Az AWS énekese Siklósi Örs halála után, a tagok a folytatás mellett döntöttek, Stefán Tamás énekessel kiegészülve, akivel most jelent meg első lemezük.
A palota januárban jelentette be, hogy Károly királynál rákbetegséget diagnosztizáltak. Állapotáról annyit tudni, hogy már elkezdték a szükséges kezeléseket és az orvosai nagyon pozitívak, de további információkat hivatalosan nem közöltek róla. Most azonban maga az uralkodó árult el egy részletet arról, milyen mellékhatását tapasztalta meg a kemote
80. születésnapját ünnepli George Lucas, aki egy kaliforniai kisváros álmodozó kamaszából lett az egész filmvilágot megváltoztató rendező, és Amerika egyik leggazdagabb üzletembere.
Clooney közleményében megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Broadwayn is bemutatkozhat, s hozzáfűzte, hogy különösképp azért, mivel ez minden színész vágya.
Vannak olyan csillagjegyek, akik a legkegyetlenebb oldalukat is megmutatják bizonyos helyzetekben. Lássuk, kik ők, és miben nyilvánul meg ezen tulajdonságuk.
Igaz, Ryan Reynolds és Blake Lively gyermekei még nem látták édesapjuk legújabb filmjét, az előzetesét azonban már most rongyosra nézték. Állítólag annyira odavannak érte, hogy az iskolából is majdnem elkéstek miatta.
A túlzásba vitt diéta és testmozgás, az önsanyargatás komoly hatással van a női hormonháztartás érzékeny egyensúlyára is. Ha a testet túl sok stressz éri, vagy nem kapja meg a szükséges tápanyagokat, akkor felborulhat a ciklus, vagy akár ki is maradhat a menstruáció, emellett hüvelyszárazságot is okozhat.
A kakaópiac hektikus, bitcoin-szerű szerencsejáték platformmá vált, a termés gyenge, a világpiaci ár magas, és már készülnek a műcsokik is. Gombóc Artúrnak annyi.
Alig egy héttel a nyitás után bezárt a Cedar Point vidámparkban található hullámvasút, mely a világ legmagasabb és leggyorsabbjaként lett beharangozva. A Top Thrill 2-t ideiglenesen leállították mechanikai javítások elvégzése céljából, miközben a park vezetősége és vendégei egyaránt csalódottságukat fejezték ki a szüneteltetés miatt - jelentette a
A mai, gyors tempójú munkakörnyezetben a "munka-magánélet egyensúlya" egy mindenütt jelen lévő, divatosan csengő kifejezéssé vált, különösen a szakmailag és emberileg is kiemelkedő teljesítményre törekvő munkavállalók számára. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy a munka és a magánélet egyensúlyára való törekvés valójában további frusztrációra és csa
Folytatódott a volt MSZP-vezető bírósági tárgyalása. A negyedik bíróját fogyasztó Simon Gábor és ügyvédje, Dr. Nagy István legújabb bíróságon töltött napján mintha azt tűzte volna ki célul, hogy hiteltelenítsék és a földbe döngöljék a per során készült igazságügyi szakértői véleményt - melyet egyébként maga a védelem kért. A tárgyaláson csörte alak
A világ legnagyobb filmes találkozójára, amely 12 napig tart, a filmsztárok mellett csaknem 40 ezer akkreditált vendég, köztük 4500 újságíró hivatalos.
Gaspard Ulliel tragikus halála miatt majdnem végleg leállt Az évszázad csalásának forgatása. A rendező végül fájdalmas döntést hozott: új színészt keres. A sorozat főszerepét végül Niels Schneider játszotta el.
Teljesen másképp viselkedik szülőként Keveházi Krisztina, mint egykor az édesanyja és az édesapja. Fontosnak tartja, hogy ne kelljen sokat egyedül lennie a gyermekeinek.
Soma volt a vendég az Adom a napom című műsor legutóbbi adásában. Geszti feltette neki a kérdést, hogy korábbi években stresszelte-e valami a materiális világban.