225 centiméter hosszú, 80 kilogramm súlyú óriási harcsát fogott ki egy magyar horgász a Vas vármegyei Bajánsenyei Horgásztóból a múlt hét szombaton. A szerencsés horgász azt mondta, a fenevadat úgy húzta ki, "ahogy a cápákat szokták a filmekben."
Mit jelent, ha pont 11:11-kor nézel az órára? Természetesen vannak, akik szerint pusztán véletlen, semméféle jelentőséget nem érdemes tulajdonítani neki. De mi van akkor, ha ez újra meg újra megismétlődik?
Ami pár éve még disztópikusnak (vagy utópisztikusnak, nézőpont kérdése) hatott, az jövőre úgy tűnik magasabb fokozatba kapcsol - szomszédunkban durván korlátozni tervezik a készpénzhasználatot.
Már a csend a társa. Pedig zajlik körülötte az élet: a varázslatos Tihany ezer színnel, illattal és programmal ajándékozza meg az ott élőt és a sok-sok turistát. De Kovács P. József egyre kevésbé kér a világ zajából. Rákkal küzd, három éve eltemette imádott feleségét, a másik felét, a közelmúltban pedig karjai között halt meg szeretett kutyája. Az
Katalin hercegné három gyermek büszke édesanyja, a kamerák előtt pedig mindig úgy tűnik, hogy remekül neveli őket. No de valóban ennyire jó szülő a négy fal között is?
Talán te is hallottad már azt a tanácsot, hogy ne egyél sajtot lefekvés előtt, mert rémálmaid lehetnek. A tudományos kutatások pedig alá is támasztják, hogy bizonyos élelmiszerek és étrendek valóban bizarr, nyugtalanító álmokat okozhatnak. De szerencsére ehetsz kifejezetten olyan ételeket is, amelyek azt segítik elő, hogy ne álmodj rosszat.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Fiatalok, lelkesek és imádják a bort, a proseccot és a pezsgőt is. Vitáris Ivánnal és Simon Bálinttal beszélgettünk annak kapcsán, hogyan látják a korosztályuk és a fiatalabbak italfogyasztási szokásait, és persze nekik mi a kedvencük. Az Ivan&The Parazol együttes tagjai részt vettek a Magyar Bormarketing Ügynökség Buborékok nyara kampányában i
A halloween a Hollywood-i sztárvilágban felér egy vörös szőnyeges bevonulással: a hírességek legkülönfélébb jelmezei évről évre elvarázsolják a világot. Legyen szó horror szereplőről, mesefiguráról vagy extrém módon hátborzongató karakterről, a sztárok sosem fogynak ki az ötletekből. Ezúttal a legvadabb kosztümöket gyűjtöttük egy csokorba.
A Sztárbox 18 év kihagyással tér vissz az RTL műsorára, Nagy Ervin és Árpa Attila máris kemény üzengetésekbe kezdtek, de Sáfrány Emesét és a lányokat sem kell félteni.
Sok fiatal pár szerez életre szóló élményt egy országokon átívelő nászúttal, no de nem így, ahogy Enikő és Szilveszter! Görkorcsolyán és biciklin gördültek át kilenc országon, nem ritkán napi 50 kilométernél is többet tettek meg. Azt hitték, a túra után évekig nem mennek majd sehová, de nem, ötletekkel telve tértek haza.
Curtis és párja, Judit mindössze egyetlen szavazatot kaptak a Nyerő Páros harmadik szimpátiaszavazásán, így el kellett volna hagyniuk a villát, ám ekkor Sebestyén Balázs mondott valamit, ami mindent megváltoztatott.
Jennifer Lopez generációkat fog össze, ha női energiákról és a szépségápolásról van szó. Amit ő visel, és ahogyan ő használja a szépségápolási termékeket, bizonyára sokunk számára válhat mérvadóvá a saját szépségrutinunk kialakításában.