Elhunyt Póka Egon, Máté Péter-díjas zenész. A Hobo Blues Band, a P. Mobil, majd a Póka Egon Experience basszusgitárosa, zeneszerzője. 68 évesen hunyt el.
Lugosi Béla nevét nemcsak idehaza, de külföldön is ismerik, tehetségét pedig a mai napig méltatják a tengerentúlon is. Amilyen sikeres volt azonban karrierje elején, olyan rosszul alakult élete a későbbiekben az első világháborús élményeinek és tapasztalatainak köszönhetően.
Sokan várták már a ma megjelenő Michael Schumacherről szóló dokumentumfilmet, ami a német legenda F1-es pályafutásáról, gyerekkoráról, balesetéről, valamint arról szól, hogy telnek most a Schumacher család mindennapjai.
A legtöbb alapvető higiéniai szabály betartása felnőttként már rutinosan megy, az alvás azonban éppen felnőtt korunkra sokunknál a fontossági lista legaljára kerül. Pedig ez akár életveszélyes is lehet. Szóval nem kérdés, hogy aludni kell. Na, de hogyan?
A TIME Magazin idén is elkészítette a világ legbefolyásosabb embereinek listáját. 2021-ben köztük van például Billie Eilish, Simone Biles és Kate Winslet. Akik pedig egyértelműen nem hiányozhattak a legbefolyásosabbak közül, az Harry herceg és Meghan Markle.
Kialakult a TOP3-as mezőny a Totem című műsorban. A játékosokat egy-egy közeli hozzátartozó látogatta meg a táborban, akik hatalmas löketet adtak nekik a folytatáshoz. A The Biebers énekeséhez, Ekanem Bálinthoz kedvese, Daniella érkezett.
Igazán romantikus élményben volt része Weisz Fanninak és párjának, Gergőnek! A szerelmesek Noszvajon, az erdő mélyén egy faházban bújtak el néhány napra a kíváncsiskodó szemek elől, ahol Fanni azt is kipróbálhatta, milyen érzés a fák lombjai alatt forró fürdőt venni; erről egy fényképet is megosztott az Instagram-oldalán.
„Miután még nem alakult ki az okos eszközök használatának kultúrája, fontosak a szabályok, máskülönben, nem mi irányítunk, hanem azok bennünket” – figyelmeztet dr. Pécsi Rita neveléskutató.
Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a felmérésében. A fiatalok körében a nők inkább vevők az elektronikus megoldásokra, míg a férfiak többsége a készpénzben bízik. Az alapfokú végzettségűek a készpénzt részesítik előnyben, a
Anya Taylor-Joy a hat évvel ezelőtt bemutatott, A boszorkány című horrorfilmben hívta fel magára először a szakma figyelmét. A színésznő azonban a Netflixen bemutatott, A vezércsel című sakkozós drámának köszönheti, hogy világhírűvé vált. Az X-Men világát is megjárt fiatal tehetség elárulta, hogy miért zavarja, hogy úton-útfélen megismerik mostanáb
Önkéntes ápolónők maroknyi csoportja indul Marokkóba, ahol felkelés tört ki a spanyol gyarmatosítók ellen. A sebesültek ápolásán kívül Juliának személyes indítéka is van, hogy a háborúba menjen, az öccsét és a szerelmét keresi. A Marokkó – Szerelem háború idején című spanyol sorozat epizódjai szerda esténként láthatóak 20.40-től a Duna Televízió mű
Bár nyilvános helyen, kéz a kézben még nem sikerült lefotózni őket, az úszó és tévés szakmai körökben is tudni vélik, egy párt alkot a színésznő és az úszóedző. Az interneten mindenesetre mindenki szeme láttára enyelegnek.
Nemcsak a húszéveseké a világ, hatvan fölött is lehet házasodni! Újra tökéletes Dés László boldogsága, a Kossuth- és Liszt Ferenc-, Príma primissima-díjas zenész a napokban, 67 esztendősen másodjára is megnősült.
Közhely, de igaz: nem születik mindenki sztárnak. A legtöbb híresség is csak elkezdte valahol, a többség jó néhány szerepen túl volt már, mire igazán ismert lett. Ezért aztán gyakran csodálkozhatunk rá, hogy jé, ma már mekkora sztár valaki, de régen csak epizodista volt.
Mindenkit megrázott az elmúlt hetekben Schobert Norbert esete, aki sztrókot kapott. Összeállításunkban bemutatjuk, mely sztárok szenvedtek a problémától.
Bár Leo szinte biztos volt abban, hogy az íjpárbaj után ő hagyja el a Totem műsorát, nem így történt. Ő és az Oczella lányok lettek a Szarvasok top 3-as csapata.