioritást a szülői kötelezettségeivel szemben. Bár eddig is a családja volt számára az első, mostantól szeretne még inkább rájuk konc
Igazi bomba-befektetéssel indult a Cápák között új évada, de voltak olyan vállalkozók is az RTL-en futó üzleti showműsor 8. évadának első epizódjában, akik szemfényvesztéssel akartak pénzt kicsikarni a Cápáktól. Mutatjuk a Cápák között nyitórészének három legizgalmasabb pitchét.
Rohanó, stresszel teli világunkban nincs fontosabb annál, hogy békét és harmóniát teremtsünk magunk körül. Boldogságunk táplálásához azok a wellnessek is nagyban hozzájárulnak, melyek olyan spa élményeket biztosítanak, amiket nem lehet csak úgy elfelejteni. Ha te is kíváncsi vagy, milyen érzés a legpazarabb körülmények között pihenni és minden jóva
A déjà vu egy francia kifejezés, amit Émile Boirac vezetett be, jelentése: már láttam. Ez az a jelenség, amikor úgy érezzük, hogy egy adott eseményt már korábban átéltünk, vagy megtörtént velünk, de a körülményekben bizonytalanok vagyunk, és alig pár másodpercig szokott tartani átlagosan. A jelenséget más néven paramnéziának is szokták nevezni.