Kedden szavazásra bocsátotta a TISZA Párt elnöke, hogy az egyéb elfoglaltságai mellett maradjon-e az Európai Parlament képviselője, avagy sem. Magyar Péter arról számolt be, hogy az esti órákban még folyamatosan jönnek a voksok, ezért meghosszabbítja a szavazás határidejét, így szerda délig még mindenki kifejtheti véleményét. A politikus már másods
A különböző díjátadókon rendre csak ámulunk a hírességek szebbnél szebb ruhakölteményein. Abba pedig olykor bele sem gondolunk, az egyes darabon mennyit dolgoztak a készítők. Olykor egészen megdöbbentő, hány munkaórát töltenek azzal, hogy a végeredmény tökéletes legyen.
Károly király kisebbik fia nehéz döntést hozott. Szembesült azzal, semmi sem garantálja már a biztonságukat. Családja nélkül tér vissza az Egyesült Királyságba.
A munka és az anyaság között balanszíroz Bánovits Vivianne, aki 2023 októberében adott életet a kislányának, Elzának. A Drága örökösök színésznője az első hónapokban kizárólag a kislányára koncentrált, de aztán szépen fokozatosan a munkába is visszatért.
Lehet, hogy megvan bennünk a vágy, hogy erősítsük immunrendszerünket, ám a különböző vitaminok és ásványi anyagok között nem könnyű eligazodni. Biztos, hogy mindegyikre szükségünk van? Melyek azok, amelyek tényleg nélkülözhetetlenek a szervezetünk tökéletes működéséhez? Segítünk!
Hat első helyezett brit kislemezzel, öt első helyezett albummal és több mint 25 millió eladott lemezzel világszerte a Boyzone szorosan ott volt a Take That mögött, amikor a 90-es évek közepén elterjedt a fiúzenekar-jelenség. A banda egyik alapító tagja, Mikey Graham mára teljes átalakuláson esett át, szinte alig lehet ráismerni. Ma már úgy gondolj
Évtizedekig titokban maradt Erzsébet királynő előtt a brit udvar egyik legnagyobb árulása. Amikor azonban végül tudomást szerzett róla, a reakciója mindenkit meglepett.
Szervét Tibor – bevallása szerint – nem egy tervezgetős típus, ezért arra sem szokott gondolni, vajon meddig dolgozik még. Élvezi a munkát, az idő múlásához pedig tisztelettel áll, próbálva elfogadni azt.
Hosszú út vezetett idáig, de úgy tűnik, Kozelkin Natália végre révbe ért. A szőke szépség, aki korábban Jákob Zoli szívét próbálta meghódítani, most először mutatta meg a világnak új szerelmét. A kérdés már csak az, vajon mit szól a párja Natália viharos múltjához?
Hivatalosan vízkereszt ünnepével zárul a karácsonyi ünnepkör. Gáspár, Menyhért és Boldizsár megérkezésével sok helyen a fát is leszedik. Ám már a vízkereszti fabontók is vitatkoznak, hogy pontosan melyik nap. Amerikában gyakorta az újévet sem várják meg a fával, a kelta és bizonyos tekintetben a keresztény hagyományok pedig akár február elejéig is
Kéthetes programsorozattal készülnek az Egyesült Államokban az új elnök hivatalba lépésére. A legnagyobb rendezvény a január 20-i, Donald Trump beiktatási ceremóniája lesz.
A féltékenység az emberi érzelmek egyik legösszetettebb és legintenzívebb formája, amely gyakran mélyebb bizonytalanságokból és félelmekből ered. Ez az érzés képes megmérgezni párkapcsolatokat, barátságokat, sőt akár munkahelyi viszonyokat is, ha nem kezeljük tudatosan. Bár a féltékenység természetes reakció lehet, túlzott jelenléte romboló hatássa
A Szugló utcában trolibusz oldalának ütközött egy figyelmetlen autós futár. A balesetről a trolin elhelyezett fedélzeti kamera készített videófelvételt.
Mennyire traumatizálja a gyereket a válás? Lehet ezt úgy csinálni, hogy tartósan ne sérüljön?A hazai gyerekvédelem egyik legismertebb szaktekintélye Gyurkó Szilvia gyerekjogi aktivista, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány életre hívója. Első könyve a Rám is gondoljatok, mely a gyerekközpontú válás lépéseiről szól.
Jellinek Dánielt ma jogerősen bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék költségvetési csalás bűntettében. A milliárdos üzletemberrel szemben 250 millió forintos pénzbüntetést szabtak ki.
Karácsony Gergely szerint ideje birtokba venni a Dunát, ami a budapestiségünk része. Budapest főpolgármestere új dunai szabadstrandot és dunai uszodát is szeretne nyitni. Állítása szerint a Duna vízminősége annyit javult az utóbbi években, hogy sok helyen fürdésre is alkalmas lehet.
A vizualitás és a képek minden ember életében kiemelt jelentőséggel bírnak. Egy pillanat múltja, jelene és jövője képek formájában körvonalazódhat gondolatainkban, de fényképezés révén ténylegesen is megörökíthető a valóság momentuma. Kaulics Violával beszélgettünk.
Ha a gyümölcs- és zöldségfogyasztásról van szó, gyakran arról hallhatunk, hogy nap mint nap ott a helyük a tányérunkon. Mi több, zöldséget vagy gyümölcsöt minden étkezés alkalmával érdemes fogyasztanunk. Ahhoz azonban, hogy maximálisan élvezni tudjuk az előnyeiket, ez még önmagában olykor nem elég. Egy háziorvos nemrégiben például arra hívta fel a
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Hadas Kriszta halála óta a csend lett a család gyászának legfájdalmasabb kifejezője. Özvegye, Balassa János némán próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant, miközben gyermekeivel összekapaszkodva küzdenek a veszteség súlyával. A népszerű újságíró emléke azonban örökre velük marad – ahogyan az életről vallott szavai is: "az életet nem lehet megúszni
Súlyos károkat okozhatnak a szervezetben a cukros üdítők. Bár édes ízük miatt csábító lehet a fogyasztásuk, a szakemberek mégsem ajánlják. Észrevétlenül teszik tönkre szerveinket és akár cukorbetegséget is okozhatnak. Az orvosok szerint a diétás változataikkal sem járunk sokkal jobban.