2024. március 21. csütörtök

márc. 21
12:30
Az amerikai hadsereg nagyon benézte, a saját katonáikat atomozták le, felfoghatatlan hogy ez miként történhetett meg (Promotions)
Még most is kérdéses, hogy a hadsereg mennyire volt tisztában azzal, hogy a halálba küldik a saját embereiket.
márc. 21
12:42
"Vidám lesz, de nyilván kőkemény is!" – Tilla már most segítséget kér az Ázsia Expressz nézőitől (BorsOnline)
Till Attila Stohl Andrással együtt versenyzik majd.
márc. 21
12:42
Döbbenet: Fodor Zsóka már orvoshoz fordult, annyira rosszul érzi magát a Várkonyi Andrásos dráma miatt (Sassy)
A színésznőt nagyon megviseli, ami kettejük között történt. Most üzent is egykori barátjának.
márc. 21
12:44
Fluor Tomi pokolian kínos helyzetbe hozta magát, most rajta nevet a fél ország (BorsOnline)
Sokak szerint ízléstelen volt Fluor Tomi poénja.
márc. 21
12:48
Kína támad: bajban van Tajvan (AC News)
Mindössze 24 óra alatt 32 kínai repülőgép hatolt be Tajvan légterébe. Mit tervez Peking?
márc. 21
12:54
Ez a történelem 5 leghalálosabb vírusa – néhány jelenleg is itt kering körülöttünk (Sassy)
Az ebolától a veszettségig - a történelem tele van félelmetes vírusokkal, amelyek emberek millióit ölték meg.
márc. 21
13:06
Erzsébet királynéhoz hasonlították Novák Katalint, a külföldi sajtót is bejárta a Magyarországon készült fotó (Promotions)
A volt köztársasági elnök ekkora megtiszteltetésben még nem részesült, a magyarok kedvenc királynéjához mérték őt.
márc. 21
13:12
Nem tudtunk máshova nézni: hatalmas dekoltázst villantott a TV2 sztárja (Metropol)
Vadítóan szexi fotókat osztott meg magáról az énekesnő.
márc. 21
13:12
Hatalmas változás jön a gyógyszerek kiváltásában (Ripost)
Könnyebb lesz az EU-n belül gyógyszert kiváltani.
márc. 21
13:12
Nyilvánosan alázta meg volt férjét Shakira: örül, hogy Piqué már csak a múlt (BorsOnline)
Shakira egyedülálló anyukaként is megállja a helyét!
márc. 21
13:12
Botrány Párizsban: a csecsemőkért is fizetni kell az olimpián (AC News)
A szervezők úgy döntöttek, hogy példátlan módon, semmiféle kedvezményt nem adnak a jegyekre a fiatalabb korosztálynak.
márc. 21
13:14
"Mellesleg rendben vagy" – Követői arcába ringatta hatalmas melleit Singh Viki (BorsOnline)
Az énekesnő videón táncikálva villantotta meg melleit.
márc. 21
13:18
Híres emberek, akik családon belüli erőszakot szenvedtek el (Joy)
Még mindig túl sokan maradnak csendben, pedig ez a probléma nagyon is valós és sajnos időszerű, hogy többen beszéljenek róla.
márc. 21
13:24
Muszklik a moziban - Ők a kedvenc filmes izompacsirtáink (Life)
Március 21-én kerül a hazai mozikba a Vaskarom című film, amiben Zac Efron és Jeremy Allen White is izomkötegekkel megpakolva játsszák el egy tragikus sorsú pankrátorcsalád tagjait.
márc. 21
13:24
Megan Fox nem engedi képernyő közelébe a gyerekeit: "Nincs iPadjük vagy semmi ilyesmi" (Sassy)
A színésznő a 11 éves Noah, a 9 éves Bodhi és a 6 éves Journey anyukája. Nem hisz abban, hogy a képernyő jó nevelő lenne.
márc. 21
13:42
TNT Inti másfél év után újabb szívműtétre készül (Metropol)
Másfél évvel szívműtétje után, újabb beavatkozás vár Zuber Krisztiánra. TNT Inti az operáció részleteiről mesélt.
márc. 21
13:42
Születésnapja előtt szenvedett balesetet a legendás színésznő (hirado.hu)
A 77 éves filmsztár fotókon mutatta meg, mi történt az arcával, ami miatt műtétre is szüksége volt.
márc. 21
13:42
Kökény Dani vallomása: nem áll készen komoly kapcsolatra – Elárulta, hogy miért (BorsOnline)
Sikeres előadóként rajonganak érte a lányok.
márc. 21
13:48
Se bugyi, se más: anyaszült meztelenül kapták le Beyoncét (Ripost)
Az énekesnő nem sokat bízott a fantáziára, megszabadult a textiltől.
márc. 21
13:48
Különleges kedvezmény a Wizzairnél, alig tízezer forint és több százezret is spórolhatsz vele (Promotions)
Mutatjuk hogyan működik, bárki igénybe veheti és óriási könnyítés a magyaroknak: idén semmi akadálya nem lehet már az álomnyaralásnak.
márc. 21
13:48
Gyorshír: súlyosan megsebesülhetett Szirszkij, az ukrán főparancsnok (AC News)
Orosz híradások szerint kiderült, hogy a front melyik szakaszán sebesülhetett meg az Ukrán Fegyveres Erők (AFU)  főparancsnoka, Szirszkij.
márc. 21
13:54
Krausz Gábor elárulta, hogy szoktak-e veszekedni Mikes Annával (Blikk)
A Dancing with the Stars után újabb izgalmas kaland elé néz Krausz Gábor és Mikes Anna, ugyanis az Ázsia Expresszben mérettetik meg magukat. A sztárpár most elárulta, mire számítanak a realityben, továbbá arról is beszéltek, szoktak-e egymással veszekedni.
márc. 21
14:00
Bikiniben síelt a gyönyörű magyar színésznő, elképesztő a szőke ciklon látványa (BorsOnline)
Kardos Eszter bevállalós kedvében volt.
márc. 21
14:06
Most jött a hír, elfogták a józsefvárosi gyilkost (BorsOnline)
A 30 éves férfit Budapest Viii. kerületében, a Kőbányai úton kapták el.
márc. 21
14:12
Most hétvégén állítjuk az órákat? (Ripost)
Egyre rövidülnek az éjszakák, és már a hőmérő higanyszála is egyre kevesebbet csúszik mínuszba. Itt a tavasz, amivel együtt jön az óraátállítás is. De mikor?
márc. 21
14:12
Azt hitte, csak sokat dolgozik, ezért fáj a feje: kegyetlen kór támadta meg az édesapát (BorsOnline)
Sokkoló diagnózist kapott az apa.
márc. 21
14:12
Ázsia Expressz: "Haza se merjetek jönni a végéig" – üzenték Laky Zsuzsi lányai (AC News)
A szépségkirálynő és férje Dietz Guszti ott lesz az Ázsia Expressz műsorában, akik nehezen hagyják itthon gyerekeiket és imádott kutyájukat.
márc. 21
14:18
Mindenki erre várt: óriási örömhírt jelentett be Krausz Gábor és Mikes Anna (Metropol)
A szerelmes ragyog a boldogságtól.
márc. 21
14:18
A légiutas-kísérők szerint nyugodtan aggódhatsz, ha a 11. sorba szól a jegyed (Sassy)
Hidd el, ez az a sor, amelyben igazán nem akarsz ülni.
márc. 21
14:30
Mikes Anna Curtissel kavar Krausz Gábor háta mögött? Az sztár sejtelmes üzenetet küldött, bármikor vége szakadhat a tündérmesének (Promotions)
Mióta véget ért a Dancing with the Stars, Annának és Gábornak sokkal kevesebb ideje van egymásra.
márc. 21
14:42
Szabó Erika először utazott el családjával (Metropol)
A színésznő októberben adott életet első kisfiának.
márc. 21
14:42
Vége: szomorú hírt közölt Megan Fox, komoly döntést hozott (BorsOnline)
Megan Fox megerősítette a pletykákat.
márc. 21
14:42
Húsz éven át ütlegelte a férjét a háromgyerekes anya (AC News)
20 éven keresztül verte a férjét a nő. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a férfi végül lépni merjen, és kimenekítse gyermekeit a pokolból.
márc. 21
14:54
8 hónapos baba létére már óriási összegeket keres modellkedéssel (Sassy)
Öt hónaposan volt az első fotózása, karrierje pedig azóta csak úgy szárnyal.
márc. 21
15:00
Iszak Eszti megmutatta terhes pocakját: félidőnél jár! (BorsOnline)
A műsorvezető első babáját várja.
márc. 21
15:06
Karácsony Gergely erre még büszkébb mint a keréksávokra, mindenki ezen röhög most: teli mosollyal az arcán mutatta Budapest egy pontját (Promotions)
Teljesen kivetkőzött magából a főpolgármester, mintha nem is őt látnánk.
márc. 21
15:12
Hatalmasat hibáztak az orvosok: meghalt a népszerű influenszer (Metropol)
Rengeteg rajongó gyászolja a 36 éves youtubert.
márc. 21
15:12
Mélyen elgondolkodott Kulcsár Edina (Ripost)
A sztáranyukát elgondolkodtatta a boldogság világnapja.
márc. 21
15:12
Elképesztő csodaszer: tuti, hogy így még nem használtad a szódabikarbónát (BorsOnline)
Imádni fogod ezt a trükköt!
márc. 21
15:12
Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek (Life)
Az asztrológia misztikus világában minden csillagjegy saját, egyedi tulajdonságokkal, erősségekkel rendelkezik. Míg egyesek az együttérzésükről és empátiájukról, mások a kicsit félelmetesebb tulajdonságaikról ismertek. Nézzük, melyek a legveszélyesebb csillagjegyek!
márc. 21
15:24
Spórol nekünk és a környezetet is óvja a hőszivattyú: mutatjuk, milyet érdemes választani (Blikk)
Az energiahatékonyság jegyében egyre többen döntenek a hőszivattyúk mellett, de mivel a piacon rohamléptekben jelennek meg az újabb és modernebb készülékek, egyre nehezebb eligazodni ebben az útvesztőben.
márc. 21
15:30
"Ez egy nagyon jó önismereti szeánsz lesz a számunkra" – Új, közös kalandra indul Sáfrány Emese és Béres Anett (Blikk)
Sáfrány Emese és Béres Anett is részt vesz az idei Ázsia Expresszben, amit már nagyon várnak, mivel mindketten szeretik feszegetni a határaikat.
márc. 21
15:30
Szőrös mellkas után kigyúrt bicepszeket villantott Macron (SzMo)
A francia elnök két éve szőrös mellkast villantott, most kigyúrt bicepszekkel jelentkezett. Felesége szerint Macron heti kétszer bokszol.
márc. 21
15:42
Kérdőívvel fedték fel, ennyire vagyunk boldogok! (BorsOnline)
Tudod, melyik a világ legboldogabb országa?
márc. 21
15:48
Ön ismeri? Különleges leves készül húsvétkor a lengyel konyhákban: nem bánja meg, ha kipróbálja (Blikk)
A szláv konyhákról nagy általánosságban elmondható, hogy a savanyú levesek igen népszerűek. Húsvétkor az ünnepi fogások között is szerepel egy, a zurek.
márc. 21
15:48
Forradalmian nehéz kvíz: hogy hívták a márciusi ifjakat? (Promotions)
Tudod, mi volt a márciusi ifjak eredeti nevei?
márc. 21
15:54
Fontos bejelentést tett közzé a közösségi médiában Orbán Viktor (Ripost)
Az ország első számú embere Brüsszelből jelentkezett be.
márc. 21
16:00
Szakított a hollywoodi sztárpár (hirado.hu)
Úgy tűnik, hogy a kapcsolatuk véget ért, egyesek szerint már nem élnek együtt.
márc. 21
16:00
Béres Anett és Sáfrány Emese lebukott: ők is szerencsét próbálnak az Ázsia Expresszben (Ripost)
Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expresszben.
márc. 21
16:00
"Az a baj, hogy bárkiben megbízik" – kétségbeesve keresi élettársát Jenő, Piroska néni az I. kerületből tűnt el (BorsOnline)
Egész Budapestet végigjárta már.

Keresés