2024. szeptember 5. csütörtök

szept. 5
6:03
Felmosta a padlót a forint a dollárral és az euróval (AC News)
Felmosta a padlót tegnap este a nemzeti fizetőeszközünk a nemzetközi pénzpiacon a dollárral, az euróval és a svájci frankkal.
szept. 5
6:21
A romantikus filmek hat hazugsága a szerelemről (Glamour)
A film csak film. Többnyire fikció. Miért kellene komolyan venni? Vagy ez mégsem teljesen igaz? Hiszen a film mint művészeti ág akár jelentősen is hathat az életünkre, világnézetünkre. Mindenesetre bármennyire is vesszük komolyan, egy a fontos: ne a romantikus filmekből lessük el a jó párkapcsolatok működtetésének trükkjeit!
szept. 5
6:21
Ma érkezik a felfrissülés, zivatarokkal kopogtat az ősz (AC News)
Csütörtök este délnyugat felől felhősödés kezdődik, és fokozatosan megnő a hűsítő zivatarok, záporok kialakulásának esélye.
szept. 5
6:23
Kis-Juhász Fábián, a leheletfinom anyagok varázslója (Glamour)
Már akkor felkaptuk a fejünket, amikor Christina Aguilerát a magyar tervező által készített ruhában láthattuk, aztán kiderült az is, hogy Chloë Sevigny is szokott tőle rendelni, és most megint meglepett minket. A Szegény párák című, Oscar-díjra jelölt film stáblistájában ez szerepel: costume maker: Kis-Juhász Fábián.
szept. 5
6:25
"Szerepemnél fogva talán a legfényesebben csillogó fogaskerék vagyok ebben a gépezetben, de egyedül nem tudnám hajtani" (Glamour)
Életünk egyik legszebb napja, amikor a jegyespár kimondja a boldogító igent. Ahhoz, hogy minden a legtökéletesebben alakuljon a nagy napon, kell valaki, aki az összes részletet figyelemmel kíséri. Ismerd meg Dunai Misi esküvői ceremóniamestert!
szept. 5
6:27
Krausz Gábor feladta a versenyt, nem bírta az embertelen körülményeket (Promotions)
Mikes Anna sem találta a szavakat.
szept. 5
6:51
Egészen elképesztő dolgok történhetnek a testeddel, ha elhagyod a tejtermékeket: érdemes kipróbálni (Glamour)
Ha a tejtermékekről van szó, egy dolgot egész biztosan kijelenthetünk: régóta a legmegosztóbb élelmiszerek közé tartoznak. Ami engem illet, évek óta tudom, hogy tejérzékeny vagyok, és nincs is választási lehetőségem: ha jól szeretnék lenni, egyszerűen mellőznöm kell a fogyasztásukat. De vajon ugyanerre érdemes törekednie annak is, aki elvileg telje
szept. 5
7:03
Így készül az esküvőjére Sydney van den Bosch: édesapja halála után nagypapája kíséri az oltár elé (SzMo)
Az esküvőre való felkészülés nem volt zökkenőmentes: Sydney tavaly decemberben vált el, és korábban méhnyakrákot megelőző állapot miatt operálták, majd kétoldali masztektómián is átesett. Az elmúlt hónapokban pedig újabb egészségi problémák miatt műtétre és három hónapos felépülésre volt szüksége.
szept. 5
7:03
Kvíz: mit jelent az ámbitus szó? 100-ból 99 magyar nem tudja a helyes megfejtést (Promotions)
Vajon te tudod a helyes megfejtést?
szept. 5
7:15
Horváth Éva vallomása: megvan az oka, miért engedte el magát mostanában – "A súlyommal tudok mit kezdeni, a korommal nem" (Blikk)
Horváth Évát meglehetősen sok kritika éri mostanában, különösen a közösségi oldalain. Követőitől ugyanis sokszor megkapja, hogy idősebbnek látszik a koránál, de van olyan is, aki szerint túl sok filtert használ a képeken, míg mások a testsúlyára tesznek megjegyzéseket. Éva elmondta, igyekszik nem foglalkozni ezekkel a kommentekkel.
szept. 5
7:21
Napi horoszkóp: A Bak életébe betoppanhat a szerelem, a Bika engedje magát kényeztetni - szeptember 5. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
szept. 5
7:27
"Nem nekem kell elszámolnom a lelkiismeretemmel" – Dávid Petra beszélt a Farm Vip forgatásán történtekről (Blikk)
A Farm VIP júliusi forgatásáról lépten-nyomon hallani különböző pletykákat, például hogy Aurelio és Barnai Judit között alakult valami... Most azonban úgy tűnik, Aurelio és Dávid Petra között lobbant fel a láng.
szept. 5
7:27
Megjelent a palackmaffia Magyarországon, ahol nincs visszaváltó automata, ott számíthatunk rájuk (Promotions)
Azonnal meglátták a lehetőséget, sok embernek nincs más választása.
szept. 5
7:33
Mellrákkal diagnosztizálták a legendás szupermodellt, ő mégis elutasította a kemoterápiát (Femcafe)
Elle Macpherson a nyolcvanas-kilencves évek egyik legmenőbb szupermodellje volt, aki az ezredfordulóig több emlékezetes hollywoodi moziban is feltűnt. A világsztár csak a közelmúltban árulta el, hogy évekkel ezelőtt mellrákkal diagnosztizálták.
szept. 5
7:51
Rengetegen követik el diétázás közben ezt a hibát, pedig csak éhesebbek lesznek tőle (Glamour)
Mindenkinek más-más diéta válik be, de bármelyiket is válasszuk, érdemes tisztában lennünk egy hibával, amit rengetegen elkövetnek. Talán azt gondolnánk, ha késő este még bekapunk pár falatot, reggel sokáig nem leszünk éhesek - ez azonban tévedés. Szakértők bebizonyították, hogy minél később vacsorázunk, annál nagyobb lesz másnap az étvágyunk.
szept. 5
7:51
Külföldi iskolában folytatja tanulmányait Rákóczi Feri lánya: "Bocs mindenkitől, akire rásírtam a váróban" (SzMo)
A rádiós műsorvezető egy olyan bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán, amiből kiderült, hogy gyermeke elindult a külföldi suliba. Szerinte a reptér mindig a boldogság kapuja.
szept. 5
7:57
"A Tv2-nél történt egy-két dolog" – Majka elárulta, valójában miért ment vissza az Rtl-hez (Blikk)
Tizenhat év TV2 után idén Majka visszatért az RTL-re, ahonnan a karrierje is indult. A valóságshow-hősből lett rapper és műsorvezető szerint nem volt könnyű meghozni a döntést, és bár érzelmileg megviselte a váltás, nem azért jött el a csatornától, amiért sokan gondolnák.
szept. 5
7:57
Ma megérkezik a nagyon várt enyhülés, de egyes országrészek szerencsésebbek, meghozták a jó hírt a meteorológusok (Promotions)
Kemény időszak áll mögöttünk, végre elkezd mérséklődni a meleg.
szept. 5
8:15
Agyvérzést kapott a Queen zenekar gitárosa, lebénult a bal oldala (AC News)
Agyvérzéssel kórházba vitték Brian Mayt, a Queen gitárosát, aki nagyon megijedt, mert a bal kezét csak korlátozottan tudta használni.
szept. 5
8:45
"A TV2-nél történt egy-két dolog" – Majka elárulta: ezért ment vissza az RTL-hez (SzMo)
Számos tényezőt figyelembe vett, mielőtt beadta a derekát az RTL-nek. Bár az RTL stúdiója messzebb van, mint a TV2-é, nem ez volt a döntő érv.
szept. 5
8:51
Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint Magyarország ki fog lépni az Európai Unióból, erős kijelentést tett (Promotions)
Az egykori szakértői kormány vezetője szerint hazánk nem fog az EU-ban maradni.
szept. 5
9:27
Az asztrológus szerint Jennifer Lopez és Ben Affleck nem illenek össze a csillagjegyeik alapján: borítékolható volt a szakításuk (Joy)
Még mindig nehezen térünk magunkhoz, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelme örökre véget ért.
szept. 5
9:27
Majka máris hátba szúrta a TV2-t, eddig hallgatott a távozása valódi okáról (Promotions)
Idéntől a RTL képernyőjén lesz látható Majka és Pápai Joci.
szept. 5
9:39
Zámbó Krisztián: "Akkor történt, hogy a nagymamám apukáját nagy WC-zés közben lelőtték az erdőben…" (Sassy)
Meghökkentő történeteket árult el családjáról Krisztián.
szept. 5
9:51
Szívinfarktust kapott Bangó Marika, mentő vitte kórházba (Blikk)
Rohammentő szállította a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára Bangó Margit lányát, Bangó Marikát. Az énekesnő élete igencsak izgalmas változásokon ment keresztül az utóbbi hónapokban: a férjével ugyanis több évtized után költöztek új helyre. A költözés azonban igencsak megviselte a szervezetét, és a teste jelzett is, hogy baj van.
szept. 5
9:51
Rainer-Micsinyei Nóra: "Kacaghatunk az életen, de nem űzhetünk tréfát belőle" (Glamour)
A humornak elképesztő ereje van: oldja a feszültséget, csökkenti a stresszt, és nem utolsó sorban jókedvre derít. Rainer-Micsinyei Nóra életében azonban nemcsak stresszcsökkentő szerepet tölt be: a színész, humorista lételeme a nevetés és nevettetés, hitvallása szerint azonban mindenki számára mást jelenthet egy-egy poén. És ez így van jól!
szept. 5
10:09
Siklósi Örs testvére elárulta, mi okozta valójában az öccse halálát (SzMo)
Örs leukémiával küzdött, de ezt sokáig titokban tartotta. A bátyja azt mondta, hogy a tragédia közelebb hozta egymáshoz a család tagjait.
szept. 5
10:09
Kiderült, mi lett valójában a Tompos Kátyának gyűjtött adomány sorsa (Promotions)
A májusban elhunyt Tompos Kátya gyógykezelésére összegyűlt a szükséges összeg, a színésznőt azonban már nem lehetett megmenteni.
szept. 5
10:09
Katy Perry kipakolt Orlando Bloommal való kapcsolatáról: "Nem érdekelnek többé a nárcisztikusok" (Sassy)
Az idei év különösen rázós volt - mondta őszintén.
szept. 5
10:15
Összeomlott Krausz Gábor, feladta az Ázsia Expresszt (AC News)
Húzzunk haza innen! – fakadt ki Mikes Annának a sztárséf, akinek elege lett az embertelen körülményekből, de a lány megvigasztalta.
szept. 5
10:21
Csodás ruhában tündökölt az Emily Párizsban Sylvieje: nem volt párja a vörös szőnyegen (Femcafe)
Philippine Leroy-Beaulieu mindenkit lenyűgöz az öltözködésével a népszerű sorozatban, azonban ő maga a való életben is igazi divatdiktátor, amit a Velencei Filmfesztiválon is sikerült bebizonyítania.
szept. 5
10:21
Szabó Ádám exéről, Opitz Barbi riválisokról vallott - a Sztárban Sztár All Stars versenyzőivel beszélgettünk (Joy)
Ezen a hétvégén startol el a Sztárban Sztár All Stars műsora, amelyben visszatérnek az ikonikus zsűritagok és persze a versenyzők is.
szept. 5
10:21
Vilmos herceg évszázados hagyománnyal szakítana, ha király lesz - ezt a dolgot végleg eltörölné (Glamour)
Vilmos herceg gondolatban már minden bizonnyal készül a koronázására, hiszen édesapja, Károly király halálát követően ő kerül majd a trónra. A hírek szerint ráadásul hatalmas változástatásra készül, évszázados hagyománnyal szakítana: eltörölné a vallási eskütételt.
szept. 5
10:27
Így spórol Borbás Marcsi - még a csontot sem dobja ki! (Sassy)
Néhány trükköt elárult, van mit tanulni tőle!
szept. 5
10:45
Otthonos atombunker eladó: csak egy buktatója van (AC News)
Eladó egy leszerelt hidegháborús atombunker. Mindössze egy apróság hiányzik a teljes földalatti kényelemhez.
szept. 5
10:51
Hatalmas bajban az ország, oázisból sivataggá változott, a gazdák szerint az utolsó órában vagyunk (Promotions)
A gazdák szerint ez nem politikai bal-jobb kérdése, hatalmas a baj, a jövőnk a tét.
szept. 5
10:57
Itt vannak a friss eredmények: ennyit szexelnek a különböző generációk (Sassy)
Mit tippelsz, melyik generáció lehet a legaktívabb szexuálisan?
szept. 5
11:09
Fedezd fel őket újra: 3 elfeledett, ám zseniális kultfilm Jack Nicholsontól (Femcafe)
Jack Nicholson a 20. század egyik legnagyobb hollywoodi színésze volt. Ugyan mára visszavonult a hivatásától, életművét még most is betéve ismerik a mozibolondok. Vagy mégsem?
szept. 5
11:21
Lady Gaga és vőlegénye ellopták a show-t a vörös szőnyegen: káprázatos szettben fotózták az énekesnőt (Glamour)
Lady Gaga csak úgy sugárzik: nemrég eljegyezte kedvese, Michael Polansky, ráadásul énekesi és színészi karrierje is szárnyal. A sztárpár ezúttal a színésznő új filmje, a Joker bemutatóján lépett a vörös szőnyegre Velencében és keltett hatalmas feltűnést.
szept. 5
11:21
Donáth Annának lövése sincs, hogy mivel gyanúsítják (AC News)
Annak ellenére, hogy az ügyészségre csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt idézték be.
szept. 5
11:27
Ünnepel a Mészáros-Várkonyi házaspár, friss hírek érkeztek az álompárról (Promotions)
Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc ma is pezsgőt bonthat, ismét felkerültek a lista élére.
szept. 5
11:27
Valami történt Johnny Depp fogaival: így mosolyog most a sztár (Sassy)
Jó ideje nem láttuk már mosolyogni a sztárt, de most bepótolta a lemaradást.
szept. 5
11:39
Áttörést értek el a kopaszság kezelésében: itt az édes megoldás a haj növekedésének serkentésére (Sassy)
Egy kis szerencsével véget érhet a kopaszra borotvált fejek uralma.
szept. 5
11:45
Odacsapott az NMHH: újabb bírságok hullottak a rádióra Balázsék műsora miatt (Pénzcentrum)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa pályázati eljárásai révén rendszeresen hozzájárul médiaszolgáltatók működéséhez és médiatartalmak készítéséhez. Szeptemberi első ülésén a testület többféle támogatás odaítéléséről is döntött. Az NMHH három esetben is a letelepedés helye szerint joghatósággal rendelkező társhatósághoz fordult amiat
szept. 5
11:45
Elegük lett a hollandoknak, nem fizetik a migránsok szállását (AC News)
Megszüntetné a holland kormány az elutasított és hazatérésre felszólított menedékkérők szállásának finanszírozását.
szept. 5
11:51
Szívinfarktust kapott Bangó Margit lánya, rohammentő szállította kórházba: "Majdnem meghaltam" (SzMo)
Marikát azonnal megműtötték, szerencsére túlélte. Kiderült, hogy mindkét koszorúere majdnem teljesen elzáródott.
szept. 5
12:09
Ilyen hatással van a terhesség Előtt elszívott cigaretta az újszülöttre (Sassy)
Amint megtudtad, hogy babát vársz, letetted a cigarettát? Hát jó...
szept. 5
12:15
Putyin tombol: Lukasenko orosz drónokat lövetett le (AC News)
Az éjszaka folyamán két orosz Shahed drón repült át fehérorosz terület felett - kilőttek a fehéroroszok harci repülőkkel.
szept. 5
12:21
Katalin hercegné és Vilmos herceg nyilvános flörtöltek, zavarba ejtő videó terjed róluk a neten (Glamour)
Elképesztően vicces videó terjed a közösségi oldalon Vilmos hercegről. Katalin hercegné férjéről nem is gondoltuk volna, hogy ennyire humoros személyiség - ezt az oldalát egészen idáig rejtegette. Úgy tűnik, a rajongók értékelték ezt a gesztusát is, sőt kifejezetten dicsérik, mennyire emberi tud lenni.
szept. 5
12:45
Megjelent a palackmaffia vidéken (AC News)
Friss felmérés szerint a vásárlók továbbra sem repesnek az örömtől palackvisszaváltáskor. Sok a hiba. Na, nekik segít a palackmaffia.

Keresés