2021. szeptember 16. csütörtök

szept. 16
20:12
Horváth Csenge tudja mit akar, komoly tervei vannak a jövőre nézve (Metropol)
Fésűs Nelly lánya, Csenge nagyon jól érezte magát a TV2 Totem című műsorában, és úgy érzi, sikerült nagy vágyát is teljesíteni: bebizonyította, hogy nem csak híres anyukája miatt sikerül talpon maradnia.
szept. 16
20:27
Féltékenységből megölte felesége négymillió forintot érő pontyát a férj (Life)
Őrületes féltékenységi jelenetet rendezett egy 51 éves férj felesége házában, akivel egyébként évek óta nem élnek együtt. A lakásban tört-zúzott, valamit az áramot is lekapcsolta, aminek következtében a nő 10 ezer fontos, azaz nagyjából 4 millió forintos pontya pusztult el.
szept. 16
20:27
Bekövetkezett az, amitől mindenki tartott - Jövő héttől ismét megkeserítheti az életünket a koronavírus (Promotions)
Idehaza sem ússzuk meg a koronavírus negyedik hullámát. Egyre több fertőzöttet találnak az országban, a csapadékos idő beköszöntével pedig nagy valószínűséggel még jobban terjed majd a vírus.
szept. 16
20:45
"Nagyon sokszor van, hogy elsírom magam” - Szülés utáni depressziótól szenved Mihalik Enikő (Life)
Nyolc héttel ezelőtt hozta világra kislányát Mihalik Enikő, aki saját Youtube-csatornáján számolt be a gyermekneveléssel járó nehézségekről.
szept. 16
20:51
A legsármosabb hollywoodi színész volt, ma egy végtelenül torz arc mered rá a tükörből (Femcafe)
Ma ünnepli 69. születésnapját Mickey Rourke, Hollywood korábbi állócsillaga, aki szédítő magasságokat és pokoli mélységeket járt meg hullámzó karrierje során.
szept. 16
20:54
Aggódnak a rajongók, hetek óta nem javul a műtéten átesett Sydney van den Bosch állapota (Blikk)
– Aggódnak a rajongók, hetek óta nem javul Sydney van den Bosch állapota, kiderült: átmenetileg a fél arca lebénult és lassan három hete alig tud kikelni az ágyból.
szept. 16
21:09
A hidegfront és az eső mellett valami sokkal rosszabb vár ránk a jövő héttől (Life)
A jövő héten megérkezik az igazi őszi időjárás hazánkba, ami nagy veszélyt jelent az egészségünkre, ugyanis a csapadékos időszak a koronavírus és a nátha gyorsabb terjedését is magával fogja hozni.
szept. 16
21:09
Mi történik? Egy vidéki magyar városból eltűntek a magyar feliratok, helyette minden spanyolul van a belváros nagy részén (Promotions)
Madriddá alakult át a település belvárosa.
szept. 16
21:12
Széthajtja magát Fésűs Nelly lánya: Horváth Csenge mindent megtesz a siker érdekében (Blikk)
A Totem játékosa elhatározta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárja végzős gimnazista évét, jeles érettségire és sikeres felvételire vágyik. Emellett építi modellkarrierjét, játszik egy színdarabban, illetve próbál minőségi időt tölteni a családjával és a szerelmével.
szept. 16
21:27
Meglepő kijelentést tett az ENSZ a klímaváltozással kapcsolatban: erre senki sem számított (Life)
A koronavírus-járvány nem lassította le a klímaváltozás könyörtelen előrehaladását - hívta fel a figyelmet az Együtt a tudományban 2021 című, csütörtökön közzétett ENSZ-jelentés.
szept. 16
21:45
Hoppá: Elhalasztja európai turnéját a világhírű énekes - ez áll a döntés hátterében (Life)
Elhalasztja világturnéja európai koncertjeit Elton John. A 74 éves énekes-dalszerző csípőműtét miatt 2023-ra tolta el a fellépéseket.
szept. 16
21:45
Úristen, ez a nő tényleg Diana hercegnő hasonmása (Promotions)
A holland lány igyekszik kicsit átvenni Diana hercegnő stílusát is.
szept. 16
22:27
Kirabolták a sztárfocista otthonát, miközben Bl-meccset játszott - Nagyon meg fogsz lepődni, hogy mi tűnt el a házból! (Promotions)
A 21 éves védő megdöbbenten vette tudomásul, hogy a keddi BL-csoportmeccs idején illetéktelen személyek hatoltak be az otthonába.
szept. 16
22:57
Nagyon rossz hírt kaptak Elton John rajongói – a világsztár a turnéját is lemondta (Promotions)
Elton Johnt műteni kell, de ha meggyógyul, akkor mindenképpen szeretné bepótolni a turnéját.

2021. szeptember 17. péntek

szept. 17
0:03
Dundika nászúton? Dögös bikinis kép készült Majka feleségéről (Ripost)
Majka felesége egy festői szépségű helyen pihen. Vajon ez már a nászút?
szept. 17
0:03
Alaposan ráijesztett rajongóira a csontkopasz Csonka Bandi (BorsOnline)
Megdöbbentő fotót osztott meg magáról Csonka András, melyen úgy tűnik, megvált hajkoronájától.
szept. 17
0:07
Horváth Csenge: egyik nap matekdolgozatot írtam, másnap az erdőben találtam magam (Ripost)
A Totem kedd esti adásában Stohl András mellett Horváth Csenge búcsúzott a Farkasok csapatától. A tizennyolc éves fiatal lány egy ország előtt bizonyította be, hogy ha érettségről, kitartásról és csapatmunkáról van szó, akkor nem az életkor számít.
szept. 17
0:07
Őszintén vallott drámájáról Mihalik Enikő: A szülés utáni depresszió arcon csapott (BorsOnline)
A szupermodell kislánya nyolc hete született meg.
szept. 17
0:11
„Nem hagy nyugodni” – Szebeni István ismét reagált a dunakeszi családirtásra (Ripost)
A műsorvezető még mindig képtelen feldolgozni a történteket.
szept. 17
0:11
Csúnyán beszóltak a nászútján Majoros Hajninak: Ronda a hatalmas, kitágult köldököd (BorsOnline)
Az egykori nyuszilánynak semmi oka nem lehet panaszra az alakjával kapcsolatban a két gyermeke születése után sem.
szept. 17
0:15
Hoppá! Friderikusz Sándor segítséget kért Bagi Ivántól (BorsOnline)
Amint múlthéten számos bulvárlap is beszámolt róla, Friderikusz Sándor reklámok helyett, nézői adományokból kívánja finanszírozni online műsora további működését.
szept. 17
0:19
Bekapcsolva maradt a kamera - Ördög Nóra unta a műsorvezetést, inkább hazament volna (BorsOnline)
A műsorvezető nagyot alakított, az már egyszer biztos.
szept. 17
0:23
Itt a bizonyíték, már az erdőben is romantikázhatott Baronits Gábor és a szexi Oczella Eszter (BorsOnline)
Sokan sejtették ezt eddig is, de most már bizonyítékuk is lehet.
szept. 17
0:27
Szerelem! Ezt a Galyatetőn lévő házat nagyon szeretnénk (BorsOnline)
Szerencsére a tulajdonosai nem zárkóznak el a rajongóktól. Hiszen épp megvételre k�
szept. 17
0:31
Fésűs Nelly lánya bebizonyította, nem csak anyukája miatt sikerül talpon maradnia (BorsOnline)
Fésűs Nelly lánya, Csenge nagyon jól érezte magát a Tv2 Totem című műsorában, és úgy érzi, sikerült nagy vágyát is teljesíteni: bebizonyította, hogy nem csak híres anyukája miatt sikerül talpon maradnia.
szept. 17
0:35
Madonna gyorsan bebizonyította: bárkinél extrémebb tud lenni még 63 évesen is (BorsOnline)
Furcsábbnál furcsább posztok követik egymást az énekesnő Instagram-oldalán.
szept. 17
0:39
Tolvai Reni a szakítás után merészebb, mint valaha: megvillantotta a melle alját (BorsOnline)
Tolvai Reni sokat is fogyott az elmúlt időben, minden korábbinál szexibb és merészebb.
szept. 17
0:48
A magyar mozik nem merték bemutatni: megnéztük az év legbizarrabb kosztümös filmjét (Blikk)
A The Green Knight, vagyis A Zöld Lovag az év egyik legnyomasztóbb fantasy-filmje. A David Lowery által írt és rendezett kétórás produkció látványvilágában és mélységében több alkalommal is A Gyűrűk Urát idézi fel. A karácsonyi időszakban játszódó irodalmi adaptáció azonban a szó szoros értelmében művészfilm, de az A24 nevű filmforgalmazótól pont e
szept. 17
1:00
93 évesen sem pihen: Kassai Ilona újra forgat (Blikk)
Kassai Ilona 93 évesen sem pihen, már készül legújabb filmjének bemutatójára. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt nemrégiben életműdíjjal jutalmazták, így igazán mozgalmas heteket tudhat maga mögött.
szept. 17
2:09
10 őszi dekoráció, ami nem hiányozhat a lakásodból (Glamour)
Lehet, hogy sokan még nem nagyon tudják beleélni magukat az őszi hangulatba, hiszen kint még tombol a hőség.
szept. 17
2:30
A szakítás bejelentése óta nem láttuk Palik Lászlót, tegnap azonban jelentkezett (Blikk)
Itt tűnt fel.
szept. 17
3:06
Rajtakapta Tilla, ahogy elbújt a lepedő alatt, kisebb harc alakult ki az incidensből (Blikk)
Még egy két pofon is elcsattant.
szept. 17
3:24
„Nemcsak a karrieremben, de a szívem ügyeiben is kárt okoztak” – Nagy Feró szerelmét tönkretette a titkosszolgálat (Blikk)
Nagy Feró fia­talon nem gondolta magát olyan fontos embernek, hogy elhiggye, bizony őt is megfigyelik.
szept. 17
3:24
Összevissza hazudoznak Várkonyi Andrea esküvőjéről és lánybúcsújáról (BorsOnline)
Úgy tűnik, jó néhány bulvárlap sportot űz abból, hogy összevissza hazudozik Várkonyi Andrea esküvőjéről vagy éppen lánybúcsújáról annak érdekében, hogy felpörgesse a lapeladásokat. Most ismét a Story magazin közölt bődületes baromságot.
szept. 17
4:06
Eszenyi távozása óta élvezi a vígszínházas munkát Halász Judit (Blikk)
– Halász Judit évtizedek óta áll a színpadon ilyen-olyan szerepekben, a dalain pedig generációk nőttek fel.
szept. 17
4:12
Programkavalkád lesz ma Budapesten, ezekre a helyekre érdemes benézni (Metropol)
Itt a hétvége, a Metropol összeszedte a hétvége főbb eseményeit, programjait, amiért mindenképp érdemes kimozdulni.
szept. 17
4:42
15 éve szivárgott ki az őszödi beszéd, ami felforgatta az országot (Metropol)
A beszéd következményeit kis ’56-nak is nevezik.
szept. 17
5:06
Pszichológushoz küldték, de hiába! Egyedül küzd meg nagy veszteségével Gömöri András Máté (Blikk)
Feldolgozható a feldolgozhatatlan?
szept. 17
5:12
Izgalmas előzetessel támad az év legjobban várt horrorfilmje, az Utolsó éjszaka a Sohóban! (Promotions)
Az új, szinkronos előzetes alapján semmiképp sem szabad kihagyni az Utolsó éjszaka a Sohóban című horrorfilmet.
szept. 17
5:15
Nővérével játszana együtt sikersorozatában Jennifer Aniston (hirado.hu)
Csak a Jóbarátokban alakítottak testvéreket Christina Applegate-tel, de a szoros kapcsolat a mai napig is megmaradt.
szept. 17
5:30
Horváth Csenge: Sosem éltem vissza azzal, hogy ismert ember gyermeke vagyok (Metropol)
A Totem kedd esti adásában Stohl András mellett Horváth Csenge búcsúzott a Farkasok csapatától.
szept. 17
5:30
Blikk és Story kamuk: Hazugságcunami Várkonyi Andrea esküvőjéről (Ripost)
Úgy tűnik, jó néhány bulvárlap sportot űz abból, hogy összevissza hazudozik Várkonyi Andrea esküvőjéről vagy éppen lánybúcsújáról annak érdekében, hogy felpörgesse a lapeladásokat. Most ismét a Story magazin közölt bődületes baromságot.
szept. 17
5:30
Lesifotók bizonyítják, hogy Sarah Jessica Parker az új Szex és New York sorozatban is nagyon dögös lesz (Promotions)
Kiszivárgott pár lesifotó a Carrie Bradshaw-t alakító Sarah Jessica Parkerről az And Just Like That című Szex és New York sorozat forgatásáról.
szept. 17
5:42
Napi horoszkóp: nem szabad elveszítened a türelmedet, bármi is van (Promotions)
Néhány ember megkavarhatja a fejedet, de higgadtnak kell maradnod. Lássuk, hogy mire érdemes figyelnie a csillagjegyednek!
szept. 17
6:00
Olyan dolgot élt át a kislányával Mihalik Enikő, amit soha korábban (Ripost)
Mihalik Enikő két hónappal a szülés után Magyarországra hozza a kislányát, Eva Rose-t. A világhírű modell a reptérről posztolt.
szept. 17
6:00
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: mennyire tartós a mostani helyzeted? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
szept. 17
6:12
Magyar tájak, ahogy még sosem láttad őket: Ismerd meg Herczeg Kinga fotóst (Glamour)
Herczeg Kinga környezetvédőként fekete-fehér művész fotókat készít a természetről: erdőkről, fákról, virágokról, legtöbb képén a magyar táj köszön vissza. Azonban nem a megszokott módon, Kinga absztrahálja az ismerős látványt, ráközelít, részleteket emel ki, így új nézőpontban ábrázolja környezetünket. A fekete-fehér, letisztult képekkel a természe
szept. 17
6:12
A High School Musical sztárjának kiesnek a mellei a bikiniből, de ez nem zavarja (Promotions)
Naomi Campbell közben bebizonyítja, hogy 50 felett is tökéletes a teste, de szétnéztünk Eliza Rose Watson Instagram oldalán is.
szept. 17
6:14
Egy kapszula, több adag kávé: új kávétípussal bővítette ki a Nespresso a Vertuo rendszeréhez tartozó kínálatát (Glamour)
Több személyre szóló kávétípussal bővítette ki a Nespresso a Vertuo rendszeréhez tartozó kínálatát: a Carafe Pour-Over Style kapszulákkal egyetlen gombnyomással 535 ml kávé készíthető, amellyel egyszerre egy egész társaság osztozhat kávéházi minőségű élményben. A csepegtetett kávék ízvilágát idéző keverék mellett a Nespresso egy sor új, izgalmas ká
szept. 17
6:36
Kendall Jenner mindössze pár darab kristállyal takarta el testét (Metropol)
A szupermodell egy igazán gyönyörű, de nagyon bevállalós ruhát választott az idei MET-gálára.

Keresés