Az ortopéd-szakemberek szerint a csontok egészségének kevés köze van ahhoz, hogy hány hektoliter tejet iszunk meg. Többet tehetünk a csontritkulás ellen azzal, ha kerüljük az olyan élelmiszereket, amelyek hatással lehetnek csontsűrűségünkre.
Minden igyekezetünk ellenére folyton porosnak tűnnek a polcok, foltosak a bútorok, az edényeket pedig többórás áztatás után is csak nehezen tudjuk tisztára varázsolni? Lehet, hogy valamit rosszul csinálunk? Az alábbiakban a thekitchn.com szakértői olyan takarítással, tisztítással kapcsolatos mítoszokat árulnak el, amelyek ismerete megkímélhet bennü
Peter Srámek karrierje talán legsikeresebb évét tudhatja maga mögött: a Király című sorozatban ő Jimmy hangjaként szerepelt, amiért pedig Fonogram-díjat is kapott. Az élete teljesen felpörgött, ezért történhetett meg, hogy még a 30. születésnapján is koncertezik.
Egy, a halálközeli élményeket kutató vizsgálatban olyan betegek tapasztalatit vizsgálták, akiket sikerült újraéleszteni a szívleállás után. A betegek 40 százalékának konkrét, álomszerű képeik voltak abból az időből, amíg orvosilag halottnak számítottak. Sőt, többüknek még az újjáélesztésről, és a körülöttük zajló eseményekről is voltak emlékeik.
Ismét bebizonyosodott, hogy Orbók Ilona, a Cápák között című üzleti showműsor új befektetője egy vérbeli ragadozónő. A vasárnap esti adásban öt vállalkozó mutatozott be, érdekesebbnél érdekesebb ötletekkel, de nem nagyonb haraptak a cápák.
Koszorúslánynak lenni alapvetően egy életre szóló élmény, amelyre mindig örömmel gondolsz majd vissza. Vannak azonban olyan esetek, amikor a nagy nap rémálommá válik, és ugyan örökké emlékezni fogsz rá, csak a lehető legrosszabb értelemben. Jöjjön 6 horror sztori, amit koszorúslányok osztottak meg az amerikai GLAMOUR magazinnal.
Varga Viktor barátnője nagy sikert aratott a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi válogatóján: az összes zsűritag tetszését elnyerte, Pápai Jocit pedig különösképp lenyűgözte, aki szerint Liliben nagy potenciál van.