Új szelek fújnak: Katalin hercegné és Vilmos herceg élete hamarosan visszazökken a régi kerékvágásba, és kezdetüket veszik a dolgos hétköznapok. A királyi pár nagy utazásra készül, a gyerekek azonban most nem tartanak velük.
Megtörtént, amire nem sokan számítottak: végre közelebb került az egyik lányhoz Magyarország 39. leggazdagabb embere. Egy budapesti hajókázás során csattant az első csók.
Szabó Zsófi féltőn óvja a magánéletét, így mindig gondosan ügyel arra, hogy ne adja ki magát túlságosan a nyilvánosságnak. Pontosan ezért annyira különlegesek azok a pillanatok, amikor betekintés enged számunkra életének egy-egy kis szeletébe.
A Jóbarátok színésze, Matthew Perry Julia Roberts születésnapján halt meg. Tragikus egybeesés, hiszen kettejüket rövid és szomorú szerelem kötötte össze.
Tóth Gabi egészen eddig hallgatott a válásáról, a legnehezebb időszakokban sem szólalt meg, nem reagált a pletykákra. Most először posztolt a történtekről közösségi oldalán, egyúttal új dalát is bemutatta, amiben feldolgozta a mögötte álló nehéz hónapokat.
A showman szeretetre szólította fel a rappert, akivel szívesen találkozna egy következő falunapon is. Curtis a hétvégi Fradi-Újpest meccs után szólt be Győzikének.
Magyarországon meglehet, hivatalosan nincs Halloween, de ez egyre kevesebb fiatalt érdekel. Nem kell hivatalos legyen ahhoz, hogy megtarsuk valamilyen formában. Vélemény
Titkos emojik, játékok, titkos beszélgetések és izgalmas meglepetések. Ezeket mind tudja az az alkalmazás, melyet valószínűleg előszeretettel és rendszeresen használsz. Ha tippelnünk kellene, az is lehet, hogy ez a leggyakrabban használt alkalmazásod, ennek ellenére nagyon sok olyan funkciója van, amit nem használsz. Pedig vagy szórakoztató, vagy k
Miután az oroszországi Dagesztán köztársaságban antiszemita csőcselék izraeliekre vadászott, Ramzan Kadirov csecsen uralkodó utasította a köztársaságában a rendőrséget, hogy lőjenek a "dacos" tüntetőkre.
Nagyon úgy tűnik, hogy boldog véget ér Király Viktor és Király-Virág Anita házassági drámája. A pár kapcsolata több mint egy éve romlott meg, külön is költöztek egymástól, ám kisfiukat, a hároméves Kolent ez idő alatt is egyetértésben nevelték.
Halloween alkalmával a sztárok is átalakulnak, és a megszokottnál játékosabbra veszik a figurát. Néhányan igazi átalakulást végeznek, néhányan pedig épphogy csak belecsempésznek valamit a halloweeni hangulatot idéző sminkek közül. Az egyik legnagyobb szépségmárka most megmutatta, hogyan változott át Palvin Barbara halloween alkalmából!
A rántotta egy rendkívül egyszerű étel, melyet még azok is pillanatok alatt el tudnak készíteni, akik amúgy ritkán fordulnak meg a konyhában. Azonban van néhány dolog, amit érdemes betartani, ha tökéletes rántottát szeretnénk enni.
Már meg lehet rendelni Kiszel Tünde főállású celeb 2024-es falinaptárát, melynek témája: mesehősök. 5990 forinos áron rendelhető meg, sőt, még az idei is elérhető, ami retró stílusban készült. A naptárak állítólag annyira népszerűek, hogy utánnyomást kell kérnie minden évben, mert szétkapkodják a rajongók.
A halloweent leginkább amerikai filmekből ismertük meg, így a legtöbben csak a "Trick or treat!", vagy ahogy magyarra fordítva általában mondani szokták, "Csokit vagy csalunk!" formájában ismerik, holott az ünnepnek több mint ezer éves múltja van. Eredetileg vallási szertartás volt, de az évszázadok során egyre világiasabbá vált, mígnem vallási jel
Mintha csak tegnap lett volna, amikor Rúzsa Magdi hármasikrei meglátták a napvilágot, és hihetetlen belegondolni, hogy a picik lassan már a második életévükbe lépnek. Az énekesnő képes beszámolói alapján mi is nyomon követhetjük fejlődésüket, és mindig szívmelengető látni, milyen boldogan telik a gyermekkoruk.