A nő elmondása szerint már akkor szerelmes volt későbbi férjébe, amikor örökbe fogadta. A friss házaspár most azt tervezi, hogy Moszkvában kezdenek új életet.
A fiktív rész arról szól, hogy milyen lenne a sorozat többi karakterének az élete, ha Chandler meghalna. A több mint negyedórás epizódban Chandlert elüti egy fagyiskocsi, a többiek pedig megpróbálnak élni nélküle.
Az egész világot sokkolta a Jóbarátok sztárjának, Matthew Perrynek hirtelen érkezett halálhíre, és az amerikai világsztárok sorra osztják meg szívszorító történeteiket a színésszel kapcsolatban. Adele-t annyira mélyen érintették a hírek, hogy tegnap egy időre le is állította Las Vegas-i koncertjét.
A 27 éves brit sztár, aki a Vogue Australia novemberi számának címlapján díszeleg, elárulta, hogy középiskolás korában azt mondták neki, hogy ne is álmodjon arról, hogy színész lesz.
Eric Saadét akkor ismerte meg a világ, amikor hazáját, Svédországot képviselte a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon – azóta eltelt 12 év, és bizony a svédek imádott sztárja is jócskán megváltozott.
Matthew Perry amerikai-kanadai színészt Chandler Bing-szerepe tette világszerte ismertté. Az 54 évesen meghalt ikon a leghumorosabb karaktert alakította a világ egyik legviccesebb, egyben legsikeresebb sorozatában. Cikkünkben azokra a Jóbarátok-jelenetekre emlékezünk, amelyeket Matthew Perry alakításának hála soha, de soha nem felejtünk. Nyugodjon
Gwyneth Paltrow közösségi oldalán mesélte el, hogyan ismerkedett meg a most elhunyt egykori szerelmével, Matthew Perryvel, és miként bontakozott ki kapcsolatuk a korai időkben.
Ez a Sztárban sztár leszek! showműsor negyedik évada, melyben Tóth Gabi mellett Köllő Babett, Majka és Pápai Jocit is ott van a mentorok között. Mi hétről hétre követjük Tóth Gabi öltözékeit, és betekintést kapunk a színpadok mögött dolgozók munkájába is. Kazal Viki styist kalauzol bennünket, így olyan dolgokat tudhatsz meg, amiket máshol biztosan
Több mint húsz év alatt meglehetősen sok tapasztalatot gyűjtöttem a randizás terén. Talán más is tud hasznosítani belőle néhányat – de legalább megfontolásra mindenképpen érdemesek.
Fenomenális élő adáson van túl a Sztárban Sztár leszek! című műsor. Szuper slágerekben, csodálatos előadásokban, és izgalomban ez alkalommal sem volt hiány. Nézzük meg, hogy mi történt az ötödik élő adásban.
A rapper, aki lelkes Újpest szurkoló nem bírta szó nélkül hagyni Győzike tettét, aki a Fradi győzelme után egy szurkolói sállal üzent az őt piszkálóknak.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt Matthew Perry a medencéjéből nézte a várost az Instagramra feltöltött utolsó fotóján, ami intő jel lehet annak fényében, hogy most épp egy jakuzziban találták holtan.