2022. június 30. csütörtök

jún. 30
0:12
Kőkemény udvarlás ment a stúdióban, máris itt az újabb sztárszerelem? (BorsOnline)
Rácz Jenő óta tudjuk, hogy semmi sem lehetetlen.
jún. 30
0:12
Hatalmas bejelentést tett a NASA, nyilvánosságra hoznak egy fotót, amihez foghatót még nem láthatott az emberiség (Promotions)
A NASA fontos napra készül.
jún. 30
0:12
8 nap után került elő egy vízelvezető csatornából a nyolcéves kisfiú (rtl.hu)
Egy járókelő hallotta meg a kisfiú halk nyöszörgését az aknafedél alól.
jún. 30
0:15
Rubint Réka elárulta az örök fiatalság titkát (Blikk)
Kedden ünnepelte a 44. születésnapját Rubint Réka. A fitneszlady az egész családjával és pár barátjával Korfun ünnepelt, ahol a szerelmétől, Schobert Norbitól 44 szál rózsából álló csokrot kapott.
jún. 30
0:16
Kiadták a riasztást: brutális vihar közelít hazánk felé (BorsOnline)
Elsőfokú riasztást adtak ki, jégeső is a nyakunkba szakadhat.
jún. 30
0:16
Börtönbe kerül a 101 éves náci SS-őr (Promotions)
A férfi továbbra is tagadja, hogy SS-őr lett volna.
jún. 30
0:16
„Engem valamiért szeret a jó isten, nem hagyott megdögleni, pedig megtettem érte mindent” (rtl.hu)
Guszti mindent megtett, hogy 44 éves korára már ne éljen, mégis Európa- és világbajnok sportoló, filmfesztiváldíjas és egy gyönyörű családban él, Európa szépségkirálynője oldalán. Hogy mindez mennyire szerencse kérdése, arról most könyvet ír Dietz Guszti. Elsősorban a lányai miatt, nekik.
jún. 30
0:19
52 évesen az interneten keres magának pasit Makány Márta (Blikk)
A jelentkező férfiak jelentős része nem is tudja, hogy egy ismert divattervezővel van dolga.
jún. 30
0:20
"Amíg ő nem néz tükörbe és ismeri be, hogy baj van, hiába állok mellette" - Szakított Molnár Gusztáv és felesége (BorsOnline)
.
jún. 30
0:20
A magyar csúcsbombázó, Palvin Barbi és Adam Sandler? Elképesztően érdekes kapcsolatra világítunk rá, amelyről valószínűleg sosem tudtál (Promotions)
23 éves a film, amelyen ma is felhőtlenül nevetünk.
jún. 30
0:20
Polgár Kriszta: Magyarországnál jobb hely nagyon kevés van a világon (rtl.hu)
Két év után újra itthon van Polgár Kriszta. A volt szépségkirálynő öt évvel ezelőtt költözött ki férjével és két kisfiával Texasba. Korábban a járvány, tavaly pedig veszélyeztett terhessége miatt nem jöhetett haza. Most viszont szinte az egész nyarat itthon tölti családjával, és igyekeznek mindent bepótolni.
jún. 30
0:23
Óriási tűz tombol Gyulánál: helyszíni videó és fotók (Blikk)
Ég a tarló közel ezer négyzetméteren Gyula külterületén, Sióréten, egy tanya közelében.
jún. 30
0:24
Egymásnak esett Suzy és Jolly a pénz miatt, kiderült, miért (BorsOnline)
Bár hivatalosan két éve kimondták Suzy és Jolly válását, máig nem rendezték a vagyonelosztás kérdését. Az énekes szerint volt felesége nem hajlandó eladni az egykori közös otthont, ami miatt ő albérletben kénytelen élni.
jún. 30
0:24
Elszomorító hírt kaptak Johnny Depp rajongói, nincs több remény (Promotions)
Johnny Depp csapata mindössze pár szóval elkeserítette a színész kedvelőit.
jún. 30
0:24
Bette Midler szerint az abortuszhoz való jog eltörlése után a Viagrát is be kellene tiltani (rtl.hu)
Az ernyedt szerszám is Isten akarata.
jún. 30
0:27
Ihász Gábor titkolta, hogy Delhusa Gjon az unokatestvére (Blikk)
Minden idők egyik legsikeresebb hazai slágerszerzője, Ihász Gábor, már 33 éve nincs közöttünk. Egy ország énekli a dalait: a Múlnak a gyermekévek és az Állj meg, kislány! napjainkban is megdobogtatja sokak szívét. Nemcsak a zenében, a futballban is tehetséges volt, ám mindkét pályán fájdalmasan kevés idő jutott neki: mindössze 42 éves volt, amikor
jún. 30
0:28
Erotikus fotózást vállalt be a TV2 sztárja, videó is készült közben (BorsOnline)
Apró fekete tangában és magassarkúban pucsít a fotósnak Szabó Franci.
jún. 30
0:28
Valakit verseny közben fognak hazazavarni a Mestercukrászban – közeledik az epizód az RTL Klubon (Promotions)
Fogyatkoznak a versenyzők a Mestercukrászban, és hamarosan láthatjuk a zsűri drámai döntését.
jún. 30
0:28
Nehezebben viselem a második terhességem – Nádai Anikó és Hajmásy Péter apás szülésre készülnek (rtl.hu)
„Mindennapos vagyok” – fogalmazott kedden Nádai Anikó arra utalva, hogy immár bármelyik pillanatban megszülethet a kisfiuk Hajmásy Péterrel. A jeles esemény apropóján összeszedtük a szerelmespár történetének néhány emlékezetes állomását.
jún. 30
0:32
Le kellett állítani a koncertet, rohammentővel vitték kórházba a zenészt (BorsOnline)
A 5 Seconds of Summer 45 percnél volt a vasárnap esti koncertjükben, amikor dobosukat, Ashton Irwint kórházba kellett szállítani.
jún. 30
0:32
Gabriela Spanic ruhája nagyon intim helyeken maradt nyitva, és erről videó is készült (Promotions)
Gabriela Spanic elbűvölő ruhát öltött magára.
jún. 30
0:32
A különélés mellett döntött Molnár Guszti és Fazekas Vivien (rtl.hu)
A Nyerő Párosban megismert házaspár úgy döntött, hogy jobb, ha külön élnek, amíg a súlyos depresszióval küzdő színész talpra nem áll.
jún. 30
0:33
Újra összeállt a rádióban Bochkor Gábor és Voga János (Blikk)
Egy év után újra együtt vezetett műsort a Bumeráng egykori legendás csapatának kétharmada. A Retro Rádió reggeli műsorában ugyanis Bochkor Gábor mellett a nyaraló Lovász László helyén Voga János ült.
jún. 30
0:36
Skandináv Lottó: szinte hihetetlen, hogy milyen számokat húztak ki - ezen nagyon meg fog lepődni Magyarország (Promotions)
Íme a 26. hét nyerőszámai.
jún. 30
0:36
Polgár Kriszta két év után jött haza Magyarországra, elárulta, mi hiányzott neki a legjobban (rtl.hu)
Veszélyeztetett terhessége és a világjárvány miatt sokáig vártak erre, de most az egykori szépségkirálynő, Polgár Kriszta és családja végre újra Magyarországon vannak. Öt éve élnek Houston külvárosában, nehezen viselik a rokonok, a barátok és a magyar ízek hiányát. Ráadásul a legkisebb csemetéjük, Lana most először látja a kedvenc helyüket, a Balat
jún. 30
0:40
Gmail-t használsz? Óriási változás jön, sok magyar meg fog döbbenni (Promotions)
Megint változások jönnek a Google népszerű emailküldőjében.
jún. 30
0:44
Óriási bajban volt Tóth Andi, és csak a Photoshop segíthetett volna rajta (Promotions)
Gyakorlatilag nem is Tóth Andi lenne, ha ne történne vele valami.
jún. 30
0:48
Nem fogod elhinni mibe vágott bele Lewis Hamilton – ilyen, amikor nem Forma-1-es autóban ül (Promotions)
Hamiltont nem nagyon érdekli a botrány, inkább kikapcsolta az agyát.
jún. 30
3:12
Nincs megegyezés: Jolly szerint Suzy miatt kell albérletben élnie (BorsOnline)
Bár hivatalosan két éve kimondták Suzy és Jolly válását, máig nem rendezték a vagyonelosztás kérdését. Az énekes szerint volt felesége nem hajlandó eladni az egykori közös otthont, ami miatt ő albérletben kénytelen élni.
jún. 30
3:18
12 tipp, hogy a hőségben is tudj aludni (Glamour)
Amikor általában a nyárra a gondolunk, mindenkinek a strandon való pihenés, a barátokkal való piknikezés és a hűsítő italok jutnak az eszébe. De a forró időjárásnak megvannak az árnyoldalai is. A hőség sajnos gyakran lehetetlenné teszi, hogy nyugodtan pihenjünk, és kényelmesen végigaludjuk az éjszakát.
jún. 30
3:57
Vége a találgatásoknak: Mazsi már tudja, mi okozta Berki Krisztián halálát (Blikk)
Valószínűleg egy pillanat műve volt az egész. Egy rossz ötlet, egy váratlan elhatározás, a lazítás, kikapcsolódás iránti vágy. Talán csak ennyi volt, amely odáig vezetett, hogy egy éjszaka alatt minden megváltozott, szerettei világa néhány óra alatt összedőlt, rommá tört, és azóta is képtelenek ocsúdni a tragédia után.
jún. 30
4:18
Napi horoszkóp – június 30: A Mérleg nagy ellensége most pont a Mérleg lehet, a Nyilasnak pedig nem szabad hagynia, hogy a depressziója visszatérjen (Promotions)
A Rákot elkezdheti Fortuna segíteni, amire nagy szüksége van, a Baknak közben haladnia kell a dolgaival, különben a stressz teljesen be fogja kebelezni.
jún. 30
4:42
Lefotózták, az erkélyen villant ki a barna hajú szépség szeméremdombja (BorsOnline)
Az aprócska bikiniből a modell mellei is kis híján kibuggyannak.
jún. 30
4:48
Leleplező lesifotók készültek Meghan Markle-ről, oltári botrány lehet a vége (Promotions)
Lesifotók, amelyek újra nagy zavart okozhatnak.
jún. 30
5:36
Machine Gun Kelly akkora rocksztárnak képzelte magát, hogy eltört egy pezsgőspoharat a fején - Nem lett jó vége (Promotions)
Úgy tűnik, hogy Machine Gun Kellyt sem az eszéért kell szeretni.
jún. 30
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: fontos esemény közeleg? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
jún. 30
6:18
Ilyen házastársra vágynak a férfiak az asztrológiai képletük szerint (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma fényt derít arra, hogy milyen házastársra vágynak a férfiak a képletük szerint.
jún. 30
6:18
Rácz Jenő feleségének bikinis képei 40 fok fölé emelik a hőmérsékletet, de Barta Sylvia is vetkőzésbe kezdett – válogatás (Promotions)
Gyuricza Dórától egy ideig még nem látunk friss fotókat, mivel nincs megelégedve az alakjával.
jún. 30
6:42
Kiadták a meteorológusok, mi vár ránk ma (BorsOnline)
Marad az igazi strandidő sok napsütéssel.
jún. 30
6:48
Demi Rose megmutatta fedetlen kebleit (Metropol)
A követők szabályosan megőrülnek Demi Rose bombasztikus alakjától. A modell most megmutatta milyenek is igazából a mellei.
jún. 30
6:48
Őrjítően nehéz kvíz: 4 jó válasszal már kiérdemelhetnéd a kvízmester címet is, indulhat? (Promotions)
Na, vajon mennyire ismered a szleng fura szavait?
jún. 30
7:06
Mazsi már tudja, mi okozhatta Berki Krisztián halálát (BorsOnline)
Valószínűleg egy pillanat műve volt az egész.
jún. 30
7:12
Igazi csoda: Már nincs kómában az Operett balerinája (BorsOnline)
Javult az állapota a budapesti Jókai utcai házomlásban megsérült táncoslánynak. A barátok és a család szerint az orvosok bravúrja mellett a két napja, az Operettszínház által indított imalánc is segített Nikin. Egyesek szerint valóságos csoda történt.
jún. 30
7:18
Jolly szerint Suzy miatt kell albérletben élnie (Ripost)
Az énekes szerint volt felesége nem hajlandó eladni az egykori közös otthont.
jún. 30
7:18
Napi horoszkóp (2022. június 30.): az Ikreknek lépnie kell, a Halak figyeljen a belső hangra (Life)
A Hold és a Plútó szembenállása intenzív megéléseket jelez mindenfajta kapcsolatunkban. Értékes felismeréseket is hoz, figyeljünk az intuíciónkra.
jún. 30
7:18
Rácz Jenő: „Ha szemtelen voltam, pofán vertek kétszer, egyből tudtam, mi az, hogy rend, fegyelem” (rtl.hu)
A sztárséf sok olyat lát, hogy „ki van nyalva a gyerek feneke, aki aztán helyreteszi az anyját hatévesen”.
jún. 30
7:24
Drága szerelem, társkeresőn csapott be férfiakat egy szabolcsi nő (BorsOnline)
Azt eddig is tudtuk, hogy az online partnerkeresők világa nem éppen biztonságos.
jún. 30
7:24
Így néz ki a a brutál izomkolosszus John Cena, azaz Békeharcos csúcsbombázó felesége, az egzotikus szépségű Shay Shariatzadeh (Promotions)
Shay Shariatzadeh-hel még 2020-ban házasodtak össze.
jún. 30
7:27
Jolly kiakadt volt nejére: még mindig nem egyeztek meg Suzyval (Blikk)
Jolly és volt felesége, Suzy házassága álomszerű volt, így mindenkit meglepett a hír, amikor bejelentették, hogy elválnak. Ez két éve történt, ám az anyagi kérdésekben még mindig nem tudtak megegyezni.
jún. 30
7:36
Temetőben éjszakázott Mazsi: A kis Emma a babakocsiban aludt mellette (Ripost)
Mazsi nemrég elutazott kislányával, hogy feldolgozzák a veszteséget.

Keresés