Egy éve hiába árulja ráckevei házát Reviczky Gábor, tavasszal már 30 millióval csökkentették az árát, de 129 millióért sem volt rá érdeklődő. A szakértő szerint immár nem kirívó az ingatlan árazása, de a jelenlegi piaci helyzetben nem jó ingatlant eladni, türelmesnek kell lennie a tulajdonosoknak.
Eljött a pillanat: Kate Hudson is fejet hajtott a meztelenruha tredje előtt. A 45 színésznőt egy teljesen áttetsző kreációban kapták lencsevégre a lesifotósok, amiben a melltartóját is megvillantotta. Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy a kreáció tökéletesen állt neki!
A nyaralás elviekben az az idilli időszak, amikor együtt vagy a szeretteiddel, kikapcsoltok, azt csináltok és akkor, amikor jól esik, és semmi más dolga nincs az embernek, minthogy jól érezze magát. Azonban előfordulhat, hogy ez nem feltétlenül jön úgy össze, ahogy elterveztük. Például ha otthon marad valami.
Imádni való családi fotót osztott meg péntek délután Borbély Alexandra. A színésznő és családja együtt élvezik a napsütést. A gyönyörű ikerlányok szüleik karjában barackot majszolnak, a színészek nagyon idilli környezetből jelentkeztek be a nagy melegben.
Rendeletbe foglalták, hogy a Főpolgármesteri Hivatal örökbefogadott macskája a hivatalban élhet. Számadó Tamás főjegyző legújabb rendelete szerint más macska nem tartózkodhat az épületben, az örökbefogadott cicáról a Hivatalüzemeltetési és Intézményfejlesztési Főosztály gondoskodik, ellátásának költségeit is a főpolgármester hivatala fizeti.
A Disney+-on elérhető Becoming Karl Lagerfeld című sorozat addig göngyölíti fel Karl Lagerfeld élettörténetét, amíg a Chanel-ház felkérését megkapja és elindul a globális hírnév útján. Keszeg Anna divatteoretikus elemzi a sorozatot.
A műsorvezető tervei szerint a párjával utaztak volna el. Azt is elárulta, mi volt a cél, és mennyi időt töltöttek volna távol. Amiből most a gép késése miatt jóval kevesebb maradt.
A spanyol labdarúgó-válogatott rekordot jelentő negyedik alkalommal hódítja el az Európa-bajnoki trófeát, ha vasárnap este legyőzi a berlini döntőben a legutóbbi kontinenstornán ezüstérmes és története első diadalára készülő Angliát.
Ambrus Attila szerint a könyvek eladása nem könnyű feladat, mert Berkit sokan nem szerették. De mikor megtuják, hogy mi a célja, akkor sokan segítenek.
Kihirdették a Szentkirályi Tehetségprogram három nyertesét, amelyben ezúttal női sportolók diadalmaskodtak. A szakmai zsűri a 14-18 éves fiatal sportolók közül választotta ki azt a hármat, akiknek a sportfejlődését 3,5 millió forint összdíjazással támogathatja a márka. A vízkirály, Balogh Levente a Femcafénak adott interjújában többek között azt is