A kisfiú jelenleg otthon van, és bár az orvosok alig egy százalék esélyt adtak neki a túlélésre. Ráadásul egész életére gépi lélegeztetést jósoltak, de ő mindezt meghazudtolta.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Stana Alexandrát elhalmozták születésnapi köszöntésekkel és jókívánságokkal tegnap. A Dancing with the Stars táncosnője teljesen kivirult, hiszen ő volt a nap főszereplője. A munka azonban nem állt meg számára, táncpróba közben érte a meglepetés, ugyanis a társai, köztük Köcse György, egy tortával ajándékozták meg.
Ha fogyni szeretnénk, és gyors, látványos eredményre törekszünk, hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy elég, ha pár napig csak zöldséget és gyümölcsöt eszünk. Ez azonban korántsem jó megoldás, egyrészt a szervezetünknek másfajta tápanyagokra is szüksége van, másrészt utóbbiak közül néhány tele van kalóriával.
Azt hittük, hogy a rák hónapok alatt elterjed a testben, mára viszont bizonyított tény, hogy hosszú évek, pontosabban évtizedek alatt alakul ki a daganatos megbetegedés. A sokkoló tények láttán még sürgetőbb kérdés az életmódváltás. Lehet, hogy már kialakult a szervezetünkben a rák, csak még nem tudunk róla? Szakértőt kérdeztünk a témában.
Először nem igazán tudtam mit kezdeni a biohacking kifejezéssel, sokfelé elkalandoztam a fogalmat ízlelgetve, de elsőként a robotika ugrott be. Mikor utánanéztem, rájöttem, hogy nem voltam annyira messze a valóságtól. A biohacking azt jelenti, hogy a testünk biológiai folyamatainak megértése és optimalizálása érdekében különböző technikákat, módsze
Két hónap után először jelent meg a nyilvánosság előtt Meghan Markle, és azóta is mindenki róla beszél: a hercegné egy bámulatos estélyiben mutatta meg, hogy stílusérzéke továbbra is kifogásolhatatlan.
Curtis és a kedvese, Barnai Judit egy ideje sehol nem voltak együtt láthatóak, pedig korábban többször is posztoltak a közösségi oldalaikra szerelmes fotókat. A rapper egy sejtelmes üzenetet hordozó dallal rukkol elő hamarosan, s nem kizárt, hogy azt a válságban lévő kapcsolata ihlette. A videóklipben ráadásul egy másik nőhöz kerül közel.
Az angol királyi család tagjait - köztük Katalin hercegnét és Vilmos herceget - állandó, éjjel-nappali biztonsági szolgálat védi. Mivel a világon szinte mindenki ismeri őket, természetesen az őrök nem használhatják a sajtóban ismert, hivatalos neveiket, így titkos álneveket találtak ki rájuk, hogy még véletlenül se keltsenek feltűnést.
Schumacher Vanda átverésre hívta fel a követői figyelmét a közösségi oldalán. Valaki egy az egyben lemásolta a TikTok-profilját és üzeneteket küld a nevében. A fiatal tévés nevével visszaélve próbál az illető pénzt kicsalni a követőitől, így mindenkit arra kért, legyenek óvatosak és ne adják meg az adataikat senkinek.
Shelley Duvall, a Ragyogás című film ikonikus színésznője a 75. születésnapja után, álmában hunyt el. A megrázó hírt élettársa, Dan Gilroy osztotta meg a nagyvilággal.
Vitézy Dávid már az újraszámlálás eredményének kihirdetése előtt gratulált riválisának. Friss bejegyzése alapján úgy tűnik, Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást. Röviddel Vitézy posztja után a Nemzeti Választási Bizottság is eredményt hirdetett, október 1-től is hivatalban maradhat a regnáló főpolgármester.
A Frontinnal kapcsolatban lezárult a vizsgálat. Az NNGYK megállapította, hogy a gyógyszer érintett gyártási tételei esetében minőségi hiba nem áll fenn, betegbiztonsági kockázat nincs. Ez azt jelenti, hogy a készítmény ismét alkalmazható a betegek számára.
Károly király és menye, Katalin hercegné nagyon jó viszonyt ápolnak egymással, most pedig, hogy mindketten rákbetegséggel küzdenek, a kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Azonban nem mindig volt meg köztük a tökéletes harmónia. Katalin egyszer visszautasította az uralkodó egyik - igencsak furcsa - kérését.
"Otthon felejtette a szemkötőjét?" - kérdezte nemrég Manhattanben egy szállodai portás Ewan Mitchelltől, karakterére, a bal szemét elvesztett Aemond Targaryenre utalva. Mitchell a nepo-bébik teljes ellentéte, akinek még mindig szoknia kell, hogy felismerik - márpedig ahogy színészi játékát elnézzük, egyre nagyobb tömegek lesznek oda érte a közeljöv
Igazi nő uralom van Dolhai Attiláék családjában, hiszen három lány gyermekkel büszkélkedhetnek el a feleségével. Körülük kettő már át is lépett a felnőtt korba, a legnagyobbik, Luca pedig édesapja nyomdokaiba lépett. Ez azonban nem csak a színészetet jelenti, hanem, hogy apa és lánya együtt adnak koncerteket.
Fordulóponthoz érkeztek a pornófogyasztási szokások: sokáig csak a férfiakat célozta a szexipar, ma azonban már a nők is a célközönséghez tartoznak. De vajon milyen hatással van ránk, nőkre a pornó? Kiknek javasolt ez a fajta hóbort, és kiknek érdemes elkerülni? A Testsuli alapítója, szexedukációs tartalomgyártó, tabu-kommunikációs szakember, Jámbo
Meghan Markle egy pillanat erejéig mindenkit összezavart, ugyanis első ránézésre úgy tűnt, hogy újra belebújt a menyasszonyi ruhájába. Az ESPY-díjátadóra egy olyan kreációt választott, ami megszólalásig hasonlított ahhoz a ruhakölteményéhez, amit az esküvője napján is viselt.
Európa fővárosai számos okból érdekesek és vonzók. A történelmi és kulturális gazdagság, a különböző építészeti stílusok, a természeti szépségek, a gasztronómiai élmények, valamint a modern innovációk mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a városok különleges és emlékezetes úti célok legyenek. Minden város egyedi jellemzőkkel, látnivalókkal és tapasz