Kate Winslet Oscar-díjas angol színésznő öt BAFTA-, öt Golden Globe-, négy SAG- és két Emmy-díjjal is büszkélkedhet, II. Erzsébet királynő pedig a Brit Birodalom Rendjének parancsnokává is kinevezte. Nem véletlenül tartják számon generációja egyik legtehetségesebb művészeként. Hogy mi a titka? A kitartó és alázatos munka.
Az Oxford University Press idén is megválasztotta az év szavát, ami nem más lett, mint az agyrohadás. Igen, egy korántsem bizalomgerjesztő szóról van szó, amely ráadásul nagyobb aggodalomra adhat okot, mint gondolnánk. Már csak azért is, mert egy meglehetősen negatív kifejezésről van szó, és elképesztően sokan érintettek lehetnek benne. Mutatjuk, m
Lassan, de biztosan halad a felépülés felé olimpia aranyérmesünk, Ónodi Henrietta, aki márciusban szenvedett súlyos szívinfarktust. Az egész ország egy emberként szorít érte, legfőbb támasza, a testvére, Ónodi-Klausler Barbara pedig rendszeresen hírt ad Henrietta állapotáról.
A híresség még a 2000-es évek második felében lett ismert, egyik cikk született a másik után a viselt dolgairól, s még felnőttfilmben is szerepelt, aztán 2010-ben teljesen eltűnt. Geronazzo Mária azt is elárulta, mit bánt meg az életében.
Az elmúlt napok tavaszias időjárása után markáns változás várható: szenteste több helyen is havazhat Magyarországon. Bár az előrejelzések még bizonytalanok, a meteorológusok szerint hidegbetörés érkezik, ami meghozhatja a fehér karácsonyt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Marsi Anikó és párja, Gyarmati Gábor már két éve házasok, de máig úgy odavannak egymásért, mint a szerelmük hajnalán. Az ünnepi időszak azonban belőlük is képes kihozni a rosszabb oldalukat. Ezekben a stresszes napokban hajlamosak arra, hogy a legkisebb dolgokon is összevesszenek.
Jönnek az ünnepek, mindenki kicsit lelassul, és a szeretteire koncentrál. Ez Árpa Attilánál és feleségénél, Alexandránál sincs másképp, saját bevallásuk szerint egész nap pizsamában vannak, amióta a színész nem forgat annyit. Ez az év nagyon sűrűre sikerült, most azonban bőven van idejük egymásra, és együtt hangolódnak a karácsonyra.
A magas vérnyomás jelentős egészségügyi probléma, ami komoly betegségek - többek között szívbetegség, stroke vagy veseelégtelenség - kialakulásához vezethet. Azonban vannak olyan szuperételek, melyek segíthetnek a csökkentésében. Mutatjuk, milyen finomságokat érdemes rendszeresen a tányérodra pakolnod az egészséged érdekében!
A képrejtvények az intelligencia és a vizuális érzékelés tesztelésének legizgalmasabb formái. Te megtalálod a teknősök között a kígyót 5 másodperc alatt?
Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé fürdik a boldogságban. Hiszen idén már hárman ünnepelnek karácsonykor, nem is akárhogyan. Repül az idő, szemük fénye, a kis Aurora már hét hónapos, a pár elárulta, hogy a félig magyar, félig amerikai származású kislánynak mindkét kultúrából kijut majd az ünnepek alatt.
Az asztrológia szerint három csillagjegy szülöttei kiemelkedő képsségekkel rendelkeznek: ők azok, akik bármely területen sikert érhetnek el, és akár a világot is uralhatnák.
Az utóbbi években Svájcban élt és dolgozott Geronazzo Mária, aki nemrégiben tért haza, elmondása szerint tanulni akar ezért jelentkezik az egyetemre, és egy műsoron is dolgozik. Elmesélte, kint egy ezoterikus tévénél dolgozott, sokat tanult, "nagymester lett" és büszke rá, hogy sok embernek hozhatott lelki békét.
Ha egy személyes cél elérésére törekszel, a karrieredben akarsz kitűnni vagy egyszerűen csak a mindennapi élet követelményeit akarod teljesíteni, a motiváció fenntartása elengedhetetlen a sikerhez. Ennek ellenére vannak olyan időszakok vagy pillanatok, amikor úgy érezheted, hogy a motiváció és a lelkesedés megőrzése lehetetlen küldetés.
Az énekesnő és színésznő olyan merész új fotót osztott meg követőivel, hogy többen is megkérdőjelezték, valóban ő szerepel-e a képen. Jessica Simpson a képet zenei visszatérése előtt töltötte fel.
"Sajnálattal tájékoztatjuk nézőinket, hogy a ma esti (2024. december 17.) Az imposztor című előadásunk a Pesti Színházban egészségügyi okokból az első felvonás után félbeszakadt" - írta hivatalos Facebook-oldalán a Vígszínház.
A felvert tojásfehérje számos sütemény és desszert alapját képezi. A tojáshab elkészítése egyszerű, mégis technikás folyamat, meghatározza a habcsókok könnyedségét, a piskóták légies állagát és a desszertek habosságát. A tökéletes tojáshab elkészítésének tudományos alapjai vannak.