Lázár János a minap a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában úgy fogalmazott, „azoktól, akik úgy érzik, hogy az éven belüli változás túlzottan megterhelő, országgyűlési képviselőként elnézést kérek”.
Cikksorozatunkban katás vállalkozókat szólaltatunk meg, hogy megtudjuk, ki, hogyan áll az új helyzet elé, mik a tervek, ki, hogyan éli meg a hirtelen változást.
Hogyan reagálnak a híres szülők, amikor gyerekük szerelmes lesz? Rubint Réka és Schobert Norbi, a Polgár házaspár vagy Kabát Peti is más véleményen van a randizásról. Melyikük mit tanácsol a gyerekének, és ki került már nagyon kínos helyzetbe a barát vagy barátnő előtt?
A hatóságok 5000 dollár jutalmat, vagyis körülbelül 2 millió forintot ajánlanak annak, aki információval tud szolgálni azokról a férfiakról, akik megsebesítették Lady Gaga kutyasétáltatóját. Az eset még tavaly februárban történt, amikor az énekesnő épp Rómában forgatott. Ryan Fischert négyszer mellkason lőtték, majd a két férfi magára hagyta.
Brad Pitt elmesélte, hogy hiába a kiegyensúlyozott élet, a betegségek őt sem kerülik. Arcvakságban szenved, ami miatt többször akadt már kellemetlen szituáció az életében.
A jegesvödör-kihívás és a tetris challenge után itt a legújabb világméretű őrület! A közösségi oldalakon emberek ezrei pofozzák egymást tortillával úgy, hogy közben vizet tartanak a szájukban. A Fókusz influenszereket, sorozatsztárokat és valóságshow-szereplőket kért fel a legújabb őrületre.